a ->pillangósok családjához tartozó, évelő takarmánynövény. Erős karógyökere, üreges szára 50—60 cm-re nyúlik. Páratlanul szárnyalt leveleinek fonákja szőrös, fürtvirágzata rózsaszínű; méhek is termékenyítik. Lapos, érdes felületű hüvelyterméséből az egyetlen mag csak erős dörzsöléssel fejthető ki. A mag 4—5 mm hosszú, 3 mm széles. (A hámozatlan b. terméséből kb. 30% a hüvely és 70% a mag.) A XV. sz. óta termesztik D-Európában. Nálunk csak mintegy száz esztendeje; főleg a Dunántúlon hono¬sodott meg. —>Vetésforgóban is, azon kívül is ter¬mesztik. Kedvező fekvésben, kellő mésztartalmú, termékeny altalajú, jó vízgazdálkodású talajon 5—6 évig díszlik. Aprómorzsás magágyba, 12x1 cm-es kötésben 120—130 kg/ha vetőmag szükséges. Szárazabb vidéken takarónövény nélkül, jó vízellátás mellett kora tavaszon, az árpával együtt érdemes vetni. Keverik néha ->fűfélékkel (csomós ebír, franciaperje, aranyzab, árva rozsnok stb.). A takarónövény learatása után a tarlót könnyű fogassal célszerű letisztítani. Meghálálja az őszi fogasolást és a felültrágyázást is. A b.-ot legjobb virágzása kezdetén kaszálni. Többnyire szénává szárítják, a levélpergés lehető megelőzésével. 4—5 t/ha az évi szénatermés, amelyet ló, szm., juh egyaránt szívesen fogyaszt. Magterméséhez az első kaszálást a legtisztább állományban jelölik ki. Különösen veszélyes gyomja a vérfejű csábaire (Sanguisorba minor Scop.), amelynek magja nagyon hasonlít a b.-éhez; alig lehet belőle kitisztítani. Mivel a b. erősen pereg, harmattal kell betakarítani, s óvatosan kell kezelni. Aratva-csépléskor sok az éretlen, zöld mag, amely rontja a minőséget. A várható magtermés 0,5 — 1,2 t/ha.