Eredeti megjelenésű kutya. Koponyája lapos, arcorri része rövid, szögletes, stopja kifejezett. Szeme kicsi, sötétbarna, keleties metszésű. Füle hegyes, apró, felálló. Orrtükre fekete. Szájpadlása és ajkai ugyancsak feketék. Nyelve kékeslila. Nyaka izmos, rövid, gallérszerű szőrzet borítja. Háta erős, egyenes, ágyéka széles, masszív, mellkasa mély, hasa enyhén felhúzott. Végtagjai párhuzamosak, közepesen hosszúak,erőteljes csontozatúak.
Farkát a hátára kunkorítja. Szőrzete rendkívül tömött, dús, hosszú, a koponyatetőn és az arcorri részen rövid. Színe vörös, fekete, krémszínű, kék, vagy fehér. Marmagassága 46–55 cm, testtömege 20–27 kg. A napi ajánlott ételadag 2100-2400 g. Várható élettartama 11-12 év. Tenyésztői sajnos ma már plüssmackóhoz tették hasonlóvá. Kiváló társ. A városlakó emberek a kutyával szemben támaszott minden igényét kielégíti. Különlegessége lilás vagy lila nyelve.
Eredeti, semmilyen más fajtához nem hasonlítható egyéniség. Méltóságteljes, önálló, ellenálló, nyugodt, csendes kutya, nagyszerű fajta. Egyenes, hűséges, a túlzott gondoskodást nem igényli. Idegenekkel, más kutyákkal bizalmatlan. Igaz, a többi kutyafajta sem szereti a csau-csaut. Azért nem szeretik, mert állítólag nincs "kutyaszaga", így a többi állat bizalmatlan felé. Ő maga rendkívül makacs tud lenni, nem túl barátkozó, de hűséges.
Manul
A pusztai macska , vagy manul, a ragadozók rendjébe, azon belül a macskafélék családjába tartozó faj. A manul mongol eredetű szó.
A pusztai macskát annak felfedezője, Peter Simon Pallas után Pallas-macskának is nevezik. Pallas, Linné rendszertanát követve, a Felis nembe sorolta, és a Felis manul nevet adta a fajnak. Később anatómiai vizsgálatok alapján új nembe, az Otocolobus-ba sorolták. Az 1990-es években újra a régi besorolást tartották helyesnek, ez a rendszerezés azonban mára DNS-vizsgálatok alapján megdőlt, és visszahelyezték az Otocolobus nembe, jelenleg annak egyetlen képviselője.
Megjelenése
Hozzávetőleg akkora, mint egy házi macska, bár hosszú bundája miatt nagyobbnak néz ki. 50 centiméter hosszú, a farka 20 cm körüli, átlagos súlya 3-3,5 kilogramm.
A pusztai macskának több olyan jellegzetessége is van, ami megkülönbözteti más macskafélétől. Legfeltűnőbb az, hogy a pupillája kör alakú. Az alacsonyan álló fülek miatt kinézete némileg bagolyéhoz hasonló.
Selyemtyúk
A selyemtyúk a házityúk egyik fajtája, amelynek egyedi a tollazata, tapintása olyan selymes, és puha, mint a selyem.
Ennek a fajtának a bőre, a húsa és a csontja sötétkék színű, világoskék a fülcimpája, a szemei feketék, és a lábain 5-5 ujj található, a többi baromfi fajtának csak 4-4. Általában a selyemkakas 1,4-1,7 kg és a selyemtyúk 1,1-1,4 kg. A sötétkék hús miatt Európában inkább csak díszbaromfiként tartják.
A tyúkok közül ez a fajta a legnyugodtabb és legbarátságosabb tyúkok közé tartozik. Hamar megszokja az emberi kezet. Engedelmes fajta. A tyúk rendkívül jó kotlós, remek anya. Kb. három tojást tojik egy héten.
Szamojéd
A szamojéd kutyafajta az őshazájában, Szibériában, a Jenyiszej és az Ob folyók közötti területen élő szamojéd népcsoportról kapta nevét, az ottani emberek mindenes munkakutyája volt. Használták rénszarvasterelésre, szánhúzásra és vadászatra egyaránt - a szamojédek nagy becsben tartották kutyáikat, hisz a mindennapi túlélés nélkülük lehetetlen lett volna számukra. A mai szamojédek rendkívül tetszetős küllemű és kedves karakterű kutyák, elsősorban kedvencként tartják őket, de kiválóan alkalmasak különböző kutyás sportokra is (szánhúzás, terelés, agility, stb.). Általában könnyebben kezelhetők, mint a többi szánhúzó fajta, de határozott, következetes gazdára van szükségük.
Szibériából, az Ob és Jenyiszej folyók közötti területről származik, őshazájában rendkívül fontos szerepet töltött be az ott élő emberek mindennapi életében. A szamojéd népcsoportok félnomád életmódot folytattak, kutyáik segítették őket a nagy rénszarvascsordák mozgatásában, különböző terhek cipelésében, vontatásában, és a vadászatban. Éjszakánként a sátraikat melegítették, és gyengéd játszópajtásai voltak a gyermekeiknek.
Európai elterjedése elsősorban az Északi- és Déli-sark felfedezésére irányuló expedíciókkal indult, a felfedezők innen hazavitt kutyái, illetve az Ernest-Killburn Scott angol zoológus által importált kutyák a mai samoyed ősei. A tervezett tenyésztés kezdetén még fekete és barna kutyákat is bevontak, (az első hivatalos fajtaleírásban még elfogadottak voltak ezek a színek), de később elkezdtek a fehér színre szelektálni.
