5 igazán meglepő tény a csirkékről

SFV

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Aligha van olyan ember a világon, aki ne tudná mi fán terem a csirke. Sokan azonban egy egyszerű, bugyuta állatként tekintenek rá, ami nem több annál, mint, hogy finom és tápanyagokban gazdag hússal tud szolgálni. Mostani cikkünkben néhány olyan tényt gyűjtöttünk össze, amelyek rávilágítanak arra, hogy a csirkék nem is olyan semmilyen állatok.

No.1. A tyúkok nem is tyúkeszűek.


A kevésbé okos, vagy feledékeny emberekre szoktuk azt mondani, hogy tyúkeszűek. A szó etimológiája azonban némileg kérdéses, hiszen a csirkéknek igencsak jó a memóriájuk. Képesek körülbelül 100 arcot megjegyezni és később felismerni – beleértve mind az embereket, mind önnön csirketársaikat. Az arcok mellett hangokat is képesek megjegyezni, így tudnak értelmezni különböző vokalizációkat és kommunikálni. Nem csoda hát, ha arra is emlékeznek, hogy ki bánik velük jól, és ki rosszul.


No.2. A csirkéknek van empátiájuk.


Tudósok kísérletei alapján fény derült arra a meglepő tényre, hogy a csirkéknek is van empátiájuk, így képesek együttérezni. A kísérletben egy tyúkot stresszhelyzetnek tettek ki, melyre ő olyan reakciót adott, mint ha ő maga is érezné a látott fél fájdalmát. Ugyanígy éreznek egyébként gyászt, ha egy társuk meghal, illetve magányt, ha elzárják őket társaiktól.


No.3. A csirkék is álmodnak, sőt!


Egy kísérlet során megfigyelték, hogy a csirkék alvási szakaszaiban is megjelenik a REM-fázis, azaz amikor álmodnak és feldolgozzák a nap történéseit. Emellett azonban van egy plusz alvási fázisuk, állapotuk, ami nekünk, embereknek nincs: ebben az állapotban félig alszanak, félig pedig ébren vannak – erről szemük is árulkodik, ugyanis gyakran az egyik csukva van, míg a másik nyitva.


No.4. Sokszínű tojások


Bizonyára Te is megfigyelted már, hogy a csirkék nem egy, hanem többszínű tojásokat raknak. Bár sokan próbálják ez alapján megállapítani a tojás minőségét, a kettőnek valójában semmi köze nincs egymáshoz. A különböző színeket ugyanis a különböző csirkék különböző genetikai állománya idézi elő. Így tehát ugyanolyan jó minőségű lehet mind a fehérebb, mind pedig a barnább tojás.


No.5. Rokonság a dinoszauruszokkal


Bizony nem csak legenda, hogy a csirkék legközelebbi ősei a T-Rexek. Kutatások ugyanis bebizonyítottak, hogy a kertünkben kapirgáló csirkék és libák valóban sokkalta kevesebbet változtak az evolúció során, mint más madarak és élőlények, amelyek szintén a dinoszauruszokból fejlődtek ki.
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-07

Sárgarépa termesztés lépésről lépésre - a tökéletes csírázástól a bőséges betakarításig

Elhoztam nektek egy átfogó sárgarépa termesztés útmutatót, ami nagy segítség lehet lépésről-lépésre elmagyarázva ennek az isteni zöldségnek a termesztéséhez!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2024-05-07

Miért használok faforgácsot a kertben kertészként?

Mire jó a faforgács a kertben? Számos remek dologban tud hatékonyan segíteni és kijelenthetjük, hogy egy kertbaraát legnagyobb segítsége, mutatom miért!

2024-05-07

Bodzaszörp akáccal és citromfűvel: mostantól mindig így fogod csinálni!

A bodzaszörpről sokunknak jut eszünkbe a gyerekkorunk, és most májusban ezt újra átélhetjük, ha szörpöt főzünk. Tuningoljuk meg citromfűvel és akácvirággal!

2024-05-06

Milyen virágokat érdemes elültetni még a nyár elején?

Érdekel, milyen virágokat lehet érdemes elültetni a nyár elején, amik gyorsan nőnek, és bírják ezeket a melegebb körülményeket? Mutatunk néhány csodás virágot!

2024-05-07

Ne ültesd újra minden évben: fedezd fel, miért a zsálya a kertész kedvence!

Mire jó a zsálya? Számos remek hatása van, ültesd el a kertben, de csak egyszer, ugyanis évről-évre vissza fog térni hozzád ez a csodálatos gyógynövény!

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

További cikkek ebben a témában
Állatok Állattenyésztés Érdekességek

Tovább a Lexikonhoz

elsődleges (primer) kultúrnövény

az ember által a vadon termő növények közül kiválasztott és termesztett növény (pl. búza,... Tovább

juhellető istálló

a korszerű juhtelepek legfontosabb, nagy légterű épülete; anyajuhonként, báránnyal, 1,5 m2... Tovább

Tovább a lexikonra