101. életévében elhunyt Magyarország Bálint gazdája

101. életévében elhunyt Magyarország Bálint gazdája

Szélesi Ferenc - Főkertész
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

101. életévében elhunyt Magyarország Bálint gazdája

Bár Bálint gazda néven ma elsősorban őt ismerik, a név és kötődése a kertészethez régebbre nyúlik vissza: az 1975-ben elhunyt Czupy Bálint kertészeti szakíróként szintén ezen a néven vált ismertté a Szabad Európa Rádióban. Egyetlen fia Bálint János kertészmérnök, aki hét éven át volt a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem dékánja, illetve húsz éven keresztül tanszékvezetője. 1999-ben költözött a 16. kerületbe feleségével, aki ott dolgozott.

A kerületi közkönyvtárban Sashalmon, aminek sok könyvet adományozott az évek alatt, az ott működő olvasókör róla kapta a nevét. 2017-ben egy olvasókertet is létesítettek Bálint gazda kertje néven, ami átadásán egy diófacsemetét ültettek közösen a névadóval. A Budapest díszpolgára címet viselő kertészmérnök, bár többször is az önkormányzat díszpolgár-jelöltjei között volt, végül más kapta meg a címet, ami 2019-ben már a kiosztás előtt kiszivárgott.

Március 10-én, 100. életévének tiszteletére ezért 16. kerületiek, kerületi lakosként, Nemes Gábor DK-s és Csizmazia Ferenc MSZP-s képviselők szervezésében „Akire büszkék vagyunk” alternatív kerületi díszpolgári cím elismerésben részesítették. Júliusi születésnapja alkalmából leplezte le a kerület polgármestere, Kovács Péter és országgyűlési képviselője, Szatmáry Kristóf a Kertvárosi minta tanyaudvar Bálint Gazda Gyümölcsöse részegységét, ami kialakításában ő maga aktív szerepet is vállalt. 100. születésnapja alkalmából a Reuters készített róla riportot.

Lapozz a következő oldalra és ismerd meg Bálint Gazda munkásságát és a videókat, melyben ő szerepel!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS


Tovább a Lexikonhoz

.../2008. (...) FVM rendelet

a szõlõtermelési potenciálra, a szõlõültetvények szerkezetátalakítására és... Tovább

dinitro-fenol-származék hatóanyagú szer (DNOC= dinitro-orto-krezol)

széles hatássávú vegyület, az alapvető életfolyamatokat károsító hatása következtében... Tovább

Tovább a lexikonra