Vodka


Kövessen minket:


Cikkek

Cikkek

2007.07.13.

 Szólj hozzá itt 

Te is elmondanád a véleményed?

0 komment

A vodkán vitatkoznak a magyar EP-képviselők

Forrás: www.hvg.hu

Olajos Péter (MDF) és Glattfelder Béla (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselők szerint "a magyar mezőgazdaság és szeszipar érdekeivel ellentétes, hogy nem határozták meg, miből készülhet vodka, amit ráadásul még gyümölcsaromával is ízesíthetnek", ugyanakkor Hegyi Gyula (MSZP) úgy ítélte meg, hogy az EP-ben most elfogadott uniós "vodkarendelet" a magyar termelők érdekeit szolgálja.


Vodka pálinka, rövid ital, mezőgazdaság, pályázat támogatás, állttenyézstés, növénynemesítés, növényvédelem, agrár, munkavállaló, munkáltató

Az Európai Parlament kedden szavazott a szeszesitalok meghatározásáról, címkézéséről, és csomagolásáról szóló jogszabálytervezetről. "Az Európai Bizottság eredeti javaslata többek között arra irányult, hogy meghatározza, hogy az egyes szeszesitalokat miből lehet készíteni. Ezzel szemben a megszavazott javaslat szerint vodkát bármiből lehet készíteni" - áll a néppárti képviselők közleményében, amelye szerdán az MTI brüsszeli irodájához is eljuttattak.

Emiatt a hagyományos vodkagyártó országok képviselői olyan módosító indítványt dolgoztak ki, amely szerint vodkát csak a hagyományos alapanyagokból, gabonából és burgonyából lehessen készíteni. "Ez részben megegyezett a magyar érdekekkel is: mivel hazánk gabonából jelentős felesleget termel, alapvető érdekünk, hogy a gabonafélék szeszipari felhasználását minden eszközzel elősegítsük" - vélte Glattfelder és Olajos.

"Mégis, a magyar néppárti delegáció erőteljes lobbizásával elértük, hogy az északi kollégák javaslatukba beépítették a cukorrépából készült alkoholt is. Ez egy magyar javaslat volt, elsősorban Magyarország és Ausztria érdekeit szolgálta, mivel ezekben az országokban hagyományosan használnak fel cukorrépát is vodkagyártásra. Ennek fényében, nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy az északi országok tegnap szavazásra került javaslatai csupán a gabonára és burgonyára korlátozták volna a felhasználható alapanyagokat, ilyen tartalmú módosító indítványról ugyanis tegnap már nem is szavazott az Európai Parlament. A lengyel, svéd, illetve balti képviselők által támogatott módosítók mindegyike lehetővé tette volna a cukorrépa felhasználását a vodkagyártás során" - állította a két képviselő.

"Az elfogadott javaslat, amely szerint vodkát bármiből, akár Brazíliából importált, cukornádból készített alkoholból is elő lehet állítani, ellentétes a magyar érdekekkel és az európai mezőgazdaság érdekeivel. Ez a liberális szabályozás főként néhány multinacionális szeszesital-gyártó és forgalmazó érdekeit képviseli. A magyar néppárti képviselők szerint elfogadhatatlan, hogy cukornádból vodkát lehessen gyártani - gabonából sem lehet rumot készíteni."

"A parlamenti szavazás azért is előnytelen számunkra, mert a magyar pálinka értékesítési lehetőségeit nagy mértékben ronthatja, hogy gyümölcsből készült, vagy gyümölcsaromával ízesített szeszesitalok vodka néven lesznek forgalomba hozhatók. Ráadásul a fogyasztókat megtévesztheti, ha az áruházak polcain egyidejűleg lesznek jelen gyümölcsből készített vodkák, gyümölcsaromával ízesített vodkák, és a valódi gyümölcspárlatok, mint pl. a magyar pálinka. Számos nemzetközi italgyártó cég az utóbbi időben már jelentős mértékben növelte forgalmát a gyümölcsaromával ízesített vodkák piacra dobásával."

"Ezekből a megfontolásokból a magyar néppárti képviselők azokat a módosító javaslatokat támogatták, amelyek szerint kizárólag gabonából, burgonyából és cukorrépából lehessen vodkát készíteni" - közölte Olajos és Glattfelder.

Hegyi Gyula, aki a szocialista frakcióval együtt támogatta a rendeletet, úgy nyilatkozott: "eddig semmilyen szabályozás sem vonatkozott a vodkára, így a mostani szigorítás eleve a minőségi szeszgyártást szolgálja. Semmilyen könnyítést nem ad, ellenkezőleg, a címkézéssel most tesz először különbséget a hagyományos alapanyagú és egyéb vodka között. S mivel Magyarországon mindkétféle vodkát gyártják, az új rendelet a magyar termelők érdekeit szolgálja."

Előző napi közleményében Hegyi azt is aláhúzta: "a szavazás magyar szempontból azért volt kiemelt fontosságú, mert felmerült annak a veszélye, hogy bizonyos, Magyarországon gyártott vodkákat nem lehet a jövőben ezen a néven forgalmazni. A hazánkban gyártott körülbelül 5 millió liter vodka a hazai szeszgyártás 12,7 százalékát teszi ki." Hozzátette: "a magyar szeszkultúrában kiemelkedő pálinkagyártás mellett más hazai minőségi szeszformáknak is jelen kell lenniük. Ráadásul a cukorimport liberalizálása miatt is fontos a magyar cukorrépa szeszipari felhasználása."

 

Ossza meg másokkal is!

Vissza a(z) Cikkek kategóriába
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Mezőgazdasági hírek

Fellendítenék a hazai gyógynövénytermelést

„Hazánk gyógynövény-nagyhatalom”, hangzott el visszatérő fordulatként az MNVH III. szakosztályi fórumán Halimbán, de nem használja ki lehetőségeit. A rendezvényen azonban nem...
Tovább

Új szolgáltatás a szőlő növényvédelméért: online szőlővédelmi előrejelző-rendszer

Közismert, hogy a szőlő növényvédelmében a betegségek gyors járványdinamikája, a növény intenzív fejlődése miatt a növényvédelmi kezelések minél pontosabb időzítése és a...
Szőlő betegségek előrejelzési rendszere

Ágyaspálinka-fesztivál

A hét végén, május 18-án és 19-én, pénteken és szombaton rendezik meg a VII. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált és Kiváló Magyar Élelmiszerek Kiállítását és Vásárát a...
Tovább

"Mélyfúrást végeztem, döbbenetes az eredmény"

Maga a rendszer a hibás, amely lehetővé teszi, hogy átláthatatlan viszonyok között, s olykor szubjektív szempontok alapján kapjanak több száz hektárnyi földterületet olyanok, akik jól...
Tovább

Uniós oltalom alatt a magyar kamillavirág

Az Európai Bizottság bejegyezte az „Alföldi kamillavirágzat” elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A bizottság jelenleg...
Tovább

Még több cikk
1 2 3 4 5

Eseménynaptár

2012 Május

H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
             

Programajánlat:

Axiál szakmai napok

19 mezőgazdasági és 6 építőipari márka több mint 200 kiállított új géppel, gépshow,...

A hónap programjai
Éves naptár

Minden, ami mezőgazdaság.

Információk, hírek, tanácsok Magyarország legnevesebb mezőgazdasági szakembereitől. Legyen Ön gazdálkodó, egyetemista vagy professzor. Érdekelje a növénytermesztés, az állattenyésztés, a növényvédelem, a kertészet, a talajművelés, bármilyen kérdése van az Agrároldalon megtalálja a választ.

Szakértőnk válaszol

A rózsáim betegek, sárgulnak a levelei és valami eszi is a leveleket, mert lyukacsosak, de rovart nem lehet...

A rózsa sárguló leveleit még augusztus végéig 10 naponta permetezze le Wuxal szuper komplex műtrágyával. Valószínű, hogy egyes tápelem hiánya okozza a levelek sárgulását.

Még több kérdés

Szakszótár

endogén ritmus (belső ritmus)

az életfolyamatoknak olyan szakaszos megnyilvánulásai, amelyek nem függenek a sejten, a szerven v. a szervezeten, a... Tovább


A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben

Hírlevél feliratkozás

Szavazás

Mi a véleménye a tanusított biotermékekről?


Régebbi szavazások

Címkék