Minden évben atlanti tőrfarkú rákok millióit fogják be és véreztetik ki a biotechnológiai ipar céljaira. A testfolyadékukban található, bámulatosan érzékeny baktériumdetektort egyelőre nem sikerül szintetikus úton helyettesíteni.
Az első dolog, ami szembetűnik: ez a vér bizony kék. Ám a legizgalmasabb dolog nem is a vér színe, hanem két benne megtalálható fehérje: az úgynevezett koagulogén és egy hasítóenzim. Mindkettőt a vérben cirkáló, a mi falósejtjeinkhez hasonló sejtek, az amőbociták termelik. A koagulogént az enzim a baktériumok sejtfalából kiszabaduló anyagok hatására sűrű és áthatolhatatlan hálózattá alakítja – valahogy úgy, ahogy a mi vérünk alvadási faktorai az érfal sérülésének hatására rögöt képeznek. Ez a kocsonyás csapda foglyul ejti a behatoló baktériumokat, és nem engedi, hogy a testfolyadékban – amelyet, nyílt keringésű lényről lévén szó, vér helyett vérnyiroknak illene neveznünk – elterjedjenek.
Rászállt a gyógyszeripar a tőrfarkúra
Néhány erre specializálódott gyógyszeripari cég alaposan kihasználja az atlanti tőrfarkú (Limulus polyphemus) e biológiai különcségét: élve elfogják és kivéreztetik a páncélos jószágokat, hogy az amőbocitákat feltárva hozzájussanak az értékes fehérjékhez. Az így készülő kivonat olyan teszthez szolgál alapanyagul, amely a baktériumok sejtfalában található mérgező anyagokat, az ún. endotoxinokat csillagászati, akár 1012-szeres hígításban is kimutatja. Az endotoxinok jelenlétében a kivonat fehérjéi ugyanazt teszik, mint a tőrfarkúnál a vérnyirokban: az oldatot kocsonyává alakítják.
A folyamatot Fred Bang és munkatársai fedezték fel és írták le egy 1956-os közleményükben. „A gél immobilizálta a baktériumokat, de nem ölte meg őket” – írják a cikkben. – „Az alvadék stabil volt, szilárd, és több hétig így is maradt szobahőmérsékleten.” Bakteriális szennyeződés hiányában az összecsapzódás elmarad, ezért a vizsgált felszín vagy folyadék baktériummentesnek tekinthető. Az egyszerű és csaknem azonnali eredményt adó teszt LAL (Limulus amőbocita lizátum) néven vált ismertté, és igencsak megörvendeztette a gyógyszeripar képviselőit. A potenciálisan baktériummal szennyezett anyagokat az addigi előírások szerint ugyanis nagy egyedszámú nyúltenyészetekben kellett bevizsgáltatniuk. Ami azt illeti, nem annyira az állatok iránti részvét, mint inkább a procedúra hosszadalmas és költségigényes volta viselte meg a gyógyszergyártókat.
Forrás: origo