A gyilkos szépség – bemutatkozik a sisakvirág

TK, ZH

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Rengetegen tartanak olyan növényeket környezetükben, kertjükben, melyek rendkívül mérgezőek lehetnek, mégsem tudnak róla – ez pedig a sisakvirágra is igaz. Mostani cikkünkből tudj meg Te is mindent erről az esetlegesen akár gyilkos növényről.

A hazai kertekben sok mérgező növényt láthatunk, sokan pedig egyáltalán nem tudják róluk, hogy vigyázni kell velük, hiszen azok akár gyilkosak is lehetnek, vagy legalábbis egészségügyi problémákhoz vezethet a velük való érintkezés, amennyiben nem figyelünk megfelelően rájuk. Ilyen példának okért a leander, a tiszafa, a fikusz, a mikulásvirág, de akár az angyaltrombita vagy a sisakvirág is. Abban az esetben is, ha tudatában vannak nevelőik annak, hogy ezen növények mérgezőek, is gyakran csak legyintenek rá. A sisakvirág nevelése kapcsán is hasonló problémáról beszélhetünk, hiszen a kertészetekben nem kapunk külön tájékoztatót arról, hogy a világ egyik legmérgezőbb szépségét vásároljuk éppen meg, visszük haza közvetlen környezetünkbe.


Mégis, amennyiben minden óvintézkedést megteszel, nem fogsz különösebben bajba kerülni nevelésével kapcsolatban, arról nem is beszélve, hogy egy újabb szépség díszítheti kertedet.


Hogyan ültess sisakvirágot?


A sisakvirágot elősorban tavasszal érdemes elültetni, félárnyékos területekre – ez a növény nem fogja szeretni a napsütötte helyeket.
Talaj szempontjából érdemes tápanyagban gazdag fajtát választani, imádja a humuszban gazdag környezetet. Ezen kívül nem igényel különösebb odafigyelést talaja kapcsán.


Hogyan érdemes gondozni sisakvirágod?


A sisakvirág közepes vízigényű növény, így nem kell sokat bajlódnod locsolásával – elég, ha majd csak a tartósan melegebb, nyári időszakban öntözöd rendszeresen, amikor talaja már túlzottan kiszáradna. 


A tavaszi időszakban fontos, hogy megfelelően képes legyél biztosítani számára a tápanyagutánpótlást – ekkor érdemes egy adag humuszt vagy istállótrágyát földjébe ásni, így biztos lehetsz benne, hogy nyárra csodás virágzással ajándékoz majd meg növényed.

 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Még több cikk

2024-05-07

Miért használok faforgácsot a kertben kertészként?

Mire jó a faforgács a kertben? Számos remek dologban tud hatékonyan segíteni és kijelenthetjük, hogy egy kertbaraát legnagyobb segítsége, mutatom miért!

2024-05-07

Sárgarépa termesztés lépésről lépésre - a tökéletes csírázástól a bőséges betakarításig

Elhoztam nektek egy átfogó sárgarépa termesztés útmutatót, ami nagy segítség lehet lépésről-lépésre elmagyarázva ennek az isteni zöldségnek a termesztéséhez!

2024-05-07

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben az uborka termesztésénél

Ezeket az uborkatermesztési hibákat a legtöbben elkövetik, ezért összegyűjtöttük nektek, hogy ti már ne kövessétek el, nézzük, miket rontanak el nagyon sokan!

2024-05-06

Milyen virágokat érdemes elültetni még a nyár elején?

Érdekel, milyen virágokat lehet érdemes elültetni a nyár elején, amik gyorsan nőnek, és bírják ezeket a melegebb körülményeket? Mutatunk néhány csodás virágot!

2024-05-07

Ásás mentes ágyások készítése egy kertész tanácsaival

Tanuld meg te is, hogyan kell ásás mentes ágyásokat készítened a kertben, minimális erőfeszítéssel, ráadásul még a bolygónak is jót teszel ezzel a munkával.

2024-05-04

Borsó a kertben: tippek a sikeres borsó termesztéshez

Borsó termesztési tippek egy kertésztől: így nevelj borsót a kertedben, hogy az asztalodon mindig friss és zsenge zöldség legyen, kövesd tippjeinket te is!

2024-05-07

Ne ültesd újra minden évben: fedezd fel, miért a zsálya a kertész kedvence!

Mire jó a zsálya? Számos remek hatása van, ültesd el a kertben, de csak egyszer, ugyanis évről-évre vissza fog térni hozzád ez a csodálatos gyógynövény!

2024-05-02

Most kell elültetned ezt az ízletes zöldséget: Padlizsán ültetés lépései

A padlizsán egyre népszerűbb hazánkban is, ami nem is véletlen, hiszen megannyi étel remek alapanyaga. Mikor és hogyan kell a padlizsánt elültetni?

További cikkek ebben a témában
dísznövény Érdekességek kert Kertészet

Tovább a Lexikonhoz

szájkosár

a szm. v. a ló pofájára illő, ritka szövésű, drótból font, zsineggel a nyakra, ill. fejre... Tovább

here

hím ivarsejteket és hormonokat termelő, páros, bab alakú szerv; a magzati élet folyamán az... Tovább

Tovább a lexikonra