Egyre rövidebbek, hidegebbek a napok, ezt pedig bizony a növényeink is megérzik, az érzékenyebbek pedig könnyen sérülhetnek.

Növények téliesítése egy szakértő tippjeivel

GE., NA
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Egyre rövidebbek, hidegebbek a napok, ezt pedig bizony a növényeink is megérzik, az érzékenyebbek pedig könnyen sérülhetnek, ha nem vagyunk elég óvatosak és nem végezzük el a szükséges teendőket időben. Adunk egy kis segítséget, mit is érdemes elvégezni ilyenkor.

Növény téliesítése

Növények télesítése: vágás, metszés

A fás szárú növényeket nem esztétikai alapon kell gondoznunk ősszel, hanem azt a célt kell elérnünk, hogy jól fejlődjön, és tavasszal gyönyörűen pompázzon. Az igényes, már korán elvirágzott évelők esetében javasolt a hajtások levágása, a kései virágokat hagyjuk meg.

A nyírt sövényeket egyenesítsük ki még a hajtásnövekedés leállta előtt, így esztétikus marad és nem fagy el.  A lombhullás után kezdjük el, fagymentes napokon a lombhullató díszcserjék, díszfák metszését. Úgy ritkítsuk az ágakat, hogy jól szellőzzön és több fény jusson a megmaradt ágaknak.

Ha szükség van rá, a gyümölcsfák ritkító metszését is végezzük el, de vigyázzunk, hogy ne végezzük el túl korán ezt a műveletet, mivel így fagyveszélynek tesszük ki fát. Csak akkor vágjunk neki a fák metszésének, ha kedvezők a körülmények, fagymentes napokon a legideálisabb.

Növények télesítése: virágágyások

A virágágyásokat előkészíthetjük már ősszel is, de elsősorban érdemes a gyomirtást elvégeznünk, hogy tavasszal már gyommentes ágyás várjon minket. A gyomirtás után átforgathatjuk a talajt, hogy könnyebb legyen a tavaszi munkálat.
Megkezdhetjük a növények szaporítását üvegházban, illetve fóliasátorban. Rengeteg növény szaporítható magvetéssel illetve dugványozással is, ügyeljünk arra, hogy ha magvetéssel szeretnénk próbálkozni, érdemes időben begyűjteni a magokat.

Növények télesítése: érzékeny növények melegebb helyre rakása

Ha már éjszaka fagyok jelentkeznek, az érzékenyebb növényeket vigyük le a pincébe vagy a lakásba, ha van rá lehetőségünk. Ha még sem lenne, akkor fátyolfóliával, illetve száraz falevelekkel takarjuk be a növény nagy részét, így megvédhetjük a fagytól. Fontos, hogy a falevél száraz legyen, mert ha nedves, akkor kárt okozhatunk a növénynek.

Növények télesítése: a pázsit

Pázsitunk utolsó nyírásának az időpontját is meg kell határoznunk, nehogy elkéssünk a többi pázsitmunkálattal. Ha a nyírással végeztünk, végezzünk gyepszellőztetést, ezután még szórhatunk gyeptrágyát a fűre, illetve ezt a műveletet végezhetjük szarvasmarha trágya kijuttatásával is. Hogyha még időben vagyunk és nincsenek nagy fagyok, akkor végezzük el a felülvetést is, a ritkásabb helyekre szórjunk fűmagot, majd dolgozzuk be a talajba egy kicsit.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2024-01-16

Milyen növényfajt érdemes termeszteni Magyarországon?

Egyetlen növényünk termesztési lehetőségei sem függetlenek a termelés belső és külső feltételeinek meglététől, ezért ezeket kell megvizsgálni választás előtt.

2024-04-22

Magvetés gond nélkül: fedezd fel a titkos trükköt a tökéletes magvetéshez

Vessünk magot egyszerűbben, mint valaha! Mutatom a magvetés egyik könnyítését, a földkocka készítő csodás lehetőségét, használd te is bátran, segítek tippekkel!

2023-12-31

Wasabi: Tudtad, hogy a világ egyik legnehezebben termeszthető fűszernövénye?

A világ egyik legdrágább és legnehezebben termeszthető fűszernövénye, a wasabi, különleges ízével és egyedi jelenlétével hódítja meg a gasztronómia szerelmeseit.

2024-05-06

Milyen virágokat érdemes elültetni még a nyár elején?

Érdekel, milyen virágokat lehet érdemes elültetni a nyár elején, amik gyorsan nőnek, és bírják ezeket a melegebb körülményeket? Mutatunk néhány csodás virágot!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

lovassport

a nyereg alatti lovassportok és a fogathajtás összefoglaló neve. A nyereg alatti lovassport igen... Tovább

haploid sejt

olyan sejt, amelyben a kromoszómák csak egy sorozatot képeznek. Ált. az ivarsejtekre jellemző,... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem NVT, mezõgazdasági támogatások oktatás Talajművelés Tudomány webáruház