Fellendítenék a hazai gyógynövénytermelést

A hazai gyógynövénytermesztés fellendítése

Rezsóanyu, GE.
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Gyógynövénytermesztés fellendítése

Megnőtt az érdeklődés a gyógynövények iránt

Az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés a gyógynövények iránt, ám a két világháború közti csúcs óta csökken a termelés Bács-Kiskunban, mutatta be megyéje példáján a hazai helyzetet Kőváriné Bartha Ágnes, a megyei agrárkamara elnöke.

Többek között az Európai Unió közelmúltban bevezetett szabályozása is problémát jelent a termelőknek és az eladóknak, de – mint az Deák Ferenc előadásából kiderült – ez a kormányzat számára is fejtörést okoz.

A Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztályának főosztályvezető-helyettese rámutatott, hogy egy 2004-ben életbe lépett irányelv kihúzta a hazai szabályozás alól a szőnyeget, és csak nagyon drága, hosszadalmas utak maradtak a gyógynövények forgalmazása előtt. Többek között a jelölések feltüntetése és a kistermelőkre vonatkozó feldolgozási előírások is gondokat okoznak, azonban már készülőben egy új magyar rendelet, amelynek körvonalait is ismertette a hallgatókkal az előadó.

Az EU-szabályozásból fakadó problémákra mutatott rá Szabó György is, hiszen a gyógynövényeket korábban is gyógynövényeknek hívták és „ezer év múlva is így fogják hívni”. A „bükki füves ember” arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyógyfüvek gyűjtése nagy segítséget jelenthet a hazai kissebbségek integrálásában, amelynek lehetőségeiről részletesen Horváth László Károly, a kaposvári Egyetem stratégiai igazgatója beszélt.

Gyógynövények helyzete az Unióban

A fórum délutáni részén – az európai uniós társfinanszírozású halimbai mintakert bemutatása után – a problémák konkrét megoldásaira is igyekeztek a résztvevők módot találni Szabadkai Andrea MNVH-elnökségi tag vezetésével. A jogalkotási javaslatok megfogalmazása mellett a továbblépés egy lehetőséges útját jelezte Csonka-Takács Eszter délelőtti előadása, aki az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Megőrzéséről szóló egyezményéről beszélt.

A Magyarország által 2006-ban aláírt dokumentum alapján összeállított nemzeti jegyzékbe hazánkban maguk a közösségek jelölhetik nem megfogható hagyományukat, amelyet definiálás után elfogadtathatnak, így ennek megvédésére például stratégiát kell kidolgozni.

Forrás: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-24

Elmondom miért termesztem a krumplit konténerben, ezután te is így fogod

Mutatunk egy spórolós titkot! Tudj meg te is mindent a konténeres krumpli termesztésről - élvezd a friss, otthon nőtt finomságot konténerben, mutatjuk a trükköt!

2024-04-24

Ültess májusban lila brokkolit, ami a zöldségeskerted királynője lesz

Ültess májusban lila brokkolit, ami a kerted királynője lesz, hiszen számos előnnyel rendelkezik, mutatjuk a legfontosabb infókat a lila brokkoliról, gyere!

2024-04-22

Magvetés gond nélkül: fedezd fel a titkos trükköt a tökéletes magvetéshez

Vessünk magot egyszerűbben, mint valaha! Mutatom a magvetés egyik könnyítését, a földkocka készítő csodás lehetőségét, használd te is bátran, segítek tippekkel!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-05-02

Itt vannak a legjobb tippek a tökéletes zeller termesztéséhez egy kertésztől

Elhoztuk nektek a legjobb zeller termesztési tippeket, egy kertész tanácsaival, aki elmondja nektek most, hogyan szokta termeszteni tökéletesen a zellert!

2023-12-31

Wasabi: Tudtad, hogy a világ egyik legnehezebben termeszthető fűszernövénye?

A világ egyik legdrágább és legnehezebben termeszthető fűszernövénye, a wasabi, különleges ízével és egyedi jelenlétével hódítja meg a gasztronómia szerelmeseit.

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

fertőzési lánc

a kórokozó átvitele egyik gazdaszervezetről a másikra. Az állattartásban a fertőzési lánc... Tovább

ezüsthártya

a rizs termésének a terméshéjból, maghéjból és aleuronrétegből álló rétege. Az... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés