Óriási magyar siker készül Amerikában

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Húszezer csapat közül a legjobb nyolc közé jutott a magyar SmartVineyard csapata az Intel Global Challenge elnevezésű rangos startup versenyen. A SmartVineyard az újabb bizonyíték arra, hogy egy magyarországi startupnak is lehet nemzetközi sikerekről álmodnia. Egy startup fejlődésének, dinamizmusának biztosítéka a megfelelő idejű és mértékű tőkebevonás. A lehető legjobb feltételeket kínáló befektetőt megtalálni és meggyőzni pedig senki számára nem egyszerű.

Nem véletlen, hogy nagy népszerűségnek örvendenek a speciálisan startupok részére szervezett megmérettetések, melyek rendkívül jó lehetőségeket kínálnak a nemzetközi befektetők előtti bemutatkozásra, valamint elismerések, díjak és jelentősebb pénzösszegek elnyerésére. Minél nevesebb a rendezvényt szervező, támogató nagyvállalat, annál nagyobb a résztvevők száma, illetve a sajtó és a befektetői érdeklődés is. Nem véletlen tehát, hogy a szoftveróriásról elnevezett Intel Global Challenge az egyik legjelentősebb startup rendezvény, melyre évről évre több ezer csapat jelentkezik a sikeres szereplés reményében.

Ha Kalifornia, akkor többségünknek elsősorban a Szilícium-völgy hi-tech fejlesztései, a hollywoodi filmipar vagy éppen a minőségi borok jutnak eszébe. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a kaliforniai szőlészet megteremtője a 19. században kivándorló magyar Ágoston Haraszthy volt, akit a helyi szakemberek a „kaliforniai bor atyjaként” tisztelnek. Ennek ismeretében külön figyelemreméltó a szőlővédelmi szenzorhálózatot fejlesztő magyar SmartVineyard sikere az Intel Global Challenge startup verseny döntőjében.

A döntőhöz hosszú út vezetett, hiszen a csapatnak először a szoftver-óriás által szervezett európai döntőn kellett helytállnia: itt 4000 csapat közül a harmadik helyen kvalifikálták magukat a Szilícium völgyben rendezett döntőre. A 25 csapatból álló nemzetközi mezőny pedig a további kontinensek helyezettjeiből állt össze.

A november 3-6 között zajló négynapos rendezvény nem csak magáról a versenyről szólt, ugyanis a fiatal vállalkozásoknak lehetőségük nyílt szakmai rendezvényeken részt venni. Ellátogattak például a Stanford Egyetemre, megismerhették top tech cégek szervezeti működését valamint üzleti mentoroktól kaphattak szakmai tanácsadást. A döntőnek a neves Berkeley Egyetem adott otthont, ahol a csapatoknak neves üzleti befektetők előtt kellett megmérettetniük magukat.

Agrotechnológiai innovációjával a SmartVineyard csapatának sikerült a zsűri elismerését kivívnia, és a legjobb nyolc közé kerülnie. A cég vezetője, Árendás Csaba elmondta: ha a magyarok bor tekintetében ilyen sokat tudtak adni Kaliforniának, akkor remélik, hogy hamarosan a szőlővédelemben is jelentős előre lépések lesznek. Ehhez pedig a SmartVineyard mostani sikere tökéletes kezdet.

Forrás: EU-Info


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk: cukkini ültetés lépései

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-08

Friss: gép- és technológia beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre a borászati technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból.

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-03-25

Húsvétra is tökéletes: Spenótos-tojásos pite RECEPT

Ha valami igazán húsvéti és egyben különleges tojásos ételt szeretnél, akkor ajánlom a spenótos-tojásos pite receptjét. A vendégek imádni fogják!

2024-04-22

Itt az idő: Így alakítsd ki a tökéletes veteményeskertet!

Már egy ideje tervezgeted a veteményeskertet? Itt a tökéletes idő, alakítsunk ki együtt egy a tökéletes veteményeskertet! Hoztunk ehhez szakértői tippeket.

2024-04-29

Termeszd meg magadnak a saját, biotrágyádat ennek a növénynek a segítségével!

Fedezd fel, hogyan készítheted el saját, biotrágyádat a nadálytő segítségével! Tanuld meg lépésről lépésre, hogyan termesztheted és használhatod a nadálytőt!

2024-05-02

Ilyen előnyei vannak a virágoknak, a zöldfelületeknek

A növények képesek elnyelni a levegőben lévő szennyeződéseket, mint például a nitrogén-dioxidot és a kén-dioxidot, valamint a por részecskéket, és még...

2024-05-02

Május 20-ig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre

2024-ben meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek. Mutatjuk a

További cikkek ebben a témában
Érdekességek Gazdaság

Tovább a Lexikonhoz

dúsítás

különböző anyagok koncentrációjának (töménység) növelése. Végezhető kioldással v.... Tovább

fenyércirok (Sorgum halepense [L.] Pers.)

a pázsitfüvek családjába tartozó veszélyes gyomnövény (növényvédelmi karantén). Magas,... Tovább

Tovább a lexikonra