A nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) egy közismert európai rovarfaj, a kontinens legtermetesebb bogara. A közhasználatban többnyire csak szarvasbogár néven emlegetik. Nevét a hímek megnagyobbodott, agancsra emlékeztető rágószervéről kapta, amelynek a párzást megelőző vetélkedésben van szerepe. Zömmel Dél- és Közép-Európa lakója, de Ázsiában Iránig, nyugaton pedig az Egyesült Királyság szigetéig találkozhatunk vele.

Régebben jelentős számban élt az egész földrészen, ám élőhelyének megritkulása miatt példányszáma is lecsökkent. A hím és a nőstény szarvasbogarak között igen nagy eltérések mutatkoznak. A hímek jóval nagyobbak a nőstényeknél: rendszerint 30-80 milliméter hosszúságúak, de ritkán akár 10 centiméteresre is megnőhetnek, míg a másik nem képviselői rendszerint csupán 3-5 centiméteresek. A „szarvak”, ezek a megnyúlt, erős, 1-2 centiméteres rágók szintén csak a hímek jellemzői. A nagy szarvasbogár alapszíne sötétbarna, a rágók rendszerint vörösesek, és a szárnyfedőkön is találkozhatunk ilyen árnyalattal. A következő oldalon még több érdekesség vár!

A nagy szarvasbogár xilofág állat, ami azt jelenti, hogy imágó állapotban fák – főleg tölgyek – nedveit szívogatja, de nem létfontosságú, hogy táplálkozzon. (Fogságban akár mézzel vagy cukros vízzel is táplálható, amit hosszú, nyaló-szívó szájszervével szürcsöl fel). De nem csak a kifejlett állat kötődik a tölgyesekhez, hanem a lárvák is ezt a fát szeretik rágni, leginkább korhadt állapotban. A nagy szarvasbogár a homoki tölgyesek legnagyobb testű bogara.

A május végén júniusban megjelenő imágók legfőbb feladata a szaporodás. Nappal inaktívak, ilyenkor a fatörzseken pihennek és szívogatják a nedveket, majd meleg esti órákban szürkületben hangos zúgással kezdenek repülni párt keresve. Repülésük nem túlzottan biztos, gyakran ütközéssel állnak meg. Ha egy nőstényre több hím is ráakad, látványos harcra kerül sor, melynek célja, hogy a fogóként használt szarvakkal megragadják és a hátára fordítsák az ellenfelet – vagy éppen ledobják egy faágról.

A győztes hím megtermékenyíti a nőstényt, ami elég hosszú ideig is elhúzódhat, majd hamarosan, rendszerint július végén elpusztul – ha nem kerül sor párzásra, valamivel tovább él. A nőstények akár augusztus végéig is elélhetnek. Petéiket leginkább korhadó fatörzsekbe, pusztuló rönkökbe rakják. A peték 2,25 mm nagyok, melyekből hamarosan kikelnek a piszkosfehér, görbült testű lárvák, a pajorok. Ezek eleinte kis földrögökkel táplálkoznak, és csak később, mikor már nagyobbak lesznek, kezdenek el tölgy vagy más fa korhadékát enni. Ám mivel étkük kevéssé tápláló, fejlődésük is rendkívül lassú: általában 5 éven keresztül rágják erős szájszervükkel a faanyagot, ekkorra már elérik a 10 cm-t is, mire ősszel bebábozódnak. A meleg idők elérkeztével bújnak elő a kifejlett egyedek, hogy újrakezdjék a ciklust.

A bogár lassú mozgású, és ha a nőstényért való harcban veszít, a győztes hím lelöki a fáról és rá pár percre életét veszti. Bár a Természetvédelmi Világszövetség veszélyeztetett fajokat összegyűjtő Vörös listáján nem szerepel, élőhelye folyamatos pusztítása miatt visszaszorulóban van élőhelye nagy részén. Mint minden szaproxilofág fajnál, a nagy szarvasbogárnál is az élőhelyek feldarabolódása és a beteg, idős fákat az erdőkből eltávolító erdészeti gyakorlat jelenti a legsúlyosabb fenyegetettséget. Magyarországon védett, eszmei értékét 10000 forintban szabták meg.