Mikor vigyük be és hova? Szakértői tanácsok a leander teleltetetéséhez!

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Számos levél érkezett hozzánk, amiben a segítségünket kérték, mert gondot okoz nekik a leanderek teleltetése. Éppen ezért röviden összefoglalom nektek azokat a módszereket, amiket már kipróbáltunk és be is váltak. Remélem, hogy nektek is befognak.

Ha többet is meg szeretnél tudni erről a növényről, akkor kattints ide!

Röviden a leanderről – tudnivalók a leander teleltetése előtt

A leander az egyik leginkább elterjedt növény az egész világon. Rengeteg helyen honos a Földközi tenger medencéjétől a Közel-Keleten át egészen Indiáig. Számos szubtrópusi éghajlatú területre betelepítették. A szárazságot nagyon jól tűri, a talaj iránt sem túl igényes, azonban fagyérzékeny növény, a szabadban csak ott marad meg, ahol nincsen tartós téli fagy. Júniustól szeptemberig láthatjuk csodás virágzatát.

Egy kis érdekesség: amíg nálunk, Magyarországon egyelőre még kevés helyen lehet látni, illetve sokaknak gondot okoz a teleltetése, addig Horvátországban az autópályát díszítik vele, és gyönyörűen megél a növény ott is. Hazai viszonyok között a leander teleltetéséhez fagymentes, világos hely, csökkentett vízmennyiségű és ritkított öntözés javasolt. A teleltetés hosszú időszaka alatt a leander növények hajtásait érdemes rendszeresen ellenőrizni.

Mikor kell átteleltetni a leandert?

Mielőtt a hőmérséklet -5 Celsius fok alá csökkenne, fel kell készítenünk a leandert és az összes többi Földközi-tenger térségéből származó növényt az előttünk álló hidegebb évszakra. Szóval arra a kérdésre, hogy mikor végezzük el a leander teleltetését, nem lehet azt mondani, hogy mondjuk november 10-én, ez minden évben az időjárástól függ! 

Hogyan teleltessük a leandert a szabadban

Ez csak olyan helyen tanácsos, ahol a telek enyhébbek, nincsen tartósan fagy. Balkonon vagy teraszon átteleltethetjük a leandert a többi mediterrán növénnyel együtt. Ilyenkor ügyelni kell arra, hogy jól legyen szigetelve mindenhonnan. Érdemes a cserép alá polysztirolhab lemezt helyezni, az ágakat összekötjük, hogy kisebb helyet foglaljanak.

A cserepet és a növényt is tekerjük be az erre a célra kapható fagyvédő fóliával. Ügyeljünk arra, hogy maradjon egy kis hely, ahol tudjuk locsolni néha. A becsomagolt cserepeket szélvédett helyre rakjuk, a legjobb helye a teraszon, közvetlenül a fal mellett van. A cserepeket helyezzük egymás mellé szorosan, hogy tudjál védeni egymást. Abban az esetben, hogyha később rosszabbra fordulna az idő, akkor inkább vigyük be a cserepeket egy kis időre. A következő oldaloon folytatom, érdemes lapozni egyet! 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

További cikkek ebben a témában
Növényvédelem

Tovább a Lexikonhoz

biológiai egyensúly

adott területen a helyi viszonyoknak megfelelő növény- és állatvilág, ezen belül a fajok és... Tovább

79/2008. (VI. 24.) FVM rendelet

A zöldség-gyümölcs termelõi csoportok és termelõi szervezetek nemzeti szabályozásáról... Tovább

Tovább a lexikonra