Hogyan ültesd ki a földlabdás fenyőt?

Puskás Rékka, NA

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Sokan karácsonykor nem vágott, vagy műfenyőt választanak, hanem földlabdás darabokat, amelyeket később aztán kiültetnek a kertbe. De olyanok is akadnak szép számmal, akik egyszerűen csak szeretik az örökzöldeket, és szeretnének a saját kertjükben is gyönyörködni bennük. Azonban gyakran a fenyők nem élik túl az átültetés folyamatát. Most megmutatom, hogyan ültesd ki a földlabdás fenyőfát, hogy aztán szépen növekedhessen!

Fokozatosan szoktasd ki!

Ha a fenyőd eredetileg karácsonyfa volt, akkor huzamosabb ideig a fűtött lakásban vendégeskedett. Ez azt jelenti, hogy ha egyből kiteszed szegényt a téli hidegbe, akkor hősokkot fog kapni. Hogy ezt elkerüld, először egy kevésbé fűtött helyiségbe, pincébe, garázsba, lépcsőházba tedd ki 1-2 hétre, hogy fokozatosan szokjon hozzá a hidegebb hőmérséklethez! Az is nagyon fontos, hogy öntözd, és ne legyen egész télen a garázs vendége, ugyanis ott nem jut napfényhez. A szabadba való kihelyezéshez válassz egy enyhébb napot, ne a hóvihar közepén telepítsd ki.

Amikor már kikerül a fenyő, lehetőleg olyan helyre helyezd el, ahol az épület árnyékolja, és esetleg védve van a széltől is. A műanyag cserép nem jó, könnyen átfagy, ha süti a nap, akkor felforrósodik, ez pedig nem tesz jót a növénynek. Ha nem tudod más tárolóedénybe áthelyezni, akkor bugyoláld be hullámpapírral, buborékfóliával, esetleg zsákokkal. Ugyan nem a legigényesebb így az összkép, de a növénynek ez kell ahhoz, hogy átvészelje a telet.

Az örökzöldek egyik jellemzője, hogy télen is fotoszintetizálnak, amihez pedig vízre van szükségük. Ha huzamosabb ideig csapadékmentes az idő, akkor neked kell öntözni. A tűlevelein keresztül nagy felületen párologtat, ráadásul amikor a földből a cserépbe került, a vízfelvevő hajszálgyökerei lettek lemetszve, úgyhogy nagyon fontos, hogy elegendő vizet adj neki! Akkor szabad kiültetni, ha már felengedett a talaj és tartósan enyhe az idő is. 

Hogyan válaszd ki a helyét?

Amikor helyet választasz a földlabdás fenyőd számára, vedd figyelembe, hogy mekkorára fog megnőni. A különböző fajta fenyőfák különböző nagyságúra nőnek – a szerb luc és a duglasz fenyő karcsú, míg a normann fenyő és az ezüstfenyő széles koronát növeszt. Ha olyan helyre ülteted, ahol nincs neki elegendő hely, akkor el fogja nyomni idővel a többi növényt, esetleg magát a házat. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a fenyőfák környékén kikopik később az aljnövényzet, mivel savassá válik talaj. Ha pedig közvetlenül a ház mellé ülteted, néhány év múlva számíts rá, hogy csak alig fogja átengedni a napfényt, így a fenyőre néző szobákban állandó félhomály fog uralkodni.

Hogyan ültesd el a földlabdás fenyőt?

Alapvetően a cserép méreténél, amiben jelenleg van, másfélszer nagyobb gödröt kell neki ásni, 30-30 cm-rel mélyebbet és szélesebbet, mint a tartóedény. A gödör aljára helyezz szerves trágyát, a legjobb a komposztált marhatrágya. Amikor leválasztod a fenyőről a tartóedényt, próbáld a földet minél inkább egyben tartani! Ha van egy úgynevezett jutazsák, amely összefogja a növény gyökereit, azt semmiképpen ne távolítsd el! Ez ugyanis egyben tartja a fenyő gyökérzetét, ráadásul összetételének köszönhetően néhány év alatt elkomposztálódik. Amikor ültetsz, a talajt folyamatosan tömörítsd a gyökerek mellett, a végén pedig taposd körbe, így elkerülhető, hogy levegő maradjon a gödörben.

Mindig ügyelj rá, hogy elegendő vizet kapjon!

Miután elültetted, többször is alaposan, bőséggel öntözd meg a fenyőfádat. Amennyiben a tavasz során nem esik túl sok eső, akkor is figyelned kell rá, hogy elegendő vizet kapjon a növény. Ez azért fontos, mert a fenyő csak úgy tud hajszálgyökereket növeszteni, ha a gyökérzónában sosincs szárazság. Abban az évben, amikor kiülteted, nyáron is rendszeresen kell locsolnod! Így érheted el, hogy a következő télre már rendesen begyökeresedjen és viruljon.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-07

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben az uborka termesztésénél

Ezeket az uborkatermesztési hibákat a legtöbben elkövetik, ezért összegyűjtöttük nektek, hogy ti már ne kövessétek el, nézzük, miket rontanak el nagyon sokan!

2024-05-07

Ásás mentes ágyások készítése egy kertész tanácsaival

Tanuld meg te is, hogyan kell ásás mentes ágyásokat készítened a kertben, minimális erőfeszítéssel, ráadásul még a bolygónak is jót teszel ezzel a munkával.

2024-05-04

Borsó a kertben: tippek a sikeres borsó termesztéshez

Borsó termesztési tippek egy kertésztől: így nevelj borsót a kertedben, hogy az asztalodon mindig friss és zsenge zöldség legyen, kövesd tippjeinket te is!

2024-05-07

Sárgarépa termesztés lépésről lépésre - a tökéletes csírázástól a bőséges betakarításig

Elhoztam nektek egy átfogó sárgarépa termesztés útmutatót, ami nagy segítség lehet lépésről-lépésre elmagyarázva ennek az isteni zöldségnek a termesztéséhez!

2024-05-07

Miért használok faforgácsot a kertben kertészként?

Mire jó a faforgács a kertben? Számos remek dologban tud hatékonyan segíteni és kijelenthetjük, hogy egy kertbaraát legnagyobb segítsége, mutatom miért!

2024-04-24

Elmondom miért termesztem a krumplit konténerben, ezután te is így fogod

Mutatunk egy spórolós titkot! Tudj meg te is mindent a konténeres krumpli termesztésről - élvezd a friss, otthon nőtt finomságot konténerben, mutatjuk a trükköt!

2024-04-24

Ültess májusban lila brokkolit, ami a zöldségeskerted királynője lesz

Ültess májusban lila brokkolit, ami a kerted királynője lesz, hiszen számos előnnyel rendelkezik, mutatjuk a legfontosabb infókat a lila brokkoliról, gyere!

2024-04-22

Magvetés gond nélkül: fedezd fel a titkos trükköt a tökéletes magvetéshez

Vessünk magot egyszerűbben, mint valaha! Mutatom a magvetés egyik könnyítését, a földkocka készítő csodás lehetőségét, használd te is bátran, segítek tippekkel!

További cikkek ebben a témában
Karácsony kert Kertészet Növénytermesztés

Tovább a Lexikonhoz

75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet

A szárított takarmány kvótával szabályozott támogatás igénylésének általános... Tovább

kender növényvédelmi technológiája

a kender növényvédelmi feladatainak a zömét a rovar kártevők és a gyomok alkotják. A... Tovább

Tovább a lexikonra