Kevesebbet hoztak a szántóföldek

Hirdetés

Kevesebbet hoztak a szántóföldek

Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

Az idén a szántóföldi növények esetében átlagosan több mint 20 százalékkal kevesebb volt a termés, mint tavaly - közölte Gőgös Zoltán, a tárca államtitkára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) évzáró sajtó- tájékoztatóján szerdán Budapesten. Az FVM által közzétett adatok szerint a gazdálkodók az idén 1,681 millió hektáron vetettek kalászost.
Kevesebbet hoztak a szántóföldek

Erről a területről összesen 5,985 millió tonna kalászos gabona került a magtárakba. A vetés terület e növények esetében 0,9 százalékkal volt kisebb a tavalyinál. A hozam ugyanakkor 24,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Kukoricát 2009-ben 1,142 hektáron termesztettek - 3 százalékkal kisebb területen, mint 2008-ban -, az összes hozam országosan elérte 7,363 millió tonnát, ami 16,5 százalékkal volt kevesebb az előző évi összes termésnél.
Búzából az idén 1,128 millió hektáron vetették el a magot. Ez 0,6 százalékkal haladta meg a tavalyi terület nagyságát. Az egy hektárra eső termésátlag az idén 3,85 tonna volt, ami 22,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi hektáronkénti átlagterméstől. Búzából országosan összesen 4,343 millió tonna termett. Ez a 2008-as mennyiség 77,7 százalékát tette ki. Azaz 22,3 százalékkal maradt el az előző évi összes hozamtól.
Az őszi árpából összesen 2009-ben 706 ezer tonna termett az országban, 25,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A tavalyi árpa hozama az idén országosan elérte a 327 ezer tonnát. Ez 36,9 százalékkal volt kisebb az előző évinél. Napraforgóból országosan 1,26 millió tonnát takarítottak be az idén, 14,2 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. A repce hozama 2009-ben elérte a 560 ezer tonnát. Ez 14,6 százalékkal volt kisebb az előző évinél.

Hirdetés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

gazda

az az élő szervezet, amelyben valamely ->élősködő tartózkodik, ill. alkalmas viszonyokat... Tovább

77/2007. (VII. 30.) FVM rendelet

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programra meghatározott elõirányzatok felhasználásának... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.