A galagonya bemutatása, a galagonya termesztése

hirdetes

Őshonos, de elfeledett csodanövényeink – A galagonya

Szélesi Ferenc
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

A galagonyát mutatom most be nektek

A galagonya termesztése kiskertben

Figyelembe kell vennünk, hogy a galagonya a nyolc-tízméteres magasságot is elérheti, szóval ez alapján válasszunk megfelelő helyet számára. A laza szerkezetű, kusza, egybibés galagonyacserje májusban hozza fehér virágait, a piros bogyói pedig nyár végén, ősz elején jelennek meg.

Zegzugos ágrendszere tökéletes védelmet nyújt az apróbb termetű madarak számára. A kétbibés galagonya hasonló megjelenésű, annyi a különbség, hogy a kétbibés növények 2-3 bibével rendelkeznek, míg az egybibések értelemszerűen csak egy bibével. A galagonya ágai gyakran tüskések, kiválóan bírja a rendszeres metszést, ezért nyírott (de nyíratlan) sövényként is megállja a helyét. 

A galagonya ültetése

hirdetes

A Kárpát-medencében is őshonos a galagonya, ebből adódóan teljesen télálló. Viszonylag igénytelen növényről van szó, aminek megfelel a kertünk talaja, de a túlzottan kötött talajra azért figyeljünk oda, mert azt nem szereti annyira. A galagonya jól alkalmazkodik az időjárási viszonyokhoz, bírja a meleget és a szárazságot, és az erős szelet is. Fiatalkorban azért még igényel rendszeres öntözést, de a későbbiekben csökkenthetjük, sőt el is hagyhatjuk a víz pótlását.

A galagonyát beszerezhetjük a kertészeti árudákban, a szabadgyökerű cserjéket ősszel, még a fagyok beállta előtt érdemes elültetnünk. Állíthatjuk szoliter fának is, de érdemes kihasználni szúrós, áthatolhatatlan ágrendszerét, én mindenképpen sövénynek javasolom a telepítését. 

hirdetes

A galagonya gondozása

Sövénynek nevelve természetesen a metszés a legfontosabb feladat: távolítsuk el a rossz irányba növő ágakat, és az esetlegesen elhalt, beteg növényi részeket. Leggyakoribb problémáját a levéltetvek és a levélfoltosodás jelenti, de fenyegeti a rózsafélékre jellemző tűzelhalás is. Ha valamelyik betegség felüti a fejét, védekezzetek a szükséges növényvédőszerekkel. A galagonya legnagyobb eredményességgel nyári alvószemzéssel szaporítható, de magról is megoldható, ebben az esetben viszont 5-8 év, mire termést hoznak a növendékek. Remélem, hogy tudtam segíteni nektek, leljétek örömötöket a galagonyában (is)!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-26

Honnan tudhatom, ha elfagyott a gyümölcsfám?

A jelenlegi tavaszi időjárás sajnos még hajnalban és este tartogat fagyokat, így a gyümölcsfáink könnyen elfagyhatnak, érdemes tudni, hogyan lehet megállapítani!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-26

Tavaszi tuja mosás: 5 fontos lépés a betegségek elkerüléséhez

Fedezze fel az 5 legfontosabb lépést a tuják tavaszi ápolásához: így óvhatja meg növényeit a kártevőktől és betegségektől! Így egész évben egészségesek maradnak.

2024-02-27

A kora tavasszal elültetett gyümölcsfáknál így végezzünk alakító metszést

Ismerd meg az első metszés fontosságát a gyümölcsfák nevelésében! Tippeket és tanácsokat is találsz az első metszés sikeres elvégzéséhez, az alakító metszéshez.

2024-03-04

A kertész titkos fegyvere: így metszd gyümölcsfáidat a bőséges termésért

A tavasz a kertészkedés ideje! Ismerd meg a tavaszi metszés előnyeit, és tanuld meg, hogyan metszd meg gyümölcsfáidat márciusban. Szakértő tippek a kertésztől!

2024-03-19

Vetés áprilisban: ezt az 5 zöldséget elültetheted áprilisban

Ne maradj le a tavaszi frissességéről! Ismerj meg 5 könnyen termeszthető zöldséget, amelyeket áprilisban vethetsz kezdő kertészként is. Tippek, tanácsok vetéshez.

2024-03-25

Közösségi összefogással újul meg a Budai Arborétum

Az egykori Kertészeti Egyetem gyűjteményes kertjében megkezdődött a felújítási program, a MATE budai kampuszának otthont adó arborétum megtisztítása céljából.

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

franciaperje (magasperje, Arrhenatherum elatius [L.] Presl.)

a pázsitfüvek családhoz tartozó, laza bokrú, bojtos gyökerű, magasra növő szálfű... Tovább

ültetés

az a —>vegetatív szaporítási mód, amelyhez nem magot, hanem egyéb növényi szervet... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek gyümölcs Házi kert