az olyan öntözési mód, amelynél az öntözővíz a talaj felszínén mozogva jut el a talaj termőrétegébe. Nem ajánlatos felületi öntözést alkalmazni a vizet gyorsan áteresztő talajokon, az —>erózióveszélyes, nagy lejtésszögű területeken, a kis mennyiségű vízadagot igénylő kultúrákban. A felületi öntözés megvalósítását a víz szállításához, kormányzásához és szétosztásához való berendezések teszik lehetővé. Az öntözővizet a fő-, a mellék-, az osztó- és az öntözőcsatornák juttatják el az öntözendő területre. A terepviszonyok és a közbeiktatott szivattyúk függvényében lehetnek a vízszállításnak egyszeri, többszöri v. gravitációs megoldásai, ill. ezek kombinációi. A csatornák szakaszos vízszintszabályozását beépített műtárgyakkal oldják meg; az azonos vízszintű szakaszokat bőgéknek nevezik. A vízkormányzást az utolsórendű csatornákon végzik; ehhez fából v. fémből készült csatornaprofilú tiltókat, átereszeket, ún. dudákat és —>szivornyákat használnak. Az öntözővíz szétosztásához az öntözött táblán belül kis szelvényű, ideiglenes földcsatornákat, magasan vezetett betoncsatornákat v. műanyag tömlőket alkalmaznak. A kalitkákba, a barázdákba v. a sávokba juttatott víz érintkezik a növénnyel, ill. az aktív gyökérzónával. A felületi öntözésnek három alapvető formája van: 1. fárasztó öntözés, 2. barázdás áztató öntözés, 3. csörgedeztető öntözés.