A tavirózsa ültetése, nevelése, gondozása

Szélesi Ferenc - Főkertész

A tavasztól egészen ősz végéig virágzó csodanövényt mutatom be nektek, ami nem más, mint a tavirózsa! Ismerjétek meg a tavak legközkedveltebb virágát! 

Tavirózsa tudnivalók

Röviden a tavirózsáról

A tavirózsa vagy más néven tündérrózsa (Nymphaea) nemzetség a tündérrózsafélék családjába tartozik, világszerte elterjedt, mintegy 45 fajt számlál, melyek közül sokat termesztenek dísznövényként. Hínárnövények a meder alján, az iszapban kúszó gyöktörzzsel. Leveleik a víz színén kiterülnek, virágaik nagyok, feltűnőek, kétivarúak, a vízfelszínen úsznak, a spirálisan elhelyezkedő porzók száma nem meghatározott, sok. 

 

Egyszikűekre jellemző tulajdonságuk, hogy az edénynyalábok szórtan helyezkednek el a szárban. Ez a tulajdonság is ősi eredetüket támasztja alá. Síkvidéki álló- és lassan folyó vizekben fordul elő ott, ahol a vízmélység nem haladja meg a 3 métert. Virága 20 cm átmérőjű, éjjel és borús időben nyílik május elejétől egészen október végéig. Leveleinek széle fogas, fonákjuk sötét ibolyaszínű.

Hirdetés

 

Érdekességek a tavirózsáról

Lovassy Sándor 1898-ban sikerrel próbálkozott az indiai vörös tündérrózsa hosszúvirágú alfajának, a latinul Nymphaea rubra var. longiflora nevű vízinövénynek a Hévízi-tóba történő meghonosításával. A következő oldalon mindent megtudhatsz a tavirózsa ültetéséről, neveléséről, gondozásáról, megéri lapozni egyet! 

 

Hirdetés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

Még több cikk

Korszerű vetéstechnológia repcében

2018-06-18

Korszerű vetéstechnológia repcében

Mostani cikkünkben a korszerű vetéstechnológiáról fogunk beszélni, mégpedig repcében. Olvasd el szakértőink remek írását, és tudj meg mindent te is a korszerű vetéstechnológiáról reppcében

Repcét termelni eredményesen…

2018-06-19

Repcét termelni eredményesen…

Minden, amit tudni akartál a repce sikeres termesztéséről! Cikkünk minden hasznos információt megoszt veled a sikeres repcetermesztésről, olvasd el remek írásunkat és termessz repcét sikeresen!

Miért és mit érdemes emelt ágyásban termeszteni?

2018-06-17

Miért és mit érdemes emelt ágyásban termeszteni?

Ezeket a növényeket érdemes magas ágyásban termeszteni, mostani cikkünkben bemutatjuk azokat a növényeket, amik a legjobban érzik magukat magas ágyásban. Nevelj te is növényeket magas ágyásban, a cikkből az is kiderül, miért olyan jó dolog a magas ágyás!

Virágláda ötletek az ablakba

2018-06-14

Virágláda ötletek az ablakba

Az ablakodat is feldobhatod, mostani cikkünkben nagyon szép és különleges ötleteket osztunk meg veletek, nézzétek meg ti is, hogyan díszíthetitek könnyedén az ablakotokat!

A botritisz, azaz a szürkerothadás

2018-06-17

A botritisz, azaz a szürkerothadás

A botritisz megelőzése, a botritisz kezelése. Mi is az a botritisz, és mit tehetünk akkor, ha felüti fejét a botritisz? Szakértőnk mindent elmond nektek a botritiszről!

Miért és hogyan készíts komposzt teát

2018-06-05

Miért és hogyan készíts komposzt teát

A komposzt tea nagyon sokat segíthet abban, hogy növényeid szebbek és egészségesebbek legyenek, mostani cikkünkben elmondjuk, miért olyan hasznos a komposzt tea, és azt is, hogyan készíthetsz komposzt teát!

Minden, amit egy kertésznek a takarónövényekről tudnia kell

2018-06-01

Minden, amit egy kertésznek a takarónövényekről tudnia kell

Nagyon hasznos tudnivalókat osztok meg most veletek a talajtakaró növényekkel kapcsolatban, mostani cikkemben a legszebb, legmutatósabb és leghasznosabb talajtakaró növényeket mutatom be nektek!

Amit a sztévia, azaz a jázminpakóca termesztéséről tudni kell

2018-06-01

Amit a sztévia, azaz a jázminpakóca termesztéséről tudni kell

A saját kertedben is termeszthetsz sikersen steviát, így soha többé nem kell méregdrágán megvenned a boltokban! Szakértőnk most mindent elmond, amit tudni érdemes a stevia gondozásáról, a stevia neveléséről!

További cikkek ebben a témában
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.