Az alkörmös bemutatása - ismerkedj meg vele Te is közelebbről

hirdetes

Áldás vagy átok? - A földönkívülinek tartott alkörmös

Szélesi Ferenc
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Ismerd meg az alkörmöst

Az alkörmös igényei

Az alkörmös fényigényes növény, ugyanakkor nevelhető még félárnyékban is, de ebben az esetben kevesebb termésre kell számítanunk. Tűri a tűző napot, a kevés csapadékot, megmarad száraz, napfényes helyen is, mert hosszú gyökereivel könnyedén képes kielégíteni vízszükségletét. Trópusi származású, de már sikerült alkalmazkodnia a mérsékelt éghajlathoz, tehát Magyarországon is termeszthető, erős, száraz fagyokat követően takarás nélkül is kihajt tavasszal. Talajigénye közepes, azt viszont tudni kell, hogy sovány talajon viszonylag gyengén fejlődik, és csak rövid fürtvirágzatot nevel. Legtökéletesebb számára a szőlőművelésre alkalmas terület. 

Az alkörmös termesztése

Mivel az alkörmös évelő növény, ezért az első évben kell a legtöbb figyelmet fordítani a termesztésére. Érdemes elvégezni a szőlőtelepítés előmunkáival együtt a talaj előkészítését. Megfelel számára az pszi mélyszántás, vagy az ásás, ezzel egyidőben viszont érdemes egy kis szerves trágyát dolgozni a talajba. Tavasszal nincs más dolgunk, mint egyenletesre gereblyézni a területet. A legcélszerűbb élősövényként telepíteni szőlőtáblák vagy akár kiskertek köré.

hirdetes

Ekkor egy sorba vessük a magokat, három-négy centiméteres mélységbe, egymástól 10 centiméterre. Kelés után ritkítanunk kell, legalább 10-15 centiméterre, majd később, amikor már elérik a növények a 30-35 centiméteres magasságot, akkor már 30-35 centimétere távolságokat tartsunk a növények között. Az alkörmöst is meg kell szabadítani a gyomoktól, kapáljunk, ha szükséges, talaját pedig tartsuk porhanyós állapotban, mivel laza, morzsalékos szerkezetű talajban fejlődik a legjobban és így már az első évben dúsan fog virágozni. Öntözni a fiatal növényeket érdemes, de azokat sem szükséges 3-4 alkalomnál többször.

A nagyon elburjánzó állományt érdemes megritkítani késő ősszel. Ekkor a hajtásokat és a fölösleges töveket is ki kell ásnunk. Emeljük ki a gyökértörzset, ügyelve arra, hogy ne szakadjon bele, mert a következő évben ismét kihajthat. Szaporíthatjuk a növényt a gyökértörzsek átültetésével, viszont sokkal könnyebb a magvetés. Ehhez a sötétkék bogyókból kell kinyerni a magvakat: mossuk le róluk a kék nedvet és szárítsuk meg. 

hirdetes

Az alkörmös felhasználása

Termése nagyjából szeptember-októberben érik, a szőlőszüret idején. Több helyen használják a bor színezésére, de ültetik kerítés helyett is. Friss gyökere és bogyója hánytató-, illetve hashajtó hatású. Azt viszont tudni kell róla, hogy minden része erősen mérgező, éppen ezért élelmiszeripari felhasználása Magyarországon tilos. Nálunk elsősorban díszként ültetik, sokterméses ága, és bogyói igen dekoratív hatásúak. Ha kedvet kaptatok a termesztéséhez, vágjatok bele, de vigyázzatok vele mindenképp! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

panzoócia (pandémia, panzootia)

földrészekre, egész világra kiterjedő járvány. (—>fertőző betegség) Tovább

illetményföld

a mezőgazdasági vállalatok dolgozói részére - a vonatkozó jogszabályok keretei között -... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem