Nem hét év egy kutyaév! Lássuk az igazságot, mot megtudhatod, hogyan számold ki kutyád életkorát

Most kiszámolhatod, hány éves valójában a kutyusod!

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Általánosan elterjedt tévhit, hogy egy kutyaév hét emberi évnek felel meg, most viszont utánajártunk a dolgoknak, és megmutatjuk nektek is, valójában hány évesek a kis kedvenceitek! 

Így számolhatod ki, hogy hány éves a kutyusod!

Már a XIII. században is tettek kísérletet arra, hogy a kutyaéveket átszámítsák emberi évekre, a westminsteri apátság 1268-as bejegyzésében az áll, hogy egy év alatt az összes kutya kilenc évet öregszik, tehát egy emberi év kilenc kutyaévnek felel meg. Ez a tézis azonban az évek során megdőlt, mára pedig az lett a legelterjedtebb mítosz, hogy hétszeres szorzóval kell számolnunk, ha ki szeretnénk deríteni kutyusunk életkorát. Az igazság az, hogy ez is rendkívül messze áll a valóságtól! 

Tény csak annyi, hogy a kutyák tényleg sokkal gyorsabban öregednek, mint az emberek, és nem is élnek 60-70 évig, de ez nem csak a kutyáknál, hanem nagyon sok állatfajnál így van. Ugye, mindenki elfogadta azt, hogy az életkort megszorozzuk héttel, és meg is van a kutya életkora. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy kétéves kutyus egy 14 éves tininek felelne meg, egy tízéves kutya pedig már hetven éves lenne. Ez nem minden esetben van így!

A szorzás kell, természetesen, viszont a képletbe be kell vinnünk még pár dolgot. Az emberek ellentétben a kutyáknál fontos néznünk a súlyt, és a méretet is, ugyanis a házi kedvencek több mindenben különböznek, mint kétlábú társaik. Vannak mini-, kis-, közepes-, nagy-, és még óriás kutyák is, a 2-3 kilótól egészen a 45-50 kilóig széles a skála, ennek alapján pedig lehet következtetni arra, hogy egy apró kutyus életkora nem lesz egyenlő egy óriási méretű kutyáéval! Szerencsére azért át lehet váltani a kutyaéveket!

A táblázatból kiderül, hogy a nagyobb kutyák kicsit hamarabb öregednek, mint a nagyon kistermetű kutyusok. Összességében megállapítható, hogy átlagolva nagyjából egy naptári év alatt a kutyák ötöt öregednek kicsi és közepes ebek esetében, 6-7 évet a nagyobb fajtáknál.

Tehát mondjuk egy tízéves mopsz nagyjából 64 évesnek számít, míg egy ugyanannyi idős dán dog már 80 évesnek. Érdekesség, hogy a kisebb méretű kutyusok sokkal tovább élnek, mint nagyobb méretű társaik, de még a nagy és az óriás ebeknél is elég jelentős a különbség. 

Na, de nézzük a táblázatot, melyben minden benne van, ami szükséges ahhoz, hogy pontosan kiszámold, mennyi idős a kis kedvenced! 

Forrás: businessinsider.com

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-03-18

Sokan nem tudják: Ezek a tavaszi virágok mérgezőek a kutyákra

Kutyatartóként nagyon óvatosnak kell lennünk, mert elég egyetlen óvatlan pillanat, és meg is van a baj. Több olyan tavaszi virág van, ami mérgező a kutyákra.

2024-02-13

Csirkék, tyúkok nagy kedvence ez a csodálatos virág – Ültess kerti sarkantyúkát!

A kerti sarkantyúka egy csodaszép növény, ami feldobaja a kerteket, na meg a csirkeólakat. Mutatjuk hogyan ültesd el, és etesd vele a csirkéket, tyúkokat.

2024-01-12

Sokak örülni fognak: Újra megjelenik A kutya című újság

Ennek a hírnek minden bizonnyal sokan örülni fognak! Az Agrárminisztérium (AM) támogatásával januártól újra megjelenik nyomtatásban A kutya című újság.

2024-03-18

Ezt minden kutyatartónak tudnia kell: így tudod megmenteni kutyádat

Megismerheted ebben a cikkben a leggyakoribb tévhiteket a külső paraziták elleni védekezésről, és megtanulhatod, hogyan óvhatod meg kutyádat egész évben te is.

2024-04-08

Itt a tavasz, jönnek a fecskék: így vigyázz rájuk!

Elérkezett az április és vele együtt a fecskékre is számíthatunk, akik nem csak aranyos, de hasznos madarak is. Vigyázz rájuk te is, segítünk tippjeinkkel ebben!

2024-04-04

Első tojásukon ülnek a dömösi gólyák: nézd meg a gólyakamerát!

Gólyák boldogsága Dömösön: Macus és Szofi, a dömösi gólyapár már az első tojásukon ülnek! Figyeld meg a gólyakamerán, hogyan kotlanak a tojásokon a hűséges madarak.

2024-03-26

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

Fedezd fel az 5 legérdekesebb tényt a barátposzáta madárról: történelmi hátterük, táplálkozási szokásaik, társas viselkedésük, hosszú vándorlásaik történetével!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

fűmagtermesztés

magfüves telepíthető tavasszal v. ősz elején (aug. 20. és szept. 15. között), gondosan... Tovább

adenokarcinóma (adenocarcinoma)

mirigyhámból kiinduló rosszindulatú ->daganat. Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos