Ne sajnáld a karácsonyi fenyőfát, ezért nevelik!

Szélesi Ferenc, NA

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Érkeznek a karácsonyi ünnepek, ismét egyre többen szólalnak fel a kivágott karácsonyfák miatt, és hangoztatják, hogy a műfenyők sokkal jobbak, és nem károsítjuk velük a környezetet. Ideje tisztába tenni a dolgokat, nézzük, mit ártunk a karácsonyfákkal!

Terjednek a műfenyők

A tendencia azt mutatja, hogy az emberek egyre jobban a műfenyőt részesítik előnyben – bár az igaz, hogy nem sok statisztika érhető el a karácsonyfák piacáról. Az Amerikai Egyesült Államokban működő Nemzeti Karácsonyfa Társaság végzett egy kutatást, eszerint nagyjából 2,5-3 millióval több műfenyőt vásároltak a tavalyi évben Amerikában, mint egy évvel azelőtt. Az adatok azonban azt is megmutatták, hogy a valódi karácsonyfák értékesítése nem igazán változott. Magyarországon is elmondható, hogy egyre többen részesítik előnyben a műfenyőket. 

#szavazas-122#    

Nem ártunk semmit a valódi karácsonyfák vásárlásával 

A The Conversation oldalán találtunk egy publikálást, ami szerint az igazi és a műfenyő állítása is kevés hatással bír a környezetre, tehát teljesen mindegy, hogy melyiket választjuk. Érdemes végre mindenkinek tisztában lennie azzal, hogy a különböző karácsonyfavásárokon csak és kizárólag olyan fát lehet kapni, amelyet direkt erre a célra termesztettek, nem kis munkával.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem erdőket vágnak ki azért, hogy nektek legyen otthon karácsonyfátok. És ha még hozzáteszem azt is, hogy ha a kereskedők nem nevelnének fenyőfákat, akkor valószínűleg azért lobbizna mindenki, hogy valaki neveljen fenyőt.

A fenyőfák környezetre gyakorolt hatásai

A fenyők nevelésének azért van némi környezetre gyakorolt hatása, mivel a termesztés során van olyan helyzet, amikor növényvédőszert kell használni (de ez elég ritka). A nagyobb károsító hatás inkább a már kivágott fák szállítása során lép fel, de ez a műfenyők esetében is igaz. Viszont a valódi fenyők szén-dioxidot kötnek meg életük során, nagyjából annyit, amennyi 4-5 liter benzin elégetésével keletkezik.

A műfenyőkkel egyébként nagyon környezetszennyezést követünk el, mivel a PVC és a fém alkatrészek gyártása során környezetre veszélyes anyagok kerülnek a levegőbe. A következő oldalon folytatom, érdemes lapozni egyet! 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

További cikkek ebben a témában
Karácsony

Tovább a Lexikonhoz

markoló-réselő gép (réselőgép)

függőleges falú munkaárkok, ún. rések ásására alkalmas markoló, amelyet hidraulikával v.... Tovább

gépudvar

az a tevékenység, amellyel az üzemeltető — esetleg már a gyártó és a forgalmazó... Tovább

Tovább a lexikonra