Itt az ideje a gyümölcsfák ifjító metszésének – Mutatjuk a lépéseket!

Szélesi Ferenc

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Mostani cikkemben egy olyan témáról fogok beszélni, ami minden kerttulajdonost, illetve gyümölcsössel rendelkező kertbarátot érint. Ez pedig nem más, mint a gyümölcsfák ifjító metszése, tartsatok velem és tudjátok, meg, mikor és hogyan kell elvégezni ezt a műveletet! 

A gyümölcsfák ifjító metszése – A gyümölcsfák életkora

Érdekes adatokkal kezdem cikkemet, remélem, hogy nem fogok untatni senkit! Kevesen tudják, de a gyümölcsfák többsége bőségesen elérheti a 40-50, akár 60 éves kort is, azonban a szelídgesztenye, a dió, és a cseresznye fái esetében 100 évekről is beszélhetünk. Viszont az is tény, hogy egy bizonyos korhatár elérése után a termőképességük csökken a gyümölcsfáknak, és sokkal apróbb gyümölcsöket fognak teremni, mint korábban.

A kertbarátok többsége ekkor követi el élete legnagyobb hibáját: nemes egyszerűséggel megválik a mostanra terebélyessé, kellemetlenné, indokolatlanul nagy helyet elfoglaló fától, magyarán kivágja, és eltüzeli. Helyére (jobb esetben) új, manapság divatos fajtájú, gyorsan termőre forduló csemetét telepítenek, azzal azonban nem foglalkoznak, hogy ősidők óta ismerünk egy módszert, amit, ha alkalmazunk, a gyümölcsfánk akár húsz évvel is megfiatalodhat, és újból szép, nagyméretű gyümölcsöket teremhet, ez a módszer pedig nem más, mint az ifjító metszés! 

A gyümölcsfák ifjító metszése ifjító metszés lényege - Mit nevezünk ifjító metszésnek? 

Mint azt már megállapítottuk, az ifjító metszésnek az a célja, hogy az idősebb fa megfiatalodjon, szebb, nagyobb gyümölcsöket teremjen és egészségesebbé váljon. A célunk bővebben az, hogy életerős ágakat hozzon a fánk, az elöregedett, túl méretesre nőtt ágak helyett. Ugyanakkor nemcsak gyümölcsfák esetében alkalmazhatjuk az ifjító metszést, hanem cserjék esetében is. 

A gyümölcsfák ifjító metszése – Cserjéket is ifjíthatunk!

Erős, nagyfokú visszametszés során a cserjéket 20-30 centiméteresre vágjuk vissza, ezzel segítve a megújulásukat. Ez a módszer drasztikus, és sajnos elmondható, hogy nem minden cserje örül neki, másik hátránya pedig az, hogy amíg nem erősödik meg, addig nem nyújt szép látványt. Viszont megéri próbálkozni, mert az esetek többségében sikerülni fog a metszés, és a növényünk nagyon hálás lesz, viszonylag hamar képes lesz megfiatalodni. 

Végezhetünk szakaszos ifjítást is cserjék esetében, ekkor az idős ágakat nem egyszerre, hanem két-három év alatt távolítjuk el. Ez a metszésforma lassan, mint az előbb bemutatott erős visszametszés, de az tény, hogy a hosszabb idő alatt megfiatalított bokrok sokkal jobban mutatnak a kertben, mint a csonkok. Na, de most egy kicsit elkanyarodtam már, elnézést érte, térjünk vissza a gyümölcsfákhoz, a következő oldalon elmondom, mikor és hogyan végezzük el az ifjító metszésüket! 

Forrás: Fotó: Schutterstock


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-04-29

Salátatermesztés mesterfokon: hogyan nevelj egész éven át friss zöldséget a kertedben?

Tanuld meg a salátatermesztés minden trükkjét! Készítsd elő a magtálcát, gondoskodj a megfelelő hőmérsékletről, és használd ki a természetes védekezés lehetőségeit.

2024-05-02

Itt vannak a legjobb tippek a tökéletes zeller termesztéséhez egy kertésztől

Elhoztuk nektek a legjobb zeller termesztési tippeket, egy kertész tanácsaival, aki elmondja nektek most, hogyan szokta termeszteni tökéletesen a zellert!

2024-05-04

Borsó a kertben: tippek a sikeres borsó termesztéshez

Borsó termesztési tippek egy kertésztől: így nevelj borsót a kertedben, hogy az asztalodon mindig friss és zsenge zöldség legyen, kövesd tippjeinket te is!

2024-05-04

Ilyen a tökéletes paradicsom metszés: a titkos fegyver a zamatos terméshez

Hogyan kell paradicsomot metszeni? Mi a tökéletes paradicsom metszés titka? Mutatjuk a kertész tanácsait, hogy a te paradicsomod se bokrosodjon el a nyáron!

2024-04-30

Sorra verik át a vevőket: magyar eperként árulják a külföldi importot

A magyar eper helyett adhatnak vegyszerekkel tartósított, spanyol, olasz, görög szamócát is, amik sokkal rosszabb minőségűek. Mutatjuk, hogyan kerülheted el!

2024-05-02

Egy nagyon különleges virág: A lampionvirág ültetése, és gondozása

Vannak, akik hólyagcseresznyeként vagy ördöglámpásként ismerik. Különlegességét a termést körülvevő élénknarancssárga burka adja. Optimális májusban ültetni.

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

További cikkek ebben a témában
Érdekességek gyümölcs Házi kert kert Növényvédelem

Tovább a Lexikonhoz

terpének

A lipidekhez tartozó vegyületek. Lehetnek nyílt v. gyűrűs vegyületek.Számos terpén van... Tovább

DRATE Komlói Állatvédõ Egyesület

Állatvédõ szervezet A KÁE kiemelkedõen közhasznú egyesület, így a cégek, vállalatok... Tovább

Tovább a lexikonra