Minden a Bougainvillea gondozásáról

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2018. Február 18. - Bernadett
hirdetes
 | Szerző: Szélesi Ferenc - Főkertész
címkék: Nemesítés, biotechnológia, Növénytermesztés

A Bougainvillea gondozásáról, neveléséről

hirdetes
Tudj meg mindent a Bougainvillea neveléséről

Egy mesebeli növényt mutatok most be nektek! Én legelőször egy mediterrán országban találkoztam ezzel a csodával, és már akkor elhatároztam, hogy lesz ilyen a kertemben is. Ismerkedjünk meg közelebbről a murvafürttel, vagy ismertebb nevén a Bougainvillea-vel! 

A legtöbb kerttulajdonos fél a murvafürttől, ez leginkább azért van, mert úgy gondolják, hogy a mediterrán növények nem élnek meg a magyarországi körülmények között. Ez leginkább azért van, mert sokan a nyaralásuk során letördelik az ágakat, és hazahozzák, majd azt várják, hogy a hajtásokból azonnal csodanövény lesz. Ez persze, hogy nem így van, főleg nem akkor, ha a murvafürtről beszélünk, ugyanis ez a növény egyik rossz tulajdonsága az, hogy nagyon nehezen gyökeresedik! Na, de ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük egy kis ismerkedéssel, nézzük, milyen növény a Bougainvillea!

hirdetes

 

Murvafürt, vagy más néven Bougainvillea

A murvafürt (Bougainvillea) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjében a csodatölcsérfélék (Nyctaginaceae) családjának egyik nemzetsége. Latin nevét Louis Antoine de Bougainville francia tengernagyról kapta. Dél-Amerikából származik; színpompás virágzatáért több faját már a világ minden részén ültetik. Trópusi–szubtrópusi tájakon ki is vadulhat.

 

Galériánkban megmutatjuk, milyen csodálatosan szép lehet egy szakszerűen nevelt Bougainvillea

 

3–4 m magasra kapaszkodó, fásuló szárú kúszónövény. Törzse csavarodott, hengeres; több fajé tüskés. Tövises, fás hajtásai 1–2 méteresre nőhetnek úgy, hogy töviseikkel más növényekbe kapaszkodnak. Ennek hiányában a termesztett, kertben nevelt példányok hosszabb ágait célszerű alátámasztani. Keresztben átellenesen álló, sötétzöld vagy zöld levelei egyszerűek, tojásdadok vagy lándzsa alakúak. A válluk szíves, a csúcsuk hegyes, a szélük ép. A levélnyél rövid. Egy-egy levél 4–13 cm hosszú és 2–6 cm széles. A következő oldalon azt is megtudhatjátok, mi szükséges ahhoz, hogy ilyen csodálatosan szép növényetek legyen! 

 

hirdetes
hirdetes


Tippek a ciklámen gondozásához

Tippek a ciklámen gondozásához

2018-02-10

Nagyon hasznos tippeket gyűjtöttünk össze nektek, tudjatok meg mindent a ciklámenek gondozásáról, a ciklámenek szakszerű neveléséről. Mindent elmondunk, ami szükséges ahhoz, hogy csodaszép ciklámenjeid legyenek!

Napraforgó termesztése - Tippek a napraforgó termesztéséhez

Napraforgó termesztése - Tippek a napraforgó termesztéséhez

2018-02-15

Napraforgó termesztése - Összegyűjtöttünk minden hasznos információt a napraforgó termesztéséhez, termesszetek napraforgót eredményesen! Cikkünkben mindent megtudhattok a napraforgó termesztéséről, és a napraforgó felhasználásáról. Olvasd el szakértőnk cikkét a napraforgó termesztéséről.

Díjnyertes kertészek trükkjei paradicsomtermesztéshez

Díjnyertes kertészek trükkjei paradicsomtermesztéshez

2018-02-01

Olyan paradicsomtermesztési ötleteket osztok meg most veletek, amikről eddig még biztosan nem hallottatok, nézzétek meg ti is, hogyan termesztenek paradicsomot azokat a kertészek, akik korábban rengeteg díjat besöpörtek már! Díjnyertes kertészek trükkeit ismerheted meg, melyek segítenek a paradicsomtermesztésben!


2018-01-31 Tippek finomabb és bőségesebb fűszernövények termesztéséhez

Összegyűjtöttünk nektek 11 bennfentes trükköt, amik segíteni fognak abban, hogy könnyedén termesszetek isteni finom fűszernvényeket! A tippek segítségével elérheted a bőséges fűszernövénytermést is, fogad meg mindet, megéri!

2018-02-17 Az oregánó termesztése és felhasználása

Az oregánónak ott a helye mindenki kertjében, mostani cikkünkben elmondjuk nektek is, miért kellene a te kertedben is oregánót nevelni! Itt mindent megtudhatsz az oregánó termesztéséről, az oregánó neveléséről!

2018-01-18 Így lehet neked is hatalmas bazsalikombokrod

Legyen neked is hatalmas, és különleges illatú bazsalikombokrod! Szakértőnk olyan tippeket oszt most meg, amik segítenek abban, hogy a bazsalikombokrod akkora legyen, mint még soha!

2018-01-31 10 növény, amit érdemes a paradicsomok mellé ültetni

Bemutatom azt a 10 növényt, amit mindenképp érdemes ültetned a paradicsom mellé! A cikkből az is kiderül, hogy miért vannak olyan nagyon jó hatással a paradicsomra! Tegyél meg mindent azért, hogy bőséges termésed legyen idén!

Bírjuk virágzásra az orchideát fokhagymával!

Én megmondom őszintén, hogy soha nem gondoltam volna arra, hogy fokhagymával kezeljem az orchideámat. Végül kipróbáltam ezt a szokatlan módszert, és...

Változások az erdőgazdálkodás jogszabályaiban

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosítása elengedhetetlenné tette a törvényben...




IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.