Füvesítés menete – Így lehet fillérekből csodaszép pázsitod öntözőrendszer nélkül!

Szélesi Ferenc, NA

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Megosztottam a Facebookon egy előtte-utána fotót, ezek után pedig megindult a kérdésáradat, éppen ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek, miképpen jött létre ez a változás, most kiderül, hogyan hozhattok létre üdezöld gyepet fillérekből, pillanatok alatt! 

Füvesítés menete – A helyszín

2020 elején keresett meg a tulajdonos azzal, hogy véget szeretne vetni a szörnyű látványnak és szeretne végre egy kis zöldfelületet látni a kertjében. A kert nagyjából 1000 négyzetméter, dombtetőn található, több rézsű van benne, így több lépcső is, de azért vannak elég nagy, egyenletes területek is.

A gépi földmunka megoldása lehetetlen lett volna – nem fért volna el sehol a bobcat, nem lehetett volna megcsinálni a talajcserét. A kézi földmunka megoldható lett volna, de több mint 10 köbméter földet kellet volna talicskába szedni, majd hegymenetben kivinni a kertből. Ezután pedig ugyanennyit vissza is kellett volna termelni. Ezért más megoldás mellett döntöttem.

Füvesítés menete – Tervek, ötletek

Mivel nem szerettem volna földmunkát végezni, elkezdtem ötletelni, gondolkozni, végül azt javasoltam a tulajdonosnak, hogy tegyünk egy olcsó próbálkozást – ha nem válik be, akkor még mindig mehetünk a drágább és nehezebb megoldás felé. Tavasz volt, éppen egy másik kertben végeztem el a gyepszellőztetést, ekkor jött az ötlet: mi lenne, ha ezen a területen is elvégezném a gyepszellőztetést? Előzetesen mutatok nektek pár fotót, melyekből kiderül, milyen volt és milyen lett a terület! 

#GALERIA-87#

Igaz, gyepnek se híre, se hamva nem volt, viszont rengeteg elszáradt növényi rész borította a talajt. Ráadásul én mindig a nagy késes gyepszellőztetés használom, aminek az az előnye, hogy kiválóan képes fellazítani a talajt.

Füvesítés menete – Jöjjön hát a „gyep”szellőztetés! 

Oda is vittem a gyepszellőztetőt, majd keresztbe-hosszába szépen lassan végig mentem a területen. Nagyjából 10 zöldhulladékos zsák telt meg, de nem a szokásos módon, nem az elhalt növényi részekkel, hanem többségében porral.

Nem baj, gondoltam magamban, hogy a talajlazítás volt a lényeg, ez pedig megtörtént, szóval haladunk. A következő oldalon elmondom nektek, hogyan folytattam a munkálatokat, szóval érdemes lapozni egyet! 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-02

Itt vannak a legjobb tippek a tökéletes zeller termesztéséhez egy kertésztől

Elhoztuk nektek a legjobb zeller termesztési tippeket, egy kertész tanácsaival, aki elmondja nektek most, hogyan szokta termeszteni tökéletesen a zellert!

2024-04-29

Salátatermesztés mesterfokon: hogyan nevelj egész éven át friss zöldséget a kertedben?

Tanuld meg a salátatermesztés minden trükkjét! Készítsd elő a magtálcát, gondoskodj a megfelelő hőmérsékletről, és használd ki a természetes védekezés lehetőségeit.

2024-05-04

Ilyen a tökéletes paradicsom metszés: a titkos fegyver a zamatos terméshez

Hogyan kell paradicsomot metszeni? Mi a tökéletes paradicsom metszés titka? Mutatjuk a kertész tanácsait, hogy a te paradicsomod se bokrosodjon el a nyáron!

2024-05-04

Borsó a kertben: tippek a sikeres borsó termesztéshez

Borsó termesztési tippek egy kertésztől: így nevelj borsót a kertedben, hogy az asztalodon mindig friss és zsenge zöldség legyen, kövesd tippjeinket te is!

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-05-02

Egy nagyon különleges virág: A lampionvirág ültetése, és gondozása

Vannak, akik hólyagcseresznyeként vagy ördöglámpásként ismerik. Különlegességét a termést körülvevő élénknarancssárga burka adja. Optimális májusban ültetni.

2024-04-30

Sorra verik át a vevőket: magyar eperként árulják a külföldi importot

A magyar eper helyett adhatnak vegyszerekkel tartósított, spanyol, olasz, görög szamócát is, amik sokkal rosszabb minőségűek. Mutatjuk, hogyan kerülheted el!

2024-03-05

Ez a leghatékonyabb eszköz a gyomok ellen: Ismerd meg a geotextíliát

A geotextília egy áteresztő, szövet alapú anyag, amelyet széles körben használnak a kertészetben és tájépítészetben. Számos előnye van, véd a gyomok ellen...

További cikkek ebben a témában
Gyeptermesztés Házi kert kert

Tovább a Lexikonhoz

biológiai produkció

az ökológiai rendszerekben végbemenő szervesanyag-termelés. A növények... Tovább

hipoxémia (hypoxaemia)

a vérnek oxigénnel való hiányos telítődése. Akkor következik be, ha a hemoglobin... Tovább

Tovább a lexikonra