a pillangósok családjába tartozó nemzetség; több mint 40 faja közül nálunk négyet vontak termesztésbe. Ezek: a lóbab és a voltaképpeni bükkönyök közül a közönséges v. tavaszi b. (V. sativa L.), a szöszös bükköny (V. villosa Roth.) és a pannon-bükköny (V. pannonica Er.) a legfontosabbak. Mindhárom értékes takarmány. A tavaszi bükkönyt többnyire zab támasztónövénnyel vetik, ezért tévesen zabos bükkönynek szokták nevezni. Gyökérzete valamivel gyengébb, mint a szöszös bükkönyé, szára kapaszkodó, levelei gyengén szőrözöttek. Kék, lila virágai a levelek hónaljában, egy-kettesével ülnek. Zabbal, gabonasortávra, tavasszal vetik, 175 kg/ha a vetőmagszükséglet, ebből 60—70% a b. Főleg zölden etetik; 15—20 t/ha zöldtömeget terem. Magnak a ritkább részét hagyják meg; 1 — 1,5 t/ha mag és kb. 1,5-szer annyi szalma takarítható be. Szénát nehéz belőle készíteni, mert nem azonosan szárad a zabbal. A mélyebbre lehatoló gyökerű szöszös bükköny erősen molyhos; bíborlila-sötétkék sziromlevelei fürtöt alkotnak. Magkötése gyenge. A talajra nem igényes; élelmes növény, rozzsal v. búzával ősszel vetik; 100 kg bükköny-maghoz 60—70 kg/ha támasztónövény-magot számítva. Már áprilisban kaszálható, zöldtömege 20—25 t/ha. Elvénülés előtt silózni célszerű. 300— 600 kg/ha magot lehet ritkább állományáról fogni. A pannon bükköny szára húsosabb, szőrzete alig van, levele viszont több. Jobb és valamivel több takarmányt ad, de igényesebb a termőhelyre is. Főleg búzával vetik; a szöszös bükkönyhöz hasonló módon termeszthető. A bükkönyök közül néhány gyomnövényszámba megy. Ilyen az apró virágú borzas bükköny (V. hirsuta [L.] Gray); cserjésekben, erdőn, réten, újabban szántókon is föllelhető. A lila virágú csíkos bükköny (V. striata [Mnch.] M. B.) főleg az Alföldön és a Tiszántúlon fordul elő. A szennyes bükköny (V. grandiflora Scop.) főleg a búzát károsítja. A fekete bükköny (V. angustifolia Gruflbg.) ritkábban fordul elő.