Hozzunk létre télikertet

Hidegben is a kertben a helyünk – Hozzunk létre télikertet!

Szélesi Ferenc, NA
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Télikert létrehozásának menete

A télikert funkciója

A télikert építésénél első és legfontosabb szempont az, hogy mit szeretnénk, mit várunk el a télikerttől, milyen szerepet töltsön be a család életében, időszakos, vagy hosszabb tartózkodásra akarjuk-e használni, tárolnánk-e itt a növényeket a téli időszakban. Azt megállapíthatjuk, hogy a télikert átmenetet képez minden esetben a lakótér és a természet között, de hozzáteszem, hogy nem feltétlenül kell növényes télikertben gondolkoznunk: van, ahol a kert növényei adják a látványosságot, és a berendezéseket ehhez igazítjuk. Ha jól tervezzük meg a télikertünket, akkor az egész évben élvezhető lesz, a havas tájban gyönyörködhetünk a növények között, a melegben.

A télikertek ugyanakkor üvegházként is működnek. Érdemes a tetejét befednünk, árnyékolnunk, ezzel meggátolhatjuk a túlzott melegedést, így nyáron is élvezhetjük adottságait, télen pedig sikerül majd alacsonyan tartani a fűtésszámlát (fűtenünk kell majd a hidegben, de amikor derült lesz ég, a napsugarak kellemesen fel fogják melegíteni). Tetőfedés szempontjából a zsindely a legjobb, leggazdaságosabb megoldás, de alkalmazhatunk üvegtetőt is, ami igazán különleges élményt nyújt még télen is – ebben az esetben az árnyékolást kell megoldanunk. 

Fontos, hogy tolóajtót válasszunk, mivel így könnyebben meg tudjuk oldani a helyiség átszellőztetését, nyáron pedig nyitva is hagyhatjuk, így még könnyebben juthatunk ki a természetbe. A télikert méretének és tájolásának megfelelően szerezzünk meg nyitható elemeket. A szellőztetés nagyon fontos, ez történhet gépi-, és kézi megoldásokkal egyaránt. 

A télikert anyaga

Eléggé tág manapság a télikertek anyagának tárháza, természetesen minden pénztárcafüggő. A legolcsóbb megoldás a acél belső szerkezetű, műanyag borítású télikert és teraszfedés, ezután jön az alumínium szerkezet, a legdrágább pedig a faszerkezet. Azt mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy az épület elemeivel harmonizáljon a vázszerkezet, az anyagok legyenek hangszigetelők, hőszigetelők, napvédők és biztonságosak.

Az acélszerkezet mellett szól a nagy szilárdság, viszont hátránya a korrodálás. Az alumínium előnye az, hogy tartós, könnyű, szép, festhető minden színre. A faszerkezet pedig természetes megjelenésű, jó hőszigetelő. Bármelyik választás jó lehet, ezt rátok bízom, a következő oldalon viszont további részletek várnak! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Kiskunhalasi Körzeti Földhivatal

Földhivatal ügyfélfogadási idõ: Hétfõ, kedd és szerda 8:00 - 11:30 és 13:00 - 15:00... Tovább

elfajtázás

a fajtajelleg megváltozása a növényi szaporítóanyagban keveredés és —>mutáció következtében. Tovább

Tovább a lexikonra
Házi kert