a gerincesek törzsének hátulsó, csigolyákból (számuk az emlős háziállatokban 3—25) álló nyúlvnya. A fartőből lép ki, s a (répát (farokkocsányt) képezve a L-hegyben végződik, rajta farokszőr, farokbojt van. Bírálatkor finom v. durva voltát, hosszúságát, irányát, tűzését veszik figyelembe. A farok tűzését az első farokcsigolyáknak a keresztcsonthoz való illeszkedése, azaz a faroknak a farral való összeköttetése határozza meg. Magas faroktűzésnél az első farokcsigolyák felfelé irányulva illeszkednek a keresztcsonthoz, vízszintes és tornyos farú egyedeken gyakori. A hegyi marhákon elsősorban a szimentálira jellemző, ezeken enyhébben ítélik meg. A mélyen tűzött v. beszúrt faroknál az első farokcsigolyák a far gerincvonala alatt csatlakoznak a lejtős keresztcsonthoz, a farok töve az ülőgumók közé kerül. A párzást is zavarhatja; ha nem, akkor inkább csak szépséghibának minősül; a bivalynál faji jelleg.