Már ketyeg a szőlőpiaci bomba

Hirdetés

Már ketyeg a szőlőpiaci bomba

Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

A korai szőlők fürtjei szépen növekednek, de a termelők még nem sejtik, hogy mennyiért veszik át tőlük a termést. Ha beigazolódnak a híresztelések, akkor tíz évvel ezelőtti felvásárlási árat adnak majd a szőlőért. A szüret még odébb van, de a szőlősgazdák már aggódnak, hiszen így csak veszteség terem nekik.
Már ketyeg a szőlőpiaci bomba

A felvásárlók is kivárnak, amit általában azzal indokolnak, hogy a többiek sem jöttek még ki az áraikkal - adta hírül a baon.hu. Évek óta megy a szokásos huzavona, de ritka az olyan év, amikor a szőlősgazdák elégedettek lehetnek a felvásárlási árakkal. Általában jóval önköltség alatti a felvásárlási ár, még akkor is, ha hozzászámítják az állami támogatást. A mostani hírek szerint a felvásárlási árak várhatóan jóval a tavalyi alatt lesznek, 35-40 forintos kilónkénti árról is beszélnek.

És ez így van országszerte. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint átlagos mennyiségben, de a meleg miatt jóval korábbi szüretre kell számítani az idén. Az árak nyomottak lesznk, holott az időjárás miatt a dráguló permetszerből sokkal többet, illetve többször kellett kijuttatni a tőkékre.
Az árak nyomottak lesznek azért is, mert sok borászat komoly készletproblémákkal küzd. Vagyis eladatlan borai vannak, így sokkal többet nem akar venni az idén. Pedig kellene, mert egy sor nagy borkombinát tönkrement, azaz kisebb a feldolgozó kapacitás, kevesebb a vevő.

Hirdetés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

tenyészcsalád (méh)

Olyan kiváló tulajdonságú méhcsalád,amelyből az arra alkalmas fiasítással (petékből v.... Tovább

Tocada (LP 1124.8.98)

Tavaszi árpa Cél: sörárpa Leírás:A fajta növekedési típusa korai fejlõdési stádiumban... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.