Hol használtak először vízelvezető láncot?

Japánban kezdték meg terjedésüket a vízelvezető láncok, ott már évszázadok óta díszítik a buddhista templomok oldalát – céljuk az volt, hogy a tetőről a talajra vezessék az esővizet, többnyire a lánc végén vízgyűjtő tartály, vagy hordó volt. Esztétikailag szuper megoldást nyújt a vízelvezető lánc, arra emlékeztet bennünket, hogy az esővíz nem átok, sokkal inkább áldás. Segítségével a víz nem egy zárt csőben zúdul alá, hanem a víz a szemünk láttára csordogál a lánc mentén. A vízelvezető lánc ráadásul különböző hangokat hallat, miközben csordogál a víz. 

A vízelvezető lánc állhat dekoratív csészékből, amik felfogják a vizet, mielőtt a peremen túlcsordulva folytatná az útját. Azonban lehet igen egyszerű lánc is – mindenki maga ízlése szerint alakíthatja ki a vízelvezetőt. Érdemes azért minél egyszerűbbet választani, mert így jobban beolvadhat a környezetébe. A vízelvezető láncok többnyire rézből vagy rozsdamentes acélból készülnek, amik tartósak, időjárásállók és nem utolsósorban hála nekik felhasználhatjuk az esővizet öntözésre. 

A vízelvezető lánc előnyei

A vízelvezető láncok többnyire esztétikusak, sokkal szebbek, mint a hagyományos lefolyócsövek, ráadásul olcsóbbak is. Ha jól tudjuk megválasztani a vízelvezető láncot, akkor illeni fog a környezetéhez, ami szép a szemnek. Sokkal szebb hangot biztosít a esőnek, mint a hagyományos lefolyócső – kellemes háttérzajt fog képezni eső idején.

A vízelvezető lánc hátrányai

Olcsóbb, szebb, viszont nem stabilabb, rövidebb életű, mint a hagyományos lefolyócső. Szélsőségesen szeles területeken egyáltalán nem ajánlott a használata, de azt is érdemes tudni, hogy kevesebb esővízzel képes megküzdeni, mint egy nagyobb, zárt cső. Ezek a vízelvezető láncok többnyire télen is díszelegnek, ilyenkor viszont veszélyesek, mert a ráfagyott víz súlya akár az ereszben is képes kárt tenni.