Elgondolkodtató válasz Greta Thunbergnek és a többi környezetvédő fiatalnak!

Szélesi Ferenc - Főkertész

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A Sky News egyik műsorvezetője eléggé elgondolkodtató választ adott Greta Thunbergnek, és azoknak a fiataloknak, akik a klímaváltozás ellen tüntettek. A közösségi médiában megjelent írást lefordítottuk és most megmutatjuk nektek is! 

(Kép forrása: Wikipédia/Anders Hellberg)

Alan Jones, a Sky News Australia egyik műsorvezetője még 2019 márciusában egy Facebook bejegyzésben reagált a klímaváltozás ellen felszólaló ausztrál fiatalok tüntetésére. Habár a bejegyzésben feltünteti, hogy az általa megosztott levél ismeretlen szerzőtől származik, fogalmazásában egyértelműen utal arra, hogy teljes mértékben egyetért a leírtakkal: „Ezt ma kaptam – szerzője ismeretlen. De milyen valósan is rántja le a leplet a globális felmelegedés/klímaváltozás nevű átverésről...Ezt egyszerűen „felnövésnek” hívják…”

Az üzenetben a következő olvasható

„Minden iskolás gyereknek, akik a klímaváltozás ellen „tüntetnek”! Ti vagytok az első generáció, akiknek légkondicionálóra van szüksége minden osztályteremben TV-t akartok minden szobába, az óráitok pedig mind számítógépesítettek. Egész nap és egész éjszaka elektromos készülékeken lógtok. Többen, mint valaha, nem sétáltok vagy bicikliztek az iskolába hanem magánautókból álló karavánokban utaztok, amikkel megbénítjátok a helyi utakat és tovább rontjátok a forgalmat a csúcsidőben.

Ti vagytok a gyártott termékek valaha élt legnagyobb fogyasztói és rendszeresen cserélgetitek jó minőségű drága luxustermékeiteket csak azért, hogy trendik maradjatok. A szórakozásotokat elektromos készülékek adják.

Továbbá, a tüntetéseitek élén álló emberek ugyanazok az emberek, akik ragaszkodnak a lakosság mesterséges, bevándorlással való megnöveléséhez, amitől további energiára, gyártásra és szállításra lesz szükség. Minél több emberünk van, annál több erdőt és erdőséget tüntetünk el és annál többet pusztítunk el a környezetből.

Mi lenne tehát, ha…

Megmondanátok a tanáraitoknak, hogy kapcsolják ki a légkondit. Csinálnátok magatoknak egy szendvicset, ahelyett, hogy tömegesen gyártott gyorsételeket vennétek. De nem, ilyen nem lesz, mert önző, aluloktatott, erényjelző kis „hercegnők” vagytok, akiket olyan felnőttek inspirálnak, akik minden áron arra vágynak, hogy egy „nemes célt” szolgáljanak, miközben a nyugati kényelemben kényeztetik magukat a valaha volt legmagasabb életszínvonalban.

Ébredjetek fel, nőjjetek fel és tanuljatok meg utánanézni a tényeknek és önállóan gondolkodni, nem pedig vakon elfogadni mások szavait és gondolatait – nem gondolom, hogy magatoktól álltatok elő ezzel a tervvel – feltételezem, hogy kaptatok némi befolyást és „iránymutatást” azoktól, akikben bíztok…Íme egy kis figyelmeztetés – legyetek óvatosak a baloldallal, mert eljöhet még az az idő a jövőben, amikor nektek sülnek el majd balul a dolgok…” A következő oldalon további részletek várnak! 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-02

Ilyen előnyei vannak a virágoknak, a zöldfelületeknek

A növények képesek elnyelni a levegőben lévő szennyeződéseket, mint például a nitrogén-dioxidot és a kén-dioxidot, valamint a por részecskéket, és még...

2024-04-22

Magvetés gond nélkül: fedezd fel a titkos trükköt a tökéletes magvetéshez

Vessünk magot egyszerűbben, mint valaha! Mutatom a magvetés egyik könnyítését, a földkocka készítő csodás lehetőségét, használd te is bátran, segítek tippekkel!

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-05-02

Május 20-ig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre

2024-ben meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek. Mutatjuk a

2024-03-05

Elfagyhatnak a kibújt tulipánok, ha fagy jön?

Sajnos kárt tehet a nárciszokban, jácintokban, tulipánokban a fagy, de vannak praktikák, amikkel könnyedén védekezhetsz ellene. Mutatjuk a kertész tippjeit!

2024-03-25

Közösségi összefogással újul meg a Budai Arborétum

Az egykori Kertészeti Egyetem gyűjteményes kertjében megkezdődött a felújítási program, a MATE budai kampuszának otthont adó arborétum megtisztítása céljából.

2024-02-03

Ez a mezőgazdaság új jövője: a drónos permetezés 7 nagyszerű előnye

Haladni kell a korral, a mezőgazdaságban pedig még inkább, szakértőnk elhozta nektek a drónos permetezés 7 nagyszerű előnyét.

További cikkek ebben a témában
Környezetgazdálkodás Környezetvédelem

Tovább a Lexikonhoz

lombtalanítószerek

a kultúrnövények levélzetének betakarítás előtti leszárításával, fonnyasztásával... Tovább

euriökfajok

az ún. tág tűrésű növény- v. állatfajok, a környezeti tényezők megváltozásához... Tovább

Tovább a lexikonra