notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Tuja a kiskertben

Hirdetés

Nem érdemes tuját ültetnünk, el is mondom, miért!

Szélesi Ferenc - Főkertész
Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

Mindenki nagyon szereti a tujákat, köztük én is. Nekem viszont elegem lett ebből a növényből, mivel nem győztem pótolni az elpusztult egyedeket, sajnáltam mindet, mivel nagyon mutatósak télen-nyáron, de nem éri meg. Ráadásul felütötte a fejét egy új kártevő is, amit bemutatok nektek a most következő cikkben, illetve elmondom azt is, hogy miért nem kellene neked sem tuját ültetned a kertedbe!

Nem kellene tuját ültetned neked sem!

 

Rengeteg tujám volt, legelőször 100 darabot ültettem el, sövényt szerettem volna létrehozni a segítségükkel. Nagyon büszke és boldog voltam pár év múlva, hiszen sikerült egy nagyon mutatós kis sövényt összehozni, aztán az ötödik évben jött a probléma. Először csak egy tujám lett beteg, persze, hogy a középső, permeteztem gombaölő szerekkel, később rovarölővel, majd kombinált szerekkel is, de nem sikerült megmenteni.

 

A baj az volt, hogy amíg én próbálkoztam, addig a rajta lévő kórokozó áttelepedett a mellette lévő növényekre is, szerencsém volt, jött a hidegebb idő, kiszedtem 15 növényt és pótoltam, szerencse azért volt, mert télen nem fertőződtek tovább a növények. Jött a tavasz, pár napig nem volt semmi gond, de nyár elején megjelent ugyanaz a betegség ismét, mint ősszel. Itt már nem tudtam, mit tenni, kiszedtem a beteg növényt, akkor is terjedt tovább, a vége az lett, hogy őszre meg kellett válnom mind a 100 növénytől sajnos, nem volt lehetőség ugyanis arra, hogy megmentsem akár az egyiket is. Lehetetlen volt.

 

Sok munkám volt vele, még több pénzt öltem bele, de utólag belegondolva egyáltalán nem érte meg. És, hogy miért fog ilyen sorsra jutni az összes magyarországi tuja? A következő oldalon elmondom! Lapozz egyet és tudd meg, miért nem érdemes neked sem tuját ültetned!

Nem kellene tuját ültetned neked sem!

 

Pár éve még el kellett utaznunk a horvát tengerparthoz azért, hogy találkozzunk ezzel a rovarral, Budapesten egészen 2012-ig nem láthattunk belőle egy példányt sem. Ezután azonban egyre többet és többet, hihetetlen mértékben elszaporodtak, 2013 tavaszán már több száz példánnyal találkoztak Óbudán. Tudni kell, hogy ez a bogárfaj a meleg időjárási viszonyokat szereti, többek között ezért is jelent meg Hazánkban. Elég volt neki, hogy egy-két tuja kicsit betegeskedett, azonnal lecsapott.

Hirdetés

 

Lárvái a kéreg alatt rágják el a tuja tápanyagellátó háncsszövetét, ezzel a tuja élete véget is ér. A kerttulajdonos a legtöbbször csak azt veszi észre, hogy a tuja elszáradt, nem is sejti, hogy mi okozta a kárt. Ez azért van, mert miután végzett a bogár a növénnyel, el is száll, hogy megkeresse a párját.

Hirdetés

 

Védekezni azért lehetetlen ellenük, mert egyrészt a lárvákat alig lehet észrevenni, az őket elrejtő kéreg nagy védelmet nyújt. Másrészt pedig egy minisztériumi rendelet is védi a bogarakat. 50 000 forintos természetvédelmi értéket tulajdonítottak a bogárnak. Régebben még érthető volt, hiszen ritkaságnak számított, most viszont már kártevőnek. Bár még mindig azt mondom, hogy nem kellene tuját ültetnünk és akkor nem lenne semmi gond velük. 

Nem kellene tuját ültetned neked sem!

 

Magyarországon egyre jellemzőbb a melegebb és szárazabb időjárás, ez pedig egyáltalán nem kedvez a tujáknak, a kórokozóknak és kártevőknek viszont annál inkább. A klímaváltozás és az ezzel járó stressz tényezők egyre jobban megviselik ezeket a növényeket, a kártevők egyre inkább terjeszkednek és pusztítanak el sokszor makkegészséges növényeket is. Ráadásul idén felütötte a fejét egy új kártevő, amit ki sem lehet irtani, a növényeknek viszont nem kegyelmez.

 

Eddig a legnagyobb bajt a tetvek és a folyton megjelenő gombabetegségek okozták, ezek ellen is nehéz volt védekezni, ugyanis örökzöld növényről beszélünk, nem pedig gyümölcsfáról, így sokkal kevesebb szer áll a rendelkezésünkre, ráadásul ezek a szerek sem túl hatékonyak sajnos. A sokak által talán ismert Quadris, Amistar vagy Mister gombaölő permetszer megoldást nyújthat a gombabetegségekre, ezt a szert kombinálni kell egy rovarölő szerrel és akkor talán nem marad el a hatás. A baj az, hogy nem lehet sűrűn permetezni a növényeket ezekkel a szerekkel sem, hiszen többet ártunk akkor, mint használnánk. Az is jó megoldás, hogy folyamatosan tápoldatozzuk a növényeket, nyáron pedig többet öntözzük, de ha nagyon meleg van, akkor sajnos nincs menekvés, a gombabetegség támad könyörtelenül.

 

Ha meglátjuk az egyik növényen, és azon már nagyon elterjedt, akkor szabaduljunk meg attól a növénytől, ezzel talán meg tudjuk védeni a mellette lévő növényeket. Azonban sajnos,ha tetszik, ha nem, nekem sem tetszik, higgyétek el, de azt kell mondanom, hogy a legjobb megoldás az, hogyha nem ültetünk tuját a kiskertünkbe, rengeteg növény alkalmas sövény kialakítására, amik nem annyira igényesek, de ugyanolyan mutatósak. A következő oldalon megmutatom, milyen kártevő ütötte fel a fejét Hazánkban, ismerd meg te is!

Hirdetés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

Még több cikk

2019-10-29

Örökzöldek betegségei és az ellenük való védekezési módok

Az örökzöldeket is szükséges permeteznünk, mivel sajnos ezeket a növényeket is megtámadják a különböző betegségek. Nézzük, melyek az örökzöldek betegeségei!

2019-10-29

Kaktuszok teleltetése

Kaktuszok teleltetése, a legjobb, leghasznosabb tanácsokat osztom meg most veletek a kaktuszok teleltetésével kapcsolatban. Tudjatok meg mindent a kaktuszok teleltetéséről!

2019-10-29

Az egyik legszebb pozsgás növény – A varjúháj gondozása, nevelése

A varjúháj az egyik legcsodálatosabb pozsgás növény, amelynek a helye a te kertedben is ott van. Most mindent megtudhatsz a varjúház gondozásáról, neveléséről!

2019-10-24

A dracéna bemutatása, gondozása, növényvédelme

A dracéna egy nagyon különleges szobanövény, aminek ott van a helye minden lakásban. Mostani cikkemben mindent elmondok nektek a dracénáról, tartsatok velem!

2019-10-30

Két új házatlancsigafaj jelent meg Magyarországon!

Két új házatlancsigafaj jelent meg Magyarországon, mostani cikkemben mindent elmondok nektek róluk, nézzük, kell-e tartanunk tőlük!

2019-11-10

Viaszvirág – Megérintve megdöbbentő, mert tényleg valódi!

A viaszvirág gondozása, a viaszvirág nevelése, minden, amit tudni érdemes a viaszvirágról. Cikkünkben elmondunk nektek mindent a viaszvirágról.

2019-10-31

15 szabály a szobanövények öntözéséhez – Tartsd be mindet!

15 szabályt mutatok most nektek a szobanövények öntözéséhez, mindet érdemes betartanotok, ha azt szeretnétek, hogy meseszép szobanövényeitek legyen!

2019-10-31

Minden, ami gyömbér – A gyömbér termesztése, jelentősége és felhasználása

A gyömbér a világ egyik legjobb gyógyító csodaszere. Mostani cikkemben elmondom nektek, hogyan termeszthettek gyömbért otthon és hogyan használhatjátok fel a gyömbért.

További cikkek ebben a témában
Hirdetés
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
230 247
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2019. JANUÁR 1. ÓTA:
6 814 422
Közösség

vér

Az erekben (->érrendszer) keringő, folyékony sejtközötti állományú ->kötőszövet, amelynek... Tovább

Zenker-féle elhalás

az izmokban jelentkező különleges ->elhalás, amikor az izomsejtekben csak a miofibrillumok... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 189

Átlagos értékelés: 4.7

Növénytermesztés Növényvédelem