a mákfélék családjába tartozó, egyéves növény; karógyökere gyenge, szára 60-150 cm-re nő, rajta egyenetlenül fűrészelt szélű levelek helyezkednek el. A levélhónaljakból kibúvó oldalhajtások végén egy-egy fehér, piros, kék v. rózsaszín virág ül. A toktermés nyitott v. zárt, termeszteni csak az utóbbi típust érdemes. A mag kék, szürke v. fehér; a kereskedelemben főleg a kék mákot keresik. Olajtartalmú magjáért és morfin alkaloidát tartalmazó tokjáért termesztik. Termőterülete a 80-as években nálunk 5-6 ezer ha-ra nőtt, 0,5-0,7 t/ha magterméssel. A zöld máktokból kivont ópium bódító hatását már az ókorban ismerték. A nemesítés olaj- és ópium-mák-fajtákat állít elő. A magban az olajtartalom 40—50% lehet. A tokból kivont ópium kereken 25 alkaloidát tartalmaz. Az elkülönítés technológiáját a 30-as években egy magyar gyógyszerész, Kabay János dolgozta ki; azóta a morfingyártás fontos hazai iparággá nőtt. A talajra a mák igényes; jó mezőségi v. termékeny homoktalajon díszlik megfelelően. Lehetőleg február végén, március elején kell "belopni a földbe", mert eleinte még a -3 —5 °C-t is elviseli. 3-5 kg/ha adalék anyaggal kevert magot 35—50 cm-es sortávolságra szoktak vetni, 6—7 tövet hagyva fm-enkint. A kívánatos tőállomány 1 ha-ra 280—300 ezer. Egy menetben betakarítható átalakított arató-cséplő géppel. A mag gondos kezelést igényel. Több ízben kísérleteztek őszi m.-fajták meghonosításával. Előnyük, hogy korán kinőnek a kártevők foga alól; hátrányuk, hogy a zord, hótalan telet nagyon megsínylik. mákfélék (Papaveraceae): a kétszikűek osztályába tartozó család, lágy szárú, ritkán fás növényekkel. Magvaik olajtartalmúak, hajtásaikban tejnedvet tartalmazó sejtek v. tejcsövek vannak. A család több faja alkaloidatartalmú, pl. a mák. Gyomnövényként ismert és elterjedt a pipacs.