Nem fogod elhinni! Vidra támadt egy krokodilra, és megette

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Egészen elképesztő, ilyet még nem láttam. A vidrák hihetetlenül aranyosnak tűnhetnek, néha viszont a látszat csak. Most is éppen egy krokodilra támadt rá, meg is ette. 

Lapozd végig a képeket és nézd meg te is, mi történt

Az állat Dél-Amerika egyik legnagyobb ragadozó emlőse. Az óriás menyétféle legalább 170 centiméter hosszú. A legtöbb menyétfélétől eltérően az óriásvidra családokban él. Egy-egy családban 3–8 példány is lehet. Az óriásvidra-családon belül az összetartás és együttműködés nagyon erős, illetve létfontosságú. Bár általában békés élőlény, rátámad más családbeli vidrára, ha az belép a területére. Az óriásvidra csak nappal tevékeny. Az egyik leghangoskodóbb vidrafaj; képes vészjelzéseket, erőszakos vagy megnyugtató hangokat hallatni. Dél-Amerika északi és középső részein fordul elő. A legtöbb példány az Amazonas folyóban vagy ennek környékén, valamint a Pantanalban, a világ legnagyobb mocsaras területén él. Bundája nagyon sűrű, farka evező alakú, ujjai közt pedig úszóhártyák láthatók. Ez az emlős főleg az édes vizű folyókat és patakokat, valamint az ezek által elárasztott területeket kedveli. Néha tavakba is beúszik. Ahol megtelepszik, nagy partszakaszokon kipusztítja a növényzetet, valószínűleg napozási és védelmi célokból. Táplálékának legnagyobb részét a halak alkotják: főleg a pontylazacok és a harcsák, de ezek mellett rákokat is fogyaszt. Az emberen kívül alig van természetes ellensége.

Azonban néha krokodilra is vadászik.

Lapozz tovább

 

 

A hihetetlen fotókat Geoff Walsh készítette Floridában. Ahogy látni lehet egy vidra rátámadt a fiatal krokodilra, végül pedig meg is eszi áldozatát.

 

 

 

 

A vidra hátulról támadt áldozatára, elkapta a nyakát, így a krokodil nem volt képes megfordulni és megtorolni a támadást. Walsh nem sokkal később roppanó hangokat hallott, mely bizonyította, hogy a vidra győzedelmeskedni fog.

 

 

 

Miután kifáradt a krokodil, nem maradt semmi esélye, a vidra végzett vele és megette.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez is bizonyítja, hogy lehet bármennyire is aranyos egy állat, ha halálos ragadozó. A vidrának pedig nem sok természetes ellensége akad, képes végezni bármilyen állattal.

 
 
 
 
 
 

Ha legközelebb egy vidrát láttok a vízen lebegni, ne tévesszen meg az aranyos kinézete.

 

 

 

 

NE HAGYD KI EZT SEM:

Hatalmas küzdelem után falt fel egy krokodilt a kígyó


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-05-02

Ilyen előnyei vannak a virágoknak, a zöldfelületeknek

A növények képesek elnyelni a levegőben lévő szennyeződéseket, mint például a nitrogén-dioxidot és a kén-dioxidot, valamint a por részecskéket, és még...

2024-05-02

Május 20-ig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre

2024-ben meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek. Mutatjuk a

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2024-05-06

Milyen virágokat érdemes elültetni még a nyár elején?

Érdekel, milyen virágokat lehet érdemes elültetni a nyár elején, amik gyorsan nőnek, és bírják ezeket a melegebb körülményeket? Mutatunk néhány csodás virágot!

2024-04-08

Friss: gép- és technológia beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre a borászati technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból.

2024-04-22

Magvetés gond nélkül: fedezd fel a titkos trükköt a tökéletes magvetéshez

Vessünk magot egyszerűbben, mint valaha! Mutatom a magvetés egyik könnyítését, a földkocka készítő csodás lehetőségét, használd te is bátran, segítek tippekkel!

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

További cikkek ebben a témában
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság

Tovább a Lexikonhoz

gyanta

különböző növényekben, de főleg a fenyőkben képződő, vízben nem oldódó, sűrűn... Tovább

ló színe

a csikó puha, pelyhes szőrrel jön a világra, amely mindig más színárnyalatú, sőt más... Tovább

Tovább a lexikonra