a kukorica csőtörés utáni szára és levélzete. Táplálóértéke az őszi hónapokban megegyezik a közepes minőségű réti szánáéval, de fehérjetartalma kisebb, legegyszerűbb és leggazdaságosabb hasznosítási módja a legeltetés. A kukoricaszár legeltetésére a húshasznú tehenek és az anyajuhok jöhetnek elsősorban számításba. A kint hagyott szár táplálóértéke a téli hónapokban jelentősen csökken. Érdemes önmagában v. adalék anyagokkal kiegészítve besilózni. Ált. a kukoricaszárat szalmatrágya módjára alászántják, ilyenkor feltétlenül N-kiegészítés szükséges, különben a kukoricaszár nem bomlik el a talajban. (1 t kukoricaszárra 35-40 kg N-hatóanyagot számítanak.) A kukoricaszár tömege 1-1,5-szerese a szemes termésének. A 80-as évek óta több kísérlet folyt a kukoricaszár fűtőértékének kiaknázására. A 15% nedvességtartalmú kukoricaszár kg-ja kb. 13 MJ hőenergiát szolgáltat, tehát annyit, mint a gyengébb barnaszén. A kazán hőmérsékletét azonban 950°C alatt kell tartani, mert magasabb hőfokon a kukoricaszár salakja megolvad és bevonja a kazán fenekét, falát.