két különböző hőmérsékletű légtömeget elválasztó határfelület, amelynek mentén felszálló —>légáramlás uralkodik. A felsiklási v. meleg frontok főként ősszel és tél elején gyakoriak, réteges felhőzet és zömében csendes, egyenletes területi eloszlású esőzés kíséri. A betörési v. hidegfrontokat gomolyfelhőzet, záporszerű egyenlőtlen térbeli és időbeli eloszlású eső kíséri, tavasszal és nyáron gyakori, felhőszakadás és jég is lehet a velejárója. Előf., hogy a két légtömeg határfelülete hosszabb időn át mozdulatlan, ez a veszteglő front, ez ált. hosszan tartó csapadékot hoz magával. Az i.-ok az egyik vidéket elhagyják és másik fölé vonulnak (frontátvonulás), ami az időjárási viszonyok megváltozásában jelentkezik. A frontátvonulás a ->vegetatív idegrendszert is megterhelve az állatokban (és az emberben) sokrétű élettani változással, érzékeny egyedekben bizonyos ->betegségekre (pl. ->sertésör-bánc, baromfikolera [—>pasztörellózis]) való fokozott hajlammal (frontérzékenység) jár. Meleg front esetén emelkedik a vérnyomás, az anyagcsere élénkül, a —>gyulladásra való hajlam nő, az ingerlékenység fokozódik, a nemi szervek működése csökken stb. Hideg front alkalmával a vérnyomás és az anyagcsere csökken, fokozódik a —>görcskészség stb. Az állatok frontérzékenysége a fajok, a tartási mód, az alkalmazkodóképesség stb. szerint változó.