Szerző cikkek

'Dr. Máté András' cikkei

Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy a növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok, számára termesztési tapasztalatokat is közöljünk széleskörű gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakemberek közreműködésével. Célunk, hogy megkíséreljünk ötleteket adni a konkrét termesztést megelőző különböző döntések meghozatalában.
A tanácsadást segítő kollektíva vezetője Dr. Máté András, akinek neve alatt fognak megjelenni az ide vonatkozó írások.

Dr. Máté András szakmai múltja:

Máté András több mint 40 éven keresztül volt Gödöllői Agrártudományi Egyetem (jelenleg: MATE) növénytermesztési oktatója. Ebből 17 éven keresztül volt a Növénytermesztéstani Tanszék vezetője, 7 évig a Mezőgazdaság Tudományi Kar dékánhelyettese ezek mellett, 10 évig az egyetem több száz hektáros tanüzemének igazgatója.

 

Az elméleti kutatásokon kívül folyamatosan kapott gyakorlati tanácsadói, szakértői megbízásokat is. (KITE, BKR, GBBR, DINTER, STTT (mintegy 40-50 gazdaság).
1991-től az egyetemi oktató munkája mellett az általa alapított és vezetett Fölmíves Kft szaktanácsadója volt. Az általa végzett elméleti és gyakorlati szaktanácsadás az egész ország területére kiterjedt. Saját termesztési tevékenysége mellett 11 évig, mint az egyetem tanüzemének igazgatója, a többszáz hektáros terület növénytermesztésének szakmai vezetését is ellátta.

 

A gödöllői egyetemen a vezetése alatt álló és minősítéssel rendelkező Szárítópusztai Kísérleti és Bemutató Téren létrehozta az ország legszélesebb körű, évenként többször is megrendezett növénytermesztési bemutatóit. A tanácsadással összekötött bemutatókat több ezer hazai és külföldi vendég tekintette meg.
Szakmai ismereteinek gyarapításához többek között a FAO megbízásán alapuló, az USA gazdaságainak tanulmányozását célzó megbízatás, továbbá a Justus Liebig ösztöndíj segítségével teljesített 3 hónapos német tanulmányút is hozzájárult.
 

Dr. Máté Andrást tudományos munkája, és oktatási tevékenysége miatt több kitüntetéssel is díjazták. 40 éve aktív résztvevője a magyar felsőfokú agrár oktatásnak. Az elméleti jellegű tantárgyak mellett, több, a növénytermesztés napi gyakorlatát segítő képzés bevezetése is fűződik nevéhez. Például: Vetőmaggazdálkodási Szakmérnökképzés (1974), Megújuló energia termelési és hasznosítási Szakirányú Továbbképzési szak (2008), Szaktanácsadás a növénytermesztésben tantárgy (2015).
Tagja volt számos hazai és külföldi bizottságnak, elméleti és gyakorlati tevékenységét több alkalommal is elismerték.
 

Tudományos és társadalmi elismerések (2000-től)

  • Agrártudományi Egyetem Emlékérem 2000
  • Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett 2000

Tagságok

  • MTA Növénytermesztési Bizottság
  • MTA Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Bizottság
  • Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség (ICID)
  • Veszprémi Egyetem Doktori Bizottsága
  • SZIOE Doktori Bizottság Növénytudományi Bizottság
     

Gazdaság

Milyen növényfajt érdemes termeszteni Magyarországon?

Alábbi cikkünket Dr. Máté András fogja bemutatni a növénytermesztési technológiák tervezésénél figyelembe veendő legfontosabb...

Gazdaság

Hasznos ötletek, javaslatok gazdálkodóknak Dr. Máté Andrástól

Egy különleges cikksorozata jelenik meg az agraroldal.hu-n. Dr. Máté András, a magyar agrárium kiemelkedő alakja, a SZIE Növénytermesztési...

1