az évelő fűfélékkel és herefélékkel benőtt terület. Emberi beavatkozás nélkül keletkeztek az ősgyepek, a mesterséges gyepeket magvetéssel telepítették. A gyep lehet legelő, ha növedékét legelő állatokkal értékesítik; ill. rét, ha kaszálják; lehet váltólegelő, ha így is, úgy is hasznosítják termését. A gyep föld feletti része a gyepszőnyeg, felszín alatti része a hajtásokból, gyökerekből álló gyepnemez. A gyep növényzete hasznos és káros fajokból áll. A hasznos növényeknek takarmányértékük van, a károsak rontják a gyep minőségét. Az uralkodó fajról, az ún. vezérnövényről nevezik meg a gyepet (pl. veresnadrágcsenkesz-gyep). Értékes fajok az édes-füvek és a pillangósok. Nemkívánatosak a savanyúfüvek és a gyomok. Az édesfüvek a pázsitfüvek (Gramineae) családjához tartoznak (fűfélék). Legfontosabb képviselőik: 1. Tarackos aljfüvek (réti perje, tarackos tippan, vörös csenkesz, soványperje, csillagpázsit). 2. Bokros aljfüvek (angolperje, aranyzab, taréjos cincor, taréjos búzafű). 3. Tarackos szálfüvek (árva rozsnok, réti ecsetpázsit, zöld pántlikafű, hernyópázsit, tarack-búza). 4. Bokros szálfüvek (franciaperje, réti komócsin, csomós ebír, réti csenkesz, nádképű csenkesz, olaszperje, sudár rozsnok). Apillangósok fő képviselői: 1. Bokros növésűek (vöras here, korcs here, komlós lucerna, szarvaskerep). 2. Indás növésűek (fehér here, eperhere, bodorka). A savanyúfüvek többnyire palkafélék (Cyperaceae) ésszittyófélék (Juncaceae). A lágy szárú növények egészítik ki a gyep növénytársulásait. Közülük egyesek gyomok, mint a mérgező boglárkafajok, a kutyatej, az őszi kikerics, a maszlag, a beléndek, a mezei zsurló. Szúrós, tövises a mezei iringó, a tövises iglice, a bogáncs, az acat, a héjakút. Más növények csak térfoglalásukkal tesznek kárt (pl. a katáng, a szöszös ökörfarkkóró, a vadmurok, a juhsóska, az egérárpa).