Akáctermesztés, kitermelés, felhasználás

Az akác termesztésének és felhasználásának sajátosságai

Forrás: Agrárágazat

Az akác egyike azoknak a fafajoknak, amelyek erdeinkben és fásításainkban a legnagyobb területet foglalják el. Hazánkban jelenleg közel 350 ezer ha-t borít akác, azonban az előrejelzések alapján az új erdőtelepítéseknek már várhatóan több mint 30%-át akácosok alkotják. Alföldi területeken jelentős mértékben elősegítették elterjedését fájának előnyös fizikai tulajdonságai, igen tartós volta és sok tekintetben könnyű megmunkálhatósága.

Az akác egyike azoknak a fafajoknak, amelyek erdeinkben és fásításainkban a legnagyobb területet foglalják el. Hazánkban jelenleg közel 350 ezer ha-t borít akác, azonban az előrejelzések alapján az új erdőtelepítéseknek már várhatóan több mint 30%-át akácosok alkotják. Alföldi területeken jelentős mértékben elősegítették elterjedését fájának előnyös fizikai tulajdonságai, igen tartós volta és sok tekintetben könnyű megmunkálhatósága.

Termesztés

Állománynevelés szempontjából az akác hazai viszonyaink között kultúrfajnak tekintendő. Ezért eredményes nevelése igen belterjes, gyakran visszatérő és egyedi elbíráláson alapuló munkát igényel. A nevelési munka ilyen módozatát az akác sajátos tulajdonságai követelik meg, amely tulajdonságok egyszersmind meg is szabják a nevelővágások által elérni kívánt célokat.

Az akác nálunk gyorsan növő fafajnak számít, és ez a tulajdonsága követeli meg a gyakori visszatérést. Olyan rendkívüli mértékben fényigényes, hogy oldalárnyék hatására a korona azonnal reagál: megszünteti oldalirányú terjeszkedését és az árnyékba jutott alsó ágak elszáradnak. Oldalirányú megvilágításban hatalmas koronát fejleszt, amely igen alacsonyról kezdődik, ennek következtében a törzs rendkívül rövid lesz. Az ilyen fákon a korona ágai, főleg az alsó ágak annyira megvastagodnak, hogy vastagságban fölveszik a versenyt a csúcshajtásból nőtt ágakkal, a törzs tehát a szó szoros értelmében szerteágazik. Az akácnak ez a tulajdonsága adja a legtöbb és a legnehezebben megoldható gondot az erdőnevelőnek. Neki kell megtalálnia jóformán állományonként az oldalmegvilágításnak azt a helyes mértékét, amikor a törzs magassági növekedése még számottevően nem csökken, nem képződik törzselágazódás, és mégis olyan méretű korona fejlődik, amely képes elegendő vastagsági növekedést biztosítani a törzs számára.

Az akác lombozata, mint általában a többi fényigényes fafajoké, ritka. Ez a tulajdonsága fokozza az állomány talajának elgyomosodási veszélyét, ami ugyancsak újabb gondot hárít az erdőnevelő vállaira. A záródást az oldalfény biztosítása érdekében csak olyan mértékig szabad megbontani, hogy tartamos gyomosodás a talajon ne állhasson elő. Ezt a gyakori mérsékelt bontás teszi kiküszöbölhetővé.

Erdőnevelés szempontjából az akác rendkívül jó tulajdonsága az, hogy vízhajtás képzésére nem hajlamos. Sajnos ezt a kiváló tulajdonságot a nevelés során nem lehet hasznosítani. Előnye csupán annyi, hogy a túlzottan megbontott állományokban a faegyedek emiatt bekövetkező minőségroml ása nem fokozza a helytelen belevágás következtében keletkezett kárt.

További figyelemre méltó sajátossága, hogy az egyes fák egyedi tulajdonsága rendkívül nagy különbségeket mutat minden egyes állományon belül. Jóformán minden akácállományban találunk kiu gró növekedésű egyedeket. Az akácnak ezt a tulajdonságát azonban céltudatosan ezidáig még nem hasznosították, pedig ha ezeket az egyedeket fiatal korukban kiválogatnánk vagy talán megtalálnánk, számottevő mértékben emelhetnénk az állomány fatömeg- és értékhozamát. Ez a tulajdonság ismét csak intenzív erdőnevelési munkát kíván azzal a céllal, hogy a kiválasztás minél előbb megtörténhessék, azaz minél több ilyen faegyed képezze az alapját a véghasználati állományunknak.

Az akác további kiváló tulajdonsága az , hogy rendkívül jól tűri a zöldnyesést. Ennek a tulajdonságának főleg a kezdeti nevelővágások során látjuk hasznát. Mesterséges segítséggel jóformán minden növekedésképes akácból jó törzset lehet nevelni, a törzselágazódást pedig biztonságosan ki lehet küszöbölni.

Az akác közismert sajátossága a rendkívül jó sarjadzóképessége. A levágott tuskón sok, és szinte kivétel nélkül életképes, életerős sarjakat nevel. Ezek a tuskósarjak jó néhány évig megtartják élénk növekedésüket, különösen akkor, ha idejében megritkítjuk őket. Állománynevelésre azonban mégsem alkalmasak, mert a tőrészükben hamarosan, idővel mindig fokozódó bélkorhadás indul meg. A gyorsan növekedő tuskósarjakban igen nagy kárt szokott okozni az első öt évben a szél is, mert éppen a legerősebbeket, a legjobban kiemelkedőket csavarja le a többi közül a tuskóról. Ezért a veszélyért is, főleg a biztosan beálló bélkorhadás miatt tuskósarjakról nem szoktunk akácállományt nevelni, sőt ennek a módszernek az alkalmazása tilalom alá esik.

Rendkívül jól sar jadzik az akác a földbenmaradt élő gyökerekről is abban az esetben, ha az állomány letermelése alkalmával a tuskót is eltávolítottuk. A bent maradt vastagabb gyökerekről majdnem olyan erős sarjak keletkeznek, mint a tuskókról. Ezek a szél károsításának már nincsenek kitéve. A föld alatt a gyökerek oldalából nőnek ki, és ugyanez az oka annak is, hogy bélkorhadás sem jelentkezik az ilyen eredetű fákon. A gyakorlatban a gyökérsarjról történő egyszeri felújítás a jó termőhelyeken engedélyezett eljárás. Az ismételt sarjaztatás már nem kívánatos, mert ilyenkor már sok az olyan sarj, amely a már előző állomány fáinak bent maradt gyökereiből keletkezett, és ezeken rendszerint a bélkorhadás jelentkezik.

Az akácnak az erdőnevelés szempontjából is számításba vehető tulajdonsága az, hogy jó vízgazdálkodású, laza talajt kíván. Ezt a tulajdonságát úgy kell kielégítenünk, hogy az állományban minél kevesebb legyen a konkurenciát
jelentő gy omnövény, és a záródás fenntartásával minél nagyobb fokú talajárnyalást biztosítsunk a hasznos víz megtartására.

Sajátos tulajdonsága továbbá az akácnak az is, hogy vele azonos talaj- és fényigényű, valamint növekedés-ütemű elegyfája nincsen. Sok elegyítést megpróbáltak már a gyakorlati szakemberek, és gyakran kedvező eredményeket is értek el, de olyan állományt még nem tudtak kialakítani, amelyben az elegyfa egyszintben maradt volna az akáccal, és természetes elegyes erdőhöz hasonló állomány jött volna létre. A nyárak minden esetben túlnövik az akácot, a többi elegyfa pedig alulmarad. Egyetlen természetes egyesülési forma, amikor a bezárult erdei vagy feketefenyvesekben az alákúszott akác a hézagokban felkopaszodik a felső szintig. Ez a jelenség rendszerint az akácnak egyébként nem való termőhelyeken szokott előállni a zárt fenyőtűalom felszíni tápanyagfelhalmozó és nedvességtároló hatása következtében. Az ilyen állomány csak addig tartható fenn, ameddig a zárt fenyőtűalom megvan. Ha a fenyőtűalom zártsága az állomány letermelése következtében megszűnik, vagy a fenyőtűalmot az állomány alól eltávolítják, a termőhely ismét alkalmatlanná válik akác termesztésére mindaddig, amíg a zárt fenyőtűalom ismét
elő nem áll.

Az akác valamennyi felsorolt tulajdonsága irá nyító szerepet játszik az akácállományok nevelési módszerének kialakításában, és valamennyi tulajdonság következtében előálló igényt ki kell elégíteni a módszer meghatározásánál. Természetesen az akácállományok nevelési módszerének meghatározásánál sem lehet merev rendszert felállítani. Ezt különben egyéb fafajú állományok esetében sem lehet, mert hiszen az egyes tulajdonságok fontossága a különböző termőhelyek szerint különböző mértékben lép
előtérbe.

Kitermelés

Az akác fűrészes döntéssel vagy irtással termelhető ki. Ahol lehet, mindenütt irtással termeljük, vagy a fűrészes döntés után a tuskót a talajból távolítjuk el. Ez az egyre szélesebb körben terjedő mély talajművelés nélkülözhetetlen előfeltétele. Az irtással való termelés az iparifa növelése szempontjából is előnyös, mert hajkolási veszteség nem lép fel, és a tőszakasz iparifája a gyökfő irányában meghosszabbítható.

Az akác fájának a görbeségen és a villás elágazáson kívül egyéb számottevő fahibája van, ezért viszonylag könnyen és nagy iparifa-kihoza

tallal választékolható. A kitermelés zöme a vékonyabb faválasztékokra esik. Ezzel magyarázható, hogy gyérítésekben a kemény lombos fafajok közül az akác szolgáltatja a legtöbb iparifát.

Felhasználás

Az akác fájának kedvező fizikai tulajdonságai és rendkívüli tartóssága széles
körű felhasználhatóságot tesz lehetővé. Rugalmassága kitűnő, nyomással szemben nagy szilárdságot mutat, szakítási szilárdsága valamennyi hazai fafajunkat fölülmúlja, hajlítás és hasíthatóság tekintetében is a lehető legjobb fafajaink közé tartozik. Légszárazon a legkeményebb hazai fánk, kiváló a fűtőértéke, nyers állapotban is jól ég. Jól megmunkálható, fényezhető és elsősorban telítés nélkül is a legtartósabb fafaj. Hátrányos tulajdonságaként a telítéssel szemben való ellenállása, a nehezen szegezhetőség és sajátos szag hozható csak fel, ill. mechanikai megmunkálása szerszám- és energiaigényes. Mesterséges szárítása előnyösebb a tölgyénél. Ragasztása és felületkezelése nagy figyelmet érdemel.

A fafajok közül a legkeményebb, legsűrűbb, legszilárdabb fák közé tartozik. Az akác felhasználása meglehetősen széleskörű, mind az iparnak, mind a mezőgazdaságnak kitűnő nyersanyaga. Az akác fájának gazdaságos felhasználását
elsősorban a belőle kikerülő ipari faanyag tömegének vékonyabb átmérője korlátozza, és ez a vastagabb méreteket nagyobb tömegben igénylő ipari feldolgozást - bár az eljárás ismert - akadályozza. Korábban főként szőlőoszlopnak, bányafának, vezetékoszlopnak használták.