Akácvirágszörp készítésének menete - készítsd el Te is isteni, házi akácvirágszörpöd!

Akácvirágszörp készítése tartósítószer nélkül

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Készíts isteni akácvirágszörpöt

Akácvirágszörp készítése – Melyik akácvirágot használhatjuk? 

Meglepődve tapasztaltam, hogy nagyon sokan háromféle akácot ismernek: a fehéret, a lilát, és a sárgát. Éppen ezért elmondom, hogy a sárga akác igazából aranyeső, erről a növényről pedig illik tudni, hogy minden egyes része mérgező, tehát a virága is – semmiképp ne készítsetek belőle semmit. A lila akác virága ugyan nem mérgező (minden más része viszont az), de nagyon sok embernél okoz gyomor-, és bélrendszeri panaszokat, rosszullétet – ezt sem javaslom senkinek. Maradt tehát a fehér akác, ami fogyasztható, isteni finom és jótékony hatásokkal bír.

Akácvirágszörp készítése – A hozzávalók

Szükségünk lesz hozzá öt liter vízre, öt kilogramm kristálycukorra, 140-150 akácfürtről lehúzott virágra, két közepes darab bio citrom reszelt héjára, tíz dekagramm citromsavra, valamint 5-6 szárított hibiszkusz virágsziromra a színezéshez (de ez elhanyagolható).

Akácvirágszörp készítése – Hasznos tanácsok

Először is fontos, hogy csak onnan szedjünk akácvirágot, ahol nincs autós forgalom, ugyanis csak ez lesz megfelelően tiszta. Érdemes papírdobozba gyűjtenünk a szárakról lehúzott szirmokat és úgy hazavinnünk, de ne mossuk meg. Fontos továbbá, hogy a szedéshez száraz időt válasszunk, és ne rázzuk a szirmokat, mert könnyedén elveszíthetjük az értékes virágport. 

Akácvirágszörp készítése – Az elkészítés menete

Keressünk egy megfelelő méretű, hibátlan zománcú edényt, forraljuk fel a vizet, majd adjuk hozzá a cukrot és forraljuk tovább pár percig. Ezután hűtsük le kissé, majd tegyük bele az akácszirmokat, a reszelt citromok héját és a hibiszkusz szárított virágszirmát. Jöhet az áztatás, 5-6 órán keresztük fedjük le, közben többször keverjük meg – ezért is jobb, ha a délelőtti órákban kezdjük a szörp készítését.

Ezt követően műanyagszűrőn szűrjük le, nyomkodjuk ki a szirmokat. Öntsünk 2-3 deciliter szörpöt egy pohárba, ebben oldjuk fel a citromsavat. Az egészet öntsük vissza a szörphöz és keverjük el jó alaposan. Nincs más dolgunk, mint tiszta üvegekbe tölteni a szörpöt, majd szorosan az üvegekre csavarni a tetőt és mehet a helyére (hűvös helyen tároljuk).

Az így elkészített szörp hónapokig eláll, de felbontás után érdemes hűtőben tárolni. Fogyasztáskor a hígítási arány 1:7, tehát 1 deciliter szörphöz 7 deciliter víz dukál. Remélem ízleni fog mindenkinek, kóstoljátok meg idén mindenképp! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-10

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

Indítsuk el a pázsitfelújítást ezekkel a lépésekkel, hiszen áprilisban végre eljött az ideje ezeknek a teendőknek. Kövessétek kertészünk szuper tanácsait ti is!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-11

Ültessük el MOST a nyáron virágzó cserjéket!

Április és május a tökéletes időszak a nyáron virágzó cserjék ültetéséhez, ezért most kertészünk elhozta nektek a legjobb tanácsokat, tippeket a nyári cserjékhez!

2024-04-10

Itt az eredmény: ez a magyarok kedvenc dísznövénye

Itt a magyarok kedvenc dísznövénye, nézzük meg, melyik az és miért éppen ez a növény oly sok ember kedvence:

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

csírázóképesség

a csíranövény fejl.-e a csíraérettség és a csírázás külső feltételeinek (hő, levegő,... Tovább

vetélés (abortusz, abortus)

Éretlen és életképtelen ->magzatnak a ->vemhességi idő előtt való világrajövetele.... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek