Minden a Bougainvillea gondozásáról - Ismerd meg Te is a boungainvilleát

hirdetes

A Bougainvillea gondozásáról, neveléséről

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Egy mesebeli növényt mutatok most be nektek! Én legelőször egy mediterrán országban találkoztam ezzel a csodával, és már akkor elhatároztam, hogy lesz ilyen a kertemben is. Ismerkedjünk meg közelebbről a murvafürttel, vagy ismertebb nevén a Bougainvillea-vel! 

Tudj meg mindent a Bougainvillea neveléséről

A legtöbb kerttulajdonos fél a murvafürttől, ez leginkább azért van, mert úgy gondolják, hogy a mediterrán növények nem élnek meg a magyarországi körülmények között. Ez leginkább azért van, mert sokan a nyaralásuk során letördelik az ágakat, és hazahozzák, majd azt várják, hogy a hajtásokból azonnal csodanövény lesz. Ez persze, hogy nem így van, főleg nem akkor, ha a murvafürtről beszélünk, ugyanis ez a növény egyik rossz tulajdonsága az, hogy nagyon nehezen gyökeresedik! Na, de ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük egy kis ismerkedéssel, nézzük, milyen növény a Bougainvillea!

Murvafürt, vagy más néven Bougainvillea

A murvafürt (Bougainvillea) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjében a csodatölcsérfélék (Nyctaginaceae) családjának egyik nemzetsége. Latin nevét Louis Antoine de Bougainville francia tengernagyról kapta. Dél-Amerikából származik; színpompás virágzatáért több faját már a világ minden részén ültetik. Trópusi–szubtrópusi tájakon ki is vadulhat.

hirdetes
hirdetes

Galériánkban megmutatjuk, milyen csodálatosan szép lehet egy szakszerűen nevelt Bougainvillea, nézzétek végig a képeket, érdemes, és legyen nektek is hasonlóan mesés növényetek! 

3–4 m magasra kapaszkodó, fásuló szárú kúszónövény. Törzse csavarodott, hengeres; több fajé tüskés. Tövises, fás hajtásai 1–2 méteresre nőhetnek úgy, hogy töviseikkel más növényekbe kapaszkodnak. Ennek hiányában a termesztett, kertben nevelt példányok hosszabb ágait célszerű alátámasztani. Keresztben átellenesen álló, sötétzöld vagy zöld levelei egyszerűek, tojásdadok vagy lándzsa alakúak. A válluk szíves, a csúcsuk hegyes, a szélük ép. A levélnyél rövid. Egy-egy levél 4–13 cm hosszú és 2–6 cm széles. A következő oldalon azt is megtudhatjátok, mi szükséges ahhoz, hogy ilyen csodálatosan szép növényetek legyen, lapozzatok egyet, nem fogjátok megbánni, és vágjatok bele a növény nevelésébe! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2023-12-31

Mit kell tenni, ha a szelídgesztenyét megtámadja a gubacsdarázs?

A gubacsdarazsak könnyen kárt tehetnek a szelídgesztenye levelekben, de szerencsére van néhány bevált módszer, amelyekkel visszaállíthatod a szelídgesztenyéd egészségét.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

helyi vizek

azok az öntözésre és egyéb célra felhasználható felszíni vizek, amelyek a csapadékokból... Tovább

szuperpresszió

Olyan gén. folyamat, amelyben egy mutáció hatását egy másik, tőle független mutáció... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés