Átkozott ez az eső!

O. Horváth György

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Két nap alatt egy hónapnyi eső esett országszerte, átlagosan 50 milliméter. Ez nem lenne önmagában sok, de az előző két hétben folyamatosan hullott az eső, főként záporok és zivatarok formájában. Bár a májusi eső aranyat ér, ez most sok helyen sok volt. Ismét több ezer hektárnyi területet öntött el a belvíz, a várható árvízveszélyről nem is szólva.
Azaz a talaj egyáltalán nem volt kiszáradva, sőt néhány ezer hektáron tavasz eleje óta nem tűnt el a belvíz. Nos ez a terület az esők után vélhetően – még nincsenek hivatalos vízügyi adatok – megtöbbszöröződik, ami egyáltalán nem „ér aranyat” a mezőgazdaságban. Máshol a sok eső még nem okoz gondot, ott a párás, hideg különféle növény-egészségügyi problémákat vethet fel. Például sok gombás megbetegedés terjedésének kedvez ez az idő. Legyen szó az őszibarackok levélfodrosodását okozó tafrináról, levéllyukacsosodásról, moníliáról. Sok helyen már szárba szökkent az árpa, ott előfordulhat, hogy a széllel együtt járó sok eső megfekteti a növényeket. Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara elnöke szerint az ország észak-keleti területén baj van. A hírszerző.hu-nak nyilatkozó szakember úgy véli, hogy Kelet-Magyarországon már most is óriási károkat okozott a rengeteg eső. Az eloszlásban azonban nagyok a különbségek, a kötött, agyagos talajú területeken óriási a belvíz probléma, több hektáros kiterjedésű felületi vizek alakultak ki az elmúlt napokban. Elmondható, hogy a kapás növények – például burgonya, kukorica, napraforgó - számára ez az év már elment, de az őszi kalászos növényeknél is hatalmas károkról beszélhetünk. Óriási a belvízprobléma: pár nappal ezelőtt Polgárfolyás-Újszentmargita térségében fél óra alatt 52 milliméter csapadék esett, hogy csak egy esetet emeljek ki – szögezte le Forgács. Az Agrárkamara elnöke elmondta, hogy idén átlagosan már 350 milliméter csapadék hullott országszerte, ami az egész éves átlag két harmada, ebből a májusi csapadék részesedése több, mint 100 milliméter. A sok esőzés következményei azonban a következő hónapokban fognak begyűrűzni: legjobb esetben csak nagy késéssel lehet a kukoricát és a napraforgó egy részét elvetni. Ezért a kukorica megtermékenyülése a száraz augusztusi hónapra tolódhat ki, míg egy korai őszi fagy szintén megtizedelheti a termést. Forgács Barna szerint a jégkár a kalászos gabonában még nem okozott nagy károkat, a gyümölcsösöket azonban alaposan helybenhagyta. Összességében kijelenthető, hogy Kelet-Magyarországon már károsak a heves májusi esőzések a mezőgazdaságra, de a dunántúli helyzet sem sokkal biztatóbb. O. Horváth György Szabad Föld

Forrás: Eu-info


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Tovább a Lexikonhoz

halogénsav-származék, savamid és anilid hatóanyagú gyomirtó szerek

a klortál-metil a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen hatásos hagymában,... Tovább

Sakea (MAS 26142)

Kukorica Cél: szemes Leírás:Hímvirágzásának ideje közepes, a kalászkapelyva nem, vagy... Tovább

Tovább a lexikonra