konténer


az anyagmozgatás, s benne az egységrakomány-képzés egyik legkorszerűbb eszköze. Lényegében a benne mozgatott áruféleségnek legjobban megfelelő anyagból készült, szabványos méretű tartály. A kis szállítótartályok térfogata nem haladja meg a 3 m3-t. A rakodólapokkal azonos méretű lábazattal készülnek, tehát bármely emelővillás targoncával emelhetők, átrakhatók. Legegyszerűbb változatuk a fából készült tartályláda max. 5 t terhelhetőségig. Ismertek a műanyag, az alumínium stb. kis tartályládák is. A MÁV és a Volán zárt, gördíthető kivitelben használja a kis konténereket. A közepes konténerek ált. fémből készült 3-10 m-1 térfogatú, nyitott v. zárt szállítótartályok. A mg. számos technológiájának nélkülözhetetlen eszközei. Rendszerint villás emelő-rakodó géppel mozgathatók. A nagy konténerek megfelelő merevítéssel, záró- és nyitószerkezettel ellátott, ált. 10 m2-t meghaladó térfogatú zárt szállítótartályok, amelyek rendszerint sarokoszlopaiknál fogva daruval, konténeremelővel mozgathatók. Bennük sokszor hűtő- v. szárítóberendezés is elhelyezhető. Ismertek azonban az egyszerűbb, hőszigetelt falú, termosz-konténerek is, amelyeknek saját hűtőberendezésük nincs. Különleges célokra (pl. vetőgép, műtrágyaszóró stb. feltöltésére) textilből v. műanyagból, esetleg e kettő kombinációjából készült hajlékony, rugalmas falú konténereket is gyártanak.