Állatok, akik megmenekültek

Állatok, akiket a szeretet és gondoskodás mentett meg

Sz.F.
Hirdetés

Függetlenül attól, hogy egy nagy, vagy egy kicsi háziállatról van szó, a megunt, vagy elkóborolt kedvencek közül egyik sem képes sokáig túlélni az utcákon. 

Megmenekült állatok

Ebbe kevesen gondolnak bele, mint ahogy abba is, hogy egyetlen háziállat sem születik agresszívnek, hanem erőszakos nevelés és bánásmód eredményéül válnak azzá. Az alábbi igaz történetek nem csak azt hivatottak szemléltetni, hogy milyen csodás ereje is van a szeretetnek, hanem emlékeztetőül is szolgálnak arról, hogy az állattartás óriási felelősség, amit nem szabad félvállról venni!

 

Luna

Lunát nyolchónapos korában találták meg, és szinte lehetetlen volt megmondani róla, hogy valójában egy husky fajtájú kutya. Nagyon lesoványodott és egy fertőzés miatt alig volt rajta szőr. Új gazdájának köszönhetően azonban ma már úgy tündökölhet, ahogy egy huskynak illik.

 

Jingle

Jingle élete minden kutya rémálma volt: viadalokon kellett részt vennie, amelyek során súlyos sérüléseket szenvedett, lefogyott és rettenetesen félőssé vált. Egy idős pár talált rá és fogadta be őt. Napi 6 alkalommal elvitték sétálni, mert szemmel láthatóan ez nagyon megnyugtatta Jingle-t, aki ezt önzetlen szeretetével hálálta meg. A hála pedig hatott is – új tulajdonosát, Anne-t korábban szívproblémákkal kezelték, amiért gyakran kellett kórházba járnia, de a kutya érkezése óta sokkal jobb eredményeket mutatnak vizsgálatai.

Hirdetés

 

Sophie

Sophie-ra egy februári napon találtak rá egy kupac szemét között. Mozdulatlan testét sebek és élősködők borították, és sürgős ellátásra volt szüksége. Számos gyógyfürdő és antibiotikum után sebei gyógyulni kezdtek, és kiderült róla, hogy imádja az embereket. Szívesen fogadja az öleléseket kétlábú barátaitól, azonban más kutyáktól még mindig nagyon fél.

Hirdetés

 

Bruce

Bruce életének legfontosabb fordulópontja egy esős napon érkezett el, amikor Katherine Van Beek séta közben észrevette őt. Először nem is tudta, hogy egy kiscicát talált. A következő hetekben állapota egyre csak romlott, de nagyjából másfél hónap múlva új erőre kapott. Két évvel később Bruce méltóságteljes, kedves és játékos cica, egykori énje pedig rossz emlék csupán. A következő oldalon folytatom!

 

Forrás: brightside.me

Hirdetés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

Még több cikk

Így szabadulj meg a kertben a fülbemászóktól

2018-07-17

Így szabadulj meg a kertben a fülbemászóktól

A fülbemászók nem csak ijesztően csúnya élőlények, hanem még kártékonyak is, éppen ezért hoztam el nektek ezt a cikket most. Nézzétek meg ti is, hogyan szabadulhattok meg könnyedén és hatékonyan a fülbemászóktól!

Így szabadulhatsz meg természetes módon a japán cserebogaraktól

2018-07-05

Így szabadulhatsz meg természetes módon a japán cserebogaraktól

Sajnos már Magyarországon is sok kárt okoznak a japán cserebogarak, éppen ezért hoztam el nektek ezt a szuper cikket, tudjátok meg ti is, hogyan védekezhettek eredményesen a japán cserebogarak ellen!

A kölyökkutya elképesztően cuki harca a salátáért! - Ettől aranyosabbat nem fogsz ma látni!

2018-07-08

A kölyökkutya elképesztően cuki harca a salátáért! - Ettől aranyosabbat...

Annyira imádom a kutyusokat, legfőképpen azért, mert ilyen dolgokra képesek, aranyosak és közben még meg is nevettetnek! Nézd meg ezt a nem mindennapi videót te is!

Most kiszámolhatod, hány éves valójában a kutyusod!

2018-05-17

Most kiszámolhatod, hány éves valójában a kutyusod!

Általánosan elterjedt tévhit, hogy egy kutyaév hét emberi évnek felel meg, most viszont utánajártunk a dolgoknak, és megmutatjuk nektek is, valójában hány évesek a kis kedvenceitek!

Ezeket az ételeket sose add kutyádnak

2018-03-23

Ezeket az ételeket sose add kutyádnak

A kutyák előszeretettel kunyerálnak a gazdik ételeiből és sokszor a cuki könyörgő szempárnak az ember beadja a derekát. Ám nagyon figyelj oda, hogy mit is etetsz meg kedvenceddel. Sok olyan étel van, amit mi emberek könnyen megemésztünk, de a kutyákra komoly veszélyt rejtegetnek. A következő ételeket sose add kutyádnak, mert akár bele is halhat.

Állatok, akiket a szeretet és gondoskodás mentett meg

2018-04-20

Állatok, akiket a szeretet és gondoskodás mentett meg

Bizony, szerencsére még léteznek csodák! Ezek a történeteket nagyon jó olvasni, bár jobb lett volna, ha soha nem kerültek volna ilyen helyzetbe szegény állatok!

Bemutatom a göndör szőrű lovakat!

2018-05-28

Bemutatom a göndör szőrű lovakat!

A göndör szőrű lovak a világ egyik legszebb, legérdekesebb teremtményei, éppen ezért mutatom be most őket nektek, ismerjétek meg a göndör szőrű lovakat!

A világ legviccesebb

2018-07-22

A világ legviccesebb "koldusai" - Képek kéregető kutyákról

A kutyák sosem szégyellték az étel iránti szeretetüket, de ezt szerintem minden olyan ember tudja, akinek van kutyusa. Nagyon nehéz nekik ellenállni, ugyanis a kis kedvencek pontosan tudják, hogyan szerezzék meg a hőn áhított falatokat!

További cikkek ebben a témában
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.