az állat testének egyik legkifejezőbb része, rajta koponyái és arci rész különböztethető meg. A koponyái részen van a homloktájék, fölötte a fejtetői tájék, ez a nyakszirt tájékában folytatódik, amit a nyakkal a tarkótájék kapcsol össze, a fejtetői tájék mellett van a halántéktájék. Az arci részen van a száj és az áll tájéka. Csontjai is két nagy csoportba oszthatók: 1. az —>agy velőt befogadó agykoponyacsontokra; ezek: a nyakszirt csont, a falközötti csont, mindkettő páratlan. Páros csontok a fal-, a halánték-és a homlokcsontok. 2. Az arckoponyacsontok közé tartoznak az orr-, a járom-, a könny-, az állkapocs-, a röp- és az orrkagylócsontok, ezek párosak; páratlan az eke-, a rosta- és a nyelvcsont, valamint a sertés ormánycsontja. A fej alakulásából, minőségéből, részeinek egymáshoz való viszonyából az állatfajtajellegéxe, ivarára, életkorára lehet következtetni. Alakulásának megítélésében hosszúságára, szélességére, profilvonalára, viszonylagos nagyságára, arányos v. aránytalan voltára vannak tekintettel. Jellegzetes fej-alakulások: burkolt fej: bőre vastag, durva szőrzetű, ált. a nagyobb tömegű bőralatti kötőszövet következtében a csontélek és az erek nem láthatók; durva szervezetre utal. Főleg a lovakon ítélik meg szigorúbban, de a tejelő szm.-kon sem kívánatos. A primitívebb szm.-kon előf. durvább változata a busa fej, erős fedő- és hosszú szőrrel borított. A csuka-fej profilvonala az arcél középtáján homorú, ha arányosan kicsi, akkor tetszetős, pl. az arab lovakon. Előf. néhány tejelő szm.-n is (pl. angelni, jersei [e. dzsör-szi]). Egy állaton sem kívánatos a renyhe anyagcserére és durva szervezetre utaló, a burkolt fejnél vastagabb bőrű és durvább szőrzetű durva fej A goromba (nehéz v. otromba) fej részaránytalan, viszonylag hosszú, durva szőrzetű, az üstökön göndörödé. Bőre vastag, szivacsos, jelentős a bőralatti kötőszövet-állománya; ált. flegmatikus vérmérséklet és lomhaság kísérője. A mopsz-fej: sertésen öröklődő küllemi hiba; a vágásra korán érő középnagy fehér és berkshire [e. berksír] sertésen gyakori, de előf. más hússertésfajtákon is. A f. rövid, az orrhát homorú, a felső metszőfogak az alsó fogakig nem érnek le, a nyelv hegye a csukott szájból kilóg. Kedvezőtlen fejforma, mert sem a legelőn, sem a vályúból nem tud az állat kellően táplálkozni. Finom szerkezetre enged következtetni a nemes fej (finom v. könnyű fej), finom szőrzetű, vékony, rugalmas bőrű, viszonylag kicsi fej, jól láthatók rajta az erek és a csontélek, kifejező tekintet, kicsi, mozgékony fül jellemzi, élénk vérmérsékletre enged következtetni. Előf. fejformák még: disznó-, egyenes, ék-, félkos-, juh- és kos-t. (—>ló fejformái) A fej és a nyak ízesülése, szögellése határozza meg a f. tűzéséi. Magas fejtűzésnél a nyakszirt magasabban van, mint a tarkó, a nyak és a fej által bezárt szög 45°-nál nagyobb; a középmagas fejtűzésnél a f. és a nyak által bezárt szög 45°; az alacsony fejtűzésnél a tarkó a nyakszirtcsont tarkónyúlványánál magasabban van, a tarkó hosszú, a fejtartás függőleges, a f. és a nyak által bezárt szög 45°-nál kisebb. A fejhosszúság és a marmagasság százalékos aránya a fejnagyság-index (fejhosszúság-index): hosszúság x 100:marmagasság