A szántóföldi növények térben és időben meghatározott sorrendje. Azon a felismerésen alapszik, hogy azonos növény huzamosan megismételt termesztése azonos területen káros jelenségeket válthat ki (->allelopátia, ->erózió, ->talajuntság). E káros hatásokat előzi meg a v. a kedvező ->elővetemények és ->utónövények kiválasztásával, a megfelelő növényi sorrend kialakításával. Már a rómaiak felismerték, hogy pl. a két gabona közé iktatott ->csillagfürt előnyösen befolyásolja a termést, bár ezt a jelenséget indokolni nem tudták (vélekedésük szerint a csillagfürt az égi csillagokból vonzott erőt a földbe). A kezdetleges ->nyomásos gazdálkodás miatt kimerült termékenységű táblákon jórészt szintén tapasztalati úton vezették be, sokkal később a 17.sz.-ban a ->norfolki négyes vetésforgót, amely Európa-szerte, így nálunk is elterjedt. Ennek jegyében a termőterületet ún. szakaszokra osztották, s egy-egy szakaszon istállótrágyázott kapás (cukorrépa), majd tavaszi gabona (árpa), pillangós (vörös here), végül őszi gabona (búza) díszített. A négyes kötöttség később feloldódott, más növényeket is bekapcsoltak, esetleg ismétléssel, nem csupán a takarmány (pl. lucerna) maradt több éven át a helyén. Így a v. tágabb keretek közé illeszkedett. Egyik sajátos kibővítése a ->füves v. pl. füveshereszakaszt hagyta még több éven át, s a gabonaféléket is váltogatta egymás után. A v. alapvető célja azonban hosszú időn át nem változott; elősegítette a víz és a tápanyagok egyenletes kihasználását, akadályozta a gyomfertőzést, a növényi betegségek elharapódását és a talajtermékenység megcsappanását. A kapitalista ->bérlőgazdálkodás folyamodott egyre-másra az ún. szabad v.-hoz, amely a termelés jövedelmezőségét vette elsősorban figyelembe, s ennek érdekében feláldozta a hagyományos v. vélt v. valódi előnyeit. Hasonlóképpen háttérbe szorult a v. a mg. ->kemizálása során. Könnyebbé vált a műtrágyázással a termékenység fenntartása, a gyomosodás megelőzése vegyszerekkel. Az olcsó energia korábban az előveteményhatás mest. pótlása szintén kézenfekvőnek tűnt. Olyan elméletek is bukkantak fel, amelyek a v.-t merőben fölöslegesnek ítélték, s a kényelmesebb ->monokultúra mellett foglaltak állást. A mai felfogás a v.-t korszerű formában kívánatosnak tartja. A legújabb tapasztalatok ui. amellett szólnak, hogy még a monokultúrát jól tűrő növények (pl. kukorica) is megsínylik hosszú távon a folyamatos termesztést. Leginkább megsínyli a talaj; így pl. az USA ún. kukoricaövezetében minden kg szemes termés kb. 6 kg termőföldbe kerül; ennyit visz el az ->erózió és a ->defláció. Ugyancsak gondokat okoz a tápanyagok egyoldalú kihasználása, mivel a műtrágyázás többnyire csak a makroelemek pótlására szorítkozik. Az is valószínű, hogy a növekvő mennyiségben felhasznált vegyszerek károsan befolyásolják a ->talajéletet. Hazai viszonyaink között a v. mellőzése azért lehet káros, mert a tartós monokultúrával lefoglalt szakaszok miatt a ->vetésváltásból az arra feltétlenül rászoruló, allelopátiára hajlamos növények (pl. búza, borsó, cukorrépa stb.) szintén egyre inkább kimaradnak. Az sem mellékes körülmény, hogy éppen az energiatakarékosság kedvéért a természetes erőforrásokat, amilyen az okszerű v., mindenképpen igénybe kell venni.