Nem csak tavasszal lehet meseszép kerted - ezek az évelők fognak majd az első fagyokig virágozni

hirdetes

Kihagyhatatlan évelők a kertből – ezek a legszebb nyár végén virágzó növények

TK, ZH
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Őszi napfényvirág

Rózsáskék varjúháj


A varjúhájak közül számos fajtáról beszélhetünk - a rózsáskék varjúhájnak levelei kékes árnyalatúak, ezáltal ugyanakkor nem csak nyáron bírnak nagyobb esztétikai értékkel kertedre nézve, hanem az év szinte minden pontján. Azért került cikkünkbe, mert augusztus felé nyílnak kárminpiros virágai, ezzel kontrasztot teremtve a kékes levelekkel, így megjelenve a lapos, kerek bokrokon.


Ültethető szabadföldbe, de akár kőedényben, egy nagyobb cserépben, de sziklakertben is remekül mutathat. Arra ugyanakkor érdemes figyelnünk, hogy az a legmegfelelőbb számára, ha napos, világos helyet kap. Talaj szempontjából nem igényes, viszont fontos, hogy az jó vízáteresztő képességgel rendelkezzen majd.

hirdetes


Szellőrózsa


A szellőrózsa augusztusban kezdi majd el lilásrózsaszín virágait kibontani, amikor is a növény akár az egy méteres magasságot is elérheti. Érdemes napos vagy félárnyékos helyet keresni számára így biztosítva, hogy megfelelően fejlődjön. Talajok szempontjából ő sem túlzottan igényes, de fontos, hogy az tápanyagdús legyen, valamint, hogy jó vízáteresztő képességgel rendelkezzen.


Napraforgófélék


hirdetes
A fűzlevelű és az érdes napraforgó tökéletes segítséget nyújt majd, ha nem szeretnéd, hogy a nyár vége felé közeledve csupasszá váljon kerted. Mindkét növény megközelítőleg másfél – két méter magas, kedveli a napos helyeket. Tövük terjedő, évelők. Nem csak az évelőágyak hátterében mutat remekül, de akár egy medence mellett is remekül fog majd mutatni, vízpart-imitátorként.


Őszi napfényvirág


Erőteljes növekedésű, viszont az imént említett napraforgóknál már valamivel kisebb termettel rendelkezik. Sárga-piros-narancs árnyalatokban pompázik a legtöbb, amennyiben szeretnénk, hogy megfelelően virágozzon, fontos, hogy napos, meleg területre ültessük majd. Gondozása kapcsán érdemes odafigyelni arra, hogy a szárazságot ugyanakkor nem tűri, igy fontos, hogy rendszeresen locsoljuk, de sose stagnáljon rajta a víz. Mind a lepkék, mind a méhek és egyéb beporzók is imádják, igazi rovarcsalogató.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-28

Felkészültél a több centis hóra? Ilyen hatással lesz a kertben telelő növényeidre!

Készüljünk fel a hóesésre és a hideg hónapokra, hogy tavasszal virágba boruljon a kertünk, és az egész évben élvezhessük a növények szépségét.

2023-11-28

Hogyan válasszunk karácsonyfát? Ezeket a trükköket ne felejtsd el választás során!

Hogy a tökéletes fát megtaláljuk, alapvető trükkökre és szempontra oda kell figyelnünk. Felfedezzük, hogyan választhatjuk ki a legideálisabb karácsonyfát!

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-28

5 hiba, amit a karácsonyi kaktusz gondozása során vétünk

A karácsonyi kaktusz a téli ünnepek elengedhetetlen dekoráció, de annak érdekében, hogy hosszú ideig élvezhessük, fontos elkerülni néhány gyakori gondozási hibát

2023-11-28

Ez a recept minden gyomot kiírt pár perc alatt!

A vegyszermentes megoldások iránt érdeklődőknek kínálunk néhány hatékony receptet és természetes módszert a gyomok elleni küzdelemhez és gyomírtáshoz.

2023-11-27

4 télálló növény az ablakba - muskátli helyett

Kerestem néhány télálló növényt, amire lecserélhetem a muskátlit, hiszen a párkány télen sem maradhat üresen, ugye? Csak én imádom az ablakba tenni a virágokat?

2023-11-28

Így készül az eredeti savanyú káposzta – Elárulták a kerecsendiek a titkok

A káposztasavanyítás ősi művészete mélyen gyökerezik a hagyományokban, és Kerecsenden egy különleges, közösségi program keretében kaphatunk betekintést ebbe a gasztrokalandba.

2023-11-28

Fontos decemberi kerti munkák, amiket ne hagyjunk ki idén

Télen is a kert gondozása kulcsfontosságú: ebben a cikkben szakértői tippekkel és egyszerű útmutatással segítünk a téli kerti gondozásban, amiket érdemes követned.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

nyest (Martes foina)

a menyétfélék (Mustelidae) családjába tartozó prémes állat. Védett! Fogságban való... Tovább

ivarzásszinkronizáció

az egyes állatcsoportok ivarzásának megközelítően azonos időpontra való időzítése.... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek Házi kert kert Kertészet