Le a kalappal a munkásságuk előtt – Ismerjétek meg a Mályi Madármentő Állomást!

Hétköznapi hősök – Interjú Lehoczky Krisztiánnal, a Mályi Madármentő Állomás vezetőjével

Szélesi Ferenc
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A Mályi Madármentő Állomás bemutatása

Mit tehet egy átlagember, ha valahol bajba került madárral találkozik? 

A legfontosabb az, hogy megpróbálja felmérni a madár sérüléseit – elgázolták, ki van fordulva a végtagja. A törvény szerint ilyen esetben a területileg illetékes kormányhivatal természetvédelmi főosztályát kötelessége a polgárnak értesíteni, utána lehet hívni a nemzeti parkot, vagy a közelben lévő mentőhelyeket. A weboldalunkon van egy térkép, amin fent vannak azok az önkéntesek, szervezetek, akik madarak mentésével foglalkoznak.

Semmiképp ne hagyja ott a bajba került állatot, mivel madaraink nagy százaléka védett, egy egyszerű segítséggel pedig az életét is megmenthetjük. Szállításnál vannak fontos szabályok, amiket be kell tartani, mivel egy cinege is képes nagy bajt okozni, nem még egy fehér gólya. Volt példa arra, hogy egy gázolt gólyát talált egy úr, felhívtuk a figyelmét, hogy csak a csomagtartóban, utastéren kívül utazhat a madár. Fél óra múlva hívott az úr, hogy késni fog, mert totálkárosra tört a kocsija, mivel a hátsó ülésre tette a gólyát, ami útközben felébredt és kaszabolni kezdett a csőrével. 

Hol tart manapság Magyarországon a madármentés? 

A madarak mentése a nemzeti parkok feladata lenne, illetve az állatkertek is ki lettek jelölve, mint természetvédelmi mentőhelyek. Ez valahol az állatkertnek teher, mivel az állatkerti állatokkal szeretnének igazán foglalkozni. Minden állatkertben van működő természetvédelmi mentőhely, a nemzeti parkok esetében őrszolgálat végzi a mentést, de ugyanakkor a megsérült állatok száma és az ezt kiszolgáló személyek száma az országban kicsi, ezért is jöttek létre civil szervezetek, illetve olyan önkéntesek, akiknek nincs mentőhelyük, de mondjuk be tudják vállalni azt, hogy a bajba jutott madarakhoz kimennek, és ha szükséges, akkor beviszik a mentőhelyekre. Egyre több ilyen van, de igazából akkor lenne tökéletes minden, ha ezt a magyar állam is támogatná valamilyen szinten. Minden civil szervezet saját pénzből fizet mindent – üzemanyagot, mentést, orvost, műtétet. 

Madármentő Állomás mellett jut idő másra? Gondolok itt arra, hogy esetleg dolgoznak-e máshol is? 

Igen, nekem, és a feleségemnek is van civil állásunk, a gyerekeink diákok. Én grafikus vagyok, most már nem igazán tudok bejutni a munkahelyemre – kora tavasztól szeptember végéig kényszeritthonlétre vagyok ítélve, mert azt a mennyiségű állatot/hívást/vendéget nem lehet kezelni úgy, hogy közben 8-16-ig dolgozok az irodában.

Lényegében itthon dolgozok, de mivel grafikus vagyok, nem szükséges a munkámhoz semmi, csak egy laptop és internet. Szerencsére a megrendelőim toleránsak. Tehát nekünk nem a madármentés a főállásunk, ilyen, hogy madármentő állás nem is létezik igazából, ezt valaki vagy csinálja, vagy nem. Mi a mentésért semmilyen fizetést nem veszünk fel, az egyesület adományokból, adó egy százalékából, és az sms-vonalból él. Ezekből a pénzekből tudjuk finanszírozni a mentéseket, és az ellátást. 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-03-18

Sokan nem tudják: Ezek a tavaszi virágok mérgezőek a kutyákra

Kutyatartóként nagyon óvatosnak kell lennünk, mert elég egyetlen óvatlan pillanat, és meg is van a baj. Több olyan tavaszi virág van, ami mérgező a kutyákra.

2024-02-13

Csirkék, tyúkok nagy kedvence ez a csodálatos virág – Ültess kerti sarkantyúkát!

A kerti sarkantyúka egy csodaszép növény, ami feldobaja a kerteket, na meg a csirkeólakat. Mutatjuk hogyan ültesd el, és etesd vele a csirkéket, tyúkokat.

2024-01-12

Sokak örülni fognak: Újra megjelenik A kutya című újság

Ennek a hírnek minden bizonnyal sokan örülni fognak! Az Agrárminisztérium (AM) támogatásával januártól újra megjelenik nyomtatásban A kutya című újság.

2024-03-18

Ezt minden kutyatartónak tudnia kell: így tudod megmenteni kutyádat

Megismerheted ebben a cikkben a leggyakoribb tévhiteket a külső paraziták elleni védekezésről, és megtanulhatod, hogyan óvhatod meg kutyádat egész évben te is.

2024-04-08

Itt a tavasz, jönnek a fecskék: így vigyázz rájuk!

Elérkezett az április és vele együtt a fecskékre is számíthatunk, akik nem csak aranyos, de hasznos madarak is. Vigyázz rájuk te is, segítünk tippjeinkkel ebben!

2024-04-04

Első tojásukon ülnek a dömösi gólyák: nézd meg a gólyakamerát!

Gólyák boldogsága Dömösön: Macus és Szofi, a dömösi gólyapár már az első tojásukon ülnek! Figyeld meg a gólyakamerán, hogyan kotlanak a tojásokon a hűséges madarak.

2024-03-26

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

Fedezd fel az 5 legérdekesebb tényt a barátposzáta madárról: történelmi hátterük, táplálkozási szokásaik, társas viselkedésük, hosszú vándorlásaik történetével!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Törökszentmiklósi Földhivatal

Földhivatal Ügyfélfogadás: Hétköznap de. 8 – 11,30 óráig hétfõn, szerdán du. is:... Tovább

ízesítők

a takarmányt gyakran kiegészítik étvágygerjesztő anyagokkal. Ilyen célra alkalmas a cukor,... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos