régmúltra visszatekintő, a hagyományos zöldszénakészítés egyik módja. Főként a csapadékos és fában gazdag vidéken még ma is használt módszer. A többféle megoldás közös célja, hogy a lekaszált széna minőségét megóvják, és a beltartalmi minőség romlását, valamint a levélpergést csökkentsék. Jelentősége a mg. gépesítésének elterjedésével a kisüzemi gyakorlatra szűkült. Lényege, hogy különféle megoldású, egyszerű állványokra helyezett zöld v. fonnyadt szénát rétegesen szárítják, ügyelve arra, hogy a széna a talajjal kisebb felületen érintkezzen, ezzel elérhető, hogy a renden való szárítási veszteséget (tápanyagra és tömegre vonatkoztatva) V3-ra csökkentsék. Az á. egyik mód¬ja az —>ágason v. finn nyárson való szárítás. A finn nyárs az ágashoz hasonló; rúdból és keresztlécekből állítják össze. A széna szárítható még 3- v. 4-lábú bakokon, v. ún. svéd állványon. Ez utóbbi karókra kifeszített vízszintes drótokból áll, amelyre a szénát kiterítik, egyes helyeken még ún. csurgódeszkát is elhelyeznek föléje.