Online tanácsadás
Kérdés:
Kérdést felvető neve: Borsi András
Kedves Dr. Némethy Zsuzsanna!
Azért kerestem meg, mert évek óta küzdünk körtefánk (téli körte) körtelevélbolhái ellen, eddig eredménytelenül. Sajnos évről évre eljön, hogy először a levelek bemázgásodnak, majd idő előtt lehullanak, a termés pedig nem nő meg rendesen, deformált, és nem eltartható, hamar megromlik.
Különböző gazdaboltok több módszerét, permetszerét használtuk már, de eddig egyik sem vezetett eredményre. Még egy utolsó esélyt adunk neki idén, ha most sem nyerünk, ki kell vágnunk a fát, mert a permetezés már sokkal többe kerül, mintha boltban megvennénk a körtét.
Ezért remélem tud segíteni, egy hatásos növényvédelmi módszerrel, hogy megmenthessük a fát.
Köszönettel:
Borsi András
Válasz:
A körtelevélbolha elleni védekezés a körtefán áttelelő kifejlett alakjai elleni tél végi lemosó permetezésre alapoz. Erre a célra engedélyezett szerek: Agrokén, Agrol plusz, Drip-plusz, Nevikén, Vektafid R. A levélbolhák egy része a lehullott leveleken telel át, ezeket a leveleket vagy a talajba kell forgat vagy összegyűjteni és megsemmisíteni. Amikor 5-6 fokos a napi átlaghőmérséklet megindul a szaporodásuk, hamarosan megjelennek a lárvák, ez egérfül állapotban várható. Kézi nagyítóval a lárvák tömeges megjelenése ellenőrizhető. Ekkor javasolt kitinszintézis gátló rovarölő szeres permetezés: Nomolt, Dimilin. Ha erős mézharmat bevonat is jelen van a fán, permetezés előtt a mézharmatot le kell mosni, különben a szerek nem tudják kifejteni ölő hatásukat. A lárvák ellen ekkor 8-10 nap múlva érdemes a permetezést megismételni. Mindig bő permetlével végezze a permetezést. Lárvák ellen engedélyezettek még a Mospilan, Spilan felszívódó hatású szerek is. Évente 4-6 nemzedéke fejlődik ki, de az első nemzedék a legfontosabb: ha azt sikerül megsemmisíteni, akkor abban az évben már nem lesz gondja vele. A Vilmos fajta különösen fogékony a kártevőre.
Itt az idő: kötözd le a szőlőt, hogy bőséges termésed legyen az idén!
Közeledik a nyár, a szőlőtőkék hamarosan virágokat bontanak, majd pedig ízletes, édes szőlőfürtöket hoznak létre. Azonban a bőséges termés elérése érdekében fontos...
5 különleges májusi virág, aminek illatától még a szomszéd is megrészegül
A tavasz lassan átadja helyét a nyárnak, kertünk pedig életre kel. A május csodálatos illatokkal tölti meg a levegőt, és igazi paradicsommá varázsolja a kerteket. Ez a hónap a...
Itt a spárgaszezon: Ezek a LEGFINOMABB spárgás ételek
A tavasz beköszöntével végre megérkezik a spárgaszezon is, amely újra és újra megörvendeztet minket ezzel az ízletes és sokoldalú zöldséggel. Mostani cikkünkben azokat a...
Hortenzia nyári ápolása – a kertész tippjei, amivel kétszer annyi virágot hoz a hortenziád
A hortenzia sokak kedvenc virága. Ez a mediterrán csodanövény sok-sok kertet, udvart díszit. De azt vajon hányan tudják, hogy hogyan kell a hortenziát nyáron megfelelően ápolni?...
Spárgaszezon: mindent, amit tudnod kell a termesztéséről
Eljött a spárgaszezon ideje és nincs is annál jobb, mint a saját kertünkből frissen szedett spárgával meglepni magunkat és családunkat! Ezért most egy cikkben foglaltunk össze...
Élesztős trükk a szuper palántákhoz: dobd fel a növényeidet ezzel a titkos hozzávalóval!
A tapasztalt kertészek rengeteg olyan titkos trükknek a tudói, amik segítenek, hogy szebb, jobb legyen a növény, vagy éppen több termés legyen. Az imént egy ilyen trükköt...
Uborka tápoldatozás a nagymama titkos receptjével
Az uborka termesztése során a tápoldatozás kiemelten fontos tevékenység. Az optimális növekedés és terméshozam eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy a növények megfelelő...
Soha többé penészes eper! - Így tarthatod frissen egy hétig is!
Az eper az egyik legfinomabb és legfrissebb gyümölcs, amelyet nyáron élvezhetünk. Azonban gyakran előfordul, hogy nagy mennyiségben vásároljuk meg és nehéz megőrizni...
Ez az 5 legfinomabb paradicsom – még elültetheted a hónapban
A paradicsomfajták széles választékából válogatva sokféle íz- és formavilágot fedezhetsz fel. Te is nagy paradicsom rajongó vagy? Van egy jó hírünk, ha májusban ültetsz,...
Sárgarépa termesztés lépésről lépésre - a tökéletes csírázástól a bőséges betakarításig
A sárgarépa termesztése kihívást jelenthet még a tapasztalt kertészek számára is, de néhány alapvető technikával és türelemmel bárki képes lehet bőséges és egészséges...
Ezeket a hibákat követik el a legtöbben az uborka termesztésénél
Az uborka termesztése sokak számára kedvelt időtöltés, ami nemcsak, hogy gazdagíthatja a konyhakert kínálatát, de örömet és büszkeséget is okozhat, amikor az első saját...