Makkot vesznek, tűzifát adnak

Makkot vesznek, tűzifát adnak

Hirdetés

Az idei bőséges makktermés adta az ötletet a Nyírségi Erdészeti Zrt. szakembereinek: felvásárlási programot hirdettek a rászorulóknak. Még két hétig veszik át a kocsányos-, cser- és vörös tölgy, valamint feketedió makkot Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében.
Makkot vesznek, tűzifát adnak

Az akcióban a Nyírerdő Zrt. valamennyi erdészete részt vesz, amelynek képviselői felvették a kapcsolatot az önkormányzatokkal, hogy segítsenek a nehéz sorban élőknek. Így a nélkülöző cigánycsaládok átmeneti munkához és jövedelemhez jutnak.

A kocsányos tölgy makkjának kilójáért 40, a csertölgyéért 35, a vörös tölgyéért 30, a fekete dióért pedig 8 forintot fizet az erdőgazdaság. A Nyírerdő Zrt. elsősorban a szaporítóanyag-termelésben és az erdősítésekben felhasználja fel a makkot, de bőven jut belőle a vadetetésre is.
A jelenlegi programnak előzménye és immár hagyománya van, mivel az erdőgazdaság mindig is igyekezett a térségben élők szociális gondjain enyhíteni. A közmunkaprogramban részt vevők tűzifajuttatást is kapnak – a Nyírerdő Zrt. tavaly télen az országban elsőként hirdette meg a szociális tűzifaprogramot a keleti végeken. Ennek köszönhetően öt hónap alatt több mint 7700 köbméter tűzrevaló talált gazdára. A cég emellett számítógépeket adományozott a tiszadobi és a tiszalöki cigány kisebbségi önkormányzatnak és a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületének.

Hirdetés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés
Hirdetés

csemegekukorica (Zea mays conv. saccharata Koern.)

Amerika felfedezése után került Európába. Nagyban csak a 19. sz. óta termesztik. Magja, főleg... Tovább

jód (I)

a —> halogénelemekhez, tartozó, szürkésfekete, fémfényű, kristályos elem,... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.