időjárás szó sokszor megjelenik a agraroldal.hu weboldalon. A szócikkek folyamatosan frissülnek, ezen szócikk frissülési dátuma 2019.04.12.

Keresés


Összesen: 982 találat.

Oldal Találatok száma

Szőlő periódikus jelentés 2006 és várható helyzet 2007

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2007-01-08. 2006-ban a borvidékeken a fagykár az átlagos éveknek megfelelő mértékű volt. Az elhalás a rügyek néhány %-át érintette, főleg a fagyzugos,...

14

A világ 10 legidősebb fája

Hihetetlen, de ezek a fák több ezer évesek, és még ma is épek és egészségesek. Lenyűgöző, fenséges egytől egyig, képesek voltak ellenállni az időjárásnak és az embereknek...

12

Kitűnő országszerte az őszi vetés

Nagyon kedvez az időjárás az őszi vetésnek országszerte. A vetési munkálatokat már nagyrészt el lehetett végezni, a mostani csapadékos idő pedig kedvez a növényeknek. A...

10

Júniusi időjárás

Kerti és szántóföldi növényeink számára szükséges a bőséges csapadék a nyár első hónapjában. Ebben az időszakban gyakran érkeznek az óceán felől nedves, csapadékos...

9

Az időjárás hatása a lovakra

A lovak teljesítményét és viselkedését nagymértékben meghatározzák az időjárási körülmények, ezért ennek megfelelően kell kezelni őket. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy az...

9

Alma periódikus jelentés 2006, várható helyzet 2007

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2007-01-08. Fagykár csak helyenként, kis mértékben jelentkezett; a metszéséket az ültetvények 91 %-án időben, 8%-án késve, 1 %-án nem végezték el.

8

A jó minőségű lucernaszenázs, mint a TMR egyik fontos összetevője

A korszerű betakarítógépek aprítószerkezetének kedvező fajlagos üzemanyag-felhasználása miatt, valamint a tömörítés hatékonyságának növelése érdekében kukoricaszilázsaink...

7

Növényvédelmi felhívás

Tolna megye 2006-10-18 Időjárás: Az elmúlt 2 hét időjárása kiegyenlített volt. A napi átlaghőmérsékletek 16 oC körül alakultak. Csapadék 24 mm hullott a tárgyidőszakban. A...

7

Még eddig örülhetünk az indián nyárnak: egy ideig nem fog kelleni az esernyő

Az időjárás mindig nagy szerepet játszik az életünkben, és gyakran izgalmat vagy bosszúságot okozhat. Azonban most, amikor az ősz közeledik, talán van még egy kis időnk arra, hogy...

7

Kajszibarack periódikus jelentés 2006, várható helyzet 2007 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A rügypattanás március második felében kezdődött meg, április elején fehér bimbós állapot volt jellemző. Április 10-étől nyíltak ki az első virágok, a hónap közepén teljes...

7

Az ország növényvédelmi helyzete: 2006.07.21

Július első felét napos, nyári időjárás jellemezte, csapadék kevés hullott, de a levegő páratartalma általában magas volt. Az átlaghőmérséklet 23 C körül alakult. A melegigényes...

6

Lehetőségek a takarmánytermesztésben: a korszerű tömegtakarmány-gazdálkodás

A kérődző állatok takarmányozásában régóta megkülönböztetett figyelem kíséri a tömegtakarmányokat. Az iparszerű tartás elterjedéséig gyakorlatilag ez volt az egyetlen...

6

Jász-Nagykun-Szolnok megye növényegészségügyi helyzete 2006. 08. 01. - 2006. 08. 31. között

Időjárás: Az augusztusi időjárás változóan alakult. Ebben a hónapban összesen 126 mm csapadék hullott Szolnok térségében, de más térségekben is meghaladta a 100 mm-t (pl.:...

6

Szilva periódikus jelentés 2006 és várható helyzet 2007

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2007-01-08. A rügypattanás március végétől -, a virágzás április közepétől indult meg. Május első dekádjában a szirmok lehullottak. Fajtától függően...

5

Jász-Nagykun-Szolnok megye növényegészségügyi helyzete 2006. 09. 16. – 2006. 09. 30. között

Jász-Nagykun-Szolnok megye 2006-10-06 Időjárás: Szeptember második felében folytatódott a nyár-végi, száraz, meleg időjárás. Csapadék (12-15 mm) csupán a megye északi részein hullott.

5

Kedvez az időjárás az őszi betakarításnak és vetésnek

A betakarítás 90 százalékát eltudták végezni már Fejér megyében: felszedték a burgonyát, folyamatosan végzik a cukorrépa felszedését is, elvégezték már nagy részben az őszi vetéseket is.

5

Államilag elismert kukorica fajták 2005. évi kísérletének eredményei

Az elmúlt év ismét kedvező volt a hazai kukoricatermesztés számára. Magyarországon 2005-ben a szemes kukorica vetésterülete  a korábbi évekhez hasonlóan, stabilitást mutatva  közel...

5

Balatoni nyaralás rossz időben: ezekhez a programokhoz nem kell napsütés!

Ahogy beköszönt a nyár, sokan már alig várják, hogy a Balaton partján élvezzék a napsütést, a vízparti sétákat és a strandolást. Azonban, mint mindenre, az időjárás is...

5

Nyulak gondozása a téli, hideg időben

A nyulak nem tolerálják a szélsőséges időjárási hőmérsékletet, ezért gondoskodnod kell arról, hogy tartsd meleg és kényelmes helyen őket, megvédve ezzek az időjárás...

5

Az energiatakarékos terményszárítás technológiai fejlesztése, különös tekintettel az állományszárításra

A mesterséges állományszárítás már több évtizedes múltra tekint vissza. Alapelve a kultúrnövény tenyészidejének lerövidítése oly módon, hogy terméskiesés ne következzen be,...

5

A méhek leköszöntek, de nem lesz katasztrofális a gyümölcstermés

A kelekótya tavaszi időjárás nem kedvezett a méhpopulációnak. Emiatt lesznek olyan gyümölcsök idén, amelyekből az átlagnál kevesebb lesz. Minden bizonnyal a sárgabarack és a szilva...

5

A LÚD TOLLTÉPÉSE (Állatkínzás vagy termék-előállítás?)

A libák tolltépését a termelők tollszedésnek, a toll "aratásának" tekintik. A közvélemény egy nem jelentéktelen, állatpárti része - főként érzelmi indíttatásból - külföldön és...

5

Tavaszi meghűlés - Tippek a tavaszi megfázás ellen

Ahogy kezd melegedni az idő, mi már alig várjuk, hogy a nagykabátot dzsekire cseréljük, a csizmát pedig sportcipőre, de azért csak óvatosan a tavasszal, mert ravasz! A nap erős sugarai...

5

Ilyen olcsó eper a világon nincs

Vagy mégis? Hüledeznek a magyar termelők. Gyanúsan alacsonynak találják hazai termelők azokat az árakat, amelyeken több élelmiszerlánc is árusítja a külföldi földiepret. Az Auchan...

5

Növényvédelmi felhívás

Időjárás: Az elmúlt 2 hét időjárása száraz és meleg volt. A napi átlaghőmérsékletek 19 oC körül alakultak. Csapadék 4 mm hullott a tárgyidőszakban.

5

Kipusztulás szélén a magyar apróvad?

Egykor világhírű volt a magyar apróvadállomány, mára azonban az lett a hazai vadgazdálkodás egyik legégetőbb kérdése, hogy egyáltalán hogyan menthető meg a fácán vagy a mezei nyúl,...

5

Növényvédelmi helyzetkép és előrejelzés a nyár végén

Szélsőségesen száraz és forró nyarat hozott a 2007. Július közepén nap, mint nap hőmérsékleti rekordok dőltek meg.

5

A zöldségtermesztés 2014. évi tanulságai és tapasztalatai

Közhelynek számít az a megállapítás, mely szerint minden év tartogat valami újat, minden év szolgál bizonyos tanulságokkal a kertészeknek. Nincs két egyforma éve a...

5

Tippek a kavicsos járdák és felhajtók egyszerű tisztításához

A kavicsos járdák és felhajtók szép és praktikus megoldások a kertek és udvarok kialakításához. A kavicsok esztétikus megjelenést kölcsönöznek az egész területnek, és könnyen kezelhetőek is. 

4

5 dolog, amire figyelned kell a tyúkok tavaszi gondozásánál

A tyúkok extrém körülmények közötti gondozása - forró nyár és hideg tél - problémákat okozhat. De a tavasz enyhébb napjai viszont olyan problémákat is hozhatnak, amelyekkel nekünk is...

4

Madárházak télre – így biztosíts védelmet szárnyas vendégeidnek majd a hideg évszakban

A tél fagyos időjárásának rengeteg madár válik áldozatává minden egyes évben, de megfelelő védelem biztosításával segíthetsz repülő vendégeidnek, hogy még a legzordabb...

4

Átlagon aluli lesz idén a búzatermelés

Idén nem büszkélkedhetünk valami jó eredményekkel a búzaaratást illetően, ugyanis a szakemberek legfeljebb 4,6 tonna búzára számítanak hektáronként. Raskó György szerint...

4

Lusták voltak idén a méhek

Nemcsak a növényekre, hanem az állatokra is hatott az idei, meglehetősen szélsőséges és változatos időjárás. A fák, szántóföldi növények virágzásának ideje kissé eltért a...

4

Kiváló évet zár a szőlőtermesztés

Aggasztó kezdetek után egyenesbe jött a termés, és az idei kimagasló évjárat lehet - állítják egybehangzóan a megkérdezett borászok. Noha a szüret sok helyen még el sem kezdődött,...

4

LOVARDÁK, ISTÁLLÓK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE (XV.)

A rendszeres legeltetés a hátaslótartásban a zöldtakarmány felvételén kívül mindenekelőtt a mozgás, a társas kapcsolatok és a friss levegő iránti igény kielégítését szolgálja.

4

Tippek a salátakert létrehozásához áprilisban

Amint megérzed a tavasz illatát a levegőben, ideje nekifogni az év egyik legkifizetődőbb projektjének – a tavaszi salátakertnek. A rukkola, a saláta, a spenót és a többi saláta...

4

Aktuális növényvédelmi munkák

Meteorológiai szempontból az elmúlt időszak igen sok szélsőséget produkált. Hűvös, "őszies" időjárástól a 30-32 fokos maximum értékekig változott a hőmérséklet. A csapadék sem...

4

Bajban van az idei őszibarack termés, aggódnak a gazdák

Az őszibarack, az egyik legnépszerűbb és legízletesebb gyümölcsünk, idén komoly kihívásokkal szembesül. Az Európai Unióban és Magyarországon is aggodalomra ad okot az idei őszibarack...

4

Stabil árakat mutatnak a repceföldek

Úgy tűnik, az utóbbi hetek csapadékosabb és hűvösebb időjárása használt a repcének. A növények megerősödtek, s az utóbbi napokban a virágzás is beindult. Akadt hely azonban, ahol ki...

4

Meglátta az árnyékát Hugi, a budapesti állatkert barnamedvéje - hosszú telünk lesz

Hugi, a Fővárosi állat és növénykert barnamedvéje a hagyományos medveárnyék-észlelés napján végül meglátta az árnyékát. Bár amikor először lépett ki a barlangjából, még...

4

Március hónap időjárása

Meglehetősen csapadékos volt az idei tél. Ennek következtében a talajok sikeresen feltöltődtek vízzel. Amennyiben március hónap folyamán, kellő meleg is rendelkezésre áll majd, akkor...

4

Minőségi búzatermesztés vagy intervenció

A helyzet természetesen attól bonyolultabb, hogy a kérdést egy szóval megválaszoljuk - holott a választ mindannyian tudjuk. Az Európai Unió egy kényszermegoldásként, mintegy mentsvárként...

4

A globális felmelegedés ma már nem a holnap talánya, veszélye, hanem ama pusztítása!

Soha nem volt ilyen meleg nyár, mint idén, és ezt az ősz is koronázza! A vég elkezdődött! Ha szeretnéd tudni, miben hal ki az emberiség, olvasd végig ezt a cikket a globális felmelegedés...

4

Sablonos, rutinszerű munkával senki nem lehet eredményes

Enying határában, a 64-es út mellett haladva sokan lelassítanak autójukkal egy nem mindennapi mezőgazdasági objektum mellett.

4

Veszélyben a sarki rókák

Az Északi-sarkon tapasztalható klímaváltozást néhány állatfaj igencsak megsínyli, például a sarki róka, a mezei egér, a rénszarvas és az alpesi hófajd. A rókák egyelőre jól...

4

Elmosta az eső a vetést

Idén a szokatlanul sok csapadék miatt egy hónapos késésben vannak a szántóföldi munkálatok. Az országban 2500 hektárnyi szántóföld, és 600 hektárnyi gyepterület áll víz alatt a...

4

Így lesznek a szarvasmarhák egészségesek és boldogok egész télen keresztül

Az intenzív hideg időjárás miatt a szarvasmarhák nehézségekkel küszködhetnek. Problémáik lehetnek a hízással vagy a normál tejtermelésük fenntartásával. Ezenkívül a hideg...

4

Őszi virágok: ezeket a virágok ősszel is színessé varázsolják a kerted

Egy fényes és színes nyár után sem kell búslakodnunk, ugyanis kertünket telis-tele pakolhatjuk ősszel is csodaszép nagyon színes növényekkel. Mutatunk olyan színes virágokat, amik egy...

4

Az őszi búza aratása után, vetése előtt...

Az idei kalászos gabonák aratása a „nagy termések” szempontjából nem tette próbára a termelőket. Országosan, közel két héttel korábban fejeződött be a kalászosok...

4

Terítéken az erdők királyai - később kezdődött, hamarabb zárul a vadászidény

Szeptemberben több héten át bőg a szarvasbika. Vadászat szempontjából ez az év egyik legfontosabb időszaka. A gímszarvasok násza a hazai és külföldi vadászokat, sőt a...

4

A talajtakarás és a bakhát alkalmazásának lehetséges előnyei szabadföldi paprikatermesztésben

A szabadföldi paprikatermesztés területe egyre inkább visszaszorul, a paprika hajtatófelület ugyanakkor egyre inkább emelkedik. A szabadföldi termesztés háttérbe szorulása környezeti és...

4

Tizenhárom vármegyében és Budapesten folytatódik a szúnyogirtás

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn bejelentette, hogy a héten tizenhárom vármegyében és Budapest városában folytatódik a szúnyoggyérítés. A program célja a...

4

Szemlélet és fajtaváltás a STÓLÓ Kft.-nél

A Stóló Kft. 13. éve árusítja az import, elit minősítésű, vírusmentes kis-gumós vetőburgonyák különböző fajtáit, 50, 100 és 400 db-os kiszerelésben. Vásárlóközönségünk...

4

Kiválóak az idei magyar borok

Még nem értek véget a bor körüli munkálatok, zajlanak még sok helyen az utószüretelések, de már most lehet látni, hogy az idei évben nagyon jó magyar borok lesznek. Sokak szerint az...

4

Az őszi káposztarepce növényvédelme

A napraforgó mellett a legfontosabb olajnövényünk az őszi káposztarepce. Jelentősége, ill. a termesztés intenzifikálása az utóbbi években számottevően növekedett, amely magával vonta...

4

A hazai gabonaágazat fejlődési kilátásai

Gabonatermelésünk alakulása elsősorban az időjárás, mindenekelőtt az éves csapadékmennyiség és -eloszlás függvénye. Ezt tökéletesen bizonyítja az elmúlt öt esztendő, amikor...

4

Ne feledkezzünk meg a júliusi gyomirtásról: ezekre figyelj oda!

A gyomirtás a kertészek és a gazdák számára egy meghatározó feladat, amely hozzájárul a növények egészségéhez és a termés minőségéhez. A július különösen fontos időszak a...

4

Mikre figyeljünk oda csirkéinknél télen?

Amíg csirkéink táplálkozása kiegyensúlyozott, és jó egészségben is vannak, nem kifejezetten érzékenyek a hidegre, legalábbis nálunk. Ezzel ellentétben, a nedvesség, és a szél sokkal...

4

Kukorica hibridek megválasztásának főbb szempontjai

A kukoricatermesztés eredményességét és hatékonyságát a termesztési tényezők, azaz az ökológiai, biológiai és az agrotechnikai tényezők határozzák meg. Ezek a tényezők...

4

Közeleg a tél!

Hiába van tavaszias idő eddig novemberben, nem kell áltatnunk magunkat, a tél idén sem fog elmaradni. Sőt! Hamarosan jön a lehűlés, és vele együtt érkezik a havazás is! Részletek a kép alatt!

3

Vesd el szeptemberben a sóskát, spenótot: tavasszal már ehetsz is belőlük!

Az őszi hónapok beköszöntével sok kertész hajlamos arra, hogy lemondjon a zöldségtermesztésről és az ágyásokat téli álomba küldje. Azonban van egy két olyan zöldség, amelyeket...

3

Az amerikai lepkekabóca Magyarországon

A fajt 1979-ben hozták be Észak-Olaszországba, ahonnan hamarosan elterjedt egész Itáliában. Mivel melegigényes faj, így Európa déli részén terjedt el először – leginkább fás...

3

Eltűnnek a dinnyeföldek

Nyolcvanszázalékos munkanélküliség, mélyszegénység, kilátástalanság, ez jellemzi Magyarország egyik legszegényebb tájegysége, a baranyai Ormánság településeit. Azokat a falvakat,...

3

Meg volt az első havazás!

Az idei első havazásra sem kellett sokáig várni, ugyanis a héten eléggé szélsőséges volt az időjárás, ennek eredményeképpen a Kékestetőn már havazást is láthattak.

3

3 ok, amiért érdemes hidegágyat építened kertedben

Gondoltál már arra, hogy milyen nagyszerű lenne február közepén friss zöldségeket fogyasztani a kertből? A hűvösebb teleket megélő vidékeken ez teljességgel lehetetlennek tűnhet, de...

3

Milyen növényeket ültessek év elején?

Januárban és februárban kevés munkájuk van a kertészeknek. Ezt általában magvak vásárlásával pótolják, melyek majd az év többi részében fognak kikelni. Viszont, nem is gondolnánk,...

3

Mit csinálj februárban az erkélyeden, teraszodon?

A február az a hónap, amikor többnyire felkészíted veteményesedet a már közelgő tavaszra, esetleg átülteted növényeidet. Cikkünkben eláruljuk mivel érdemes elütnöd az időt,...

3

Miért kezd sárgulni a bambuszom? Szakértői megoldások bambusz gondozásához

Ezzel az útmutatóval fedezd fel bambusznövényed sárgulásának lehetséges okát, és hogy hogyan javíthatsz rajta! A bambusz bonyolultan karbantartható, de könnyen termeszthető, és a...

3

A repcetermesztés gépi szükséglete

A repcét hazánkban elsősorban a Nyugat- és Dél-Dunántúl csapadékosabb, valamint Északkelet-Magyarország tájain termesztik nagyobb területen.

3

Ez a titka az első veteményeskert helyes elindításának

Az otthoni zöldséges kertészkedéssel pénzt takaríthatsz meg, miközben közelről ismerkedhetsz a természettel. Például akár egyetlen paradicsomnövény is rendkívül megfizethető lehet,...

3

Saaten-Union, jövedelmező döntés 2006-ban is!

A Saaten-Union európai nemesítési programjának sikereit nem csak a 2005-ös kiváló terméseredmények, valamint fajtáink növekvő szaporító-területei jelzik, hanem az is, hogy 2006...

3

Hogyan viselték a gyümölcsfák a fagyokat?

Főként a csonthéjas gyümölcs-ültetvényeket károsította a március közepi fagy, de lehet, hogy az idei szőlőtermés sem lesz az igazi. A március 17-én 170-180 méteres magasságon...

3

A hazai termelők érdekérvényesítő képessége a nullával egyenlő

Miközben a zöldség- és gyümölcsárak az inflációt is növelve az egekbe szöknek, egyre romlik a termelők, különösen a kistermelők helyzete. A kiszámíthatatlan időjárás, a termést...

3

Piaci hírek az EU országaiból

A cseh kormány folytatja a keményítőalapú burgonya termelésének támogatását az év hátralévő részében és 2008-ban is, jelentette a cseh hírügynökség üzleti szekciója. A cseh...

3

Tavasz a repcetáblákon 2009-ben

Több mint 200 éve ismerjük a repcét, de igazából csak most kezdtünk vele komolyan foglalkozni. 285 000 ha volt az őszi vetés , de ki tudja egyelőre, hogy mekkora terület pusztult ki a...

3

A kukorica termesztése, kukorica termesztés Magyarországon

A kukorica az őszi búza mellett a legnagyobb területen termesztett növény hazánkban. Szinte nincs olyan gazdaság, ahol árutermelési, vagy takarmányozási céllal ne foglalkoznának...

3

Jól ment a télbe az őszi vetés

Az őszi vetések 60 százaléka jó minőségű és csak 10 százaléka gyenge. Tavaly fordított volt az arány. Amennyiben az időjárás tavasszal és nyár elején kegyes lesz, úgy jó...

3

Vigyázat, moníliaveszély!

Ez a betegség minden évben fellép és súlyos károkat okoz. Mindannyiszor felhívjuk rá a figyelmet, sajnos a házi kerti fák esetében kevés sikerrel, mert az okozott kár évről évre...

3

Milyen gyakran kell öntözni a függő kaspókat? – Olvasd el legjobb öntözési tippjeinket

A függő kaspók egy csodálatos módszer arra, hogy virágokkal és zöld növényekkel díszítsük kertünket, teraszunkat vagy erkélyünket. Ezek a csodálatos látványt nyújtó kosarak...

3

Ezekre a februári kerti munkákra készülj fel

Pár hét és itt a február, úgy tűnik, itt az ideje, hogy elvégezük mindazokat a kertészeti munkákat, amelyekhez januárban nem jutottunk el. Ne aggódj azonban a lista minden elemének...

3

Szeptemberben elérkezik az ideje a veteményeskert tisztításának és a répa betakarításának

Ahogy a nyár lassan hűvösebb időre vált, és az első őszi szellők megérkeznek, a kertészek figyelme is áttevődik a kert végső előkészületeire és betakarítására. Szeptember egy...

3

Mikor kezdhetjük meg a nyári kiültetéseket?

Tavasszal teljesen virágba borulnak a kertek, azonban van egy-két növény, amelyeket meg kell védenünk a tavaszi fagyoktól, ezért nem mindegy mikor ültetjük ki őket. Honnan tudhatod, hogy...

3

Hogyan termessz levendulát otthon könnyedén?

A levendula egy igen közkedvelt virágnak számít, szerte a világon. Rendkívül dekoratív, jellegzetes illatának köszönhetően pedig nem csak otthonunknak lehet nagyszerű dísze, de még...

3

Hogyan készítsd fel konyhakerted a tavaszra

A tavasz érkeztével már szebb az időjárás, illetve mindenkinek megjön a kedve a kertészkedéshez. Ez az az időszak, ami tökéletes, hogy konyhakerteddel és zöldségeiddel foglalkozz.

3

Április kertészeti tippek kezdő kertészeknek

A kezdő kis kertészek számár a legfontosabb tippünk már rögtön a legelején, hogy az április egy nagyon kesze-kusza, de ennek ellenére fontos hónap a kertészetben. Az április az egyik...

3

10 ok, hogy miért az ősz a legjobb évszak az ültetésre

Még jobb, mint a tavasz! Ősszel a legjobb új fákat, évelőket és még sok mást telepíteni a kertünkbe.

3

Nem megy jól a méhészeknek

Idén nagyon kevés lesz az akácméz az időjárásnak köszönhetően, viszont így a méhészek nem tudnak mit eladni. Ez azért súlyos probléma, mert az eddigi években se ment valami jól a méztermelés.

3

Mikor van szükség az örökzöldek trágyázására? – Így maradnak évről évre zöldek!

Bizony az örökzöldek is igényelnek törődést, bár kevesebbet, mint a többi növényeink, de ők sem maradnak maguktól örökké makulátlanul zöldek! Ha tudjuk, mikor kell trágyázni az...

3

Az őszi ültetés előnyei vs. Tavaszi ültetés

A felszínen logikus lenne, hogy a tavasszal és ősszel elültetett pontosan ugyanazok a zöldségek ugyanazt a teljesítményt nyújtsák. Ennek ellenére gyakran nem teszik meg. Sok kertész...

3

Az öntözési rend

Az öntözési rend a víznorma és az öntözési forduló meghatározását jelenti, mely termőtájanként, növényenként, talajtípusonként, öntözőgépenként változik. Kialakításának...

3

Őszi kertészeti trendek 2023 – vannak dolgok, amiket nem tudunk nem imádni!

Az őszi kertészet mindig izgalmas időszakot hoz magával, amikor új növényfajták, kerti eszközök és stílusok kerülnek előtérbe. Azok számára, akik szeretik követni a kertészeti...

3

Aszályos éve volt Szabolcs-Szatmárnak

Aszályos éve volt 2012-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság adatai alapján csak 414 milliméter csapadék hullott a térségben. 

3

Most volt vihar, vagy nem volt vihar?

Tegnap óriási sebességű szélviharra figyelmeztettek minket, a hiradóból pedig vészterhes képeket láthattunk miként söpört végig a vihar Európán. A hajnali órákban azonban...

3

5 módszer, amivel megvédheted növényeidet a tavaszi fagytól- ideje felkészülni!

Sajnos aktuális téma…. A tavaszi vagy őszi fagyos időjárás, nemcsak a szekrénybe száműzött téli kabátunkat, hanem a kertünkben lévő növényeinket is nagyon megviselheti, persze...

3

Jön az Ősz: Így készítsd fel a kertedet az Őszre (10 aranyat érő jó tanács)

Az ősz beköszöntével a kertészkedés is új kihívások elé néz. Az évszakváltás nemcsak a hűvösebb időt és a színes lombot hozza magával, hanem a kertgondozás más módjait is...

3

Hogyan teleltessük a levendulát

Ezekkel a szakértői tippekkel megtudhatod, hogyan kell teleltetni a levendula cserjéket, és megvédeni őket a zord téli időjárástól! Lépésenként mutatjuk, hogyan teleltetheted a...

3

A cukorrépa táplálása a növényélettani ismeretek tükrében

Túl vagyunk a talajfertőtlenítésen és a vetésen, a gyomirtás az egyik aktuális munka a cukorrépában. Az elmúlt évek száraz periódusai ugyan csökkentették a növényvédelmi...

3

A kukoricatermesztés 2007. évi eredményei

A 2007-es aszályos év minden növényi kultúra termesztésénél éreztette negatív hatását. Eltérő nagyságrendben, de az összes faj terméskieséssel reagált a szélsőséges időjárásra.

3

Hogyan kell átteleltetni a rózsákat úgy, hogy a következő évben is virágozzanak

Fedezd fel, hogyan lehet átteleltetni a rózsákat, hogy megvédjük őket a zord időjárástól, és évről évre csodálatos virágzásukkal ajándékozzanak meg minket. Kövesd útmutatónkat a...

3

Összefognak a balatoni borászok

Idén az időjárás rendesen megtizedelte a szőlőtermést, különösen a szőlő betegségei, mint a lisztharmat. A Balatoni Kör elnöke abban látja a Balaton környéki borok...

3

A quinoa termesztése – minden, amit tudnod kell erről a népszerű szupergabonáról

Fedezd fel, hogyan termeszthetsz quinoát egy laktató szuperételért, amely szívós, szárazságtűrő, fehérjében gazdag és könnyen gondozható!

3

A kukorica betakarításának technológiájához kapcsolódó anyagmozgató gépek és azok munkaszervezési feladatai

Az anyagmozgatás időbeli eloszlása, a feladat nagyságának változása elsősorban gabonanövényeink termesztési technológiájával függ össze. Ebből következően a növénytermesztés...

3

A juh és a legelő

A legeltetés a kérődző állatok élettanilag legkedvezőbb és leggazdaságosabb takarmányozási módja lenne. Nemcsak arról van szó, hogy a megfelelő minőségű legelő egységnyi...

3

Amiről még sehol sem olvashattál - Ilyen talajhőmérsékletet kell biztosítanod növényeid számára

A tavasz egy rendkívül izgalmas, és ugyanakkor kiszámíthatatlan, kaotikus évszak egy kertész számára. A természet ébredezik ugyan, de az időjárás olyan sebesen és kontrasztosan hajlamos...

3

Így védjük növényeinket a hideg hónapokban

A hideg, csapadékos szeptember sok helyen okozott betakarítási gondokat. A szőlők cukorfoka 3-5 fokkal is alatta maradt a tavaly évinek. Ez a borok minőségére is kedvezőtlenül hatott....

3

Hogyan tartsuk életben a növényeket aszályban?

Talán még nem hallottál róla, de sajnos ezek a csapadék mentes nyári hónapokra itthon is meghozták a nem várt jelenséget, a forró és fülledt levegő mellett pedig aszály is keletkezett....

3

Szeptemberi locsolás fortélyai: így locsolj szeptemberben!

Az őszi beköszöntével a kertészkedés dinamikája is változik. A nyári hőségek lassan elhalványulnak, és a növényeknek alkalmazkodniuk kell az enyhébb hőmérsékletekhez és a...

3

Hamarosan elfogy a krumpli és a hagyma is

Még ebben a hónapban el fog tűnni a magyar krumpli az üzletekből, a kisebb tavalyi termés miatt. Áruhiány azonban nem lesz a várható import miatt, viszont jóval magasabb árakra...

3

Sokba fog kerülni az aszály a termelőknek

A szokatlanul száraz, meleg időjárás miatt a növények számára fontos felső talajréteg porszáraz, de öntözni csak a területek huszadán tudnak. Ha az elkövetkező hetek nem hoznak...

3

A piros almát védeni kell a varasodástól

Egy kis csapadék, melegedő párás idő, és már is veszélyben az almafák. Az alma fakadása, kizöldülése megkezdődött, és nemsokára a virágzás is megkezdődik. Éppen ezért gondolnunk...

3

A jelenlegi időjárás okai és következményei

Sokaknak feltűnhetett, hogy időjárásunk évről évre változik, manapság pedig már egyre rosszabb a helyzet, sorra dőlnek meg a téli melegrekordok, hónak sehol semmi nyoma sincsen. Mi...

3

5 csodálatos növény a tavaszi konténerkertekbe

A konténeres kertészet tökéletes módja annak, hogy búcsút intsünk a hideg téli hónapoknak és köszöntsük a tavaszt. Abban az időben, amikor a kerti talaj még túl hideg ahhoz, hogy...

3

Még nincs késő a szántóföldi munkálatokhoz

Az idei év csapadékossága miatt kiesett idő a szántóföldek nagy részén még behozható. A tavaszi vetésű növények esetében el lehet kerülni a hozamkiesést, a hazai gabonaárakat...

3

Márton-nap - ezeket a történeteket biztosan nem ismered!

Márton-nap, lúd, újbor, mi köti össze ezeket a látszólag teljesen különböző fogalmakat? Szent Márton, Gallia nemzeti szentje, Pannóniában Sabaria városában született 316-ban, vagy...

3

Ilyen lesz az időjárás a Dávid-naptár szerint

Több évtizede készít meteorológiai előrejelzéseket Dávid Mihály, ráadásul az ő jóslataiban nem sokszor lehetett csalódni ez idáig. Most megtudhatod te is, mit jósol a 2016-os évre!

3

A növények téli halála: Miért halnak meg a növényeim télen?

A hidegtűrő növények ültetése tökéletes módszernek tűnhetnek a sikerhez, de még ezek a megbízható növények is elpusztulhatnak a hidegtől, ha a körülmények nem megfelelőek. A...

3

Nyári locsolás kisokos: mit mennyiszer kell locsolni a kertben a nyári melegben?

A nyári melegben a kert locsolása elengedhetetlen a növények egészségének és szépségének megőrzése érdekében - de ezt valószínűleg mindenki tudja! Azonban, ami sok kertész számára...

3

Ismered a parasztot?

Nem azt, akire most gondolsz. Nem a modortalan, műveletlen bunkót. Az igazi parasztot. Nem? Mesélek róla. Nem a nagygazdáról, az egészen kicsiről. Nem a vállalkozóról, aki sokmilliós...

3

Lejtőn a dinnyepiac

Külföldi piacaink nagy részét elvesztettük, a világranglista harmadik helyéről a sokadikra csúsztunk vissza, a termőterület megfeleződött, a feketegazdaság túlburjánzott – így...

3

Ígéretesnek mutatkozik az idei repcetermés

„Az elmúlt hetekben voltak a legszebbek a repcetáblák, ami túl a látványon, azt is jelzi, hogy milyen termés várható” – mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők...

3

Pénztárcakímélő úti célok az utószezonra, ahol még októberben sem fogsz fázni!

Még csak most készülsz az éves nyaralásra, de a nyár vége már beköszöntött? Ne csüggedj, hiszen számos olyan utazási célpont van, ahol még októberben sem kell beburkolóznod vastag...

3

Horizontális silók

A terepszinten – rendszerint a talajon – megépített tárolók korszerűtlenek, azonban kis beruházási igényük miatt még ma is megtalálhatók. Tulajdonképpen szükségtárolókról...

3

9 évelő, amiket ősszel érdemes elültetni

Az évelők őszi elültetésével egy nagyobb és gazdagabb kertre számíthatunk a következő tavasz beálltával. Talán sokakhoz hasonlóan te is inkább a tavaszi ültetéshez vagy szokva, de...

3

10 módszer a ház téliesítésére – Készítsd fel otthonod a télre!

A ház téliesítésének ezekkel az egyszerű módszereivel felkészítheted otthonod a zord időjárásra.

3

Az örökzöldek megfelelő gondozása

Az örökzöldek nem csak kertünket varázsolják széppé, de megvédenek minket az utcáról beáramló és a levegőben található portól, ás a zajtól, valamint az énekesmadarak és a kisebb...

3

8 elengedhetetlen júliusi kerti munka, amiket neked is meg kell csinálnod

A nyár csúcspontja elérkezett, és a kertünk ragyogó szépsége és termékenysége már-már fényesen ragyog. Azonban a gondozásnak és a figyelemnek nem szabad megállnia. Július a kerti...

3

4 lépés a rózsák tavaszi életre keltéséhez

A rózsabokrok tavaszi hibernálásból való kiemelésének és a tavaszi-nyári időszakra való felkészítésének pontos módja a hőmérséklettől és a rózsák típusától függően némileg...

3

Szobanövények gondozása nyáron – 5 tipp a növények virágzásának megőrzéséhez a kánikulában

A nyári hónapokban a meleg időjárás és a napsugárzás kihívásokat jelenthetnek a szobanövények számára. A kánikula és a szárazság negatív hatással lehet a növények virágzására...

3

A mezőgazdasági pótkocsis szállítás elemzése az anyagmozgatás szempontjából

A mezőgazdasági termelés során alkalmazott technológiák szinte valamennyi munkaműveletéhez, mint kiszolgáló tevékenység - ami nélkül az adott termelési folyamat nem valósulhatna meg -...

3

5 tavaszi kertészeti tipp gyakorlott és kezdő kertészeknek is

A tavasz tele van új élettel, zöld fűvel és napsütéssel! És bár most éppen a mínuszok repkedésétől kell tartanunk, azért lehet tervezgetni, hogy mit, mikor, hova ültessünk. Kezdő...

2

Milyen díszfüvet érdemes kertedbe választani? Ismerd meg őket most Te is

Amennyiben valaki szeretne egy szépséges kertet kialakítani, érdekli a kertrendezés, akkor biztos vagyok benne, hogy a díszfüveknek is szorít majd abban egy kisebb helyet, hiszen ezek a...

2

Hogyan válassz kutyát állatállományod őrzésére

Rengeteg kutyafaj közül választhatsz, ha állatállományod őrzéséről van szó, és éppen ezért sokak számára kissé ijesztő feladat is lehet a megfelelő őrkutya kiválasztása...

2

Mi a teendő a kertben áprilisban? - 10 kora tavaszi munka

A nyüzsgő méhek zümmögésével és a madarak csiripelésével a fák között április elhozza számunkra az igazán tavaszi pillanatokat. De ne tévesszenek meg a napsütéses napok és az...

2

Táplálékunk jövője

Vajon az európai politikusok csapást akarnak mérni az európai élelmiszertermelésre és élelmiszerbiztonságra? Komoly esély van arra, hogy az uniós törvényhozóknak az a törekvése, mely...

2

Kihagyhatatlan kerti teendők - ezekről nem szabad megfeledkezned szeptemberben!

Egy jó kertész ősszel készíti elő a tavaszt – mutatom, mikről nem szabad elfeledkezned az ősz első hónapjában! Lássuk, miket végezz el mindenképpen még szeptemberben.

2

Az öntözőrendszer téliesítése – Tippek az öntözőberendezések téliesítéséhez a hideg időjárás előtt

Ha van öntözőrendszeretek, akkor szükséged lesz ezekre a szakértői tippjeinkre a locsolórendszer tél előtti kiiktatásához.

2

A Pannon minőségű búza fejtrágyázása

Napjainkban a speciális minőségi igényeket kielégítő élelmiszertermelés a változó fogyasztói igényekhez alkalmazkodva a teljes előállítási láncot átfogó rendszer kialakítását...

2

Így lehet megszabadulni a 4 legrosszabb kerti kártevőtől

Mintha a gaz és a furcsa, kicsit sem tavaszias időjárás nem lenne elég rosszból, a kertészeknek a kártevőkkel is szembe kell nézniük. Íme, a 4 gyakori kerti kártevő – és a tippek,...

2

Jó ára lesz külföldön a magyar búzának

Az esők ellenére jó közepes gabonatermés várható az idén.

2

Kevesen ismerik, pedig ezek Magyarország legszebb tavai

Magyarország nem véletlenül érdemelte ki a vizek országa megnevezést, ugyanis rengeteg folyóval, gyógyvízlelőhellyel és tavakkal rendelkezik, amikből közel 3500 darabot tartanak nyilván....

2

Lapzártától lapzártáig

Három termelői kategóriába tartozó regisztrált gazdálkodók évente kaphatnak támogatást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból szaktanácsadási szolgáltatásokra. Az...

2

A szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. a hazai nemesítés élvonalában

Magyarország hagyományosan nagyhatalom a gabonavetőmag-előállítás területén. Az eredmények elérésében jelentős részt mondhat magáénak a Gabonatermesztési Kutató Kht. Az itt...

2

Műholdas helymeghatározás

A földrajzi helyzet meghatározása az emberiség történetében mindig fontos szerepet játszott. A technika és a technológia fejlődésével a különböző korokban a helymeghatározás...

2

Őszi káposztarepce fajtakísérletek és eredmények

Röviden a 2007-2008. évi tenyészidőszakról. Az őszi káposztarepce országos vetésterülete a 2007-2008-os tenyészidőszakban 251.246 ha volt, amely az előző évhez viszonyítva 7,55%-kal...

2

Ezek a legjobb vetési tippek

A vetés mélysége általában a mag átmérőjének a négy-ötszöröse is lehet. Száraz időjárásnál vagy nagyon laza talajba ennél sokkal mélyebben, csapadékos időben vagy erősen...

2

Ígéretes lesz idén a kukoricatermés

Syngenta Kft. szakmai rendezvényén igen érdekes dolgok hangzottak el a csemegekukorica termeléssel kapcsolatban. Nálunk található a legnagyobb termelőterület egész Európában és jól is...

2

Kifagyhat a fű? 3 olcsó módszer a fű kifagyásának megakadályozásához

A fiatal fűcsemeték nagyon érzékenyek a hideg időjárásra. Tehát a frissen ültetett fű nem valami ellenálló a hideggel szemben. Mivel a fűpalántáknak nem fejlődtek ki mély gyökerei, a...

2

A burgonya betegségei

Ikernövés esetén a gumó 2-4 azonos méretű gumórészből áll, míg fiasodás esetén egy gumón több kis gumó képződik (1. kép). Fűzérképződésnek nevezzük, amikor a gumó rügyeiből...

2

Több tej tömegtakarmányból

A kérődző állatok takarmányozásában régóta megkülönböztetett figyelem kíséri az erjesztett takarmányokat, hazai viszonyaink között elsősorban a kukoricaszilázst. A monodietikus...

2

Milyen fából legyen a kertibútor? – Ezek a faanyagok a legszebbek és a legstrapabíróak

Felfrissítenéd a terasz megjelenését új kertibútorokkal? A fa kertibútorok csodás esztétikája minden kertben és teraszon jól mutatnak, azonban kényesebb a takarításuk és a...

2

Mindent vitt a víz!

Háromszor annyi csapadék hullott idén májusban. Siófokon csak az ötödik hónapban 212 milliméter esett, mint szokott. A sok csapadék a súlyosan károsította a gyümölcsöket és a...

2

Új kockázatkezelési rendszer a növénytermesztésben

Jövő év január 1-én új kockázatkezelési rendszer léphet életbe a növénytermesztésben, azaz a jelenleginél stabilabb átláthatóbb, önfenntartó és az öngondoskodásra ösztönző...

2

Eltűnhetnek hazánkból a fecskék 2020-ra

A Magyarországon nyarukat töltő fecskék létszáma évről évre folyamatosan csökken nemcsak a becslések szerint, hanem már szemmel is látható a változás. Számos oka van ennek, például...

2

Vas megyei növény-egészségügyi információ 09.20-10.04.

Vas megye 2006-10-09 Általános növény-egészségügyi helyzet Vas megyében 2006. szeptember 20-tól-október 04-ig

2

A fa hatású, műanyag kertibútorok tisztítása – Így marad hibátlan minden kerti bútorod!

A tisztítás rendkívül egyszerű, és mindössze 4 lépésből áll, mondják a kerti szakértőink. A polywood technológiával készült teraszbútor egyszerűségének és tartósságának...

2

Mi a legjobb idő a fák ültetéséhez?

A faültetés legjobb időpontjának ismerete nem olyan egyszerű, mint gondolnád. Az alapötlet az, hogy az ültetést úgy tervezzük meg, hogy valószínűleg mérsékelt időjárási időszak...

2

10 tavaszi virág, amiknek ott a helye kertedben

Habár a tavaszra még várnunk kell egy keveset, a nappalok már észrevehetően egyre hosszabbak, és itt-ott már a hóvirágok is megjelentek a kertek árnyékosabb részein. Néhány héten...

2

Jó felvásárlási árak Szabolcsban

Megkezdődött az almaszüret Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol az ország almatermő területének több mint a fele található - közölte Guttyán Tamás, a térségi kormányhivatal...

2

Időszerű a növényvédelem a kertekben

A paradicsom és a burgonya termesztésének egyik meghatározó eleme a fitoftóra elleni védekezés. Biztos védelmet csak nagy hatékonyságú, a növényben jól „mozgó”...

2

Kozmopolita szőlő

Tavaly nyáron a sok csapadék hatására tetemes kárt okoztak a szőlőbetegségek. Viszont a rezisztens fajták ismét ellenálltak, s ezzel felértékelődtek a termelők szemében. Tarolt a...

2

Visszaveti az idei termést is a tartós belvíz

Az ünnepek alatt ugyan inkább hó esett, viszont tovább nőtt a belvízzel borított területek nagysága. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (Mgszh) adatai szerint az elöntött területek...

2

Drasztikusan emelkedik a cukor és a liszt ára

Tízkilós tételben viszik haza a vevők a cukrot és a lisztet Somogyban. A boltosok szerint péntek óta megrohamozták őket. A készleteket is akadozva tudják feltölteni. Az előrejelzések...

2

Leesett az első hó - Közeleg a tél?

Noha még csak október van, az időjárás már most eléggé megtréfál bennünket, ugyanis megérkezett a havazás az ország területére, nézzük a részleteket! 

2

Egy jó befektetés: a gombaölő szeres kezelés

A gabonapiac a nagy mennyiséget és a homogén minőséget keresi. Ezért a termelőknek arra kell törekedniük, hogy olyan eszközöket, illetve technológiákat alkalmazzanak, melyekkel a piac...

2

Sokéves átlagon az idei napraforgótermés

 A szántóföldi növények 2012. évi hozamait az előző évi hasznos téli csapadék hiánya, valamint az ez évi vegetációs periódus rendkívül száraz időjárása együttesen...

2

Az uborkatermesztés növényvédelmi buktatói

Rengeteg levelet kaptunk a tavalyi évben, melyben azt írták, hogy nagy gondot okoz az uborka leveleinek besárgulása. Éppen ezért egy neves szakembert kértünk meg arra, mondja el, mit lehet...

2

A spanyol házatlan csiga legnagyobb ellensége

A spanyol házatlan csiga egy nagyon szívós és aljas kártevő, ami mindent megcsócsál a kertben, amihez csak hozzáfér. Eddig kevés védekezési...

2

Már metszik a szőlőt

Akad gazda, aki már hetekkel ezelőtt elkezdte a metszést. A nagyobb területekkel rendelkező szőlősgazdák ültetvényein kihasználják a jó időt, s a hegyoldalakban már egyre több...

2

Ismerd meg a tavasz hínökét, a citromlepkét!

A tavaszi napok egyik öröme, amikor egy arra libbenő, csodás színekben játszó lepkét látunk. Ezen lepkék közül elsőként a citromlepkével találkozhatunk. A citromlepkék...

2

Sár az úttesten: a traktoros köteles letakarítani járművét

Az aktuális időjárás miatt a mezőgazdasági – és erdészeti – gépek sok sarat és földbuckát hordanak fel a főutakra, bekötőutakra, mely veszélyforrás lehet. Csapadékos...

2

Kezdjük szeptemberben a gyeptelepítést: kövesd ezeket a lépéseket

Az ősz beköszöntével számos kertész és háztulajdonos a gyeptelepítésre gondol, mivel ilyenkor az időjárás kedvezőbb a gyepnövények gyökereinek kifejlődéséhez és erősödéséhez....

2

Tavaszi kertészkedés – dughagyma ültetése

Nem tudod hogyan állj neki a hagyma termesztésének?  A hagyma ültetés nem egy bonyolult feladat, kezdőként is bevállalhatjuk, ha szeretnénk otthon termesztett, vegyszermentes...

2

Havazhat március 15-én!

Eléggé megbolondult az időjárás, és még akkor finoman fogalmaztam. A mai napon még nagyon jó idő volt, de ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor március 15-én több centiméter hó is...

2

Idén erdei gombából is hiány van!

 Hiánycikk az erdei gomba – a szárazság nemcsak a búzát, kukoricát, a gombát se kímélte. Két hétig tartó esőben gazdak időjárás kéne a gombáknak.

2

Egyre többen termesztenek olajtököt !

 Vas megyében egyre többen termesztenek olajtököt, mára már elérte a 700-800 hektárt. Hiszen az olajtök nem igényel különösebb ráfordításokat, viszont eladási ára igencsak magas.

2

Minden, amit tudni kell a levenduláról

Biztosan te is szeretnél csodálatos levendulát a kertedben! Éppen ezért javaslom, hogy olvasd el cikkünket, és tudj meg mindent a levendula termesztéséről, igényeiről és neveléséről! 

2

Gyengén alakult Angliában is idén a búzatermelés

 Az Egyesült Királyságnak is kijutott az időjárás okozta károkból az idén. Az elmúlt 20 évben nem volt ennyire gyenge a szigetországban a búza kitermelés. 

2

Végeztünk a betakarítással és az őszi vetéssel

 A hét elejére az összterület 99 százalékát betakarították hazánkban. Ez körülbelül 1838 ezer hektárnyi betakarítandó területet jelent.  A területeken sor került a...

2

Érik a szőlő: így válaszd ki a tökéletes szüretelési időpontot

Az otthoni kertészek számára a szőlőtermesztés nem csak hobbiként szolgálhat, hanem lehetőséget ad arra is, hogy ízletes szőlőt termeljenek, amit frissen fogyaszthatnak vagy akár saját...

2

Reménykednek a szeptemberi napsütésben

Az idei szőlőtermés nem lett valami fényes, főleg ha a minőséget nézzük. Villányban elkezdték leszedni a korai érésű fajtákat, viszont abban reménykednek, hogyha szeptemberben többet...

2

Eltérően értékelt esztendő

A tavalyelőtti rekordteljesítmény után az agrárium ágazati nyeresége a felére csökkent – ezzel az adattal senki sem vitatkozik. A mezőgazdaság elmúlt éves tevékenységét azonban...

2

Őszi gyepápolás – 5 szakértői tipp a fű karbantartásához

Ezzel az alapvető tanáccsal megtudhatod, hogyan ápold a pázsitot ősszel! Az őszi gyepápolás olyasvalami, amit gyakran figyelmen kívül hagynak, amikor az időjárás megváltozik, így...

2

Napraforgóra és repcére mindig lesz kereslet

Kedden rendezte meg az IKR Zrt. székesfehérvári vevőtalálkozóját, amelyre elsősorban a Veszprém és Fejér megyei vásárlóit várta. Szó volt arról is, hogy mivel a búza készletek...

2

Virágzik a som

  Bár kora tavasszal virágzik – úgy március elejétől – a szeszélyes időjárásnak köszönhetően még csak most mondhatjuk el, hogy az egész országban virágzik a som.  

2

A jégeső és kártétele

A jégeső gömbölyű vagy szabálytalan, 5-50 mm (néha nagyobb) átmérőjű jégszemekből álló csapadék, amely általában hirtelen érkezik az észlelés helyére és rövid ideig tart,...

2

Új kockázatkezelési rendszer a növénytermesztésben

Jövő év január 1-én új kockázatkezelési rendszer léphet életbe a növénytermesztésben, azaz a jelenleginél stabilabb átláthatóbb, önfenntartó és az öngondoskodásra ösztönző...

2

Így vigyázz szobanövényeidre a hűvös időszakban – ezekre figyelj fokozottan

A tél már vészesen közeledik, ez pedig csak egyet jelenthet – érkezik a hűvöseb időjárás is. Ekkor már éjszakánként fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet, így amennyiben...

2

A legszebb tavaszi cserepes virágok: 3 csodás növény a tavaszi virágosládákba

Ugye mindenki látta már az első tavaszi napsugarakat, akár csak az iroda ablakán át, akár pedig a kertben élvezve? A téli hónapoknak tudod, hogyan lehet a legjobban búcsút inteni? Ha a...

2

Amiről sehol nem hallhatsz - A növények ideális vetési hőmérséklete

A növények ültetésekor az egyik legfontosabb szempont a csírázási hőmérséklet – ha nem a megfelelő időben ültetjük el őket, a magok könnyedén megfagyhatnak a hidegben. Habár ez...

2

Hiánycikk lesz az akácméz?

A méhészek nemcsak csodálkoznak a nyári tavaszon, hanem aggodalmas- kodnak is. A gyümölcsösökben sincs akkora dongás, mint virágzás idején megszoktuk!

2

Október a konyhakertben – ezeket érdemes még ilyenkor elvetni

Októberben sem érdemes lemondani a növények termesztéséről, ugyanis akadnak még közülük olyan darabok, melyek ebben a hónapban ugyanúgy képesek megfelelően fejlődni, mint az év...

2

Hamarosan kezdődik idén is a tiszavirágzás!

Június közepén évről évre virágba borul a Tisza. A folyó felett alkonyatkor jelennek meg az első kérészek, majd néhány perc múlva Európa leglátványosabb kérész rajzását...

2

Érdemes ellátogatni most Lillafüredre!

Minden évszakban érdemes ide ellátogatni, annyira gyönyörű ez a környék, hogy kevés szóval lehetne igazán jellemezni! A most következő cikkben megtekintheted te is a jégbe fagyott...

2

A gyep átvetése – Útmutató lépésről-lépésre a hiányos fű átvetéséhez

A pázsit tavaszi átvetése az egyik leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy a téli időjárás okozta problémákból felfrissítsük a gyepünket. Ebben a cikkben most...

2

Lesz-e idén fehér karácsonyunk? Nézzük az esélyeket!

Fehér karácsony alatt azt az időjárási helyzetet értjük, melynek során december 24-én este több magyar nagyvárosban is hóréteg mérhető. Az ünnep közeledtével már hetekkel...

2

Drága lehet idén a méz

Az elmúlt hetek hideg, viharos időjárása százmilliókban mérhető károkat okozott a hazai méhészeknek is. Óvatos prognózisok szerint 35-40 százalékkal lehet majd kevesebb mézet...

2

Szárnyalt a kacsaágazat, de jövőre nehéz év jön

Valósággal szárnyalt a kacsaágazat az elmúlt években, de a kacsások részben a libatermelők piacát hódították el – derült ki a Kacsa Napja alkalmából szervezett pénteki...

2

Keserű mézmérleg: az elmúlt tíz-húsz év idénye

Számottevő méztermés nélkül maradt a helyi méhészek több mint fele az idei szezonban. Elégséges mézlegelő híján a méhészkedők száma is túlzottnak tűnik. Az igazi hungarikumnak...

2

Még az idén drágulhat a kenyér

Jelenleg a nyárinak több mint másfélszeresét kell fizetni egy tonna búzáért. A kisebb termés és az emelkedő világpiaci árak miatt pengeélen táncol a hazai búza piac. A malmok...

2

Vár a Balaton tulipánoskertje: Íme a 2022-es Kőröshegyi Tulipánszüret időpontja és programjai

Minden évben várom ezt az egészet: hogy végre meglássam az erről szóló híreket, az első hivatalosnak nevezhető bejelentést, a mesés képeket, hogy végre megint a két kedvencem egy...

2

Beszakadnak a tokaji pincék az eső miatt

Felbecsülhetetlen károkat okoztak az elmúlt hetek esőzései a mezőgazdaságban. Több százezer hektáron nem tudtak még vetni a gazdák, az őszi vetések viszont sok helyen vízben állnak és...

2

Támad a monília!

Ahogy az utóbbi években, úgy most is a kajszi, cseresznye és meggy virágzásának idején lehűlt az idő, csapadékossá vált az időjárás. Ez azért fontos, odafigyelést igénylő...

2

Dávid-naptár – ilyen lesz az időjárás idén!

Dávid Mihály már több évtizede készít meteorológiai előrejelzéseket, ráadásul eredményesen, ugyanis az ő jóslataiban nem sokszor volt alkalmunk csalódni. Itt az alkalom, hogy megtudd...

2

Használjuk fel az akácfát a kertben!

Azt már mindenki tudja, hogy Magyarország Európa legnagyobb akácfa termelője, a sokoldalúságát viszont kevesen ismerik. A most következő cikkben elmondom, hogyan használhatjátok fel az...

2

Azálea téli védelme: Az azálea cserjék gondozása télen

Az azálea virágai feldobják a tavaszi kertet, bőségesen virágoznak a világos árnyalatú területeken. Ezek azonban igaz minden évszakra, gazdag, zöld lombozatot kínálva egész nyáron....

2

9 tipp, hogy kertedet előkészítsd a kései kertészkedéshez

Akár hiszed, akár nem, a termékeny időszak nem ér véget a nyárral együtt. A késői szezonban történő ültetés sikeres és hatékony termesztési lehetőség, amely friss őszi, sőt,...

2

A gyenge forint előnye

Habár a gyorsan inflálódó forint az egész országot rémületben tartja, az agrárexportnak jól jöhet a magyar fizetőeszköz gyengélkedése. A gabonaexport élénkül, a drága...

2

A lisztharmat tünetei megjelentek a rózsákon

Az ősz kezdetén sokan megfigyelték, hogy az addig üde zöld gyep elkezdett sárgulni. A levélzet egyre nagyobb felületén láthatóak a sárga foltok, ezekben jól körülhatárolható sárga...

2

Bemutatkozik a menta - mit kell tudni róla?

A menta egy olyan növény, melynek rengeteg változatával találkozhatunk, főleg íze, gyógynövény mivolta és díszítő természete miatt szeretik. Erős növény, évelő, és a legtöbb...

2

Szakszótár - Gyomirtó Reglone 40 SL

Az első és máig leghatékonyabb deszikkáló és gyomirtó szer.Hatóanyag: 200 g/l diquat ion (diquat dibromid formában)Felhasználható: Olajlen - Amikor a termés 90 %-a érett és barna...

2

ŐSSZEL - TÉLEN GYAKORIBB JUHBETEGSÉGEK I.

Ketózis A szervezet szénhidrát- és zsíranyagforgalmi zavara, amelyben takarmányozási hibák, a vemhességgel és elléssel valamint az ellés utáni laktációval kapcsolatos energiahiány,...

2

A kalászosok tavaszi növényvédelme

A kalászosok gazdaságos és eredményes tavaszi növényvédelmi technológiáját csak az üzemi előrejelzésre alapozva lehet kidolgozni. Ez a technológia mindenkor környezetkímélő,...

2

Kik azok a serpák és mit érdemes tudni róluk?

Az országot teljesen megrázó Suhajda Szilárdról szóló tragédia kapcsán több cikkben, interjúban felmerültek a sokat emlegetett serpák, akikről az átlagember keveset, vagy leginkább...

2

Kombájnok, bálázók és beállítási lehetőségeik

A nagy termések betakarítása, szállítása és tárolása a szántóföldi termelés egyik legmunkaigényesebb és sokszor kiugró munkacsúccsal járó tevékenysége. Az óhatatlan veszteségek...

2

Minden a pszeudomonászos elhalásról

Egy olyan betegségről fogok most beszélni nektek, ami sajnos nagyon sok fejfájást okozhat a kertészeknek és a mezőgazdaságban dolgozóknak egyaránt. Tartsatok velem és tudjatok meg mindent...

2

LOVARDÁK, ISTÁLLÓK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE (IV.)

A szellőztetőberendezések célja, hogy az elhasznált, párával és káros gázokkal telített levegőt eltávolítsák és friss levegővel cseréljék ki. Nyáron az állatok által termelt...

2

Hogyan vonzd kertedbe a vörösbegyet

A vörösbegy nem túl vad madár. Természetéből adódóan kapzsi és magabiztos, bátran megkörnyékezi azokat a kerteket, amelyek mi legjobban egy asztalhoz hasonlítanánk, melyeken morzsákat...

2

A szobanövényekre is gondoljunk nyáron: így gondozd őket megfelelően!

Ahogy beköszönt a nyár, nem csak kerti növényeinkre, hanem a szobanövényeinkre is gondolnunk kell. A meleg hónapokban a szobanövények különösen igénylik a megfelelő gondozást, hogy...

2

A nyári komposztálás szabályai, amikre érdemes figyelni

A komposztálás egy kiváló módja annak, hogy kertedben ne csak csodálatos növényeket nevelj, de segíts a környezetvédelemben is. A nyári hónapok ideálisak a komposztálásra, hiszen a...

2

6 tonna körüli a kukorica termésátlaga Tolna megyében

6-6,2 tonna a kukorica termésátlaga Tolna megyében. Az eddigi terméseredmények lényegesen jobbak a tavalyinál, majdnem a duplája, mivel a tavalyi aszályos időszak miatt mindössze 3-3,3...

2

A nyersrost szükséglet kielégítésének lehetőségei a tejtermelő tehenészetekben

Az egyik legnagyobb kihívás az idén a takarmányozási szakemberek számára a tejelő tehenek nyersrost igényének a kielégítése lesz. Az aszályos időjárás káros hatását a tejtermelő...

2

Juhok gyakoribb parazitózisai (Élősködők-okozta betegségei II.)

Gyomor- és bélférgesség A legelterjedtebb és legjelentősebb parazitózis, melyet a Trichostrongylidae- családba tartozó, különféle fajú fonálférgek okoznak. Az oltógyomorban és a...

2

Így teleltesd kaktuszaid

A téli időszakot legnehezebb a kaktuszok és pozsgások számára átvészelni. A kaktuszok nagy mennyiségű vizet raktároznak el, ezzel segítve nekik az erősebb napsütést is átvészelni,...

2

A repce és termesztése mindig érdekes!

Az őszi káposztarepce már az 1800-as években a legtöbb jó talajú gazdaságnak nagyon értékes növénye volt. Termesztési jelentőségét az akkori gazdák hamar felismerték, részben a...

2

A levendula tavaszi metszése

Tavasszal érdemes megmetszeni a levendulát, azért, hogy egész évben sok-sok virágot hozzon. Mostani cikkemben minden hasznos információt megtalálhattok a levendula tavaszi metszéséről! 

2

Így legyél felelős állattartó nyáron is – vigyázz a kutyádra, cicádra!

Ahogy beköszönt a nyár, az állattartók számára különös kihívások elé néznek. A meleg időjárás és a nyaralások előtt fontos, hogy gondoskodjunk háziállatainkról, legyen az kutya...

2

Az endívia saláta termesztése és tárolása

Az endívia (Cichorium endivia) egy ritkán emlegetett zöldség, ami még a tapasztaltabb kertészeket is kihívások elé állíthatja. Korábban bővebben is beszámoltunk már a cikória...

2

Fel kell készülni a kártevők ellen

A kora tavasszal jelentkező nagy mennyiségű csapadékkal majd az utána következő meleggel minden kedvező feltétel kialakult a gyümölcspusztító rovarok szaporodásához. Támadásba...

2

Ismerd meg a primulát, más néven kankalint

A primulák vagy kankalinok még a téli időszak vége előtt lepik el színeikkel erkélyedet, kerted vagy teraszod. Ezeknek a szépségeknek nem kell sok törődés, hogy ámulatba ejtsenek majd...

2

Szakszótár - fűszilázs

zöld v. fonnyasztott fűből készített szilázs. A szénakészítés mellett a fűszilázs készítése is a takarmányok tartósításában egyre nagyobb teret hódít. Jelentős előnye, hogy az...

2

Mezőgazdasági erőgépek, traktorok kiválasztása

Az ember a táplálék előteremtését célzó (mezőgazdasági) tevékenységéhez már ősidők óta használ különböző eszközöket, szerszámokat, gépeket. Az eszközhasználat eleinte...

2

LOVARDÁK, ISTÁLLÓK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE (XIV.)

A talajrétegek építőanyagai A hordozóréteg (az alaptalajtól függően) 1020 cm vastagságú, vízáteresztő sóderkeverékből áll. A belekevert „Korngerüst” (darabos váz)...

2

Így tesznek kárt a darazsak a szőlőben

Bár az idei nyár igen csapadékos volt, ami kedvez a szőlőnek, viszont még így is akad egy kis probléma, ami az időjárással kapcsolatos, ugyanis a meleg tél miatt nem fagytak meg a bogarak.

2

Ültetés WC-papír gurigákba – Újrahasznosítás a kertben

A WC-papír gurigákat a legtöbben rögtön a kukába hajítják, amint „kiürülnek”, azonban a tapasztalt kertészeknek eszükbe sem jutna az efféle pazarlás. Ha szeretnél néhány...

2

Több millió vándormadár élete ér véget Egyiptomban...

Elképesztőek az emberek, nem értem, hogyan képesek erre…A vonuló madarak százmillió nem a hosszú út miatti kimerültség, nem az időjárási viszontagságok miatt veszti életét,...

2

Nem kedvezett a szárazság a burgonyának sem

Jobb lesz időben bevásárolnunk a hazai burgonyából, ugyanis elképzelhető, hogy a tél végére kiürülnek a készletek, igy majd csak az import burgonyára támaszkodhatunk, ami pedig...

2

Őszi növényvédelmi teendők a szántóföldi növénytermesztésben

Az őszi időszakban a szántóföldi növényvédelem vegyszeres beavatkozásoktól már többnyire mentes. A kukorica és a napraforgó betakarítása folyamatban van, a deszikkálásra alkalmas...

2

A vadkár és a vadászati kár jelentősége, törvényi szabályozása

A mezőgazdasági és erdészeti károsítók közül a rovarok és a madarak mellett az erdei vadállomány bír kiemelt jelentőséggel. A szarvas, az őz, a dám, a muflon és a vaddisznó...

2

Nagy tejhozamú tehenek takarmányozása (II.)

„A tehenet a száján át fejik” Ezt azért mondják, mert - amennyiben a genetikai képességek adottak - a tejtermelés a takarmányozástól függ, s a leggyakoribb, tejtermelést...

2

Kertésztanács: hogyan locsold helyesen kerted növényeit?

Egy jó locsolási módszer összetett. Igazodnia kell az éppen aktuális évszakhoz, a növény akkori állapotához, az időjáráshoz, így megelőzzük a felesleges folyadékmennyiséget.

2

Milyen virágokat ültessek májusban? Ezeket a virágokat kell elültetned MOST!

Végre itt van a május, vagyis az igazi tavasz, ami már-már kicsit nyárba is hajlik. Most már nagyon egyértelmű jelét küldi az időjárás is, hogy véget ért a nagyon hosszú, és nagyon...

2

A fejes saláta téli termesztése

A fogyasztók és a zöldségtermesztők az idei télvégi, illetve kora tavaszi piacokon tapasztalhatták, hogy az előző évekhez képest kiemelkedően jó ára volt a fejes salátának. A magasabb...

2

Az év legbabonásabb napja: Luca-nap – december 13.

Luca napjához (december 13.) több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja...

2

Itt a vargánya szezon: Erre figyeljünk

A gombaszezon kezdete az időjárás viszontagságai miatt meglehetősen kitolódott, azonban most már országszerte begyűjthetjük az Ízletes vargányákat az erdőkben járva.

2

Paradicsom hőmérséklet-tolerancia: A paradicsom legjobb termesztési hőmérséklete

A paradicsom az egyik legkedveltebb zöldség, amelyet számos háztartásban termesztenek. Azonban a paradicsomnak specifikus hőmérséklet-igényei vannak, a sikeres növekedés és terméshozam...

2

Ezt sem kell vásárolnod többé – Termessz sikeresen római köményt!

A római kömény (Cuminum cyminum) kétségkívül a világ egyik legnépszerűbb és leggyakrabban használt fűszere, mégis kevesen szánják rá magukat, hogy saját kertjükben termesszenek...

2

A szabadföldi bakhátas szamóca öntözése

A hazai termesztéstechnológia az utóbbi években látványos fejlődésen ment keresztül. A hazai termesztők zöme áttért az egyébként arid, szemiarid területekre kitalált (Kalifornia,...

2

Citrusfélék teleltetése, fontos feladatok!

Fontos, hogy felkészítsük növényeinket a hidegebb napokra. A citrusfélék pedig különleges odafigyelést igényelnek, mivel nehezebben viselik a hidegebb évszakokat. Ezzel a cikkel kívánunk...

2

Bővülő lehetőségek a kalászosok növényvédelmében

Az elmúlt évek hagyományai szerint a DuPont Magyarország ez évben is megrendezte szezonnyitó konferenciáit. Az immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvénysorozat idei témája a...

2

Nehéz helyzetben vannak a szőlőtermelők

Tolna megyében még várnak a szürettel, viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez a jó megoldás a szőlőtermés alacsony cukorfokának problémájára. Ha minden jól megy, akkor a szőlőnek...

2

Tippek és trükkök a kerti eszközök nyári karbantartásához

A nyári hónapokban a kertészkedésre szenteljük figyelmünket, de gyakran elfelejtjük a kerti berendezéseket és eszközöket, amelyek segítségével munkánkat könnyebbé és hatékonyabbá...

2

Aktuális növényvédelem

A novemberi időjárást még nem lehet megjósolni, de az eddigi száraz, csapadékszegény ősz nem kedvezett a vetéseknek, ezért a gyenge növényállományt fokozottan veszélyeztetik a különféle károsítók.

2

Így legyen nyáron is tökéletes a kertedben a gyep!

A nyári hónapok ideálisak a kertben való pihenésre és élvezetekre. Azonban egy gyönyörű, egészséges és gondozott gyep elérése nem mindig könnyű feladat. Ahhoz, hogy kertünk...

2

Csúszik az eper érése – Legalább két hetet kell még várnunk

A gyümölcsök csaknem két héttel később kezdtek el beérni a hűvös tavaszi időjárás következtében, de az őstermelők szerint a termés jó minőségű és bőséges lesz.

2

TÖMEGTAKARMÁNYOK II.

Az őszi és a tavaszi vetésű zöld szálastakarmányokon kívül a legtöbb gazdaságnak szüksége van csalamádéra vagy lédús takarmányra is, hogy zökkenőmentes legyen a folyamatos...

2

Életveszélyes a hideg Amerikában

Amíg nálunk még mindig viszonylag tavaszias az időjárás, addig Amerikában két évtizede nem volt ennyire hideg. Az eddig időjárásnál 11-22 fokkal mértek hidegebbet, rengeteg...

2

9 ötlet, hogyan gondozd kinti növényeidet télen

A hűvösebb éghajlatokon tevékenykedő kertészek sosem biztosak abban, hogy pontosan mi történik majd télen. Talán sok hó esik majd. Talán pont, hogy szokatlanul meleg lesz, vagy épp túl...

2

Mit tehetünk a kültéri pozsgás növényeinkért télen?

A legtöbb pozsgás növény illetve kaktusz kifejezetten szereti a kinti létet. Néhány ott is hagyható egész évben, a telet is beleértve. Ugyanakkor, hidegtűrő képességük e növényeknek...

2

Másodvetésű növények - tarlóburgonya - termesztése

Két vagy több szántóföldi növénynek egy naptári vagy gazdasági éven belül ugyanazon táblán való vetését és betakarítását kettős termesztésnek (vagy másodvetésnek) nevezzük.” (Antal, 1996)

2

Szeptemberi kerti teendők

Akinek vannak gyümölcsfái, veteményes, vagy virágos kertje, az biztos, hogy szeptemberben nem fog unatkozni. Ebben a hónapban elég sok mindenre kell figyelni: a termés betakarításán kívül...

2

300 forint a kilója a meggynek – Mutatjuk a legjobb szedd magad meggyföldeket!

Az eper- és a cseresznyeszezon után elkezdődtek az ország meggyföldjein is a szedd magad akciók. A fajták érésének időpontjától függ a kertészeteket nyitási időpontja is. Ezek a...

2

Különleges Hortenzia fajták – amik csodaszéppé varázsolják kertedet

A hortenzia (Hydrangea) virágok lenyűgöző szépséggel rendelkeznek. Nem véletlenül sok kertész, kerttulajdonos kedvenc virágai, hiszen pillanatok alatt feldobják a kertet! Vannak még...

2

SZÁMÍT-E 20-30% TERMÉSTÖBBLET ÉS EGÉSZSÉGESEBB ÁLLATÁLLOMÁNY A GAZDÁLKODÓKNAK?

Már a kérdés felvetése is furcsa, amikor a termelők ezrei mehetnek (mennek) csődbe, egyesek öngyilkosok lesznek, mások kérnek, tüntetnek - mindhiába, pardon csekély eredménnyel.

2

A szamóca tápoldatozása

A szamóca tápanyagigényes gyümölcsfaj. Minél gazdagabb a talaj eredeti tápanyagkészlete, annál könnyebb megteremteni a szamóca optimális tápanyag-ellátottságát.

2

Így gondoskodj fűszerkertedről a nyár folyamán

A nyarat sokan tartják ideális évszaknak a kertészkedéshez, hiszen ilyenkor kapják a növények a legtöbb napfényt, amire szükségük van, hogy bőségesen teremhessenek. Míg azonban a kert...

2

Kezd véget érni a nyári gyümölcsök szezonja

Már alig találunk a standokon kukoricát, vagy görögdinnyét, viszont őszibarackból és szilvából akad bőven. De már kezdenek megjelenni a piacon az első őszi gyümölcsök, mint a...

2

Itt a tavasz? – Megérkeztek az első gólyák!

Ilyen korai érkezésre szinte még soha nem volt példa, a gólyákat is megzavarta a szokatlanul enyhe időjárás, és a tél hiánya. Vajon mi az oka a gólyák hazatértének, és mi lesz ennek a...

2

consultmodule - Tisztelt Szakértő! Érdeklődni szeretnék, hogy az őszibúzát lehet-e még vetni november 2. hetében (a jelenlegi időjárási körülmények között). Ha igen, milyen csíraszámmal? A vetés után közvetlenül kijuttatott nitrogén műtrágya szükséges-e? Válaszukat elő

November 2. hete már nem ideális az őszi búza vetéséhez, de még lehetséges. Van amikor az őszi búza már nem is tud kikelni az ősszel, csak a hő alatt, vagy később. Az ebből származó...

2

Ősszel a legjobb fát ültetni! Milyen fát érdemes ültetni ősszel?

Az ősz jó időszak a fák ültetésére? Jobb, ha elhiszed. Sok szakértő úgy véli, hogy az ősz az év legjobb időszaka a faültetésre. Ez azt jelenti, hogy sok különböző fát lehet...

2

Tejtermelő tehenek takarmányozásáról szubjektíven

Szaktanácsadóként tevékenykedve több év után nagyon sok olyan tapasztalatra tehet szert az ember, amelynek tanulságai hasznosak a gyakorló szakemberek és a kisebb tehénlétszámmal...

2

Lehet műtrágyázni esőben? A gyepápolási szakértők megosztják a legjobb gyakorlattal kapcsolatos tippjeiket

A gyepápolás során a megfelelő tápanyagellátás elengedhetetlen a gyep egészségének és szépségének fenntartásához.

2

Nő a vetésterület Vas megyében

Gyengébb lett a kukorica termésátlaga Vas megyében, ezért több őszi növényt vetnek, mint az utóbbi években. Nagyjából 1000 hektárral növelték az őszi árpa vetésterületét, a...

2

consultmodule - Tisztelt Tanárnő! Szeretnék információt kérni arról, hogy a szilvafán a gyümölcsök miért "ikresednek"? A két mag szinte összeér, vagy kemény vékony réteg választja el őket. Hogy tudnék védekezni ez ellen?LAJCSI SZELET RECEPT Hozzávalók: 2 ek kak

Hasonló ikergyümölcsök már csonthéjas ( pl. őszibarack) gyümölcsnél  is gyakori volt az idei extrém tavaszi és nyár eleji időjárás miatt. A kiváltó ok tehát a szokatlan...

2

A kukorica kelés utáni növényvédelme

Az utóbbi időben megfigyelhető a kukoricatermesztés intenzifikálása, a termésátlagok növekedése. Ennek egyik legfontosabb technológiai eleme a növényvédelem, mely nélkül a hatékony...

2

Építsünk strapabíró, mutatós támfalat szakértő segítségével!

Számos oka lehet annak, hogy valaki támfalat szeretne építeni kertjébe vagy udvarába. Elképzelhető, hogy a telek olyan lejtőn van, ahol problémát okoz a talaj mozgása és az esővíz...

2

A paradicsom és a burgonya fitoftórás betegsége

A burgonyát és a paradicsomot fertőző járványos gombategség fellépésére az időjárási körülmények kedveznek, a megelőző kémiai védekezés indokolt. A peronoszpórafélékhez...

2

A kukorica tápanyagellátása gyengébb vagy jobb adottságú területeken

A kukorica a búza mellett a másik meghatározó szántóföldi növény Magyarországon. Vetésterületében az 1920-as évek óta lényeges változás nem történt, 1,1-1,2 millió hektár között alakul.

2

Beindult a vargányaszezon – Megjelent a gombák királya a magyar erdőkben

Az erdőkben is zajlik az élet tavasszal, egyre több növény zöldellik és bújik elő a földből, nincs ez másképp a gombák királyával, a vargányával sem. A tavaszi-nyári gombaszezon...

2

Így állíts be a termosztát hőfokát, ha téli vakációra készültök!

Jelöld be ezt a teendők listájáról, mielőtt útnak indulnátok, hogy elkerüld a csövek szétrepedését és a magas számlákat a hideg idején. Összepakoltad a bőröndödet, elvégeztél...

2

Kétszer kellene védekezni a tányérrothadás ellen

Az összefoglaló néven tányérrothadást okozó betegséget alapvetően négy különböző tényező okozza. Az alternária, a diaporte, a botrítisz és a klerocínia. Olyan vegyszerek ismertek,...

2

Három egyszerű módja, hogy felfrissítsük a talajt a tavaszi vetésre

Hogyan frissítsük fel a talajt a tavaszi vetésre? Egyszerű módszerek a talaj előkészítésére, a magvetési időszakra. Ezekkel az egyszerű, de hatékony talajmelegítő technikákkal...

2

Januári tyúk gondozási tippek: vigyázzunk rájuk a hidegben!

Habár a januári időjárás kifejezetten hűvös, hideg és sokszor csapadékos, szeles a tyúkjaink továbbra is szeretnek kimenni az ólból, és friss levegőn is szívesen tartózkodnak, azonban...

2

Madárfiókát találtam a földön! – ezeket tedd és ne tedd

Mivel a legtöbb madár fészkelési időszaka a tavasz és a nyár, most hamarosan itt az ideje, hogy a fiókák és a fiatal madarak úgymond kitárják a szárnyaikat. Egy madárfióka...

2

consultmodule - Kedves Zsuzsanna! Elpusztulhat-e az őszibarackfa ha szinte teljesen leszedjük a leveleit amelyek levélfodrosodás miatt fertőzöttek lettek? Hogyan védekezhetek ellene ilyenkor? Mit tehetek a vakondok ellen, szinte teljesen felszántják a virágoskertet, nem

Kedves Laura! A tafrínás torzult levelek lehullanak maguktól is, de folyamatosan fertőzik még az egészségeseket is. Először azokat a leveleket csipegessék le, amiken a torzulás, a...

2

5 trópusi virág, ami cserépben teraszon, gangon is termeszthető

Magyarország változékony éghajlata ellenére, lehetőségeink vannak arra, hogy trópusi hangulatot varázsoljunk a teraszunkra vagy a gangunkra. Számos trópusi virág van, amelyek cserépben is...

2

Csodás örökzöld – ismerd meg a kaméliát

Ti tudjátok, mely növények lehetnek a legbüszkébbek arra, hogy a világon a legfogyasztottabb teáknak számítanak? Nem is lehet kérdés, hogy a kamélia vagy japán kamélia, mely a...

2

A sertéshús minőségét befolyásoló tényezők

A hús minőségén a levágott sertésből kitermelt izomzat vagyis hús tulajdonságait értjük, fogyasztási, feldolgozhatósági szempontból. A húsminőséget számos genetikai és környezeti-...

2

Megkezdődött az aratás

Közepes termésátlagok mellett átlagos aratásra lehet számítani.

2

Minden, amit tudnod kell a téli túrázáshoz – Hasznos tippek és tanácsok

Minden téli kirándulásnak meg van a maga varázsa, főleg ha még hópelyhekkel is elkápráztat minket a természet. Egészen más élmény ebben az időszakban felfedezni a legszebb...

2

Kitűnő az őszibaracktermés a Homokhátságon

Az idei időjárás megkegyelmezett az őszibaracknak a Homokhátságon. A korai fajták szedésével már elkezdődött a szüret a dél-alföldi Szatymazon.

2

Hogyan lehet újraéleszteni a gyepet havazás után?

Még akkor is, ha a fű jól néz ki a hó elolvadása után, szüksége lesz egy kis segítségre, hogy visszanyerje formáját tavaszra és nyárra.

2

Mikor érett az uborka? - Betakarítási tippek az uborkákhoz

Az uborka termesztése izgalmas és kihívásokkal teli időszak a kertészek életében. Ahhoz, hogy friss, ízletes uborkát szüretelhessünk, megfelelő időben kell betakarítani őket.

2

9+1 augusztusi kerti teendő, amit neked is el kell végezned

Ahogy beköszönt az augusztus, a kert szerelmesei izgatottan készülhetnek az év egyik legszebb hónapjára. Az augusztus a nyár utolsó hónapja, és a kertészeti munkákban is egy fontos...

2

Ezeken a helyeken még kiélvezhetjük a balatoni panorámát az ősz utolsó hétvégéjén!

A tél közeledtével még nem kell lemondanunk az egyik kedvenc belföldi úticélunkról, hiszen most is találhatunk olyan helyeket a Balatonon, ahol az ősz utolsó hétvégéjén is pazar...

2

Ártalmas lehet a halak számára a kánikula, akár meg is fulladhatnak – mégis van rá megoldás!

Nemrég a Velencei-tó környékéről sokkoló hírt kaphattunk – a vízből tonnaszámra szedték ki a haltetemeket, ami több kérdést is felvethet. Az első, hogy alkalmas-e még a terület...

2

Minden, amit a muskátliról tudni akartál

Az átteleltetett muskátlik télen rendszerint csak kevés fényhez jutnak, ezért tavaszra leveleik nagy részét elvesztik, a megmaradtak pedig megsárgulnak. Az időközben kifejlődött új...

2

Takler Pincészet: családi csapatmunka

Az 56-os úton, Szekszárd és Bátaszék között, a Decsi-hegy oldalában igen takaros „parasztházban” működik a Takler Pincészet, az ország egyik legismertebb és legelismertebb...

2

Gazdaként ezeket az időpontokat tartsd be, ha nem akarsz sokat bukni!

A mezőgazdaságban dolgozók munkáját számos tényező befolyásolhatja. Ilyen külső környezeti tényező az időjárás vagy a munkálatok helyes időpontjának betartása. De egy gazdaságot...

2

Jó évjáratú lesz az idei Tokaji

Jónak ígérkezik a 2014-es tokaji aszú, a szőlő minősége meghaladja az előzetes várakozásokat. Az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. tájékoztatása szerint az átlagosnál...

2

Műanyagok felhasználása a mai agrárgazdaságban

Tisztelt Olvasó! Alábbi cikkünk azon elgondolásból íródott, hogy a hazai agrárgazdaságban dolgozó szakemberek áttekinthető képet kaphassanak a 20. század második felének, és...

2

Az alma rettegett betegsége: így védekezz ellene!

A tavasz nem csak a fák metszésének időszaka, érdemes ilyenkor több figyelmet fordítanunk fáink és cserjéink egészségére is. Az almaültetvényekben számos kórokozó gomba jelenhet meg,...

2

Nagyon nagy kárt okozott a lisztharmat

A lisztharmat hatalmas károkat okozott a szőlőtermésben. A NÉBIH szerint viszont nemcsak az időjárás tehet a kórokozók elterjedéséről, hanem a gazdák késlekedése is, mert túl...

2

Ahogy beköszönt az ősz, tegyél rendet az üvegházadban: kövesd ezeket a tippeket!

Az őszi időszak beköszöntével eljön a pillanat, amikor az üvegházad gondozása és előkészítése fontos feladattá válik. Az őszi hónapok hűvösebb időjárása és a nappalok...

2

Újévi szokásaink: innen erednek!

Elődeink inkább az évszakváltásra koncentráltak erősebben, azokat búcsúztatták-ünnepelték, így a szilveszteri és újévi népszokások egyáltalán nem tekintenek olyan nagy múltra...

2

A nagy magvetési kisokos – Avagy mikor és hogyan vessük a különböző magokat

A kertészkedés sokak számára tavasszal indul be, hiszen a hőmérséklet és a talaj ekkorra válik először élhetővé a magvak és a palánták számára. Tény, hogy a legtöbb növényt...

2

Minden, amit a függőkosaras növénytermesztésről tudni kell

A helyben szűkölködő kertészeknek mindig újabb és újabb módszereket keresnek arra, hogy hogyan használhatják ki azt a kevés területet, ami a rendelkezésükre áll. Az egyik...

2

8 színpompás évelőágyás, amely megszépíti az őszi kertet

Bár a nyárnak halkan búcsút mondunk, az ősz még mindig tartogat számunkra szépségeket a kertben. Az őszi évelő növények ilyenkor ragyogó virágokkal díszítik a kerteket, és hűvös...

2

Pusztít a gombás fertőzés a párás, meleg időben – Így védekezz!

A gombás fertőzések melegágya a párás és meleg időjárás, maikor a legtöbb növényünk veszélynek van kitéve. A gombás fertőzések különböző betegségei jelenhetnek meg a takarmány...

2

Organikus rovarriasztószer fokhagymából és paprikából házilag!

Egy olyan szuper hatásos növényvédőszert mutatok most be nektek, ami tényleg képes csodákat művelni a kertben, a legjobb viszont az benne, hogy saját kezűleg elkészítheted fillérekből! 

2

Vadkárok a mezőgazdaságilag művelt területeken, és az ellenük való védekezés lehetőségei

A mezőgazdaságban okozott vadkárok a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a szőlőben a mezőgazdasági kultúra...

2

A szagosbükköny (Japanese Sweet Pea) virágok varázsa és gondozása

A szagosbükköny (Lathyrus odoratus), más néven Japanese Sweet Pea, lenyűgöző virág, amely színpompájával és kellemes illatával elvarázsolja a kertedet vagy az erkélyedet.

2

Kemény vagy lágynyakú fokhagyma – melyiket termesszük a veteményesben?

A fokhagyma rendkívül népszerű növény, és különféle fajták széles választékát kínálja. A keménynyakú és a lágynyakú fokhagyma két fő kategóriája, és a „nyak”...

2

Hogy lehet egy sportszerből munkagép?

A quadokról sokaknak a hangos motorbőgés, a szúrós benzingőz szaga, vagy a réteket, erdőket elcsúfító keréknyomok jutnak eszükbe. Ezzel szemben azonban léteznek olyan quadok, melyek a...

2

Szakszótár - időjárási front

két különböző hőmérsékletű légtömeget elválasztó határfelület, amelynek mentén felszálló —>légáramlás uralkodik. A felsiklási v. meleg frontok főként ősszel és tél...

2

Vess évelő napraforgót most ősszel és kövesd ezeket a tippeket!

A napraforgók a nyár szimbólumai, azok a hatalmas, sárga virágok, amelyek követik a Napot. Sokan szeretik ezeket a növényeket a kertjükben vagy akár a ház előtt is. Az évelő napraforgó...

2

ADVANTA „a fejlődés útja…”!

Az idei évben, mi olyan fajtákat és azok vetőmagjait kínáljuk Önöknek, mint eddig. Ahogyan azt az elmúlt években tettük, évente újabbakat és újabbakat, évente jobbakat és még...

2

Hogyan vigyázz kerti tavadra télen? - mutatjuk tippeinket

Azon felül, hogy nagyon szépen díszíti kerted, a kerti tavak rengeteg kis ökoszisztémát foglalnak magukba, és nagyon oda kell figyelnünk, hogy fent tudjuk tartani ennek törékeny...

2

RENDSZERVÁLTÁS AZ ÖNTÖZÉSBEN II.

A csepegtető öntözés szerkezetei az 50-es évek, a műanyagok kifejlesztése és előállítása után terjedtek el tömegesen, annak ellenére, hogy Kornief már 1925-ben, Bordas 1931-ben leírta...

2

Az államilag elismert őszi káposztarepce fajták kísérletei 2004 - 2005

Az őszi káposztarepce kisparcellás fajta-összehasonlító kísérleteket az ország 15 termőhelyén vetettük el az elmúlt év őszén.

2

Hogyan és mikor kell betakarítani a shallotta hagymát, azaz mogyoróhagymát

A shallotta hagyma, más néven mogyoróhagyma, népszerű és ízletes növény, amelyet gyakran használnak a kulináris világban. A betakarítás időzítése és módja fontos szerepet játszik a...

2

Néhány tanács a strucc csibék felneveléséhez

Napjainkban, amikor egy választási malac ára - legalábbis erre, mifelénk-12.000-12.500 forint körül van - bizony egyre többen gondolkodnak el azon, hogy nem kellene-e inkább struccok...

2

A napraforgó termesztésének helyzete, a hibridmegválasztás fontosabb kérdései

A magyarországi olajnövény termesztésben meghatározó jelentőségű a napraforgó, a vetésváltási korlátok miatt azonban a fő hangsúlyt a termesztéstechnológia minőségi fejlesztésére...

2

Szabad-e vagy kell-e eső után újra klórozni a medencét?

A klór a medencék vízének tisztaságát és higiéniai szintjét biztosítja, és rendkívül fontos a medence rendszeres karbantartásában. Azonban egy gyakori kérdés merülhet fel:...

2

A friss paradicsom antioxidáns tulajdonságú vegyületeinek és hidroximetil-furfurol tartalmának értékelése

A friss paradicsom és a paradicsomból készült ételek hazánkban is kedvelt fogyasztási cikknek számítanak, amit a statisztikai adatok is alátámasztanak. Az egy főre jutó fogyasztás (12...

2

Enyhe fagyok, fagykár – így védekezz ellene, illetve mentsd meg növényeidet

A növényekről köztudott, hogy nem bírják valami jól a hideget. Semmi sem képes olyan nyersen a talajba tiporni egy kezdő kertész lelkesedését, mint egy meglepetés szerűén érkező kora...

2

A szabadföldi paprika tápanyagellátása

A termesztéstechnológia sarkalatos pontja a tápanyagellátás, melynek megvalósításakor a következő kérdések merülnek fel: Mennyi és milyen tápanyagot adjunk ki, mikor és milyen módon...

2

6 ok, amiért a nárciszhagymáid nem virágoznak- és a megoldás

Semmi sem hirdeti olyan vidáman, olyan harsogóan a tavasz beköszöntét, mint a nárciszok napsütéses sárga trombitái. Szóval tudjuk milyen csalódás, ha nem virágoznak. Néhány éve...

2

A minőségi búzatermesztés kritikus elemei

Évszázadok óta, tradicionálisan meghatározó jelentőségű növénytermesztési ágazat hazánkban a búzatermesztés. Termesztésével gyakorlatilag – a területnagyságtól függetlenül...

2

Közeleg a tél

Az eddig telünk nem volt az igaz, Karácsonykor napszemüvegben sétálhattunk, volt, ahol 10 Celsius fok fölé is emelkedett a hőmérséklet, csapadék sem volt egyáltalán. Sokszor kaptunk...

2

A repce tápanyagellátása

Hazánkban a repce termesztésében fokozott szerep jut a tápanyagellátásnak. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy maga a növényfaj tápanyagigénye is magas, ugyanakkor az áttelelést...

2

Vethetek fűmagot télen? – itt van a válasz rá!

A téli időjárása sokszor tönkreteheti a pázsitodat. Olyan fű maradhat belőle, amely megsárgul, foltossá válik vagy visszaszárad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a téli hónapokban ne...

2

A gyönyörű Kamélia ezer arca – 10 elegáns fajtája a gyönyörű virágos cserjének

A Kínából és Japánból származó Kaméliák telepítése Európába, majd Amerikában először a 18. században történt. Ma már rengeteg Kamélia fajtát megkülönböztethetünk, amikkel...

2

5 tavaszi terasz takarítási hiba: ezeket ne kövesd el!

A tiszta és jól karbantartott terasz elengedhetetlen ahhoz, hogy a fa fedélzet a lehető legjobban nézzen ki. A nedvesség és időjárás elleni rendszeres karbantartás nem választás...

2

A kukorica és a burgonya növényvédelmi aktualitásai

Sajnálatos, hogy a 2002-es év tavasza az ország nagy részében ismételten száraznak bizonyul. Ez nemcsak a kukorica kelését és kezdeti fejlődését, hanem a preemergens gyomirtószerek...

2

Fekete foltok a paradicsom levelein? - Így kezeld megfelelően!

A paradicsom a kertészek és otthoni kerttulajdonosok egyik kedvenc terménye. Friss ízével és számtalan felhasználási lehetőségével ez az egészséges gyümölcs a konyhában is alapvető...

2

A vetésidő hatása a napraforgó hibridek fontosabb agronómiai paramétereire

A napraforgó termesztéstechnológiai elemei közül jelentős mértékben befolyásolja az alkalmazott vetésidő a különböző mennyiségi és minőségi paramétereket. Az optimális vetésidő...

2

Valóban depóbúzát akarnak termelni Magyarországon?

A címben szereplő már-már költői kérdés az Agro+Mashexpo 2006 kiállítás Fórum színpadán tartott szakmai előadás hozzászólásaként hangzott el, s én mégis ezzel a gondolattal...

2

Aktuális növényvédelem

A januári-februári melegebb, napos időjárás kizöldítette az őszi kalászosokat, repcetáblákat. A kemény, hideg időszakot az akkor még meglévő hótakaró alatt jól átvészelték. A...

2

Mit csináljak, hogy ne nőjön olyan gyorsan a fű?

Elérkezett: itt a tavasz, és vele együtt itt az idő, amikor vasárnaponként lehet a fűnyíró hangjára ébredezni, na meg azon gondolkodni, hogy mikor nyírjunk füvet, megint…meg...

1

Záporokkal, zivatarokkal érkezik a hőségnek véget vető frontrendszer

A hét elején záporokkal, zivatarokkal érkezik a hőségnek véget vető frontrendszer, a szél helyenként élénk lehet, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat - derül ki az Országos...

1

A téli füvesítés előnyei és hátrányai

Ha a legjobb eredményt szeretnénk elérni a füvesítésben, akkor elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, mikor érdemes elszórnunk a magokat.

1

Ez 2023 legtrendibb virága, és lehet, hogy már nő is a kertedben

Beköszöntött a tavasz, ami azt jelenti, hogy itt az ideje a virágok növekedésének. Ha eldöntöd, hogy ebben a szezonban mely virágokat ültesd el a kertedben, akkor van egy lehetőségünk,...

1

Sakura, azaz japán cseresznyevirág kertedbe – ezeket a fajtákat válaszd!

A Sakura Japán egyik jelképévé vált, mivel tavasszal beborítják a Felkelő Nap országának városait a rózsaszínben pompázó, sűrűn virágzó fák. A sakurának azonban számtalan...

1

Ne dobd ki: a tojáshéj igazi csodaszer a kertben, rengeteg mindenhez jó!

A tojásokról mindenki tudja, hogy egészségesek. Tele vannak vitaminnal, ásványi anyagokkal és fehérjével – csupa olyan dologgal, amik fontosak az ember szervezete számára. Egyes...

1

Cukkini a kertben – Így termessz saját kezűleg cukkinit!

A jelenlegi gazdasági helyzetben egyre drágábban tudunk beszerezni minden élelmiszert a boltban, ezért egyre többen kezdenek el otthon termeszteni saját zöldséget és gyümölcsöt. A cukkini...

1

10 ehető virág, amiket érdemes megkóstolni a tavasszal

Ahogy a tavasz lassan végérvényesen is átveszi az uralmat az időjárás felett, lassan a növények is rügyezni kezdenek, hogy idővel virágokba borulhassanak. Tavasszal lényegesen több friss...

1

A muskátli leggyakoribb problémái és kezelésük

A muskátli az egyik legnépszerűbb beltéri és kültéri virágos növény, ami azért is olyan népszerű, mert elég szívós is- ennek ellenére számos betegségre érzékeny, könnyen...

1

Miért reped meg a paradicsom? – ez az oka és így javítható

Miért repednek a paradicsomjaim? – kérdezed magadtól csalódottan. Íme, mi történik. Az érő paradicsom szárvége körüli sérült bőr gyakran a repedés következménye, amelyet...

1

Miért nem érik be a paradicsom? – ezek lehetnek az okai

A paradicsom lehet az egyik legkifizetődőbb növény a kertben, de egy kicsit frusztráló is lehet. Nemcsak a paradicsomnövény betegségekre kell ügyelni, mint például levelek pöndörödése...

1

Itt a tavaszi gombaszezon! Irány gombászni!

Gombászni nem csak ősszel tudunk, tavasszal is nagy szezonja van a kalaposoknak. Tavasszal szívesen megyünk kirándulni a természetbe így, ha erdős területre megyünk, érdemes nyitva tartani...

1

12 zöldség és gyümölcs, amiket tavasszal érdemes elültetni

Végre itt a tavasz, és az időjárás enyhülésével lassan a talaj is kezd megmunkálhatóvá válni. Ha szeretnéd idén a legtöbbet kihozni kertedből, akkor már most érdemes hozzálátni az...

1

Minden, amit a rizsföldekről tudni akartál III. rész

1

A kerti szépecske – ismerd meg Te is a menyecskeszemet

A menyecskeszem vagy más néven szépecske közepes termetű, az egyik legváltozatosabb külsejű virág. Mostani cikkünkben tudj meg mindent erről a különleges dísznövényről, emellett pedig...

1

Mitől pusztul el a gyep télen? – A téli elhalás kezelése

Több oka is lehet annak, hogy a fű elpusztul a téli hónapok során. A fű téli elhalásának árulkodó jelei azok a foltok, amik az után is barnák és élettelenek maradnak, miután tavasszal...

1

Az opuntia, másnéven fügekaktusz

A köztudatban élénken él a sziklakertek említése kapcsán, hogy oda bizony kaktuszt kell ültetni. Ugyanakkor ez így önmagában nem igaz, számos kaktuszfaj nem érzi jól magát az ilyen...

1

Így gondozd a télálló kaktuszokat

A kaktuszok, mondhatni, reneszánszukat élik, sokan tartanak otthon az erkélyen, vagy épp a kertjükben ilyen növényt. Azonban figyelembe kell venni, hogy hazánk éghajlata nem kedvez minden...

1

Szlovákia fenséges szépségének felfedezése: A legjobb túraútvonalak bemutatása

Az Európa szívében elhelyezkedő Szlovákia rejtett gyöngyszem a túrázás szerelmeseinek. Az érintetlen tájakkal, zord hegyeivel és magával ragadó természeti csodáival ez az ország...

1

Ezek a legnépszerűbb nyári virágok a kertészek körében

Sokan vágyakozva várják a nyári hónapokat, amikor a természet kibontakozik a legszebb színekben. A virágok ebben az időszakban egyedülállóan gyönyörűvé varázsolják kertjeinket. Ha...

1

Így hat a sárgarépa az egészségünkre

A sárgarépa évelő növény, a zellerfélék családjába tartozik, többnyire húsos, ehető, általában narancssárga színű gyökeréért termesztik. Rendkívül gazdag karotinban, melynek...

1

Remek fűszer-, illetve gyógynövény - ismerd meg a kakukkfüvet!

A kakukkfüvet már évezredek óta termesztik több kultúrában is. Fedezd fel Te is jótékony hatásait, és hogy hogyan kell termeszteni.

1

Íme, a világ legokosabb madara (Videó)

Elképesztő madarat mutatunk most be nektek, nálunk elnyerte a legokosabb madár címet, ez pedig nem véletlen!

1

Hogyan ültess mákot?

Kerti mákot szeretnél ültetni, hogy csodálhasd a gyönyörű virágait? Vagy egyszerűen csak szeretnéd, ha a mákostésztádra kerülő apró fekete szemcsék a saját kertedből származnának?...

1

Minden, amit a macskák betegségéről tudni kell a téli időszakban

A téli időszak a macskák számára előidézhet néhány megbetegedést, elsősorban náthát, vagy macskainfluenzát. A hideg hatására a macskák szervezete lelassul, nyálkahártyájuk...

1

A kertészek titka: Így virágzik egész nyáron a rózsa

A rózsa minden bizonnyal az egyik legkedveltebb és legelragadóbb virág a kertekben. Gazdag színeik, különleges illatuk és bájos megjelenésük miatt vonzza a figyelmet és varázsolja el a...

1

Miért érdemes fák törzsén hagyni a borostyánt?

Rajta kell hagynunk fáinkon a borostyánt, vagy inkább szedjük azt le? Ez a kérdés már hosszú ideje sokakat foglalkoztat. Néhányan úgy vélik, hogy egy partnerkapcsolat, jó szövetség...

1

Bemutatkozik a krókusz

A krókusz az aljnövényzet gyönyörű virága, elegáns formájával és csodálatos színvilágával. Az újjászületés hírnöke. Hidd el, amilyen könnyen rá lehet nézni szépségére,...

1

Milyen házat érdemes választanod kutyusodnak?

Menedéke, háza, megnyugvó helye – a kutyaház mindezeket jelenti kiskedvencednek. A méretétől, illetve fajtájától függően rengeteg modell közül választhat, melyben kutyád...

1

Gyöngyike – termesztése és gondozása

Élénk kék színével a gyöngyike biztos, hogy fel fogja villanyozni kertedet a tavasz megérkeztével, amennyiben nagy mennyiségben ülteted. Igénytelen, nagyon jól alkalmazkodik, és minden...

1

6 korai zöldség, melyet februárban már elvethetsz

Ezeket a korai zöldségeket érdemes még a tavasz kezdete előtt elvetned. Íme, ezek a rövid termesztési ciklusú, alacsony zsírtartalmú, vitamindús zöldségek biztosan jól fognak esni...

1

Ezek a zöldségek árnyékban is tökéletesen termeszthetőek

A legtöbb zöldség teljes napsütésben fejlődik a legjobban – azaz naponta több mint hat órán keresztül közvetlen napfényben. De ha a te udvarod olyan, mint az enyém, akkor az...

1

Tél kedvelő növények - nekik nem okoz gondot a fagy!

Egyes növényeknek nem okoz gondot a téli időjárás, sőt a hó sem, hiszen hótakaró alatt is virágzik, nézzük, mivel díszítheted kertedet télen!  

1

Kell-e kiskedvencedre kutyakabát télen?

Gyakran látni az utcán a hideg hónapok során, hogy a kutyusok kabátot viselnek. Vajon ez csak egy divathóbort, vagy valóban szükségük van rá? És ha tényleg kell nekik, mire érdemes...

1

Itt az ideje a növények teleltetésének? - Szakértőnk válaszol!

Ismét eljött az idő, érkezik a hideg, a növények esetében pedig érdemes elvégeznünk a teleltetést. Mikor és mit kell tennünk? Most mindent elmondok nektek, gyertek velem és...

1

Így tenyéssz gazdaságosan kacsákat a húsukért

Akik foglalkoztak már tyúktenyésztéssel, azok valamivel magabiztosabban vágnak bele a kacsák húsért való tenyésztésébe is. A helyzet azonban az, hogy, ezek a szárnyas haszonállatok...

1

Anyósom titkos trükkjével szebb lehet a muskátlid, mint valaha!

Vannak olyan titkos trükkök, amiket nem mondanak el minden kertészetben, mert tényleg csak a legprofibb kertészek ismerik azokat. A muskátlik népszerű virágok, ezért most nektek is elmondom...

1

Fantasztikus előnyökkel jár az őszi előültetés – Szakértői tanácsok

Kertészként bizonyára te is gyakran tűnődsz el azon, hogy hogyan biztosíthatod a legjobb körülményeket növényeid számára. Azonban míg sokan csupán a csírák kihajtása után...

1

Júliusi trágyázás a kertben: tanácsok egy szakértőtől

Júliusban éppen itt az ideje, hogy a trágyázásra koncentráljunk a kertben. Tudod, ez az egyik legfontosabb feladat, amely segít növényeinknek egészségesen növekedni és virágozni. Ha még...

1

Hogyan teleltessük a citromfát helyesen? - Szakértőnk elmondja!

Szakértőnket kértük fel ismét arra, hogy segítsen nekünk, nektek! Most a citromfa sikeres teleltetéséről szóló írását mutatom meg, amit érdemes elolvasnotok!

1

Kirándulás a nyári hőségben? - Szurdokvölgyek, ahol nyáron is kirándulhatunk

Nyáron a forró időjárás sokakat elriaszt a hosszú túráktól és a természet felfedezésétől. Azonban vannak olyan természeti csodák, mint a szurdokvölgyek, amelyek a nyári hőségben is...

1

Így védekezz mérgek nélkül a csigák ellen!

Sok kertész olyan pánik- vagy éppen dührohamot kap a csigák láttán kertjében, hogy rögtön szalad is a legközelebbi gazdaboltba, hogy megvegye az első csigaölő vegyszert, amit megpillant a polcokon.

1

Lassan ideje havat lapátolni! Így csináld biztonságosan és hatékonyan!

A hólapátolás senkinek sem tartozik a kedvenc feladatai közé, pedig amint otthonod fehérbe takarózik, muszáj leszel letakarítani a kocsifeljárót, illetve a porta más forgalmasabb részeit....

1

Dobd fel a kertet!

Szeretsz gyönyörködni a kertben? Szívesen feldobnád valahogy? Mutatok egy hihetetlenül egyszerű módszert arra, hogyan tedd a kerted még hangulatosabbá, hogyan csempéssz bele egy kis színt,...

1

7 gyakori ok, amiért a muskátli levelei megsárgulnak

Annak meghatározásához, hogy mi bántja a muskátli leveleit, kezdd a virágok alapos pillantásával. Fontos tudni, hogy milyen növényfajtával rendelkezel, mert a muskátli levelek sárgulása...

1

A kínai rojtosvirág (Loropetalum) termesztése és gondozása

A kínai rojtosvirág (Loropetalum) egy lenyűgöző növény, amely szép rózsaszín vagy lila virágokkal és díszes, rojtos levelekkel szépíti a kerted. Tudj meg mindent a termesztéséről és...

1

Hogyan nevelj koriandert?

Mindent figyelembe véve a koriander egy viszonylag könnyen termeszthető gyógynövény, mely kiváló választás azok számára, akik nem csak kertészkedni szeretnek, de főzni is. A koriander a...

1

Hogyan gondoskodj a konyhakertedről télen

Télen, senkinek sem titok, hogy a kertészeti tevékenységek nagyon lecsökkennek. Ez ugyanakkor nem ok arra, hogy ne figyeljünk, akár csak kis mértékben is oda kertünkre, illetve a...

1

Szélben táncoló virágok – ismerd meg Te is a madármályvát

A madármályvák közepesen magas, bokrosodó növekedésű, egynyári növények, melyek Európa mediterrán területeiről származnak. Rózsaszín vagy fehér színeivel látványos díszei...

1

Hasznos vagy nem a vízelvezető lánc?

Hasznosak vagy haszontalanok a vízelvezető láncok? Most mindenre fény derül! 

1

Hogyan termessz orvosi zsályát kertedben

A zsálya egy olyan fűszernövény, melyet gyakran kifelejtünk kertünkből. Pedig levelei akár frissen, akár szárítva is hasznukra válhatnak akár szószokban, öntetekben, akár olyan...

1

Kertészkedés márciusban – Mit ültessek?

A március bár már tavasznak számít, az időjárás még mindig hideg lehet. Ezért a kertészkedésnél érdemes ilyenkor még odafigyelni mit ültetünk – lehet az zöldség, vagy...

1

A 10 legjobb hidegtűrő virág: mely virágok bírják legjobban a telet

Milyen is egy hidegtűrő virág, miket érdemes a hidegebb időszakban nevelni környezetedben? Alábbi cikkünkben segítünk, most megtudhatsz mindent a hidegtűrő virágokról.

1

Íme, mit ültess ősszel a legszebb tavaszi udvarért

Mielőtt beköszönt a tél, az ősz a tökéletes időszak például hagymák és évelő növények ültetésére. Jövő tavasszal ezek a virágok fognak először virítani.

1

10 hiba, amit kertészként elkövethetsz

Néha a legegyszerűbb dolgokat rontjuk el, amikor kedvenc hobbinkkal foglalkozunk. Íme, 10 gyakori hiba, amelyet kertészként elkövethetünk – és, hogy hogyan kerüljük el őket.

1

Kövesd ezt a nyári kerti ellenőrzőlistát, hogy ebben az évszakban is tökéletes legyen a kerted

A nyári kertészkedés örvénylő tevékenységnek tűnhet: a virágokat ki kell ültetni, mielőtt túl meleg lenne a virágzáshoz. A talajtakarót fel kell frissíteni, hogy megakadályozzák a...

1

Teendők a kertben – ezek várnak októberben

Októberben is megvannak azok az időszakos munkák, melyeket érdemes a hónapban elvégezned, ezzel is felkészítve kertedet az egészséges nyugalmi időszakra, valamint növényeidet az...

1

Hasznos tippek - így tartsd karban kertedet ősszel

Ősszel sem áll meg az élet a kertekben – rengeteg kertimunkáról beszélhetünk, melyeket érdemes még és már ilyenkor elvégeznünk. Arról nem is beszélve, hogy ha ősszel előre...

1

Nem kell búcsút mondanod a színes erkélyednek - ezek a növények segíteni fognak!

A színes virágládáknak egyáltalán nem kell az ősz megérkeztével búcsút intened, csupán olyan növényeket kell választanod velük kapcsolatban, melyek a már hűvösebb időszakban is...

1

Nem virágzik a hortenziád? – ezek a lehetséges okai és így oldd meg!

Mi történik, amikor a hortenziád nem virágzik olyankor, amikor más hortenziái tele vannak virággal? Ha a növényeid általában egészségesnek tűnnek, a jó hír az, hogy a probléma...

1

Az őszi betakarítás zöldségei – mikor érdemes ősszel zöldségeket ültetni

Sokan úgy gondolják, hogy a nyár az egyetlen évszak arra, hogy friss, saját magunk által termesztett salátát fogyasszunk kertünkből, de a valóság az, hogy ősszel is könnyen...

1

Most kell szaporítani az aloe verát, ha több növényt szeretnél!

Az Aloe vera egy lenyűgöző növény, amely nemcsak szép díszítéssel szolgál otthonunkban, hanem számos jótékony tulajdonsággal is rendelkezik. Ha szeretnél több ilyen csodálatos...

1

Ilyet még nem láttál: az egész Alcsúti Arborétumot beborította a hóvirág

Itt a tavasz, most már nem lehet letagadni. Süt a nap ezer ágra, dalolásznak a madarak és nyílnak a hóvirágok. Ilyen varázslatosat még te sem láttál: szinte az Egész Alcsúti Arborétumot...

1

A kerti tó tavaszi nagytakarítása: íme a legjobb módszer kerti tó tavasziasításhoz

Beköszöntött a tavasz, már bújnak elő a földből a tulipánok és a krókuszok, a fák is új életre kezdenek kelni, így ideje elvégezni a nagytakarítást a kertünkben is. A kerti tó...

1

Jó, ha tudod: az uborka növekedésének 5 szakasza

A legtöbb uborkafajta 50-70 napon belül készen áll a betakarításra attól a naptól számítva, amikor magról ültetted. Ha egynél több fajtát választasz különböző betakarítási...

1

7 hasznos tipp a tulipánok elültetéséhez

A tulipánok termesztése egyáltalán nem nehéz feladat, de sokkal gördülékenyebben megy majd, ha odafigyelsz néhány fontos részletre. Ha idén egészséges, gyönyörűen virágzó...

1

Így termelj kék kukoricát és készíts belőle kék tortillat!

Napjainkban egyre népszerűbbek az olyan termékek, mint például a hopi kék kukoricából készült tortilla. Felkapottsága nem is igazán meglepő, hiszen a kék kukoricát egyfajta...

1

Remek kalászos termésre számíthatnak idén a gazdák Magyarországon

Az idei kalászos termés Magyarországon kifejezetten jó eredményeket ígér, és a gazdák bizakodva tekintenek a közelgő betakarítás elé. Az Agrárszektor beszámolója szerint a búza ára...

1

Most kell elültetned a liliomot: Így ültesd el a liliomot ősszel!

Az ősz egy kiváló időszak a liliomok ültetésére! Most kell gondoskodnod arról, hogy jövő tavasszal, illetve nyáron csodaszép és illatos legyen a kerted! Mikor és hogyan ültesd el a...

1

A 6 legjobb árnyéktűrő fűszernövény

Árnyékos kerttel rendelkezel, mégis szeretnél egy fűszerkertet? Egyáltalán nem kell róla lemondanod, mostani cikkünkből megismerheted azokat a fűszernövényeket, melyek képesek lesznek...

1

Vannak olyan növények melyeket mégis érdemes szezon végén metszeni?

A növények metszésének kérdése szinte mindig aktuális – akadnak ugyanis olyan növények, melyeket évente többször kell megmetszeni, ezek pedig különböző hónapokhoz köthetőek....

1

Május a kertben – ezeket a kerti munkákat érdemes elvégezned

A kertészkedés bár a jó idővel indul el, mégis májusban végezzük el annak oroszlánrészét. Ennek elsődleges oka, hogy ekkor már az esőzések, meleg hatására ténylegesen elkezdenek...

1

Hogyan tudsz segíteni egy madárfiókának kertedben? Mutatom, mivel nem fogsz neki ártani!

Amennyiben kertesházban élsz, szinte bármikor megeshet, hogy kertedben, udvarodon egy apró madárfiókával találkozol. Ugyanakkor ebben az esetben óvatosnak kell lenned, hiszen akár segítő...

1

A tubarózsa gondozása – ismerd meg ezt az illatos szépséget

Nincs olyan gyermek vagy felnőtt, aki nem ismerné a kis kedves dalocska sorait: „cifra palota, zöld az ablaka, gyere ki te tubarózsa, vár a viola”. Nem is véletlen, hiszen, ha az...

1

Környezetbarátnak tartod magad? Akkor így gondozd kerted!

Hogy kertünk környezetebarát legyen, véget kell vetnünk a fölösleges szeméttermelésnek, el kell kerülnünk a szintetikus anyagok használatát. Emellett, ezekkel a tippekkel organikus...

1

Mikor érdemes elültetnünk a nyáron virágzó növényeinket?

Mindenki szeretné, hogy nyárra kertje a legváltozatosabb színekben pompázzon. Erre viszont elő kell készülni, valamint érdemes tudni, mikor kell elültetni virágainkat, hogy a nyárra...

1

5 alapvető tipp a paradicsom kötözéséhez és karózásához

A paradicsom gyors növekedésének elősegítése időt és erőfeszítést igényel, de az eredmény teljesen megéri. A legtöbb paradicsomfajta természeténél fogva a földön vándorol, 60-120...

1

Hogyan gondozd megfelelően fiatal fáid - ezekre érdemes odafigyelned

A fiatal fáknak mindig örülünk kertünkben – megismertetnek velünk egy új növénykultúrát, de ugyanakkor új lehetőségeket is adnak árnyékok szempontjából, virágzással, új...

1

Különleges zöldségek, melyek akár virágaid között is remekül fognak mutatni

Nem tudsz dönteni, hogy virágos kertedre, vagy veteményesedre szánj több időt idén, esetleg ezek közül csak egynek van hely otthonodban? Most segítünk! Ismerd meg Te is ezeket a...

1

Miket érdemes júniusban elvégezned kertedben? Tudd meg most Te is!

Már hivatalosan is a nyárba léptünk – ugyanakkor most sem állhat meg az élet! Mostani cikkünkben összegyűjtöttük, mikkel érdemes foglalkozni kertedben júniusban.

1

Hibák, amiket paradicsomtermesztéskor véthetünk

A paradicsom népszerű és kifizetődően termeszthető zöldség, de ha nem megfelelően termesztjük, különböző problémákkal szembesülhetünk. Ebben a cikkben megvitatunk néhány gyakori...

1

Így öntözd kaktuszaid, amennyiben nem szeretnél nekik ártani

Mindig bajban vagy, hogy mennyire érdemes, vagy éppen mennyire nem öntözni kaktuszaid? Mostani cikkünkben mindent elárulunk a kaktuszok megfelelő öntözéséről.

1

Nincs időd a kerttel foglalkozni? - 4 tipp, hogyan legyen vad, mégis rendezett kerted

Az emberek manapság már számos dolga akad egy napra ebben a rohanó világban és nem biztos, hogy annyi időt tudunk kertünk és lakásunk szépségével foglalkozni, mint amennyit szeretnénk....

1

Június szépségei – Ezek a virágok teszik szebbé a kertedet júniusban

A június gyönyörű hónap a kertészek számára, mivel a meleg időjárás és a hosszú nappalok tökéletes feltételeket biztosítanak számos növény virágzásához. Ebben a cikkben...

1

Mire figyelj oda virágoskertedben júniusban?

A jó időben nem csak veteményeseinkre, de virágágyasainkra is megfelelően oda kell figyelni. Egyre jobban fejlődnek virágaink is, arról nem is beszélve, hogy az időjárás is egyre...

1

Hogyan érdemes támrendszert készíteni növényeink számára? Most segítünk!

Ahogy közeledünk a nyári időszakhoz, növényeink is már gyors fejlődésbe kezdtek, némelyeknél pedig van, hogy érdemes kontrollálni, segíteni növekedésüket. Mostani cikkünkben...

1

Elpusztíthatatlan növények – 8 balkonnövény, amit nem fog zavarni a tűzforró erkély

A nyári időszakban mindenki igyekszik megóvni növényeit a tűző naptól. A napsugarak elleni védelem az erkélyen megtalálható balkonnövények számára is létfontosságú, mégis vannak...

1

A tavasz hírnökei – 4 tavaszköszöntő virág kertünkben

A tavasz beköszöntével egyre több növényünk és virágunk bújik elő a földből az egyre melegebb időnek köszönhetően. Ki ne várná, hogy a zord időjárásnak búcsút intsen?...

1

Barackfa ültetése magról

Bár lehet, hogy a magról ültetett barackfa gyümölcsei nem lesznek olyan jóízűek, vagy olyan szépek, mint a cserjéről neveltek, mégiscsak lehet magról barackfát nevelni. Több évbe...

1

Szakszótár - foszfon- és foszforsavészter-származék hatóanyagú rovarölő szerek

a foszfonsavészterekben a foszfor három oxigénatom mellett egy vegyértékével szénatomhoz kapcsolódik; ugyanakkor a foszforsavészterekben a foszfort kizárólag oxigénatomok veszik körül. A...

1

Szakszótár - gyöngytyúk (gyöngyös, Numida meleagris)

a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozó háziszárnyas. Vadon élő őse napjainkban is fellelhető É- és Ny-Afrika sztyeppéin, Madagaszkár szigetén és Jamaicában. A...

1

Szakszótár - halogénsav-származék, savamid és anilid hatóanyagú gyomirtó szerek

a klortál-metil a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen hatásos hagymában, gyűszűvirágban; lucernában a kezdeti arankafertőzés megakadályozására szolgál. Elsősorban kelés...

1

Szakszótár - juh (Ovis aries)

a szarvasmarha-félék családjának, juhalakúak (Ovinae) alcsaládjába tartozik; egyik legrégibb és legelterjedtebb háziállatunk. A vadjuhtól (arkal, argali,) származik. A pusztai vadjuhot,...

1

Szakszótár - ditiofoszforsav-származék hatóanyagú rovarölő szerek

a szerves foszforvegyületek széles köre tartozik ebbe a csoportba (szerves foszforsavészter típusú rovarölő szerek); a hatóanyagok jellemzője, hogy a molekulában a foszfor közvetlenül...

1

Szakszótár - cukorrépa (Béta vulgáris L. provar. altissima Döll.)

a libatopfélék (Chenopodiaceae) család Béta nemzetségének Béta vulgáris L. fajához tartozó, kétéves ip. növény. Termesztett növényeink közül a legnagyobb energiahozamot adja....

1

Szakszótár - talajművelés

a talajrészecskék elhelyezkedésének és kapcsolatának módosítása mechanikai eszközökkel. Közvetlen célja a talajállapot megváltoztatása (pl. alkalmassá tétele a csapadék...

1

Szakszótár - talajművelő gépek

mindazon gépek és eszközök gyűjtőneve, amelyek —>talajművelésre alkalmasak. A talajadottságok, a változó időjárás és a különböző technológiák megkövetelik, hogy a...

1

Szakszótár - biológiai talajművelés

ősi tapasztalatokon nyugvó eljárások foglalata. Elméleti magyarázata, hogy a talaj — mint olyan — szintén rendszerként fogható fel. E rendszer belső szabályozója a ->talajélet...

1

Szakszótár - burgonya (krumpli, Solanum tuberosum L.)

a —>burgonyafélék családhoz tartozó, sokoldalúan hasznosított, gumókkal áttelelő, évelő növény. Túlnyomó részben a gumóról szaporítják, noha magtermő. A gumó — mint...

1

Szakszótár - juhkarám

elkerített terület, amely a juhok őrizet nélküli szabadban tartását teszi lehetővé. Kétféle juhkarámot különböztetnek meg: állandó juhkarám épül a juhistálló mellett, annak d....

1

Szakszótár - karbamát és tiokarbamát típusú gyomirtó szerek

az utóbbi években nagyon elterjedt gyomirtószer-csoport. A karbamátok a sejtosztódást zavarják meg, a tiokarbamátok meghatározott bioszintetikus folyamatokat gátolnak. Szelektív hatású...

1

Szakszótár - vihar

Olyan időjárási jelenség,amelynek folyamán a szél erőssége a Beaufort-féle skálán a 7-es erősséget meghaladja,s legerősebb lökései a 15 m/s értéket is elérik.Gyakori,de nem...

1

Szakszótár - vasaló

A hortobágyi pásztorok pihenőhelyén készített kalyiba; védelmül szolgál az időjárás viszontagságai ellen.Nevét a v. alakjáról kapta.

1

Szakszótár - télállóság

A szélsőséges,zord téli időjárással szembeni ellenálló képesség. (fagyállóság)

1

Szakszótár - Gyomirtó Primextra Gold 720 SC

Szelektív alapgyomirtó szerként alkalmazható mindenfajta kukoricában.Hatóanyag: 400 g/l S-metolaklór + 320 g/l atrazinFelhasználható: Kukoricában (áru, csemege, vetőmag...

1

Szakszótár - kukorica vegyszeres gyomirtása

a kukoricatermesztés jelentőségével összhangban többféle hatékony gyomirtási technológia áll rendelkezésre. A készítmények kiválasztásában szerepet játszanak az időjárási...

1

Szakszótár - kukorica (tengeri, törökbúza, Zea mays L.)

a pázsitfüvek családjához tartozó, lágy szárú, egylaki, váltivarú, egynyári növény. Bojtos gyökérzete fő- és járulékos gyökerekből áll. Az utóbbiak mellék-, csomó- és...

1

Szakszótár - karbamid típusú gyomirtó szerek

nagy adagban totális hatású gyomirtó szerként is felhasználhatók, de elterjedtebb a kisebb mennyiségben való szelektív alkalmazás (szelektív hatású gyomirtó szerek). A szelektivitás...

1

Szakszótár - kockázat

a mezőgazdasági termelés folyamán előre nem ismerhető, bizonytalansági tényező, amely az eredményt hátrányosan is befolyásolhatja. A mezőgazdaságban a legismertebb mezőgazdaságot az...

1

Szakszótár - kórokok

betegséget előidéző ingerek; ált. csak akkor érvényesíthetik hatásukat, ha a szervezet tűrési képességét, ellenálló képességét meghaladják, ill. a szervezetben kedvezőek a...

1

Szakszótár - légáramlás

a —>levegő mozgása, ami irányával, erősségével, sebességével jellemezhető. Lehet függőleges, ferde és vízszintes irányú, a vízszintes légmozgás a szél. A szél gyakran vált...

1

Szakszótár - időjárás

egy adott helyen, rövidebb időszak alatt, a környezetével állandó kölcsönhatásban levő légkör egymáshoz kapcsolódó tulajdonságainak és folyamatainak a rendszere. A levegő állapotát...

1

Szilveszteri mákvetés – a babona szerint szerencsét hoz!

A mák egy szuper hidegtűrő növény, ezért minél hamarabb érdemes elvetni a magját egy finoman megmunkált talajba. A babona szerint a gazdáknak hajdanán akkor volt jó a máktermésük,...

1

A vágott virágok fogják uralni az évet – így termeszd őket

A saját virágok termesztése azt jelenti, hogy a boltban vásárolt virágok árának töredékéért élvezheted a szezonális virágokat és virágcsokrokat – és természetesen ez a vágott...

1

Márciusi kerti előkészületek a veteményeskert számára

Március az a hónap, amikor tényleg elkezdenek történni a dolgok a veteményeskertben. A nappalok hosszabbodnak, a rügyek kipattannak, a vadvilág kibújik a hibernációból, és a nárciszok...

1

Hogyan és mikor ültessük a téli árvácskát? – kövesd ezeket a lépéseket

A télen virágzó árvácskák rövid életű évelők, üde színfoltjai ősszel, télen és kora tavasszal a kertnek, hiszen amikor az árvácska virágzik, akkor még nincs, vagy már nem...

1

Hagyjuk lecsepegni a kültéri csapot, nehogy lefagyjon?

Van-e rosszabb, mint a befagyott csövek télen? Kevés otthoni karbantartási feladat van rosszabb, mint egy elfagyott cső télen történő leolvasztása, de vajon valóban elegendő-e a külső...

1

Gyümölcsfa ültetési útmutató – Mikorra tervezzük a gyümölcsfák ültetését?

Élvezd az ízletes házi termesztést a gyümölcsfák ültetéséről szóló szakértői útmutatónkkal. Szeretnél saját termesztésű gyümölcsöket a kertedbe? Ezek a praktikus tippek a...

1

Csodáld meg a több ezer hóvirágot- Hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban

Jön a tavasz, ez most már biztos. Tudjátok miért, mert már az Alcsúti Arborétumban is nyílnak a csodaszép hóvirágok. Magyarország legszebb hóvirágos helye, minden kétséget kizárva,...

1

Mi történik az esőláncokkal télen? - Így választhatjuk ki a legjobb megoldást hideg éghajlathoz

Tudd meg, mi történik az esőláncokkal télen, és fedezd fel a legjobb esőlánctípusokat hideg éghajlatra ezzel az egyszerű útmutatóval.

1

7 fűszernövény, amelyet könnyen termeszthetsz télen is

A gyógynövényekkel kapcsolatban az a jó hír, hogy nem kell őket a kertben termeszteni. Az ünnepi kakukkfűtől az aromás zsályáig szinte bármit termeszthetsz cserépben, konténerben és...

1

Károsíthatja a pázsitot a hó? - Téli gyepjavítási tippek, amelyekre most szükséged van

Ahogy beköszönt a hideg idő, a szakértő kertészek tippjeikkel segítik a gyep védelmét fagyos hőmérsékleten. De itt a válasz arra, hogy vajon a hó károsítja-e a gyepet?

1

2023-ban a barkóscinege az év madara

A barkóscinegét választották a 2023-as év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által indított, online szavazás résztvevői; a 2023-es év kétéltűje az...

1

Mikor kell elültetni az epret tavasszal?

Semmi sem ver egy otthon termesztett epret, és mivel egyszerűen ültethető és gondozható, ezeknek az ízletes gyümölcsöknek ott a helye a te kertedben is. De mikor és hogyan kerüljenek oda,...

1

Hogyan és mikor kell mulcsozni? - Egy egyszerű útmutató a kert talajtakarásához

Ha még viszonylag új vagy a kertészkedésben, akkor valószínűleg hallottad már itt-ott a „talajtakarás” kifejezést. Valójában ez egy rendkívül egyszerű koncepció, és...

1

A világ 15 legérdekesebb keverék kutyája

Shorgi - Corgi és a shelti keverékéből jött létre. A két fajtára jellemző tulajdonságok mindegyike megtalálható benne: alacsony termetű, erőteljes és nagyon értemes kutya....

1

Szakszótár - idényszerűség

a mg. termelésnek az a sajátossága, amikor a biol. folyamatok és az időjárástól való függőség következtében a termelés szakaszossá válik. Az i. a mg. vállalatban számos munka- és...

1

Szakszótár - zab (Avena sativa L.)

a -> pázsitfüvek családjába tartozó, Elő-Ázsiából származó faj. Világszerte elterjedt, nálunk az utóbbi időben csökkent a vetésterülete. Erőteljes gyökérzetével a sovány...

1

8 féle mulcs, amivel szebbé teheted a kerted kevés költséggel

Ezek a népszerű opciók órákkal lerövidítik az udvar karbantartásával töltött időt – és néhány még jól is néz ki. Mutatunk néhány mulcs fajtát, amikkel sikeresebb lesz az idei kertészkedés.

1

Hat egyszerű lépés a virágcserepek tisztítására

A virágcserepek tisztítása egyike azoknak az egyszerű feladatoknak, amelyeknek minden kertész teendőinek listáján kell szerepelniük, mivel létfontosságú növényeink egészségének...

1

A nárcisz gondozása- 5 fontos tudnivaló a nárcisz megfelelő ápolásához

A nárcisz egy csodálatos virág, a tavasz napsárga hírnöke, sok-sok tavaszi kert igazi éke. Te is szeretnéd teleültetni a kertedet ezzel a csodás virággal, vagy épp csak a párkányodra...

1

Útmutató a fák és a cserjék késő téli és korai tavaszi metszéséhez

A tél a legjobb időszak a legtöbb lombhullató fa és cserje metszésére, de nem mindegyikre. Tekintsd meg listánkat arról, hogy mely fákat és cserjéket kell metszeni a nyugalmi hónapokban...

1

Tavaszi kertészkedési tippek: Mit ültessek márciusban?

Bár még csak a februárra lapozzuk át a kis naptárainkat, mégis legalább lelki szemeinkkel meglibbentjük azt a márciusi lapot is, hiszen ki az, aki ne várná már a tavaszt…. Aki...

1

Szakszótár - Gyomirtó Racer

Széles hatásspektrumú gyomirtó szer kétszikűek ellen, jelentős mellékhatással a fűféle gyomokra. A parlagfű elleni védekezésben alapkészítmény.Hatóanyag: 250 g/l...

1

Szakszótár - Csávázó Cruiser OSR 322 FS

Folyékony rovar-gombaölő csávázószer.Hatóanyag: 8 g/l fludioxonil, 33,3 g/l mefenoxam, 280 g/l tiametoxamFelhasználható: őszi káposztarepce vetőmag csávázására a talajlakó kártevők,...

1

consultmodule - A paradicsomtermés foltosodása. A foltok márvány mintázatúak. Kérdésem milyen betegség lehet és kezelési módja?

A paradicsom foltosodását számos baktérium- és gombakórokozó okozhatja. Látatlanban nagy valószínűséggel a paradicsom fitoftórás betegségének tulajdonítható a bogyók foltosodása....

1

consultmodule - üdvözlöm Bigarreau burlat cseresznyefám,idén fordult termőre de a szemek zöldborsó nagyságúak maradtak,most május végén kezd bepirosodni(a piacon már árulják ezt a fajtát)és nagyon hasonlít a vadcseresznyére,de annál kisebb a szem.A kérdésem az,hogy egy b

A A Bigarreau Burlat fajtára a 5-6 gr-os terméssúly jellemző, a termés mérete közepes vagy nagy. Az első években nem mindig figyelhető meg a fajtára jellemző termésméret, még legalább...

1

consultmodule - Tisztelt Doktornő! Kecskékkel foglalkozom már jó pár éve, de ilyen problémám még sosem volt mint most. Az elmúlt napokban, hetekben nagyon csapadékos volt az időjárás, legeltetni nem tudtam. A télire való száraz takarmányt sajnáltam megbontani,(már bánom)

1

consultmodule - üdvözlöm!Két hektár görögdinnyénket megverte a jég,mit tanácsol milyen vegyszerrel permetezzem,lombtrágyát használjak e és milyen fajtát?köszönöm

Elnézést, de megkésve válaszolok, pedig a baj sűrgős megoldást igényelt. Bár szerencséje volt, mert a jégverés utáni esetleges termésromlást megakadályozta a száraz, megel, forró...

1

consultmodule - Fokhagyma szára megrogyik. És elszárad. Mi a betegség? Tavaszi fokhagymáról van szó. Fehér László

A fokhagymának levelét - mint a többi hagymáét is - fertőzi a peronoszpóra. Ennek következménye szokott lenni a levelek talajra hajlása. Esős időjárást követően lép fel a betegség....

1

consultmodule - Tisztelt Szakértő! Nyári almafám, melynek legnagyobb értéke az árnyék, amit ad, levelei elsárgulnak, majd lehullanak. Emellett volt vértetű fertőzése is, amit nagyjából sikerült megállítani, azonban a levélsárgulás a permetezések (Dithane, Orthocid, Zolo

Az idei év szélsőséges időjárása miatt a növények így reagálnak. Az almafáknak egyik jellegzetes tünete, hogy az idősebb levelek magnézium hiány esetén elsárgulnak és lehullnak....

1

consultmodule - 1. Kell-e permetezni a szőlőt közvetlen a tetejezés után? 2. Szőlő virágzáskor lehet-e permetezni? 3. Harmatra lehet-e pernmetezni?

Ha az időjárási körülmények a szőlő betegségeinek kedveznek, akkor tetejezéskor és virágzáskor is védekezni kell. A reggeli harmatra nem érdemes permetezni, mert a szer...

1

consultmodule - Szabadföldi uborkavetőmag termasztéssel foglalkozom.Az időjárási körülménzek olyanok, hogy képtelen vagyok megvédeni a perenoszpóra támadás ellen. Eddig Ridomil goldot, curzatte-t és previcurt használtam nem nagy eredménnyel. Kérem segitsenek, amit előre

Eclair felhasználását javaslom.

1

consultmodule - Meggy ültetvényemben a termés egyik napról a másikra tönkre ment ( a fán megrothadt). Az elmult évben moniliával fertőződött. A beteg részeket levágtam. Lemosó permetezés megtörtént. Monilia ellen három alkalommal permeteztem. ( bimbós állap

A monillia fertőzésen kívül ebben az évben a glöospórás gyümölcsrothadás is fertőzött. Ez ellen Teldorral védekezhet érés idején (élelmezés egészségügyi várakozási idő 3 nap)....

1

consultmodule - A meggyfa termésének betakarítása után, milyen gondozást igényel a továbbiakban a fa.

A réztartalmú készítményekkel időjárástól függően 3-4 alkalommal a fagyokig.

1

consultmodule - T.Dr Némethy Zsuzsanna! Sajnos évek óta küzdök a kertemben lévő cseresznyefákat megtámadó cseresznyelégy, legyek ellen.Szeretném megtudni,mikor célszerű a talajfelszínen keresztül elpusztítani a légy lárváit és milyen szer lenne a hatásos? Köszönöm tanács

A cseresznyelégy kifejlett egyedei ellen védekezünk a cseresznyefán, amikor tömegesen rajzanak. Ennek ideje naptár szerint nem határozható meg pontosan, mivel  minden év időjárási,...

1

consultmodule - A cseresznye fáink,eddig gyönyörű,nagy szemű termést hozott,idén satnya,ízetlen,inkább savanyú apró szemű termést hozott.Mit tegyünk?

 Kedves Érdeklődő. Valójában a szakaszos termésképzés sok gyümölcsfajra jellemző. Valószinű,hogy ennek a jelenségnek több oka van. Életteni eredető,mert nem tudott nagyra nőni a...

1

consultmodule - Kedves Zsuzsanna. Kertünkben Pomázon az 1950-es években ültetett 12 darab hosszú tűlevelű fenyőfa teljesen felkopaszodott, és olyan mértékben hullatja a tűleveleket ami már elviselhetetlen, a kertben több cm vastagon áll a tűlevél. Véleménye szerint ezek

Kedves Pölcz Károly! A fenyőfélék 2. vagy  3. éves tűlevelei  lehullanak, lecserélődnek, ezt a folyamatot a száraz, meleg időjárás fokozza és gyorsítja. Ha a...

1

consultmodule - Kedves Zsuzsanna! Egy nagy problémámmal kapcsolatban szeretném kikérni szakmai véleményét. Idén áprilisban ültettünk smaragd tujákat. A termelő utasításainak megfelelően mély gödröt ástunk, aljára szarvasmarha trágyával kevert földet, a gyökere köré pedig

A földlabdás növények, fák az átültetés évében még nem tudnak teljesen begyökeresedni, ez a folyamat csak a második év végére fejeződik be. Az első évben nagyon sokat kell...

1

Növényvédelem

Amit a növényvédelemről és növényvédőszerekről tudni kell. Permetezési technológiák, permetszerek, betegségek bemutatása, az ellenük való védekezés, hogyan óvjuk meg növényeinket...

1

Növények betegségei

Növények betegségei Szinte mindenkinek meggyűlt már a baja a különböző kártevőkkel és kórokozókkal, éppen ezért jött létre ez a rovat, most minden növény betegségéről...

1

consultmodule - Tisztelt Szakértő! Az elmúlt napok időjárása és a viharos szél nagy károkat okozott, gondolom sokaknak. Van egy gyönyörű, nagy, bőtermő kajszibarack fánk, aminek a törzse hosszában kettéhasadt, és a nagyobbik fele teljesen eltört, elvált a törzstől, ezált

Kedves Kovács Edina! Nem  fiatal, termő gyümölcsfánál, mely félig kifejlődött gyümölcsökkel van megrakva, kicsi a valószínűsége, hogy a teljesen kettéhasadt törzs...

1

consultmodule - Tisztelt Zsuzsanna! A teli idoszakban lakasban (nem sotet, de nem is kozvetlen napos helyen) tartott narancsfamnak kb. ket hete el kezdtek hullani a levelei. Eszrevettem, hogy egyes levelein (nem mindegyiken) fekete pottyok jelentek meg. Tegnap elvittem a

Kedves Horváth Erika! Probléma felvetése, mármint van-e forgalomban 1-2 liter permetléhez kiszerelt növényvédő szer, nagyon időszerű. Régóta feszegetem ezt a kérdést, de sajnos...

1

A találati lista a cikkek után folytatódik
őszi ültetés

Az őszi ültetés előnyei vs. Tavaszi ültetés

A felszínen logikus lenne, hogy a tavasszal és ősszel elültetett pontosan ugyanazok a zöldségek ugyanazt a teljesítményt nyújtsák. Ennek ellenére gyakran nem teszik meg. Sok...

Egyszerre haldokló növények

Segítség! Miért ugyanakkor és ugyanúgy kezd el haldokolni az összes növényem?

Segítség, minden növényem elpusztul! Ha azonosulni tudsz ezzel a problémával, az ok valószínűleg a növény gyökereivel kapcsolatos problémákra vezethető vissza. A növényi...

Virághagymák teleltetése szakszerűen

Hogyan tegyük el télre a virághagymákat?

Sokakban merül fel a kérdés: el lehet tenni a virághagymákat télre? A válasz egy hatalmas igen! Amennyiben megfelelően telelteted virághagymáidat jövő tavasszal is...

A Leyland-ciprus gondozása, nevelése

Leyland-ciprus, az örökzöld csoda – Tippek/trükkök szakértőtől!

Korábbi cikkemben elmondtam nektek, miért lett teljesen elegem a tujákból és miért likvidáltam mindet a kertből (ide kattintva elolvashatjátok). Sokan kérdeztétek, hogy akkor...

Komposztálás hidegben

Ősszel és télen is lehet komposztálni! – A szakértő tanácsai

Nemcsak tavasszal és nyáron lehet komposztálni, hanem ősszel és télen is, mostani cikkemben mindent elmondok nektek a hidegben való komposztálásról, érdemes velem tartani,...

Madármályva

Szélben táncoló virágok – ismerd meg Te is a madármályvát

A madármályvák közepesen magas, bokrosodó növekedésű, egynyári növények, melyek Európa mediterrán területeiről származnak. Rózsaszín vagy fehér színeivel látványos...

Kertészkedés ősszel

Hasznos tippek - így tartsd karban kertedet ősszel

Ősszel sem áll meg az élet a kertekben – rengeteg kertimunkáról beszélhetünk, melyeket érdemes még és már ilyenkor elvégeznünk. Arról nem is beszélve, hogy ha ősszel...

Kertbe csalogatjuk a gyerekeket

5 csináld magad projekt, amikkel a kertbe csalogathatod a gyerekeket!

A kert feldíszítése mindig izgalmas feladatnak ígérkezik, azonban általában annyi munkával jár, hogy az ember azt sem tudja, hogy hogyan lásson hozzá. Aggodalomra azonban semmi ok...

Oldal Találatok száma

consultmodule - Tisztelt Zsuzsanna Asszony! A tanácsát szeretném kérni, ugyanis havasi kertünkben több fenyőfa indult száradásnak annak ellenére,hogy csak a tavaly és tavalyelőtt volt kimondottan száraz nyár. Az idén több fiatal de már magas fenyőfa vagy részben ( a tet

Kedves  Dávid katalin!   A fenyőfélék gyors kipusztulásához a száraz, forró nyarak és a legyengült fákon megtelepedett szúbogarak együttesen vezetnek. A szuvak apró, néhány...

1

consultmodule - Tisztelt Dr. Némethy Zsuzsanna! Diófám néhány kisebb ágát a napokban levágtam és azóta is csöpög a sebekből a nedv. Próbáltam bekenni "Fadoktorral", de a nedves felületen nem marad meg a kenőcs. Veszélyes-e a fára nézve a csöpögés. Ha igen, mit

A diófa metszését augusztus végére, illetve február végére szokták javasolni, mivel ezekben az időszakokban a leglassúbb a  nedvkerigésük. Egyéb   időben végzett...

1

consultmodule - Tisztelt Molics Úr! 3 éve városból vidékre költöztünk.Kecskénk,birkánk,nyulaink,baromfik vannak.Ezekkel már "képben vagyunk".Szeretnénk tejelö tehenet vásárolni.Megfelelö istállónk van,régi tipusu,betonpadlós,beton-fa jászol,karikák,marha láncok

Kedves János! Képben van Ön már a tehénnel is. Az istálló megfelelő. Nem feltétlen kötném le az állatot, szerintem karámfával is megoldható a helyén tartása, bár ez függ az...

1

consultmodule - Fűszerpaprikára szeretnék valamilyen hatásos felszivódó baktérium és gombaölö szert ebben a meleg és csapadékos váltózó időjárásban

A baktériumok elleni Kasumin készítményt 2007. június 30. kivonták a forgalomból. A gombák ellen Amistart javaslok.

1

consultmodule - Kedves Tanácsadó! Permetezés után mennyi idő alatt bomlik le a BI 58 permetezőszer? Köszönöm.

Nincs általános recept rá!!!!! Minden növény más és más idő alatt bontja le a hatóanyagot (így pl. a csonthéjasok 14 nap, almatermésűek, valamint a paprika, paradicsom, káposzta,...

1

Szakszótár - Gombaölo Prosaro

Felszívódó gombaölő szer őszi búza levél- és kalászbetegségek elleni kezelésére.Hatóanyag: 125 g/l tebukonazol, 125 g/l protiokonazolFelhasználható: őszi búza védelmére...

1

Szakszótár - Fa kerti bútor

Te is olyan kerti bútorra vágysz, amely esztétikus és időtálló is egyben? Amely teljesen beleilleszkedik a természetbe, sőt a látványa pozitívan befolyásolja az egész kerti...

1

consultmodule - A mai hideg időjárás miatt a csincsillát megsajnáltam és bevittem a lakásba, pedig úgy tudom bírja a hideget. Milyen hőmérsékleti tartomány számára az ideális?

Jól tetszik tudni, hogy képes alkalmazkodni a hideghez, sokkal inkább, mint a meleghez, 5-10 fokban jól érzi magát.

1

consultmodule - Tisztelt Doktor Asszony/Úr! A 9 éves keverék kutyám ízületi problémákkal küzd. Ha időjárásváltozás van, vagy egy kicsit többet fut, akkor másnap alig bír lábra állni. Tud-e olyan vitaminkészítményt illetve természetes növényalapú készítményt ajánlani, am

Kisállatkereskedésben csonterősítő vitamint lehet kapni, tessék kipróbálni.

1

Szakszótár - Gombaölo Melody Compact 49 WG

Gombaölő permetező szer szőlőperonoszpóra, hagymaperonoszpóra és burgonya fitoftóra betegségek ellen.Hatóanyag: 8,4% iprovalikarb, 40,6 % kontakt rézoxikloridFelhasználható: Szőlőben,...

1

Szakszótár - Gyomirtó Tropotox

Gyomirtó permetezőszer borsó gyomirtására.Hatóanyag: 400 g/l MCPBFelhasználható: Borsó posztemergens gyomirtására mezei acat és egyéb kétszikű gyomok ellen a borsó 10–15 cm-es...

1

Szakszótár - Gyomirtó Betanal Eco

Gyomirtó permetezőszer cukorrépa gyomirtására.Hatóanyag: 160 g/l dezmedifam, 160 g/l fenmedifamFelhasználható: Cukorrépában magról kelő kétszikű gyomnövények ellen 2,75-3,0 liter/ha...

1

Szakszótár - Gyomirtó Huszár Pack

Gyomirtó permetezőszer őszi búza gyomirtására.Hatóanyag: Huszár: 5 % jodoszulfuron, 15 % mefenpir-dietil antidótum, Mero: 81 % demetilált repceolajFelhasználható: Őszi búza...

1

Szakszótár - Gyomirtó Monsoon

Áru és siló kukorica posztemergens gyomirtó szere magról kelő egy- és kétszikű gyomnövények valamint évelő egyszikűek ellen.Hatóanyag: 22,5 g/l foramszulfuron, 22,5 g/l...

1

Szakszótár - Gyomirtó Totril

Gyomirtó permetezőszer vöröshagyma gyomirtására.Hatóanyag: 225 g/l ioxinil oktanoatFelhasználható: Magról vetett és dughagymáról termesztett vöröshagymában, magról kelő kétszikű...

1

consultmodule - Tisztelt Szaktanácsadó! Napraforgó alapműtrágyán kívül van-e más időpont, amikor általában műtrágyázni kell, ha igen, milyen módon és mivel? Válaszát köszönöm: TL

Napraforgóra már ne adjon ki az idén tápanyagot, hiszen elsősorban már csak Nitrogént lehetne, de ez a betegségekre való fogékonyságot, különösen az egyébként is nedves időjárásban megnövelné.

1

consultmodule - Tanácsot szertnék kérni az ügyben, hogy a pázsitunkon gombák nőnek, majd elpusztulásukat követően egy fekete nyálkás, csúszos réteg kelettkezik a talajon, és folyamatosan terjed. A kertészeti boltban azt mondták "kerti mésszel" kellene kezelni, de olyan

Egyenlőre tessék abbahagyni a pázsit nitrogén-műtrágyázását és öntözését. Ha elmúlik az esős időjárás és felmelegszik az idő, magától is rendbe jön a pázsit. Ehhez...

1

consultmodule - Jó napot kivánok, azt szeretném tudni, hogy mikor lehet a cirkot elvetni. Olyan cirok amely seprűnek jó. Köszönöm.

A seprűcirok vetési ideje az időjárástól függően április vége, május eleje.

1

consultmodule - Amaranthus hazai termesztési lehetőségeire vagyok kiváncsi és arra, hogy melyik fajok hogy tűrik az időjárási viszonyokat. Előtre is köszönöm.

A kérdése alapján nem tudom, hogy milyen Amaranthus-ra gondol. Ilyen gyomnövény is van.

1

consultmodule - Tisztelt Szakértő Hölgy vagy Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz hogy a baromfi udvarban tartott tyúkok egymást kikezdik viresre csipkedik mintha megakarnák enni szerencsétlen társukat és a tollat is úgy eszik mintha valamit csemegéznének. Mi lehet enn

A kannibalizmus oka lehet mikroelem-, fehérje-, esszenciális (nélkülözhetetlen) aminosav-, nyersrost-hiány, éhség, zsúfolt tartás, unalom, túlzott világítás, időjárási frontok,...

1

consultmodule - Tisztelt cím! A következő lenne a kérdésem: dinnye termesztéssel foglalkozunk, már úgy egy évtizede. A hagyományos szabadföldi termesztésnek sajnos már nincs sok jövője, az időjárás megváltozása, valamint a hazánkat is ellepő külföldi gyümölcs dömping m

Az öntözés technológia támogatása biztos, hogy lehetséges, de most gép támogatások indulnak és az építéshez kapcsolódó támogatások 2008 februárban nyílnak meg. Ha gép vásárlás...

1

consultmodule - Milyen növényvédő szerek a fungicidek??? Mi a neve a szer által előidézett talajpusztulásnak? Köszönöm.

A "fungicid" elnevezés magyarul "gombaölő" szereket jelöl. Nem idéznek elő talajpusztulást! (Az időjárási faktorok közül a szél talajpusztító hatásást deflációnak hívjuk,...

1

consultmodule - A fügefa (40 cm magas, cserépben) levele apró barna foltokkal van tele, kezdi lehullatni, 3 kis termés van rajta, mit tegyek vele? Köszönöm!

A fügebokor levelein a barna foltokat valószínű, hogy az őszi időjárás okozza. A kór meghatározására szíveskedjék a füge levelekről közelről készült fotót küldeni, anélkül csak...

1

consultmodule - A fóliánkban termesztett paradicsombogyókon apró kicsi barna pettyek figyelhetők meg, hasonlóan a varasodott almához. Pontosan mi is lehet ez?

Ha a levélen nincsenek foltok (paradicsomvész), akkor nem valószínű, hogy gombabetegség. Szerintem a hüvös, borús, fényszegény időjárás okozta tápanyagfelvételi gond. Remélhetőleg...

1

consultmodule - Azt volna a kérdésem, mivel permetezzem, illetve mit csináljak a paradicsommal, mert a levele feketedik. Maga a növény lefeketedik. Ha valaki tudja a választ, illetve segíteni tud, várom a válaszát. Tisztelettel: Szatmáriné Kovács Katalin

Valószínűleg paradicsomvész okozza a betegséget a csapadékos időjárásnak köszönhetően. Ha már a tünetek megjelentek, akkor javaslom a Ridomil Gold Plus nevű készítményt 1%-os...

1

consultmodule - A Labrador repce fajtáról szeretnék információhoz jutni! Technológiai leírásérdekelne (vetés idő, vetőmag mennyiség, és a többi fajta jellemző). Köszönettel: Avar Kálmán

A Labrador rövid tenyészidejű repce. Vetési időpontját a termesztési táj éghajlati adottságai és az uralkodó időjárás alakulása szabja meg. Vetésének átlagos időpontja szeptember...

1

Így legyen szép a kerted, ha kutyád van

Szeretjük a kutyáinkat és a kertjeinket, de néha úgy tűnik, hogy a kettő nem fér meg annyira jól együtt. Olvasd el egyszerű tippjeinket a háziállatok és növények igényeinek...

1

Mikor kezd el nőni a fűmag? Szakértői tippek az időzítésekről és a növekedési ütemekről

Fedezd fel, mennyi időbe telik, amíg a fűmag növekedésnek indul, hogy gyönyörű, buja pázsitot tervezhess kertedbe.

1

A legjobb nyári zöldségek és gyümölcsök

Nyáron a kertek megtelnek élettel, ráadásul megannyi zöldségnek és gyümölcsnek is ekkorra esik a szezonja. Ha szeretnéd kihasználni ezt az időszakot, és biztosítani, hogy a nyári...

1

Tedd meg ezeket a kertedben idén tavasszal a fenntarthatóság jegyében

A tavasz az év tökéletes időszaka a pázsit tervezésére. Mielőtt azonban beindítanád a fűnyírót vagy magadhoz vennéd a gyomirtót, fontolj meg egy másik megközelítést ebben az évben....

1

Lehetséges a gyomirtás műanyag ponyvával?

Eldöntötted tehát, hogy szeretnél kialakítani egy kertet magadnak. De mi a teendő, ha a kiszemelt terület tele van gyomokkal? Ha az organikus kertészkedés a célod, és nem szeretnéd...

1

Ahogy beköszönt az ősz, így vágd meg a sövényedet

Az ősz hűvösebb szellőket és a fák lombjainak aranyló változását hozza magával. Ez az időszak azonban nem csak a természet megújulását jelenti, hanem a kert gondozását is. A...

1

7 hasznos pénzmegtakarítási tipp a növények vásárlásakor

Függetlenül attól, hogy virágokkal színesítenéd az udvarodat, buja növényzettel borítaná be teraszodat, vagy csak megtöltenél néhány cserepet, kedvenc növényeid vásárlása gyorsan...

1

Így vigyázz a macskádra tavasszal felelőségteljes gazdiként

Valószínűleg te és a macskád is szívesen fogadja a melegebb időjárást (és a napsütéses szunyókálást), azonban ez az évszak további biztonsági és egészségügyi problémákat...

1

Árnyékba is ültethetsz zöldségeket: ezek a legjobb árnyéktűrő zöldségek!

Nem kell azért lemondanod egy zöldségekkel teleültetett veteményes kertről, mert több árnyékos négyzetmétered van a kertben, mint ahogyan azt te szeretnéd. Vannak olyan növények, amik...

1

Ezek a legjobb szárazságtűrő gyümölcsfák – Készülj az elkövetkező évekre!

A forró és száraz területeken néha még a szokásos házimunkához is nehéz a víz rendelkezésre állása, így főleg aszály idején felejtsd el a növények öntözését! Ha ilyen helyen...

1

Így termessz zöldséget, ha kevés helyed van a kertedben

A zöldségtermesztés az utóbbi években vált igazán népszerűvé – az emberek olyan növényeket termesztenek, amelyek nem csak jól néznek ki és finomak, de remekül érezzük is...

1

Tudtad, hogy két évig termesztenek egy ananászt az Azori-szigeteken? – Ezért sokkal különlegesebb, mint a Dél-Amerikai ananászok

Az ananász egy trópusi gyümölcs, amelyet az emberek a világ minden táján élveznek. Bár általában olyan országokhoz kötik, mint Hawaii és Costa Rica, az Azori-szigetek, az...

1

Mikor van szüksége egy hortenziának több tápanyagra? Hogyan és mikor kell tápozni?

Adj tápot ezeknek a növényeknek, amikor szükségük van rá, és jutalmul egy életerős, dús és ragyogó hortenzia bokrot kapsz majd.

1

10 meglepő összetevő, amitől jobb lesz a komposztod!

Azt gondolhatod, hogy tudod, mit tehetsz a komposzthalomba, és mit hagyj ki, de van néhány szokatlan komposzt-összetevő, amelyet legtöbbünknek valószínűleg eszébe sem jut hozzáadni. Ez azt...

1

Hogyan kezeld a szárazságot a kertben

A hosszú, csapadék nélküli meleg idő arra emlékeztet bennünket, hogy a víz értékes áru. Amikor a szárazság aszályossá válik, és a tömlőcsövek tilalmát bevezetik, kulcsfontosságú...

1

Ismerd meg a kerted részleteit

Minden kert egyedi, megvan a maga feltételrendszere, és ha ezeket jól megismered, jó úton haladsz afelé, hogy jó kertész legyen belőled. Bár nagy a kísértésnél, hogy elrohanj a közeli...

1

Miért nem nő meg a kaliforniai paprika? - A kaliforniai paprika termesztésének hibái

A kertészkedés örömteli és kihívásokkal teli tevékenység, amelyben minden kertész előbb vagy utóbb szembesülhet olyan helyzetekkel, amikor a növényei nem növekednek vagy nem fejlődnek...

1

A nagyi kedvenc szilvalevese, amiből mindenki kétszer szed

Nahát, mindenki erre várt: megérkezett a szilvaszezon. Mutatunk is a szezonhoz méltó finom lakomát egyenesen a nagyi fakanala alól, nálunk mindenki szereti ezt a mennyei szilvalevest, annyira...

1

6 növény, amivel dúsíthatod a zöldségeskerted termését! – Nitrogén termelő növények

Az egészséges talaj egészséges növényeket eredményez, és a kényelem kedvéért az emberek gyakran olyan vegyszerekkel és műtrágyákkal traktálják a kertjüket, amelyek gyors...

1

Hogyan mulcsozzunk helyesen? – Hálás lesz a kerted, hogyha így csinálod!

A kerti ágyás talajtakarása fontos lépés annak biztosításában, hogy a növények a lehető legjobban növekedhessenek. A talajtakaró segít megtartani a nedvességet a talajban,...

1

Chili paprika termesztése a kertedben: így fogj neki jövő tavasszal

A chili paprika olyan csodálatosan csípős és aromás gyümölcs, amely számos ízletes étel alapja lehet. Ha szeretnéd saját kertedben termeszteni ezt a fűszeres növényt, jó hírünk van:...

1

Mit kell tavasszal megmetszeni? 5 növény, amit ne hagyj ki a metszési szezonból!

A tavasz az év legforgalmasabb időszaka lehet a kertészek számára. Amint a nap hossza és a hőmérséklet növekszik, növényeink fellendülnek. A talaj-előkészítésen, a magvetésen és az...

1

Mikor trágyázzuk meg a rózsát – szakértőink elmondják, hogyan lehet nagyobb, gyönyörű virágzást elérni

Ha pontosan tudjuk, mikor kell plusz tápanyaggal ellátni a rózsát, és a munkát a megfelelő időben végezzük el, akkor biztosan meg fogjuk aratni a jutalmunkat: nagyobb, jobb virágzást és...

1

Mit ültessünk augusztusban?

A nyár kellős közepén járunk, amikor a legtöbb kertben nagyban tombol a termőszezon. Sokaknak ilyenkor már eszébe sem jutna ültetésbe fogni, pedig még mindig nincs késő! Számos olyan...

1

A legjobb növények kezdőknek – 6 könnyen gondozható növény kertedbe

A mesés virágok első termesztése rendkívül izgalmas, de egy kicsit ijesztő is lehet. Akár a hátsókertet ültetnéd be vagy csak szeretnéd néhány konténerrel bővíteni a...

1

Saláta termesztése beltérben az egész éves termésért

A beltéri saláta termesztése szórakoztató és hasznos élmény lehet azok számára, akik egész évben friss zöldekre vágynak, függetlenül a kinti időjárástól. A saláta kiváló...

1

Minden magyar kedvence, a fokhagyma: októberben ültessük el!

A fokhagyma, vagy ahogy népszerűen ismerjük, a "fehérarany," egy olyan növény, amely a magyar konyha alapköve, és sok más nemzet gasztronómiájában is fontos szerepet játszik. A...

1

A legjobb C-vitamin források őszre - használjuk ki a kert kincseit

Az ősz beköszöntével nemcsak a hőmérséklet és a természet színpalettája változik meg, hanem az egészségünk megőrzésének kihívásai is új dimenziót kapnak. Az időjárás...

1

Így válaszd ki a tökéletes madáritatót, hogy minden madár ihasson belőle

A kerted élettel és csicsergő madarakkal teli lehet, ha megfelelő figyelmet szentelsz az itatási lehetőségeknek. Egy jól kiválasztott madáritató nem csak a kert szépészeti értékét...

1

Mit ültessek májusban? 6 zöldség, amit mindenképpen el kell ültetned májusban!

Végre itt van, megérkezett, az olyan régóta várt tavasz, újra nagyüzemi kertészkedésekbe lendíthetjük az ásót, kapát, sőt akár még a nagyharangot is, hogy a család apraja nagyját a...

1

Így lehet megint zöld a kiégett fű helye

Kertészként bizonyára te is szívesen csodálod büszkén és elégedetten a szép zöld gyepet birtokodon. De mi a teendő, ha a fű itt-ott sárgulni kezd, vagyis „kiég”? Vissza...

1

Beszabadultak a csigák a házadba? Ezt tedd, hogy megszabadulj tőlük!

Egy dolog a csigák a kertben - a csigák a házban azonban teljesen más dolog. Senki sem szeretne egy csigát felfedezni a falon vagy a padlódeszkán, vagy - ami még rosszabb - belelépni egybe az...

1

A galád nyest! Nyestről mindent

Tavasszal és nyáron napi 16 órán át aktív. Igen fürge mászó, de szinte minden zsákmányát a földön ejti el. A  menyétfélék családjának kíváncsiságát, vadságát és...

1

Hogyan neveljünk salátát cserépben – szakértői tippek a gyors és egyszerű ízletes saláta neveléshez

Egész évben élvezhetjük a salátalevelek kínálatát, ha felfedezzük a saláta cserepes termesztésének előnyeit! Ezért ebben a cikkben összegyűjtöttünk minden hasznos tudnivalót és...

1

Több százezres büntetés is várhat rád az őszi, erdei gyűjtögetés során: ezekre figyelj!

Az őszi hónapok nemcsak a gyönyörű lombhullatásról és a hűvösebb időjárásról szólnak, hanem az erdők és mezők természetes kincseinek begyűjtéséről is. A hétvégi séták és...

1

Mit ültessünk júliusban?

Rohamosan közelednek a növekedési időszak legmelegebb napjai, és ilyenkor sokan döntenek úgy, hogy átmenetileg érdemes felhagyni egy kicsit a kertészkedéssel. Öreg hiba!  

1

Legjobb őszi illatok, amivel feldobhatod a lakást a szürke napokon is!

Az ősz egy gyönyörű évszak, amikor a természet átalakul, és az időjárás hűvösebbé válik. Ebben az időszakban az otthon meghitt és kellemes hely lehet, amit könnyedén ősziessé...

1

Milyen gyakran és mennyit érdemes locsolnunk a veteményeskertben?

Akár kezdő, akár már gyakorlott kertészként sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy milyen gyakorisággal érdemes öntözni a veteményesünket. Az időjárási viszonyok, a talaj összetétele...

1

Augusztusi talajlazítás: ezért lazítsd fel a kerted talajának felső rétegét!

Az augusztusi hónap a kertészkedők számára egy különleges időszak, amikor a nyári meleg már a csúcspontját érte, és a növényeknek továbbra is szükségük van gondoskodásra és...

1

Így készíts szilvalekvárt, hogy télen is falatozhass belőle

Az ősz beköszöntével a gyümölcsfákon érett, zamatos szilvák kísértésbe ejtenek bennünket. A szezon azonban rövid ideig tart, és amint elérkezik a hideg időjárás, a friss szilvákat...

1

Bájos, vidéki esküvő szervezése: Tippek természetkedvelőkneka Nagy Napra

Bájos vidéki esküvők mindig is varázslatosak és romantikusak voltak. Azok számára, akik szeretnék az esküvőjüket a természettel összhangban tartani, egy vidéki esküvő tökéletes...

1

Hogyan mentsük meg a túlöntözött paradicsomot?

A túlöntözés jelei a paradicsomnál nem ritkák, de nehéz megfejteni őket. Ha a talaj több nedvességet tartalmaz, mint amennyit a gyökerek fel tudnak venni, a növények elhervadnak. De akkor...

1

Társnövények a bazsalikom mellé

A bazsalikom édes aromájával bármikor megtöltheti a konyhánkat, de az erős illata miatt a kertészkedésben is kedvelt kártevőriasztó növény. A bazsalikom a napos, jó vízelvezetésű...

1

Hűtsd le magad a nyári hőségben! – Mutatjuk a legjobb Budapesthez közeli ingyenes strandokat

Magyarországon rengeteg fürdőzésre alkalmas vízi területünk van, és bizony vannak még ingyenesen használható helyek is. Most összegyűjtöttük a legjobb Budapesthez közeli strandokat,...

1

Irány a Neszmélyi Borvidék! – Ismerd meg hazánk egyik legjelentősebb boros vidékét

Magyarország bővelkedik a jó borokban, Hál Istennek’ és nem kell Villányig vagy Egerig utazni, ha meginnánk egy jó hazai termelői bort. Neszmély ugyan a legkisebb borvidékünk, de...

1

Segítség! Miért ugyanakkor és ugyanúgy kezd el haldokolni az összes növényem?

Segítség, minden növényem elpusztul! Ha azonosulni tudsz ezzel a problémával, az ok valószínűleg a növény gyökereivel kapcsolatos problémákra vezethető vissza. A növényi...

1

Fűszernövények termesztése -Fűszerezz a kertből

A zöldségeskertészetben azzal foglalkozunk, hogy meg termesszük, amit megeszünk, miért ne bővíthetnénk a veteményeskertünk, saját termesztésű fűszerekkel? Termesztés, beszedés minden egy helyen.

1

Hogyan tároljuk a barackmagot, hogy később el tudjuk ültetni?

Meg lehet-e menteni az őszibarack magokat a következő szezonban való ültetésre? Ezt kérdezi talán minden kertész, aki épp most végzett egy barackkal, és lenéz a kezében lévő magra. A...

1

Ötletek őszi tornácra – 5 gyönyörű őszi megjelenés a meleg fogadtatáshoz

A legjobb őszi veranda ötletek a természetes világ elemeit ötvözik az általad vágyott kényelemmel. A tökhalmoktól a pislákoló lámpásokig ezek a kedvenceink!

1

Vetni kell előbb vagy műtrágyázni? – Így lesz irigylésre méltó pázsitod

A tavasz a láthatáron, és ilyenkor szeretnénk felkészíteni a pázsitot az előttünk álló melegebb hónapokra. De ahhoz, hogy olyan füvünk legyen, amit minden szomszéd megirigyel, több...

1

Hogyan tartsuk életben a karácsonyfát az ünnepekig?

Kíváncsi vagy, hogyan tartsd életben (vagy legalább zölden) a karácsonyfát a nagy napig? Ez egy olyan rejtély, amely minden ünnepi dekoráció iránt érdeklődőt sújt, aki szereti, ha...

1

A téli mogyoró termesztése és gondozása

A téli mogyoró a varázsmogyoró családjába tartozó, Japánban honos, közepes méretű lombhullató cserje. Általában legfeljebb 6 láb magasra nő meg, többszárú, terjedő növekedési...

1

Mikor kell abbahagyni a fűnyírást ősszel? A szakértők elmagyarázzák, miért olyan fontos a helyes megoldás

Tudd meg, mikor kell abbahagyni a fűnyírást ősszel, és miért olyan fontos a megfelelő időzítés és a fűhossz beállítása.

1

A magyar almának nincsen párja-tele lesznek a polcok vele

A magyar almának van jövője, a legnépszerűbb gyümölcsből az áruházakban idén sem lesz hiány - mondta az Agrármarketing Centrum (AMC) almafogyasztást népszerűsítő kampányának...

1

A Pilis 5 kihagyhatatlan látnivalója! – Kirándulás Magyarország legszebb tájain

Beköszöntött az ősz, ami azt jelenti, hogy végre úgy kirándulhatunk, hogy közben nem szenvedünk a nyári kánikulában. Így hát bátran kerekedjünk fel és fedezzük fel Magyarország...

1

Ha egy könnyű, őszi családi kirándulásra vágysz, akkor irány a Dera-szurdok!

A Pilis és a Visegrádi-hegység találkozásának egyik legszebb patakvölgyében található az 1 km hosszúságú Dera-szurdok, amit a legtöbben csak egyszerűen Szurdoknak hívnak. Az Országos...

1

Minden, amit az abélia gondozásáról tudni érdemes

Az élénk lombozatáról és a hosszú virágzási idejéről ismert Abélia-nemzetség mintegy 30 lombhullató és örökzöld cserjefajtából áll. 

1

5 tipp a sövények nyári gondozásához, amik aranyat érnek a kánikulában

A sövények kiváló módot jelentenek a kertünk határainak meghatározására és a magánélet védelmére, sokkal zöldebbek, és kellemesebbek, mint a kerítések puszta látszata. Ahhoz...

1

A 8 legjobb télen termeszthető zöldség

Számos hidegtűrő zöldség létezik, amelyeket a hideg téli hónapokban is szüretelhetünk a kertből. Paradicsomot, paprikát és bazsalikomot hiába próbálunk termeszteni fűtetlen...

1

A legkülönlegesebb őszi-téli kirándulóhelyek Magyarországon

Már-már a legtöbbet használt mondatommá vált a „Magyarország tele van szebbnél szebb helyekkel”- kijelentés. De mit lehet tenni, ha a különböző kirándulóhelyeket keresgélve...

1

Hatalmas aszály Olaszországban – Már alig van víz a velencei csatornákban

Hetek óta téli szárazság tombol Olaszországban, ezért nem hiába aggódnak az olaszok. Sokan úgy vélik, hogy meg fog ismétlődni a tavaly nyári aszály. Általában ilyenkor az áradás...

1

A legérdekesebb úticélok Decemberre, amikért lehet hogy mélyen a zsebedbe kellene nyúlnod!

December a legtöbb utazó számára a végső ünnepi hónap, és rengeteg olyan hely van, ahol teljes mértékben megragadja a szezon varázsát. Teljesen feldíszített szállodai...

1

Ideje lecserélni a téli gumit: ezért fontos, hogy ne felejtsd el!

Hazánkban lassan beköszönt a nagybetűs tél a fagyos reggeleivel és hamarosan várható havas-esős időjárásával, aminek következtében az utak is jegesek, csúszósak lesznek. Nálunk...

1

Mártózz meg szombaton a Keszthelyi Rozmárral!

A hagyományokhoz híven idén is megrendezik Gyenesdiáson az adventi mártózást a Keszthelyi Rozmárral!  December 10-én, azaz most szombaton mi is kipróbálhatjuk milyen a téli Balatonban...

1

Ne késs el a napraforgó ültetésével! Ez a tavaszi hónap a legtökéletesebb időpont

Szeretnéd, hogy a nyári napsütésben néhány napraforgó legyen a kerted igazi éke? Akkor még tavasszal cselekedned kell, ugyanis ez idő tájt van legtökéletesebb ideje a napraforgó ültetésének.

1

Kedvenc karácsonyi ajándék virágunk, a Ciklámen gondozása

A virágzó növények ajándékozása és fogadása az ünnepekkor régi hagyomány. Ellentétben egy doboz csokoládéval vagy egy pár kesztyűvel, egy élő növényről gondoskodni kell, hogy...

1

Lenyűgöző természeti jelenség! – Magyarországról is lehetett látni a sarki fényt

Hétfő este 20 óra 20 perc körül csillant fel a sarki fény Magyarország egén is. Az Időkép prédikálószéki és mátraszentistváni éjjellátó kameráinak sikerült elcsípnie ezt a...

1

Ezért ne engedd a kutyádnak, hogy megegye a diót a földről

Nem maga a dió a probléma elsősorban, hanem a dión megtalálható penésszel. Ugyanis a nedves, de fagymentes időjárás tökéletes környezetet biztosít a gombákon való penész...

1

Késő van már a lemosó permetezéshez?

A lemosópermetezésnek igen nagy jelentősége van a tavasz virágzás előtt. Mikor van ideje a lemosó permetezésnek és mikor késő már elvégezni? Cikkünkben bővebben kifejtjük miért és...

1

Használd az év színét a kertedben is: Viva Magenta színű virágok

Végre kezd sütni a nap, és ilyenkor a legfontosabb feladatunk, hogy lekezdjük törni a fejünket azon, hogy milyen virágokkal ültessük tele a kertet hamarosan. A 2023-as év színe a Viva...

1

Hogyan tegyük el télre a virághagymákat?

Sokakban merül fel a kérdés: el lehet tenni a virághagymákat télre? A válasz egy hatalmas igen! Amennyiben megfelelően telelteted virághagymáidat jövő tavasszal is gyönyörködhetsz...

1

Flamingóvirág termesztése vízben- gondozási tippek

A flamingóvirágok már önmagukban is egyedülálló virágokok a különleges kinézetükkel, de lehet még szebb a látványuk, hogy ha vízben neveljük őket! Most elmondjuk hogy csináld!

1

5 tipp a szobanövények tavaszi ápolásához

Most, hogy melegebb az idő, a növények felébrednek téli nyugalmukból, és a nappalok hosszabbodásával újra növekedni kezdenek. Ezért a beltéri növényeknek gyengéd, szerető gondozásra...

1

A tökéletes kerítésnövény: A babérmeggy gondozása és igényei

A babérmeggy (Prunus laurocerasus) számos nevén ismert, legyen az borostyánmeggy, közönséges babérmeggy vagy balkáni babérmeggy; de egy biztos, hogy ez az egyik legkedveltebb...

1

Tudtad, hogy ennyi mindenre jó egy mosogatógép kapszula?

Ezek a kis mosogató kapszulák nem csak edényekhez valók; rengeteg minden tisztításához felhasználhatjuk őket, és az eredmény még csillogóbb lesz, mint valaha!

1

Alapvető tippek a tökéletes tyúkól megépítéséhez: tyúkjaid hálásak lesznek!

Amikor megépítettem az első csirkeólomat, fogalmam sem volt, mennyi mindent nem tudok. Sok év és sok tanlás során azonban megtanultam, hogy az alapelvek egyértelműek. A csirkeólnak...

1

Mikor ássuk fel a nyáron virágzó növények hagymáit?

A nyáron virágzó hagymás növények ültetése egyszerű és nagyszerű módja annak, hogy virágágyásainkat könnyed szépséggel ruházzuk fel.

1

Banánfa teleltetése – Szakértői tanácsok mindenkinek

Ha úgy döntöttél, hogy banánfát szeretnél nevelni birtokodon, akkor bizonyára utána néztél már annak is, hogy ezek a trópusi növények nem feltétlenül tűrik jól azt a téli...

1

Minden, amit a tökök szüreteléséről tudni érdemes

A tökfélék népszerűek az otthoni kertészek körében, de kérdések merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy mikor kell begyűjteni a terméseket. 

1

Ezeket a növényeket szaporítsd szeptemberben!

Szeptember ideális időszak számos zsenge növény, köztük a penstemon és a pelargonium dugványainak levágására. Tudj meg többet gyakorlati útmutatónkban.

1

Az esővíz gyűjtése jót tesz a növényeknek, a környezetnek és a pénztárcádnak – így készíthetsz esővíz hordót

Az esőhordó otthoni elkészítése egyszerűbb, mint gondolnád, és több okból is kifizetődő. Először is, ez egy nagyszerű módja annak, hogy fenntarthatóbbá váljon a kert, és...

1

Hogyan lehet szinte bármit ültetni?

Fantáziáltál már egy ropogós salátákkal teli életről? Vagy egy csokor színes virágról az éjjeliszekrényen, a dohányzóasztalon és a konyhai pulton? Talán olyan egyszerű, mint a házi...

1

Rózsametszési kisokos – Hogyan és pontosan mikor kell metszeni a rózsát ősszel?

Ebben a szakértői írásban pontos leírást kaphatsz a rózsákról, hogy hogyan és pontos mikor kell elvégezni a rózsa metszését ahhoz, hogy a következő tavaszi és nyári időszakban is...

1

Ez a mesés hely olyan, mintha nem is Magyarországon lenne – a Bakony egyedülálló csodája

A Csárda-hegyi őskarszt egyedülálló jelenség, a Déli-Bakonyban, Ajkától 10 km-re találhatjuk meg, Úrkút településén. A 100 millió éves őskaraszt 1951 óta védett; tengeri állatok...

1

10 gyönyörű virág, amelynek ott a helye az őszi kertben

Most, hogy elkezdődött az ősz, a napok egyre rövidebbek és hűvösebbek lesznek. Ennek ellenére a kertünk még lehet szép, élettel teli ősszel is. Most bemutatok olyan virágokat, amelyek a...

1

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Az ősz beköszöntével a Balaton-felvidék gyönyörű tájai még varázslatosabbá válnak. A hűvösebb időjárás és az aranyló falevelek megadják az ideális hátteret a sétákhoz és a...

1

Hogyan írtsd ki a gyomokat az ágyásból anélkül, hogy károsítanád a növényeket – óvd meg a virágokat és a cserjéket ezekkel a szakértői tippekkel!

A gyomok gyors növekedése minden kertész életét megnehezítik, főleg, ha olyan helyen kezdenek növekedni, ahol igazán nem lenne szabad, például a veteményesünkben a zöldségek között,...

1

Gyep előkészítése télre – Így kell előkészíteni a pázsitot télre!

A pázsit téli előkészítése jelentheti a különbséget a gyenge minőségű tavaszi gyep és az egészséges, életerős gyep között. Sok helyen nincs szükség a gyep téli gondozására....

1

Hagymatermesztési hibák – Ezt 8 gyakori hibát követjük el hagymatermesztés során

Ha azon tűnődsz, hogy miért nem nő a hagymád, akkor ez az egyik ilyen gyakori probléma eredménye lehet! De milyen hibákat követhetünk el hagymatermesztés során?

1

Készülj fel a télre és ezeket tedd meg mielőtt beköszöntene a hidegebb időjárás!

Kezd el a télikert tervezését, hogy élvezd a hátsó udvart, amely a hidegebb hónapokban is tele van érdekességekkel, színekkel és illatokkal! A tél nem egy színes kerti időszak, de ha...

1

Növénygyökerekkel kapcsolatos problémák: Miért pusztulnak el a növényeim ugyanazon a helyen?

„Segítség, minden növényem elpusztul!” Ez az egyik leggyakoribb probléma mind a kezdő, mind a tapasztalt termelők körében. Ha azonosulni tudsz ezzel a problémával, az ok...

1

Ezzel az 5 tippel meggyógyíthatod a muskátlid!

Sajnos előfordulhat, hogy a legszebb növényeinket is megtámadja valamilyen betegség, még akkor is ha nagyon odafigyelünk gondozására. A muskátli levele könnyen megsárgulhat, szemölcsös...

1

Elegem lett a tujákból egy életre - Ne ültesd te se a kertedbe!

Mindenki nagyon szereti a tujákat, köztük én is. Nekem viszont elegem lett ebből a növényből, mivel nem győztem pótolni az elpusztult egyedeket, sajnáltam mindet, mivel nagyon mutatósak...

1

Talma a téma a BNV-n

Talmácsi Gábor is motorra száll a 111 BNV-n.Szeptember első hétvégéjén a San Marinó-i Nagydíjjal folytatódik a Gyorsaságimotoros-Világbajnokság. Talmácsi Gábor a legutóbbi futamon...

1

Betakarítás - Jól haladnak az őszi munkák a földeken

Az esős időjárás nem hátráltatja számottevő mértékben a betakarítást, sem a magágy-előkészítést, sem a mélyszántást - mondta Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és...

1

Várható tendenciák az olasz élelmiszer ágazatban

Októberben prezentálták az olasz élelmiszeripar helyzetéről és kilátásairól készült jelentést Rómában, a Szenátus könyvtárában. A dokumentumot az olasz mezőgazdasági minisztérium...

1

Pusztít a fitoftóra

Egy olyan gombás betegség jelent meg a színen, ami akár néhány nap alatt elpusztíthatja a paradicsomot és a burgonyát. Nem egyszerű fertőzéssel van dolgunk, ezért vigyázni kell, nehogy...

1

Remek ötletek a kiskertbe tavaszra!

Csempésszünk egy kis rusztikus hangulatot a kertbe, a mostani cikkünkben szuper ötleteket mutatok nektek, amik ráadásul nem is drágák, így mindenki számára elérhetővé válnak. Tedd...

1

A hazai szemestermény-szárítótelepi technológiák helyzete

Az elmúlt években ezen újság hasábjain is foglalkoztunk a hazai szemestermény-szárítás és a tárolás helyzetével. A fő konklúzió szinte mindig az volt, hogy a hazai szárító géppark...

1

Az őszi búza gyomirtása

A gyomnövények jelentős kárt okozhatnak az őszi búzában. Elsődleges károsítás az, hogy a növénytől elvonja a tápanyagot és a vizet (versengésre készteti), míg másodlagos...

1

A hazai szemestermény-szárítótelepi technológiák helyzete

Az elmúlt években ezen újság hasábjain is foglalkoztunk a hazai szemestermény-szárítás és a tárolás helyzetével. A fő konklúzió szinte mindig az volt, hogy a hazai szárító géppark...

1

Szamóca szalmával

Már javában virágzik a földieper. A szokatlanul meleg időjárás következtében két-három héttel hamarabb szedhetjük majd a finom gyümölcsöt - ha gondosan végezzük a legfontosabb...

1

Fagy- és aszálykár-enyhítés

A kormány ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy a termelők folytatni tudják tevékenységüket. Magyarország keleti területeit az utóbbi napokban kétszer is jelentős fagykár érte, és a...

1

Drágul a liszt és a kenyér is

Az idei termés enyhén szólva nem volt valami fényes: csak kis részét lehet étkezési célokra felhasználni, több mint a fele pedig csak takarmánynak jó, pedig ez az arány álatlában...

1

NÖVEKEDÉSI VESZTESÉGEK A MAGYAR GAZDASÁGBAN

Egy az egyben Alig vánszorgott a magyar gazdaság az elmúlt fél évben, a gyenge növekedés azonban főleg az állami szektor zsugorodásának tulajdonítható. Ám a versenyszféra lendületét...

1

2008. év a technológiai megújítások éve

Új év, új remények, új támogatási elgondolások. Az EU csatlakozás környékén a gépforgalmazók úgy gondolták és abban bíztak, hogy a gépkereskedők munkája is tervezhetőbbé...

1

Irányok és lehetőségek a napraforgó-termesztésben

"A van - tul sose kell félni!" - mondogatta gazdálkodó édesapám és ez a mondata mindig eszembe jut amikor egy-egy nagyobb termés esetén kitör a pánik. Vajon hová lett a paraszti...

1

Szombathelyen az első gólya!

A Nyugat.hu volt a leggyorsabb, nekik sikerült legelőször lefotózni a tavasz hírhozóját Szombathelyen. Végérvényesen is megérkezett tehát a tavasz 2015-ben is.

1

Muskátli gondozása, nevelése

Hamarosan végre elmúlnak a fagyok, előkerülhetnek a közkedvelt növények, köztük pedig a legkedvesebb virágom is, a muskátli. A most következő cikkben elmondok nektek mindent, amit...

1

Megállapodás az uniós borágazat reformjáról

Megállapodtak az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei a borszektor reformjáról – közölte december 19-én Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztés miniszter, a...

1

Minőség orientált búzanemesítés Martonvásáron

A búzafajtákkal szemben megfogalmazott minőségi követelmények történelmileg rövidnek számító néhány évtizeden belül is gyökeresen átalakultak, miközben követték az adott kor piaci...

1

A napraforgó növényvédelmének fontosabb szempontjai

A napraforgó hazánk növénytermesztési struktúrájában egyre kiemeltebb szerephez jut. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a növény alkalmazkodóképessége kiváló, ezáltal a...

1

A szárítás elmélete

A szárítási műveletek végrehajtása során az anyagban fizikai és biokémiai állapotváltozások jönnek létre, amelyek alkalmassá teszik a tartós tárolásra vagy a feldolgozásra. A...

1

Zöldtrágyázás eljárás

Maga a kifejezés gyorsan növő növényfajtákat jelent, amelyek növénytakaróként beborítják a talajt és ha ezek elhaltak bedolgozhatjuk őket a földbe. Ettől a talaj szemcsésebb,...

1

Minden, amit a facéliáról tudni kell

Hazánk egyik legelterjedtebb zöldtrágyanövénye a facélia (mézontófű). A faj egyben a világ egyik legtöbb virágport termő növénye, így méhészeti hasznosítása is jelentős....

1

Fürdessük meg a fákat!

Az idén különösen oda kell figyelni a tavaszi lemosó permetezésre. Ekkor zárjuk le a metszés után keletkezett sebeket gombaölő szerekkel, s ugyanakkor gyérítjük az áttelelt...

1

A tavaszi lemosó permetezésekről

A tavaszi lemosó permetezések kettős hatását kell kiemelni, az egyik a metszés után a sebek lezárása gombaölő hatású aktív hatóanyaggal, a másik a károsítók telelő tömegének...

1

A napraforgó olajtartalmát meghatározó tényezők

A növénytermesztés eredményessége alapvetően az előállított termék mennyiségének függvénye. A napraforgó esetében a termés mennyisége mellett döntő az olajtartalom is, melynek...

1

Bálázógépek I.

A mezőgazdasági termelés fejlődésével a termelés színvonalától az egymás mellett alternatívan alkalmazott intenzív-, extenzív- és fenntartható termelési módoktól függetlenül a...

1

Eső előtt köpönyeg

Európa nyugati felében az okszerű, racionális biztosítási védelem az agrártermelés technológiájának részét képezi – tájékoztatta lapunkat Márki János, a K&H Általános...

1

A kálium szerepe a szőlőtermesztésben

A kálium a szőlő számára az egyik legfontosabb tápelem. Fontos szerepe van a cukor (szénhidrát) képzésben, ezen keresztül meghatározza a termés minőségét, a szőlőtőke...

1

Több halálos áldozata van a vasárnap esti viharnak

A kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el a vasárnap este történt tragédia miatt. Hárman életüket vesztették, és a legfrissebb adatok szerint több mint 250-en megsérültek a...

1

Aratás

Már csaknem a felét learatták a búzának - Országosan már csaknem a felét learatták a búzának az 1,082 millió hektáros vetésterületről - tájékoztatta Benedek Fülöp, a...

1

Amit a sztévia, azaz a jázminpakóca termesztéséről tudni kell

A sztévia néven is ismert jázminpakóca egy dél-amerikai évelő bokor, amely nagyjából 60 centisre nő meg. A sztévia levelei 10-szer, vagy akár 300-szor is édesebbek lehetnek, mint a...

1

Az óraátállítással együtt megérkezik a tél is!

Már nem sokáig élvezhetjük a Vénasszonyok nyarát, ugyanis az óraátállítással együtt megérkezik a hideg, a csapadék, az sincs kizárva, hogy hó is hullani fog, nézzük, mire kell...

1

Itt a tudományos bizonyíték: A kertészkedés a test és az elme számára is egészséges

Az ember az év elején alig várja, hogy az időjárás kedvezőbbre forduljon, lehetővé téve ezzel a délutáni sétákat, a szabadtéri sportolást és más jellegű egészséges...

1

Ismét áradnak a folyók, több helyen van készültség

Az elmúlt napok heves esőzései miatt több folyón rendeltek el árvízvédelmi készültséget a hétvégén. A kár az északi megyékben a legnagyobb, Borsodban néhány útszakaszt lezártak,...

1

Mézkoszorú télire

Nagy figyelmet igényel a méhészektől a szeptember. Ez az utolsó olyan időszak, amikor még elvégezhetik a méhcsaládok szakszerű betelelésének tennivalóit. Ezzel megalapozhatják a kora...

1

Agrárhírek

Védett a tokaji, az oportó helyett portugiser a jó. Élénkülő kereslet, kínálat állatvásárok a régióban. Szeptemberben többet sütött a nap, mint augusztusban. November végén lesz a...

1

Évekre visszavetette az árvíz a gemenci vadállományt

Az elmúlt évi, rekord méretű dunai árhullám évekre visszavetette a gemenci erdő vadállományát, derült ki Fodermayer Vilmos, a Gemenc Zrt. vadászati osztályvezetője...

1

A legelőfű táplálóértékének alakulása a legeltetési időszakban

A juhok takarmánybázisát az ősgyepek biztosítják. Így az ősgyepek füvének táplálóértéke és annak évszaki megoszlása - tavasz, nyár, ősz - igen figyelemre méltóan változik. A...

1

Tehénistállók etető és itató berendezései

Az állattartó épületek egyik lényegtelennek tartott eleme az etetőjászol és az itató, azt gondolván, hogy az állat az eléje tett táplálékot mindenképpen megeszi. Ez a tévhit...

1

Vethetünk már zöldségmagvakat

Legalább egy hónappal előre jár a természet a meleg ősz és a tavaszias tél miatt. A növények olyan fejlettségi állapotban vannak, mint máskor március végén: virágzik az aranyeső, a...

1

Leesett az első nagyobb mennyiségű hó

Megtörtént az, amire már régóta nagyon sokan vártak, illetve sokan nem várták még. Leesett az első, nagyobb mennyiségű hó. Fehér köntösbe öltözött a Kékes és a Mátra is.

1

Megállíthatatlan az ausztrál pokol, elképesztőek a károk

Elképesztő károk sújtották 2019-ben a Föld nevű bolygót, biztosan mindenki emlékszik például az Amazonast pusztító erdőtűzre. Az ausztrál pokol sajnos még ettől is rémisztőbb, az...

1

A kukoricaintervenció miatt a kormány az Európai Bírósághoz fordul

Magyarország számára súlyosan hátrányos, diszkriminatív és elfogadhatatlan, hogy az új uniós kukoricaintervenciós feltételek november 1-jén hatályba lépnek, ezért a magyar kormány az...

1

Baj van, térdig ér a repce!

A szokatlanul enyhe ősz megzavarta a növényeket. A legtöbbet a repcének ártott, van ahol szárba szökkent a növény, és a nyugalom helyett virágzásra készül. Ahogy a piaci kereslet...

1

Vetések, talajmunkák, betakarítás

Őszi vetések - A kedvező időjárásnak köszönhetően az őszi vetési munkák ütemesen haladtak. A vetések jó-közepes képet mutatnak.

1

Idén várhatóan nagyobb termés takarítható be, mint az elmúlt évben

Magyarországon az idén kalászos gabonából várhatóan mintegy 8 millió tonnát takarítanak be, ami csaknem 30 százalékkal több az előző évi közel 6 millió tonnánál - közölte Gőgös...

1

Aratás

Június 29-e, Péter-Pál napja az egyik leggyakoribb időpontja az aratás kezdetének, noha Vid (június 15.) és István napja (június 24.) ugyancsak elterjedt dátumok voltak. Kevés népszokás...

1

Várja a pénzeket a kárenyhítési alapba az MVH

Több mint kétmilliárd forint kárenyhítési hozzájárulást várnak a gazdálkodóktól, akiknek június 30-ig kell megtenniük a befizetést a Nemzeti Kárenyhítési Alapba – hívja fel a...

1

A vecsési káposzta már csak legenda

A hétvégén tartották a tizedik Vecsési Káposztafesztivált, a település szeme fényének, a káposztának éves ünnepét. A bazársoron kiderült, Vecsésen már nem igen termelik a...

1

Nagyot kaszálnak a termelők

Készletproblémák is rásegítenek Magyarországon a magas gabonaárak tartósság válására. Ez alól a kukorica kivétel, a termés jó lesz, de a betakarítás vontatottsága erősíti az...

1

Mi lesz veled, paprika?

A kalocsai Paprika-kísérleti és Vegyvizsgáló Állomást 1917-ben hozta létre a magyar állam. Az intézmény azóta egyedülálló a világon, hiszen kizárólag fűszerpaprika-kutatással...

1

Agrárkár: 100 milliárdnyi is lehet a veszteség

A gyors felmérések szerint mintegy 100 milliárd forintos kár keletkezett a mezőgazdaságban, milliárdos károk vannak az erdőgazdaságban is – olvasható a Magyar Agrárkamara legfrissebb...

1

Átalakuló dinnyeszezon

A kiszámíthatóbb haszon reményében a korai fajták helyett a jó minőségű közép érésű dinnye fajták termesztésére álltak át a gazdák Tolna megyében is. A napokban már a fóliák...

1

A magas átmenő készlet lehúzhatja a búza árát

A magyarországi gabonapiaci helyzetet folyamatosan befolyásolja Ukrajna gabonaexportja, a jelenlegi, de még az őszi betakarításkori árakat is jobban befolyásolhatja majd a jelentős raktáron...

1

Hogyan teleltek gyümölcsfáink?

Tél végi teendők a gyümölcsösökben. Évente visszatérő kérdések ezek, melyekre különböző véleményeket olvashatunk, hallhatunk. A termesztett növényeink, így a gyümölcs-...

1

Tavaszi leveles vitaminbombák – Ezeket termeszd kertedben!

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi mindent meg tudunk termelni a saját kertünkben, most azt mondom el nektek, mely növények alkalmasak arra, hogy erősítsék az immunrendszerünket,...

1

Méhészet: gyenge közepes termésű volt a múlt év

Az aszályos tavasz rányomta bélyegét az égész év méhészetére. A méhészeknek összességében gyenge közepes termésű év volt a múlt esztendő, tavaly ugyanis 22-23 ezer tonna méz...

1

Évi egymillió tonnával kell növelni a zöldség- és a gyümölcstermelést

Stratégiai feladat, hogy belátható időn belül egymillió tonnával nőjön a hazai zöldség- , gyümölcs- és gombatermelés – jelentette ki Mártonffy Béla, a Magyar...

1

Márciustól emelkedhet a baromfihús ára, a sertéshúsé viszont nem

Márciustól várhatóan több lépcsőben emelkedhet a baromfihús ára Magyarországon. A termelői ár emelkedése összességében a 20-25 százalékot is elérhet. Ennek következtében hasonló...

1

Egyre erősebb a parlagfű veszély- 5 millió forint büntetést is kaphat az, aki nem írtja ki a parlagfüvet

 Magyarország Európa leginkább parlagfűvel fertőzött országa. A gyom allergiakeltő, minden ötödik itteni lakosnak okoz valamilyen kellemetlenséget. Ezért is kötelező az irtása....

1

Megnyitotta kapuit a Szürkemarha Vigadalom

    A mai napon megkezdődött a Vajdahunyad várában rendeződő Szürkemarha Vigadalom.Az ingyenes rendezvény vasárnapig tartja nyitva kapuit, így hát nagyszerű...

1

Hogyan óvjuk meg a termény minőségét?!

 Az idei évben egyre gyakrabban „kémlelik” az eget a gazdálkodók. A tavaszi esőzések hiánya sajnos nyomott hagyott a kalászosok fejlődésében. Már most jól látható, hogy a...

1

Feléhez ért az Oktoberfest!

Nyolc napja tart az Októberfest és eddig több mint 3,6 millióan látogattak el a fesztiválra. A szervezők a teljes fesztivál időtartalmára pedig közel 6 millió vendéget várnak. Tavaly 6,9...

1

Már virágzik a Repce!

Az őszi káposztarepce vetésterülete 254 ezer hektár volt 2011 decemberében, ami alig marad el az előző év vetésterületétől, viszont az igen aszályos 2011. évnek köszönhetően az...

1

PLEDGE - szőlőben is megoldás!

A tavasz beköszöntével figyelmünket újra a szőlőültetvényeink gyommentesen tartására fordítjuk. Az ágazat tulajdonosi átrendeződése nemcsak a szőlő termesztésére, hanem annak...

1

Kárenyhítési csomag a fagykárokat szenvedetteknek

Budapest, 2011. június 6., hétfő (MTI) - Az agrártárca a májusi fagykárokat szenvedett gazdálkodók számára kárenyhítési csomagot dolgoz ki, azt szeretnék elérni, hogy a kárenyhítés...

1

Szárazságtűrő kukoricahibridek

Egyre fontosabbá válik a kukoricahibridek hő- és szárazságtűrő képessége a termésbiztonság szempontjából - közölte Szél Sándor, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Zrt....

1

Jó évet zárhat az agrárium

Eltűnt a stressz a szántóföldi növényeket termelő gazdák udvaráról, ugyanis az ágazat várhatóan idén 30-35 milliárd forint profitot termel. A gabona hektárján 50-60 százalékos...

1

Körte periódikus jelentés 2006, várható helyzet 2007 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2007-01-08 A rügypattanás - fajtától függően - március végétől, április elejétől indult meg, a zöldbimbós állapot április első felében volt jellemző, a virágzás április 20-...

1

Több tízezer hektáron károsított a tél – állapítja meg a Magyar Agrárkamara

Nem vonult el nyomtalanul a tél. A Magyar Agrárkamara szakértői hálózata felmérése szerint több ezer hektár repcét, almát, körtét, szőlőt, búzát károsított a fagy. Ezt a területet...

1

Az olajtököt kevesen termesztik hazánkban

Német gyógyszeripari cégnek szállít nyersanyagot egy békési gazda. Szatmári Tamás kizárólag növény- termesztéssel foglalkozik, amelynek egyik jól jövedelmező ága az olajtök-...

1

A hazai csemegeszőlő termesztés piaci lehetőségeinek bővítése.

Magyarországot a világ elsősorban kiváló minőségű fehérborairól, és vörösborairól ismeri a szőlőtermesztés területén. Ezzel szemben étkezési szőlő- termesztésünk kevéssé...

1

Tavaszi munkák

Sok gazda az utolsó pillanatig nem tudta, milyen növényt vessen: kukoricát vagy napraforgót. Az idő melegebbre fordultával nem lehet tovább várni. A választást meg- könnyíthette, hogy a...

1

Így sterilizálhatod a talajt, hogy megszabadulj a benne lakozó betegségektől és rovaroktól

Akár házon belül ültetsz, hogy előkészítsd növényeidet a tavaszi kihelyezésre, vagy kerti ágyásaiddal teszed ugyan ezt, joggal merülhetnek fel benned aggodalmak a talajban rejtőző...

1

Kiég a Kunság búzája

Az őszi és tavaszi vetés fejlődését egyaránt visszavetette a súlyosbodó aszály Bács-Kiskun megyében. Mostanra a burjánzásnak indult gyomok is a gazdák helyzetét nehezítik - mondta...

1

Ezeket a dolgokat kell megtenned szeptemberben, hogy tavasszal újra díszítsenek növényeid!

Igaz, hogy még a napokban is 30 fok közelében alakult a hőmérséklet, de azért közeledik az ősz. Mostani cikkemben elmondom nektek, mit kell tennetek a növényekkel nyár végén ahhoz, hogy...

1

A legfontosabb kerti teendők télen

A kertészember télvíz idején sem pihenhet, itt az idő, hogy felkészítsük kertünket a tavasz érkezésére.

1

Növénytermesztés

Gabonaféléknek nevezzük tágabb értelemben azokat a növényeket, melyeket lisztes magjukért termesztünk. Szűkebb értelemben a Gramineae családba tartozó növények a gabonafélék. A...

1

Befejeződött az aratás

16 millió tonna körüli gabonatermés várható idén. Kiemelkedő, 16 millió tonna körüli gabonatermés várható az idén Magyarországon, ez igen jó teljesítmény a tavalyi 9,6 millió...

1

Szecskázás - szecskázó gépek

A kérődző állatállomány takarmányellátásában a jó minőségű tömegtakarmányok, kukorica szilázsok, és szenázsként tárolt szálastakarmányok etetése nélkülözhetetlen. A...

1

Mezőgazdaságban alkalmazott kenőanyagok kiválasztása és felhasználása

Gyorsan rohanó világunkban egyre fokozott szerepet kap a mezőgazdaságban dolgozó gépek megfelelő időben és módon elvégzett karbantartása.

1

Teendők a kiskertben

Nem sok fontosabb hónap van a kiskert életében, mint a május. Ilyenkor szinte minden eldől, éppen ezért hoztam most el nektek ezt a szuper cikket, minden fontos dolgot összegyűjtöttem,...

1

Szinte ingyen adják az epret

Tavalyi "meggymentő" akciójukon felbuzdulva idén is a fővárosban árulják majd portékájukat a Tisza-menti termelők. A gazdák így tisztességes áron értékesíthetik termésüket, a...

1

Vízgazdálkodás

Debrecenben kidolgozták a mezőgazdasági vízfelhasználás megoldásának tervét. Az ambiciózus program segítségével meg lehetne nyerni az aszály elleni küzdelmet. A részletekről a program...

1

Illatos fekete gyémántok

Vagyonok rejtőznek erdeinkben a föld alatt. Egy kiló szarvasgombáért akár százezer forintot is el lehet kérni. Szarvas- gomba vadászatra indulunk Szilvásváradon Berecz Bélával, aki már...

1

Novemberi kerti tennivalók

Ha az időjárás engedi, még kertészkedhetünk egy kicsit. A szabadban hagyott növényeinket felkészíthetjük a télre: betakargatjuk a rózsatöveket, a fügebokrot, a gránátalmát és...

1

Fűben-gyöngyben orvosság

Télen is üzemel a cserhátsurányi gyógynövény- feldolgozó. Mezei zsurlót aprít a szecskavágó, majd az aranyvessző, a cickafark kerül sorra, s beindult...

1

Két kézzel kapkodják a dohányt

Kánikula ide vagy oda, a keserves munkával megtermelt dohánytermést be kell takarítani a csaknem hatezer hektárnyi területről. Sok és hosszú ideig tartó munkát ad a dohány a kétkezi...

1

Az ország egész területére szállítják a hansági vöröshagymát

A vöröshagyma jelenlegi felvásárlási ára megfelelő. A gazdák bizakodnak is, végre gazdaságosan tudnak termelni. A termésmennyiséget közepesre saccolják. Hazánkban és az Európai Unió...

1

Szinte ingyen adják a meggyet

Országszerte nő az igény a jó minőségű magyar élelmiszerek iránt, így a Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) értékesítési akciója lassan kinövi az elsősorban Tisza-menti gazdák...

1

Hörcsögök dúlják a szolnoki határt

Az árpa aratása már vasárnap befejeződött volna Szolnok megyében, ha nem jön az eső. A csapadék miatti gombás fertőzés aránya nem nőtt, ám a hörcsögök továbbra is jelen vannak a...

1

A dinnyeháború árnyékában

Az idén negyven–ötven százalékkal kevesebb dinnyére számíthatunk, mint a múlt évben. Ebben közrejátszik a rendkívül alacsony tavalyi felvásárlási ár. Ha a felvásárlási árak...

1

Mennyei lekvár receptek, amikkel egész évben kényeztetheted magadat

Én nagyon szeretem a lekvárt minden formában, és már volt szerencsém nagyon sok fajtát megkóstolni, de akkor is a hazai finomságok maradtak a kedvenceim, mint például az eper-, a barack-,...

1

Örökzöldek téli barnulása – Mi okozza, és hogyan előzhetjük meg időben?

Sajnos manapság egyre több levél érkezik szerkesztőségünkbe, melyekben arról panaszkodnak a kedves Olvasók, hogy barnulnak az örökzöldek a téli időszakban. Mostani cikkemet éppen ezért...

1

Mitől függ a patkányirtás eredményessége?

Az ember patkányhoz való viszonyulását jelzi, hogy a "patkány"-szó átvitt értelemben a világ szinte minden nyelvén piszkosat, koszosat, visszataszítót, undorítót jelent. A patkány...

1

Használd a természet naptárát a kertben – A fenológia fontossága!

A legtöbb kertész a megannyi dolgos év során tapasztalja ki, hogy pontosan mikor is érdemes elültetni a különböző növényeket a kertben. Ha egy kicsit odafigyelsz mindarra, amit a...

1

A sokoldalú citronella – A teljes termesztési útmutató szakértőktől!

A citronella egy nagyon sokoldalú szupernövény, aminek ott a helye mindenkinek a kertjében. Mostani cikkünkben minden hasznos információt megosztunk veletek a citronella termesztéséről,...

1

A tarlóhántás gépei

A mi éghajlatunk alatt a nyár elején takarítjuk be a tavaszi takarmánykeveréket, a mákot, a borsót és a repcét. A legnagyobb területarányt képviselő kalászosokat (őszi búza, őszi...

1

A mezőgazdasági szállítási feladatok megoldása pótkocsikkal

A mezőgazdasági termelésben alkalmazott szakaszos üzemű anyagmozgató eszközök (pl. szállító járművek, rakodógépek), illetve a velük szemben támasztott műszaki-agrotechnikai...

1

Baromfiistállók és telepek

A hazai nagyüzemi állattartási ágazatok között a baromfitartás alkalmazta leghamarabb - a nagy hozamú fajták, hibridek meghonosításával együtt - a korszerű tartási és üzemeltetési...

1

Anyagmozgatási folyamatok a mezőgazdaságban

A mezőgazdasági termelés során keletkező fő és melléktermékeket mozgatnunk kell a termelés különböző helyszínei között. Az anyagmozgatási műveletek sokrétű tevékenységei ma már...

1

Mikroszórófejes öntözés az ültetvényekben

A mai piaci igények új intenzív fajták telepítését követelték meg a gyümölcstermesztőktől. A telepítésre kerülő új fajták a megfelelő fejlettségi állapot, valamint a...

1

Mikroöntözés

A mikroöntözés gyűjtőfogalom, az ide tartozó öntözési megoldások közös jellemzője, hogy a vízadagoló elemek kis nyomáson (< 2,5 bar), időegység alatt kevés (< 500 l/h)...

1

Hogyan tegyük jövedelmezőbbé az állatok téli tartását

Állataink téli szálastakarmány-szükségletének fedezésére a rétek a herefélék, a füves herék és egyéb szálastakarmányok termését tartósítani kell. A tartósítás...

1

A vöröshagyma betakarítás gépesítése

A vöröshagyma érésének kezdetét a hagymatest fölötti szárrész, azaz a „nyak” folyamatos puhulása jelzi. A lomb meghajol, megdől. A vöröshagymának ezt a természetesen...

1

Még most is védenünk kell a szőlőt

Idén nagyon esős és meleg volt az idő, ami kedvezett a betegségek kialakulásának. A régieken kívül egy új betegség is megjelenhet, ami a szőlőt támadja, és ami ellen ráadásul még...

1

Juhok gyakoribb parazitózisai (Élősködők-okozta betegségei I.)

Rühösség Különféle atkák okozzák. A fejrühösséget a Sarcoptes ovis, a lábrühösséget a Chorioptes ovis, a gyapjúval fedett testrészek (főként a hát-és kereszttájék)...

1

A Selko-pH használata pulyka előnevelésben

Az elmúlt években, a termelésben dolgozó szakemberek többsége szembesült az új, telepi szinten használható ivóvízkezelésre, savanyításra szolgáló készítményekkel. Az...

1

A tőgybimbó bőr egészségi állapotának javítása

Az elmúlt években egyre nagyobb figyelem irányult a tőgybimbó bőrének egészségi állapota felé. Megállapították, hogy a bimbóbőr sérülések 75%-a újabb tőgygyulladás kialakulásához vezet.

1

A hazai juhtenyésztés gazdasági és szervezési problémái

A mezőgazdaságban, az iparban vagy a gazdaság egyéb ágazataiban minden gazdasági tevékenységet egy közös célért, az anyagi javak termeléséért, a termelés gazdaságosságának...

1

LOVARDÁK, ISTÁLLÓK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE (III.)

A lovas létesítmény optimális nagysága nem adható meg általános érvényűen. Befolyásolja a terület nagysága, a település jellege (ipari vagy mezőgazdasági terület), a tervezett...

1

A cukorrépa öntözése

A cukorrépa a csapadék mennyisége és eloszlása iránt is igényes növény, igényli és meg is hálálja az öntözést. Répatest-hozama csak akkor megfelelő mennyiségű és jó minőségű,...

1

LOVARDÁK, ISTÁLLÓK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE X.

A nyeregkamra A nyeregkamra szintén közvetlenül az istálló szomszédságában legyen. Szükség van benne hideg-meleg vizes mosdókagylóra, és gondoskodni kell a jó szellőzésről, a...

1

Hogyan csökkenthetjük a hőstressz kártételét?

Minden szarvasmarhatartó tapasztalta már a nagy nyári hőség termelési mutatókra gyakorolt kedvezőtlen hatását. A szárazonállás során elszenvedett hőstressz csökkenti a megszülető...

1

Szántóföldi növényvédelem nyár végén

A vegetációban végzett vegyszeres beavatkozások főként a gombák és a kártevő rovarok ellen irányulnak. A kezelések hatékonyságát növeli, ha hosszú és rövid távú előrejelzésekre...

1

Néhány tudnivaló a retardált műtrágyákról

Az utóbbi években egyre több és több féle műtrágya jelenik meg a hazai forgalomban, különösen a drágább műtrágyákat felhasználó kertészeti termesztés területén. A kertészeknek...

1

Juhok rühössége

Különféle atkák okozzák.. A fejrühösséget a Sarcoptes ovis, a lábrühösséget a Chorioptes ovis, a gyapjúval fedett testrészek (főként a hát-és kereszttájék) rühösségét a...

1

Szarvasmarha-istállók és telepek (II.)

A színszerű istállókban alkalmazott korszerű tartástechnológia másik változata a mélyalmos vagy csoportos pihenőteres megoldás (1. ábra). Jellemzője a belső korlátok nélküli...

1

Dugványozással szaporítható növények - Tudj meg mindent a dugványozásról!

A dugványozás egy meglehetősen gyors növényszaporítási módszer. A kigyökerezett dugványok általában erősebbek, mint magról nevelt társaik, és hamarabb is érik el a felnőttkort....

1

A legjobb növények a medence körül – 10 tökéletes lehetőség egy privát kerti paradicsomhoz

Ha szeretnél egy oázist teremteni magadnak és családodnak, amely körül egy privát kerti paradicsom teremthető, akkor a megfelelő növények kiválasztása rendkívül fontos.

1

Legelők

Az állattartás legősibb módja a legeltetés, a legelő füve pedig a gazdasági állatok legtermészetesebb tápláléka. A legelő nemcsak tápanyagforrás, hiszen a mozgás, friss levegő,...

1

A közúti szállítás irányai a mezőgazdasági anyagmozgatásban

A mezőgazdasági termelő tevékenység anyagmozgatási technológiájának megítélése a gazdálkodó szervezetek működési formájában napjainkra meghatározó lett, az üzemeltetés trendjeit...

1

Most tekinthetjük meg a Mecsek kincsét – Nyílik a bánáti bazsarózsa!

Magyarországon 1982 óta védett a bánáti, bánsági, vagy mecseki bazsarózsa néven ismert mesés növény, értéke jelenleg 250 000 forint. Idén szervezett túra keretén belül csodálhatjuk...

1

Öntözésről felsőfokon…(I.)

A Föld népességének rohamos növekedése az élelmiszertermelés nagyarányú növelését követeli meg, amelynek alapvető feltétele az öntözéses gazdálkodás fokozott fejlesztése. A...

1

Az árutermelés kritikus területei a tejtermelő juhászatban

A juhtejtermékek alacsony magyarországi fogyasztása a korábbi áruhiánnyal és a rendkívül kis választékkal magyarázható. Ezen jelentősen javítani lehetne a termékek reklámozásával, a...

1

Gyorsan, korszerűen

A mai, gyorsan változó világban, főként a gazdasági épületek esetében, a komótos építést nem engedhetjük meg magunknak. A hagyományos építési mód viszont, az építési sebességet...

1

A paprika palántanevelése

Ma Magyarországon a legfontosabb hajtatott zöldségfaj a paprika, az összes hajtatási felület közel felén termesztik. A termelők nagy része a termesztés mellett palántaneveléssel is...

1

A lucernáról „alulnézetben"

Ha a lucernáról van szó, akkor legfontosabb takarmánynövényünkre gondolunk, ahol a főtermék a széna, melléktermékről pedig nem beszélünk. Jelen esetben főterméknek a földalatti...

1

Bemutatkozik a Békéscsabai AGROKER Rt.

A több, mint 40 éves múltra vissza-tekintő Békéscsabai AGROKER Rt. 2001.-től új szerepkörben mutatkozott be: a hazai piac igényeinek alapos felmérése után kiválasztotta a legkedvezőbb...

1

Az emu csibékkel való bánásmódról

A három hónapos kortól kb. egyéves korig (feldolgozási kor) tartó időszakot az emutartók „előnevelési” fázisnak nevezik. A legtöbb csibét csapatokban nevelik, nagyméretű,...

1

Mezőgazdasági létesítmények

A 70-es években a fokozódó energia és környezeti válság a tehenészeti telepek fejlesztésére is döntő befolyással volt Magyarországon. A kötetlen tartást először zártan, majd...

1

A rakodás, mint anyagmozgatási feladat

A termelési szerkezetben a mezőgazdasági anyagmozgatás szempontjából a legnagyobb volument a megtermelt mennyiség jelenti, s ehhez hozzá kell számítani az állattenyésztésben megtermelt...

1

Bayer CropScience partner a fejlődésben

Közel 40 év alatt, egy festéküzemből fejlődött ki a Bayer vegyipari-gyógyszerészeti konszern, mely 350 társaságával szinte minden országban képviselteti magát.

1

Egy kis áttekintés a csomagolásról

Ha lenne a csomagolásnak történelemkönyve, és kinyitnánk az első oldalakon, azt látnánk, hogy a legrégebbi bizonyítékok a Kr. e. 2000 körüli időszakból maradtak ránk. A csomagolás...

1

Közszemlére bocsátva Szegedi kukoricák és cirokfélék

A szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. hagyományaihoz híven az idén is megrendezte országos kukorica - cirok szakmai napját és fajtabemutatóját. A szeptember 3-4-én azonos tartalommal...

1

A tömegtakarmányok termesztésének helyzete és lehetőségei

A termelési rendszerek hazai elterjedésével a szántóföldi zöld szálas és lédús takarmánynövények nagy részének termesztése háttérbe szorult. Az állati termékek iránti igények...

1

Aktuális növényvédelem

Májusban a kelő kukoricában gyakran okoznak tetemes károkat a kukoricabarkók. Ez a fő tápnövénye, de a cukorrépát, zabot, kölest, búzát, rozsot, napraforgót, vörös herét, lucernát,...

1

Aktuális növényvédelem

A csapadékot követő felmelegedés a gabonavetésekben kellő mikroklímát biztosít a gombabetegségeknek. A gabonalisztharmat tünetei az alsó levéllemezen, levélhüvelyen és a száron...

1

Bemutatkozik a Békéscsabai AGROKER Rt. gépkereskedelmi üzletága

A több, mint 40 éves múltra visszatekintő Békéscsabai AGROKER Rt. 2001.-től új szerepkörben mutatkozott be: a hazai piac igényeinek alapos felmérése után kiválasztotta a legkedvezőbb...

1

A 60-90 kW teljesítményű, univerzális traktorok kiválasztása (XI.)

Kukorica talajelőkészítési-vetési technológiája A KÜHNE CYCLO-800, a BUFFALO és a WHITE NEW IDEA 6106 szemenkéntvető gépeket kukorica vetése során Bábolnán vizsgáltuk. A felvett...

1

A mezőgazdasági anyagmozgatás jellemző pontjai

A mezőgazdaságban a termelő ágazatokra éppúgy jellemző lett a logisztikai rendszerben történő gondolkodásmód, mint a gazdasági élet egyéb területein. Ezen belül az anyagmozgatás...

1

Szárító-tárolótelepi technológiák helyzete I.

A magyar mezőgazdaság eredményessége, folyamatos fejlődése hosszabb távon csak úgy tartható, ha választ adunk a kor kihívásaira. Egyik ilyen kihívás jelen esetben az energia...

1

MEZŐGAZDASÁGI KÖNNYŰSZERKEZETES ÉPÜLETEK I.

Könnyűszerkezetesnek az olyan iparosított, rendszerelvű építési módot értjük, amelynek jellemzője, hogy általában acél vázzal és 100-150 kg/négyzetméteres saját tömegű könnyű...

1

Juhok őszi téli takarmányozásának néhány gyakorlati kérdése

A mi adottságaink mellett hagyományosnak mondható a juhok György-napi kihajtása és Mihály-napi behajtása, noha ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodnunk, hiszen a juhot akkor kell behajtani,...

1

Megépült az első magyarországi utófeszített vasbeton panelekből álló hígtrágya tározó medence

Alapos előkészítő munka, és körültekintő tervezés után a Szebeton Rt. fővállalkozásában elkészült az első hazai - az állattartó telepek környezetvédelmi beruházásainak...

1

Őszi kalászosok kelés utáni növényvédelme

Az őszi kalászosok kelése után az állomány megvédésére különböző inszekticidek és fungicidek állnak rendelkezésre. Legfontosabb károsítók a gabonafutrinka, gabonalegyek és a...

1

A struccok, a harmat, a rianás, a „ráutaló magatartás” és a gyalog a sakktáblán…

Érdekes és látszólag korántsem összefüggő dolgok ugye? De higgyék el, igenis van kapcsolat közöttük! Bebizonyítom.

1

A növénytermesztés ágazatához kapcsolódó anyagmozgatási technológia elemei

Napjaink mezőgazdaságára mind jellemzőbb a korszerű gépesítési rendszerek, technológiai változatok alkalmazása, így egyre nagyobb teljesítményű erő- és munkagépek...

1

Korszerű elektronikus mérlegek a mezőgazdaságban III.

„Csak az van, amit mérni lehet", tartják a műszaki szakemberek. És valóban, a műszaki és a tudományos kutatások, fejlesztések alapja a mérhető mennyiségek minél pontosabb, minél...

1

Bemutató körút a VOGEL & NOOT-nál

Magyarországon a VOGEL & NOOT hosszú ideje az ekegyártásról ismert, ami az évi közel 3500 db eke előállításából, és a hazánkban értékesített évi több száz ekéből kiindulva nem...

1

Növekszik a tartósított takarmányok szerepe

Az állatlétszám jelentős csökkenésével felborult a növénytermesztés-állattenyésztés hagyományos egyensúlya. Most bőven van (lesz) takarmányunk, de ahhoz nincs elég állatunk. Ebből...

1

A kukorica és a napraforgó permetezésének gépei

Az eredményes kukorica- és napraforgótermesztés alapvető feltétele a hatékony növényvédelem, a sikeres vegyszeres gyomirtás és állomány-permetezés. A szakszerűtlen védekezések...

1

Magágykészítés és vetés egy munkamenetben

A magágykészítés és vetés gépesítésével foglalkozva elsősorban az eszközök műszaki-agrotechnikai ismérveit vázoljuk. A bemutatott gépek jelentős része már ismert, azonban kutatói-...

1

A hőmérséklet hatása támrendszeren termesztett paradicsom (Lycopersicon esculentum Mill.) likopin tartalmára

A paradicsom, napjaink egyik legjelentősebb a zöldségnövénye, nemcsak a világon, de Magyarországon is fontos szerepe van a zöldségtermesztésben, mind hajtatásban, mind, pedig...

1

Ez a méreg nincs tiltó listán!

A Vidékfejlesztési Minisztérium reagálva a sajtóban megjelent híresztelésekre megerősíti, hogy tudomása szerint Magyarországon senki sem akarja jelenleg tiltani a technológiát, sőt még...

1

Javuló gabonatermés-kilátások Oroszországban

Az év eleji prognózisok Oroszországban a korábbi évekhez képest gyengébb gabonatermést jeleztek előre. Az akkori becslések szerint a 2006. évi mezőgazdasági szezonban mindösszesen 66-72...

1

Hírek Spanyolországból

Vidékfejlesztés (2006-05-09) A spanyol Mezőgazdasági, Halászati és Élelmezésügyi Minisztérium valamint a Települések és Megyék Spanyol Szövetsége (FEMP) 2006. május 10-én...

1

Nem minden alapanyag ugyanolyan

A silózási technológia felfedezése óta mindenki figyelembe veszi, hogy a minőségjavítás kérdésében a legfontosabb a savanyítás sebességének növelése. A 90-es évek elejéig a piacra...

1

A Mezőgazdasági Gépi Bérvállalkozók Szövetségének tájékoztatója

A Mezőgazdasági Gépi Bérvállalkozók Szövetsége minden évben az aktuális szolgáltatási árak kidolgozásával és kiajánlásával segíti tagjai, valamint a mezőgazdasági termelők,...

1

MEZŐGAZDASÁGI KÖNNYŰSZERKEZETES ÉPÜLETEK IV.

Tárolási követelmények Ismételten kiemeljük, hogy a tárolási technológiát a gabonatárolók építészeti kialakításánál figyelembe kell venni. A tárolók gazdaságossági kérdései is...

1

Az agrárium aktualitásai az AGRO+MASHEXPO-n

Február 8-11 között, a mezőgépgyártók és -forgalmazók idei seregszemléjén, több mint 11.000 négyzetméteren, 184 kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait. A négy napos...

1

Tápanyagutánpótlás Phylazonit mc-vel

Kijuttatási módok: - Vetéssel egymenetben: a vetőgépre szerelt valamilyen – folyadék kijuttatására alkalmas – szerkezettel, mint pl. a Marshal pumpa (10 liter...

1

A fügefa sikeres teleltetése

Már Magyarországon is kezd egyre jobban elterjedni a fügefa, viszont a teleltetéséről sajnos sokaknak nincs fogalmuk sem…Ne essetek kétségbe, mi azért vagyunk, hogy segítsünk,...

1

ÖNJÁRÓ PERMETEZŐGÉPEK

A magajáró szántóföldi permetezőgépek utóbbi időben történő terjedése arra utal, hogy váltás történik a permetezéstechnikában, mely nagymértékben talán olyan is lehet, mint...

1

A kalászosok (őszi búza) öntözése

A kalászos gabonák, elsősorban az őszi búza termesztése hazánkban a jövőben is döntő mértékben az öntözés nélküli termesztésre alapul, de az öntöző üzemekben sem...

1

A cukorrépa öntözése

A cukorrépa a csapadék mennyisége és eloszlása iránt is igényes növény, igényli és meg is hálálja az öntözést. Répatest-hozama csak akkor megfelelő mennyiségű és jó minőségű,...

1

A betakarítási munkákhoz kapcsolódó anyagmozgatási feladatok

Az átalakult, megváltozott birtokviszonyok magukkal hozták a termelő gazdálkodások számának növekedését, ezzel azonban gazdasági méretek jelentősen lecsökkentek. Amezőgazdaságban,...

1

Őszi vetésűek talajelőkészítése (magágykészítése) és vetése

„Kérdésbe szokták aGazdák tenni: mikor kell … Vetés alá szántani? Erre aKérdésre közönségesen ekettőt lehet mondani: 1. Mindég szárazos időben, és soha sem sárban …...

1

LOVARDÁK, ISTÁLLÓK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE (VII).

Etetőállások alkalmazásával az abrak- és tömegtakarmány gondosabb egyedi adagolása válik lehetővé. A 25. ábrán annak a kiállítási istállónak az alaprajza és etetőállásai...

1

A gyomirtás, mint a kukoricatermesztés egyik alapvető kérdése

A kukoricatermesztés során az egyik generális terméscsökkentő tényező a vetések elgyomosodása, ugyanis maga az állomány nagy térközű kultúra (tipikus kapásnövény), ezért...

1

Strucctenyésztőknek, ezt kell tudni a tojás retencióról!

Örömmel tapasztaltuk, hogy a legutóbbi számban alkalmazott módszer - a cikk egyik fele a legfrissebb eseményeket ismertette, a másik fele a strucctartók számára igyekezett gyakorlati...

1

Mezőgazdasági erőgépek téli üzemeltetése

A téli üzemeltetésre megfelelően fel kell készíteni a mezőgazdasági erőgépeket, teherautókat. A felkészítésnek vannak anyagi vonzatai, de teljesítésük elmaradása esetén az...

1

Így termessz kamillát! - A legnépszerűbb gyógynövény termesztésének titkai

A valódi kamilla egy jól ismert növény, amelyet gyulladások, gyomor- és bélproblémák gyógyítására használnak. Többféle magban kapható, mindegyik változatos hatóanyag-tartalommal; az...

1

A magágykészítés gépesítése

A tavasz közeledtével egyre több szántóföldi munkagépet láthatunk a szántóföldeken. Ilyenkor kezdődik meg az őszi szántások elmunkálása, a tavaszi vetésű növények talajmunkái....

1

LOVARDÁK, ISTÁLLÓK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE (XI.)

A fedeles lovarda építése nagyobb vállalkozások számára a gazdaságos működés alapkövetelménye.A fedeles lovardának nem muszáj kívülről sivár üzemcsarnokhoz hasonlítani, a...

1

LOVARDÁK, ISTÁLLÓK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE (XIII.)

A külső lovarda mérete a vállalkozás nagyságától és fő szakterületétől függ. Kisebb vállalkozás egyetlen szabadban levő lovardája a díjlovaglás és az ugratás számára 30×40 m...

1

Rendszerváltás az öntözésben I.

Az öntözéstechnika történelmileg korábbi eljárásai és berendezései általában az időszakonkénti természetes csapadékot igyekeztek utánozni. Egyes alkalmakkor vízzel telítették a...

1

Lovardák, istállók tervezése, építése

A növénysáv szélessége az egysoros, nyírott sövény esetében a magasságtól függően kb. 1 m lehet. A természetesen növekvő, ritkán nyírott sövényre legalább 3 m széles helyet...

1

A forgatásos és a forgatás nélküli talajművelés jellemzői és tapasztalatai

A hagyományos művelés gyökerei Magyarországon az aszimmetrikus vasú fordító ágyeke kialakulásáig (XV. sz.), valamint a sokszántásos rendszer időszakáig nyúlnak vissza. Elterjedésében...

1

A hígtrágya tározók szigeteléséhez használatos hajlékony membrán szigetelőrendszerek összehasonlítása

Melyiket válasszam? A hígtrágya tározók membrán szigeteléséhez alapvetően négy különböző típusú szintetikus polimer alapanyagú rendszer használata terjedt el Európában.

1

Acélváz szerkezetes építési mód

A fejlődő magyarországi vállalkozásoknál fokozott igény jelentkezik a nagy, egybefüggő, akadálymentes, lefedett terek iránt. Szükség van a termény- és géptárolókra, raktár- és...

1

A lemosó permetezés fontossága

Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a lemosó permetezésnek, pedig igenis kellene, ugyanis nagyon sokat spórolhatunk meg azzal, ha elvégezzük, és a fák is sokkal egészségesebbek...

1

Téli növényvédelem a szántóföldi és kertészeti termesztésben

Téli időszakban a szántóföldi (áttelelő) növényeket nem csak az alacsony hőmérséklet károsíthatja, hanem ennek közvetett hatásaként egyéb negatív jelenségek is felléphetnek....

1

Ezeket csak akkor tanulhatjuk meg, ha tanyán élünk

Nem könnyű a tanyasi élet, de ennek leginkább az lehet az oka, hogy nagyon sok midnent magunknak kell előállítanunk és ehhez a 21. században nem vagyunk hozzászokva. Viszont aki be meri...

1

MINŐSÉG NAGYOBB HASZONNAL!

Hogyan tud megfelelni a gazdálkodó - évről-évre eltérő termesztési feltételek között - a piac egyre növekvő elvár ásainak? Ebben meghatározó szerepe van a stabil biológiai alapot...

1

Jövőre is számolnunk kell az aszállyal!- víztartályokat kell építeni-

 Újabb melegrekordok dőlhetnek meg jövőre is, kevés csapadékra számíthatunk az előrejelzések szerint. Az idei aszálykárok megismétlődésének megakadályozására, pedig egy új tervezetet alakul.

1

A Csehországi tömény szesz tilalom, a bornak és a pezsgőnek kedvezett

 A metil-alkohol mérgezési botrány után Csehország minden 20%-osnűl nagyobb alkoholtartalmú italt betiltott az országban 2 héten keresztül és még mai napig keresik a és szűrik a...

1

Természetes megoldás a kártevők lárvái ellen – Használd te is a Bacillus thuringiensist!

A legtöbb gazda mindent megtenne azért, hogy a kertjében nevelkedő növények zavartalanul, biztonságos körülmények között növekedhessenek és teremhessenek. Természetesen ezt a folyamatot...

1

Itt az első havazás – Megbénult a fél ország

Elképesztő, hogy minden évben ugyanaz történik, már hetekkel ezelőtt lehetett sejteni, hogy érkezik a havazás, legalább 5-6 nappal korábban pedig az is kiderült, hogy pontosan...

1

Miért és hogyan érdemes szalmabálákkal kertészkedni?

A szalmabálás kertészkedés technikájának megalkotója Joel Karsten, aki „Straw Bale Gardens Complete” címmel még könyvet is írt módszeréről. A szalmabálás kertészkedés...

1

Termesszünk kertünkben rebarbarát – Szakértőnk elmondja, hogyan!

A rebarbara egy nagyon különleges, finom és sokoldalú növény. Mostani cikkemben mindent elmondok nektek a rebarbara termesztéséről, de kitérek arra is, miért lenne ott a helye mindenkinek a...

1

Egészségesebb, szebb növények élesztő segítségével!

Kevesen tudják, de az élesztőt is használhatjuk arra, hogy a növényeink sokkal szebbek legyenek! A most következő cikkben elmondom nektek, hogyan alkalmazhatjátok.

1

Készítsd fel kertedet az őszre- 5 növény, amit most érdemes elültetni

Az augusztus egy remek időszak a kertészkedésre, hiszen az őszi szezonhoz közeledve érdemes már most elkezdeni az őszi zöldségfélék ültetését, hogy később bőséges termésre...

1

Mindent, amit a virágszárításról tudni kell!

Minden bizonnyal te is szívesen csinosítod otthonod különböző részeit a kertedből frissen vágott virágcsodákkal. Azonban semmi sem tart örökké és egyáltalán nem biztos, hogy...

1

Így tündököljön nyáron a dáliád: gondozási tippek a szépséges virágokért

A dália (Dahlia) egy lenyűgöző és népszerű növény, amely a kertek színpompás dísze lehet a nyári hónapokban. Ezek a színpompás virágok a megfelelő gondozás mellett bőségesen...

1

Így dekoráljuk a kertünket nyáron: a nyári sütögetések kedvenc színhelye lesz

A nyár beköszöntével a kert az otthonunk kiterjesztésévé válik, és az emberek szívesen töltik idejüket a szabadban. A kerti sütögetések és baráti összejövetelek ideális...

1

Talajminőség javítása nyáron: ezeket a trükköket alkalmazd!

A nyári hónapok a kertészek számára igazi kihívásokat jelenthetnek, különösen a talaj minőségének megőrzése és javítása szempontjából. A forró időjárás és a gyakori öntözés...

1

Eltűnhet a piacról a magyar alma!

Magyarország almatermése egy átlagos évben 550-600 ezer tonna, de az elmúlt 10 évben a 300 és 950 ezer tonna között ingadozott. Ezek a szélsőértékek felhívják a figyelmet a nagyon rossz...

1

Hogyan marad virágba borulva a Petúnia - Élvezd ki ezeket a csodás virágokat, amíg lehet!

A petúniák gyönyörű, élénk színű virágaik miatt a kertészek egyik kedvenc választása. Ezek a mesés virágok hosszú ideig virágzanak, és egyedi szépségükkel díszítik kertünket és teraszainkat.

1

Korszerű vetéstechnológia repcében

A repcetermesztő gazdálkodók manapság a megfelelő vetéstechnológia alkalmazásában számos műszaki megoldás, különböző konstrukciójú és működésű vetőgép közül választhatnak.

1

5 csináld magad projekt, amikkel a kertbe csalogathatod a gyerekeket!

A kert feldíszítése mindig izgalmas feladatnak ígérkezik, azonban általában annyi munkával jár, hogy az ember azt sem tudja, hogy hogyan lásson hozzá. Aggodalomra azonban semmi ok –...

1

Elektrokultúra: Az Elektromos Energia Felhasználása a Kertészkedésben

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap az elektrokultúra koncepciója a kertészet területén. Nézzük milyen előnyökkel jár ez az agrár-szektorban!

1

Ezért ne dobd ki a tojáshéjakat, ha paradicsomot termelsz otthon

Kevés érzés fogható ahhoz, mint amikor az ember jóízűen beleharap az év első, házi termesztésű, finom paradicsomába. 

1

Az őszi káposztarepce komplex növényvédelme

Az őszi káposztarepce a hazai szántóföldi növénytermesztésben a kalászosok, kukorica és napraforgó után a negyedik legfontosabb növény. Az elért hazai termésátlagok azonban azt...

1

Virágláda ötletek az ablakba

Függetlenül attól, hogy otthonod milyen méretű, stílusú, vagy milyen környéken helyezkedik el, néhány gyönyörű ablakba helyezett virágláda csak javíthat külső megjelenésén. A...

1

Így gondozd az orchideát nyáron: Tippek, hogy nyáron is szép legyen az orchideád

Nyáron az időjárás és a hőmérséklet változásai kihívást jelenthetnek az orchideák számára, különösen a benti fajták esetében. Az alábbiakban olyan hasznos tippeket osztunk meg...

1

Tavaszi gyepápolás - trükkök az üde zöld gyepért!

Itt a tavasz, végre mehetünk ki a kertbe, sajnos azonban azt kell látnunk, hogy a fű nem olyan szép, mint ahogyan azt elképzeltük…Szerencsére van megoldás, mi pedig el is mondjuk, mit...

1

Helyszűkében is akad termés – Nevelj te is törpe gyümölcsfákat!

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy szűk életterük miatt egyszerűen esélyük sincs arra, hogy saját maguknak termeljenek gyümölcsöket, vagy éppen zöldségeket otthonukban. Az ilyen...

1

A hortenzia nyári locsolásának titka, amit sok kertész elront

A hortenzia egy lenyűgöző növény, amely színpompás virágaival és impozáns méretével díszíti kerteket és teraszokat világszerte. Ez a népszerű növény különösen a nyári...

1

Kerti teendők a tél beállta előtt

Rohamléptekkel közelít a tél, ennek pedig a lehulló falevelek és a hőmérséklet stabil zuhanása is megcáfolhatatlan jelei. A kertek ilyenkor egyfajta téli álomba szenderülnek, de nekünk,...

1

Ördögi kör – A szúnyogírtás többet árt, mint használ!

Megkezdődött Magyarországon is a szúnyogok irtása, amire nagy szükség van, mivel sajnos estefelé nem lehet megmaradni a kertben a vérszívók miatt. Azt viszont kevesen tudják, hogy milyen...

1

Használjuk a talajtakarókat zöldtrágyaként - Szakértői tanácsok!

A kertészek többsége jól tudja, hogy kertjének tavasszal sok tápanyagra van szüksége, hogy beindulhasson a növények fejlődése, és hogy a növekedési szezon során is legyen miből...

1

10 gyönyörű növény, amik konténerben vagy balkonban mutatnak a legjobban

Néhány növénytartó segítségével könnyedén kicsinosíthatod a teraszodat vagy a ház előtti kiskertet, de akár több színt is vihetsz az árnyékosabb helyekre.

1

20 látványos emelt ágyás, amiket ki kell próbálnod!

Az emelt ágyások nem számítanak újdonságoknak – közismerten a leghatékonyabb és legeredményesebb kertészeti módszerek közé tartoznak. A bőséges termés biztosítása mellett...

1

17 profi tipp a legszebb és legtermékenyebb kert kialakítására és karbantartására

Tapasztalat útján sokat tanulhat az ember, de a tapasztalat nem feltétlenül kell, hogy a sajátod legyen. Mások tapasztalataiból – és hibáiból – is rengeteg új tudást...

1

Forradalmi ötlet a palántanevelésben – Filléres módszerrel az egészségesebb növényekért!

Vészesen nehéz manapság megítélni, hogy az év egy adott időszakában milyen időjárásra is lehet számítani. Az előrejelzések általában csak néhány napra előre pontosak, de a...

1

Hamarosan fehérbe borul Magyarország legnagyobb hóvirágmezője!

Hamarosan ismét megcsodálhatjuk Magyarország legnagyobb hóvirágmezőjét, ismerjétek meg az Alcsúti Arborétumot, érdemes! 

1

5 TIPP hogyan tudod otthonosabbá varázsolni a pici erkélyt

Végre itt van az erkélyes szezon, amikor reggelente a teraszon tudjuk elszürcsölgetni a kávénkat vagy akár egésznap kintről is dolgozhatunk a madárcsicsergésben, esténkénk pedig...

1

Miért hervad a hortenziám? - Válaszok és megoldások kertészeinktől

A hortenzia az egyik legnépszerűbb és legszebb virág, amely díszítheti kertünket. Azonban előfordulhat, hogy egyszer csak észreveszed, hogy a kedvenc növényed hervadni kezd. Ne aggódj, a...

1

Ne hagyd éhezni őket, meghálálják

Az állatok, ha szerényen is, de meghálálják az ember gondoskodását. A színpompás szárnyasok visszatérnek hozzánk, felszedegetik a rovarokat, és dalolnak nekünk. Segítsük őket télen is. Megéri!

1

Magyar világrekord született, amire tényleg büszkék lehetünk!

Nagyon sikeres évet zártunk 2016-ban, kevesen tudják, de egy nagyon szép világrekord is áll Magyarország neve mellett, a most következő cikkből megtudhatod a részleteket te is!

1

Miért nem virágzik a lilaakácom? - Nézd meg kertészeink tippjeit

A lilaakác (Wisteria sinensis), gyakran csak akác néven is ismert, lenyűgöző lila virágai és kellemes illata miatt számos kertbarát kedvence. Azonban nem ritka, hogy a kertészek...

1

Ne feledkezz meg róla – Itt az őszi lemosó permetezés ideje!

Az őszi lemosó permetezés hihetetlenül fontos, sokan mégis megfeledkeznek róla. Ők azok, akik egész évben csodálkoznak és bosszankodnak a sok kártevő, kórokozó miatt. Te ne tartozz...

1

Így készíts magadnak miniatűr kertet helyszűkében

Nem vitás, hogy különösen kényelmes helyzetben vannak azok, akik saját kertjükből szerzik be a zöldségeket az ételek elkészítéséhez. Hiába, a házi minősége utánozhatatlan. Azonban...

1

Üvegházak szakszerű és praktikus berendezése

Sokan építenek vagy vásárolnak üvegházat csak azért, hogy az időjárás viszontagságaitól függetlenül, akár egész évben különféle növényeket termeszthessenek kertjükben. Azonban...

1

Így óvhatod meg kacsáidat a tél folyamán!

Habár a hó mennyiségéből nem lehetne megállapítani, az év leghidegebb évszaka tagadhatatlanul tombol odakint, és mind nappal, mind éjszaka fagyos mínuszokra lehet számítani. Ilyenkor...

1

Mennyi ideig kell locsolni, ha öntözőrendszert használsz?

Az öntöző rendszerek népszerű megoldást kínálnak a kertek vízellátására, és sok kertész számára praktikus és kényelmes módja a növények gondozásának. Azonban használatánál...

1

A kerti tó téliesítése - Ezeket a dolgokat kell megtenned a tél előtt!

A vízi növények igazán látványos és ékes díszei lehetnek otthonodnak, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy télen külön figyelmet igényelnek.

1

A 10 legjobb kerti tárgy a tökéletes feng shui érdekében

Vannak olyan dolgok, amiknek mindenképpen helyük van a kertben, mostani cikkünkben ezeket a dolgokat mutatjuk be nektek! Szerezzetek be mindegyikből és meglátjátok, hogy az életetek sokkal...

1

Mivel NEM szabad vadmadarakat etetni télen?

Minden lelkiismeretes kerttulajdonos igyekszik biztosítani a kertjébe érkező madarak biztonságát és jólétét. Leggyakrabban ezt madárházakkal, etetőkkel vagy fürdőhelyekkel oldják meg....

1

A 14 legjobb otthon elkészíthető, önmagát öntöző kert

Ha bokros teendőid miatt hajlamos vagy elfeledkezni növényeid öntözéséről, akkor a következő ötletek éppen neked valók.

1

Szaporítsunk rozmaringot: az augusztus tökéletes idő hozzá

Az augusztus a nyár utolsó hónapja, amikor még mindig kellemes meleg van és a napsütés is sokáig kitart. Ez az időszak tökéletes lehetőséget kínál a kertészkedők számára, hogy...

1

A mángold kései vetése augusztusban: így termesszük ezt az egészséges zöldséget

A zöldségtermesztés során a megfelelő időzítés kiemelkedő fontossággal bír. Sokan azt hiszik tavasz után már nem lehet mit ültetni, azonban ez nem így van. A késő nyári hónapokban,...

1

Tegyük el télire a lecsót: lecsó befőzés egyszerűen

Ahogy beköszönt a hideg időjárás és az évszakok váltakozása, az otthoni főzésben is változások történnek. A nyári idényzöldségek lassan eltűnnek a piacokról, és a friss...

1

Inspiráló árnyékos kert ötletek, amelyeket imádni fogsz

Az árnyékos kertek kialakítása kihívást jelenthet a kertészek számára is. Lássuk, miket kell megfontolni az árnyékos kert kialakítása során! Tippek és inspirációk.

1

A pázsit hatékony gyomirtása - Szakértői tanácsok a pázsit gyomirtásához

Rengeteg gyomnövény kerülhet be kertünkbe a rosszul megválasztott termőréteg miatt, illetve a szél is nagyon sok magot képes behozni gyepünkre, és ez később gondot okozhat nekünk....

1

11 féltve őrzött titok az ízletesebb és szebb paradicsomok termesztéséhez!

Sokan el sem tudnák képzelni a nyarat paradicsomok nélkül, ami nem is meglepő, elvégre a kertészek évtizedek óta várják világszerte, hogy az időjárás eléggé felmelegedhessen kedvenc...

1

Víztakarékos kertöntözés: hatékony módszerek a meleg hónapokra

Ahogy beköszönt a nyár, és az időjárás melegedni kezd, a kertekben és növényekben rejlő kihívások is megjelennek. Az egyik legfontosabb feladat a megfelelő vízmennyiség biztosítása a...

1

A kert színfoltjai: az árvácska fajtái

Az árvácska az egyik legnépszerűbb kerti dísznövény, amely nagyon jól érzi magát akár a kertben, akár cserépben is. Ismerd meg most legkülönnlegesebb fajtáit!

1

Trambulin vásárlásán gondolkodsz? Így készítsd elő a talajt a biztonságos ugráláshoz!

A trambulinok rendkívül népszerűek a kisgyermekes családok körében, de sokan akár edzéssegítő eszközként is használják. De mire kell ügyelned a trambulin megvásárlása után, az...

1

Zabtermesztési kisokos mindenkinek

A zab (Avena) tápanyagokban bővelkedő gabonaféle, ami egészséges táplálék lehet nem csak neked, hanem haszonállataid számára is. Fehérjetartalmukat tekintve a zab emelkedik ki elsőként...

1

Hogyan fűtsünk fel egy medencét fűtőberendezés nélkül – 5 okos módszer a víz melegen tartására

A medencevíz kellemes hőmérséklete a fürdés élvezetét nagyban befolyásolja. Ahhoz, hogy kellemes legyen benne fürdeni, meg kell várnunk, hogy felmelegedjen vagy fűtőberendezésre van...

1

Kedvenc tollasaim – Bemutatom a selyemtyúkokat

A selyemtyúkokat gyakran keverik össze a hosszabb szőrű nyulakkal, és elég csak ránézni egyre, hogy megértsd, miért. Egyedi tollazatuknak köszönhetően a selyemtyúkok egyáltalán nem...

1

Fűszernövények, amelyek a teljes napfényt szeretik

A nyári időszakban a kertészkedés során egyre nagyobb odafigyelés szükséges. Amennyiben szeretnénk fűszernövényeket is ültetni, akkor a következő növényeket bátran ültessük ki a...

1

Még nem késtél el - júliusban elültetheted ezeket a zöldségeket és fűszernövényeket!

Amikor a kertészkedésről van szó, sokan úgy gondolják, hogy a tavasz az ideális időszak a növények ültetésére. Azonban még akkor sem késő, ha csak júliusban kezdenél elültetni...

1

Pekándió sikeres termesztése

A pekándió (Carya illinoinensis) egy méretes, lombhullató fa, amelynek ízletes termése számos receptben felhasználható. Azonban még ha nem is gasztronómiai célokból szeretnéd...

1

Leyland-ciprus, az örökzöld csoda – Tippek/trükkök szakértőtől!

Korábbi cikkemben elmondtam nektek, miért lett teljesen elegem a tujákból és miért likvidáltam mindet a kertből (ide kattintva elolvashatjátok). Sokan kérdeztétek, hogy akkor mégis mit...

1

Készítsünk mazsolát! - 3 bevált módszer mindenkinek

A mazsolák a világ talán legmegosztóbb aszalt gyümölcsei. Egyesek szeretik, míg meglepően sokan ki nem állhatják őket. Ha az előzők táborába tartozol, akkor bizonyára te is...

1

A világ legszuperebb gyomnövénye – A kövér porcsin felhasználása

A kövér porcsin (Portulaca oleracea) sokak szerint csupán egyike a járdák szélén növő gyomoknak, pedig ez a látszólag szóra sem érdemes növény meglepő egészségügyi értékekkel...

1

Hagymaültetés ősszel – Tippek/trükkök mindenkinek!

Sok kertész nem is gondolna rá, pedig a legtöbb hagymát ősszel is elültetheted kertedben. A hagymák ugyanis rettentően jól tűrik a téli hideget, és egy egész kevés segítséggel gond...

1

Augusztusi ültetés a kiskertben – Zöldségek és fűszernövények a nyár végére

Sokan gondolják úgy, hogy augusztusban már egyáltalán nem lehet ültetni semmit, ez viszont nem igaz. Ez a hónap is tökéletesen alkalmas az ültetésre, most pedig el is mondom nektek, milyen...

1

A szőlő augusztusi növényvédelme

A csemege-és borszőlő nyár végi növényvédelmében alapvető különbség ez utóbbi későbbi érése miatt tapasztalható. Ebben az időszakban a szürkepenész károsítja a fürtöket, de...

1

Rózsaszín pampafű (Cortaderia selloana) telepítése és gondozása

A rózsaszín pampafű (Cortaderia selloana), más néven pompás pampafű vagy argentín pampafű, lenyűgöző növény, amely hatalmas, díszes lombozatával és lenyűgöző rózsaszín...

1

Júliusi allergiaszezon - így óvd magad az allergiától

A nyár a napfény, a virágok és a szabadban töltött időszakok időszaka. Sajnos azonban sokak számára a nyár nem csak a kellemes pillanatokat hozza, hanem az allergiás reakciókat is...

1

Vigyázzunk növényeinkre a tűző napsütésnél: így óvd meg őket

A nyári hónapokban a tűző napsütés és a forró időjárás komoly kihívást jelenthet a kertben nevelt növények számára. Ahhoz, hogy növényeink egészségesek és virágzóak maradjanak,...

1

Hozzunk létre biokertet – Szakértői tanácsok mindenkinek!

Manapság egyre jobban terjed a bio, sokan viszont nem tudják, hogy régen nem is létezett más! Mostani cikkemben elmondok nektek mindent a működő biokertekről, tartsatok velem és tudjátok...

1

Hat gyakori gombás megbetegedés, amivel meg kell küzdened!

Aki kertészkedik, biztos lehet benne, hogy találkozni fog gombabetegséggel, éppen ezért érdemes elolvasnotok cikkünket, amiben bemutatunk hat, rendkívül gyakran előforduló gombabetegséget! 

1

Idén is vár mindenkit az ország legnagyobb hóvirágmezője!

A hóvirág a tavasz egyik legelső, és kétségkívül a legszebb hírnöke, szerencsére az Alcsúti Arborétumban minden évben gyönyörködhetünk benne, ugyanis itt található az ország...

1

Mi az a kulcslyuk kert, és miért érdemes neked is kipróbálnod? Elmondom!

Az emelt ágyásos kertészkedés méltán népszerű a házi kertészek köreiben. Ezeket az ágyásokat többféleképpen is el lehet készíteni, és sokkal hatékonyabbá, egyszerűbbé tehetik...

1

A tökéletesen roppanós kovászos uborka titka, ahogy a nagymamáink csinálják

A hagyományos kovászos uborka egy olyan élelmiszer, amelynek elkészítése évszázadokra nyúlik vissza. Ez a savanyúság nemcsak finom és tápláló, hanem számos egészségügyi előnnyel is...

1

A világ legjobbja – Így termessz házilag shiitake gombát!

A shiitake (vagy siitake) gombák neve a japán „shii” (tölgyfa) és a „také” (gomba) szavak összevonásával született meg, és nagyjából annyit jelent, hogy „a...

1

Segíts te is – A pécsi mandulafa lehet Európa Legszebb Fája!

Már elindult a szavazás, nagyon fontos, hogy mindenki segítsen, ugyanis minden egyes szavazat segít abban, hogy magyar legyen Európa Év Fája. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan szavazhatsz! 

1

Kint tartod a kutyádat? Erre különösen figyelj a nyári melegben

A nyári hónapokban a kutyák kénytelenek alkalmazkodni a meleg időjáráshoz, de a tulajdonosoknak is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a házi kedvenceikre. Sok kutya szeret időt tölteni a...

1

Mik azok a zöld tetők, és miért érdemes kialakítani egyet?

Az városokban minden évben kellemetlen problémát okoz a sűrűn lakott helyekre jellemző „városi hősziget” jelensége. A magas, tükröződő felületű épületek visszaverik a...

1

Krizantémnevelési tippek őszre

Akár tetszik, akár nem, az ősz hamarosan idén is leváltja a nyarat. Szerencsére ennek a nyarat és telet összekötő évszaknak is megvannak a maga szépségei – ilyenek a színpompás...

1

Saját otthonodban is megterem a világ legkülönlegesebb citromja!

Egy igazi különlegességet mutatok most be nektek, ami nem más, mint a Buddha keze citrom. Kevesen tudják, hogy ezt a citrusfélét Magyarországon is lehet termeszteni, most az is kiderül, mit...

1

Ne hagyd ki idén nyáron ezt az INGYENES szabadtéri mozit a Duna partján

Élvezd a nyár varázsát szabadtéri mozizással az ingyenes Fellini Római Kultúrbisztró partmozi rendezvényén! Az idei nyáron sem kell lemondanod a mozizás élményéről, hiszen a Duna...

1

Itt a tavasz – itt az ideje kerteddel foglalkozni

Ahogy a szebb időjárás érkezik, mindenkinek megjön a kertészkedéshez a kedve. De hogyan kezdjek neki? Mit érdemes ilyenkor csinálni? Összegyűjtöttük hogyan és mivel érdemes ilyenkor...

1

Ez a mexikói vadvirág a magyar kertészek kedvence: A csodás rézvirág gondozása

Ha egy olyan virágra vágysz, amely egyszerre csodálatosan szép és könnyen gondozható, akkor a rézvirág, más néven Zinnia elegans tökéletes választás lehet. Ez az eredetileg mexikóból...

1

Az isteni kajszibarack titka – Szakértői tippek a kajszi termesztéséhez

A kajszibarack (Prunus armeniaca) igazi ízét csak akkor élvezheti az ember, ha a saját kertjében termeli meg magának ezt az édes, puha finomságot. A kajszibarack azonban nem csupán finom,...

1

Milyen gyakran kell öntözni a paradicsomot? - 6 tipp a paradicsom öntözéséhez

A paradicsom egyike azoknak a növényeknek, amelyek igénylik a megfelelő öntözést a jó terméshozam és a növény egészségének fenntartása érdekében. Azonban nem mindenki tudja pontosan,...

1

Paradicsomfajták és tippek a szezon előtti termesztéshez

Bár a paradicsom szezonja még jóval odébb van, van számos olyan paradicsomfaj, amit már a szezon előtt elültethetünk és előbb is élvezhetjük termését. Ezeket hoztuk el, na meg persze...

1

Réztartalmú gombaölők - Mikor, mire, hogyan használjuk a kertben?

A rézalapú vagy réztartalmú gombaölő szerekről bizonyára te is hallottál már kertészként, és ha ezt a cikket olvasod, akkor bizonyára téged is érdekel, hogy egész pontosan mit is...

1

A karalábé termesztése a kertben

A karalábé a levesek egyik alapja, emellett önmagában is rendkívül finom, és tele van vitaminnal. Hogyan termesszük a kertben? Mit kell a karalábéról tudni?

1

Az emelt ágyások előnyei: ezért jók a kerti emelt ágyások

A kerti emelt ágyások egyre népszerűbbé válnak a kertészek körében. Ezek a különleges ágyások olyan módon vannak kialakítva, hogy a talajszint fölé emelkednek, és kiváló...

1

Virágoznak a gyümölcsfák – Ideje ismét permeteznünk!

Sokan úgy gondolják, hogy a tavaszi lemosó permetezéssel le is tudtuk az egész éves növényvédelmet, pedig ez egyáltalán nem így van (sajnos). Virágzás idején folytatnunk kell a...

1

Növények a kertben, amelyekre nem kell sok figyelmet fordítani

Te sem szeretnél túl sokat foglalkozni az otthoni kerttel, de mégis bő termést szeretnél? Akkor ezeket a növényeket kell elültetned a házikertbe!

1

Hogyan termessz sóskát a kertben?

A sóskát gyakran összekeverjük a spenóttal, hiszen hasonló növények. Gyermekkorunkban sokszor kellett sóska főzeléket ennünk, amit nem igazán szerettünk. A sóska pedig hihetetlenül...

1

Megérkezik a havazás a héten!

Nem kell félni, lesz igazi tél, igaz, hogy kicsit megkésve, de érkezik az országos havazás, már ezen a héten számíthatunk hószállingózásra az ország legtöbb pontján, a kép alatt...

1

Vidd be otthonodba a tavaszt - Így virágoztathatod ki az ágakat a szobában!

Kétféle ember létezik: akik szeretik a telet, és akik minden nap vágják a centit, ahogy végre közelebb és közelebb kerülnek a várva várt tavaszhoz. Ha az utóbbiak táborát erősíted,...

1

Hidegben is a kertben a helyünk – Hozzunk létre télikertet!

A télikertnek számtalan előnye van, amit az emberek többsége nem is ismer. A télikerttel nem csupán a növények téli védelmét oldhatjuk meg, hanem megnövelhetjük a lakásunk...

1

Barnul a tuja levele, mit tehetünk? Szakértőnk válaszol!

Magyarországon is egyre jobban kezd elterjedni a tuja, főleg a nyugati életfa (Thuja occidentalis), ez nem véletlen, hiszen ezek az örökzöldek viszonylag igénytelenek, mégis nagy a díszítő...

1

A Föld egyik legrosszabb éve volt 2012

Az amerikai Országos Óceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) jelentése szerint 2012-ben több időjárási rekord is megdőlt. Az átlaghőmérsékletet tekintve 2012 a tíz legmelegebb év...

1

A klímaváltozás hatással van az alma ízére

Egy japán tanulmány szerint a globális felmelegedés következtében az almák íze édesebbé, állaguk viszont „lisztesebbé” válik.

1

Kerti tó halakkal

Ma már egyre több hazai kertben divat a kisebb-nagyobb tavacska a felszínen úszó tündérrózsákkal. Vannak, akik elégedettek a víz és a növények puszta látványával, mások szívesen...

1

Így keltsd életre tavasszal az otthoni gyepet

Tavasszal ismét elkezdődhet a kertészkedés, így a gyepünket is ilyenkor érdemes újra életre kelteni. Hoztunk pár tippet, hogyan teheted meg ezt gyorsan.

1

Áttelelő hagyma vetése nyáron

Ha szeretnél kiváló minőségű hagymát termeszteni és márciusban zöldhagymát enni, érdemes ezt a módszert kirpóbálni!

1

Titónia a kertben

A titónia nagyon fel tudja dobni a kertet, viszont egyáltalán nem mindegy, hova ültetjük, ugyanis ez a virág nem igazén kedveli a szelet, viszont a meleget jól bírja.

1

Levéltetvek szeptemberi irtása: kövesd ezeket a lépéseket

Az ősz beköszöntével sokan örülnek a hűvösebb időjárásnak és az őszi színeknek, de sajnos ez az időszak a növények számára is kihívásokkal teli lehet. Az egyik leggyakoribb kerti...

1

Érik a josta!

Sokan még értetlenül néznek rám, ha megkínálom őket a kertünkben termett  jostával. De egyre többen ismerik és szeretik ezt a sima héjú, sötét színű, áfonyás aromájú, az...

1

Gyógyszer nélkül: gyógynövények, házi praktikák a bajra

A gyógynövényeket évezredek óta alkalmazza az emberiség, és bizonyítottak a tényleges hatásaik. Számtalan felhasználási módjuk van, bátran alkalmazzuk őket, de csak, ha pontosan...

1

Állományszárítás, deszikkálás

Számos növénykultúrában fontos szerepet kap az állományszárítás. Ezzel a technológiával elősegítjük a betakarítást, növeljük a termés mennyiségét, minőségét, védelmet...

1

A világ 10 legszebb tava

Rengeteg szebbnél szebb tavat találhatunk földünk különböző pontjain, mindegyiknek meg van a maga szépsége, egyedisége. Hatalmas hegységek közelében, erdők közepén, tisztások...

1

Elképesztő futótüzek

A futótűz egy olyan természeti jelenség, amivel nem szeretnénk találkozni, ugyanis rettenetes pusztításokat végeznek, hogyha nem fékezik meg őket időben.

1

Veszélyes muslica faj terjed

Az elmúlt pár hónapban több helyen gyűjtöttek be muslicákat, a vizsgálatokból pedig kiderült, hogy ez a típus korábban már megfordult Ázsiában és Európa egyes területein is. Azt...

1

10 százaléka fertőzött a kukoricának aflatoxinnal

A hazai kukoricatermés körülbelül 10 százaléka fertőzött aflatoxinnal – állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szakhatóság jelentése szerint a...

1

Nagyobb szőlőtermés várható Szekszárdon

A tavalyinál nagyobb mennyiségű, magasabb savtartalmú szőlő várható a szekszárdi borvidéken, ahol a szüret felénél tartanak a termelők; jellemzően a cabernet fajták vannak még a...

1

Ezért nem eszünk magyar paradicsomot

Biztosan te sem sok helyen találkoztál magyar paradicsommal, ha még láttál is valahol, akkor horror áron kaphattad meg. Az idei év egyenlőre nem kedvez a paradicsom...

1

Egyszerű ötletek kerti szerszámaid tárolására

Itt a tavasz és a kerti munkák ideje, felrántod a gumicsizmádat, kiballagsz a melléképülethez, feltéped az ajtót, de legszívesebben vissza is csuknád. A látvány több mint siralmas: a...

1

Kevés a kukorica

Világszerte bő termés várható kukoricából – kivéve a Kárpát-medencét. A magyar gazdák a tavalyinál csak jóval alacsonyabb áron értékesíthetik a gabonájukat. Temesvári...

1

Vigyázat! - Agresszív allergén támad

Magyarországon már minden ötödik ember szenved tőle.

1

Alacsony áron a kukorica

A kukorica esetében hasonló lesz a helyzet, mint a búzánál, vagyis a termelők közel fele nem tud a jelenlegi árak mellett rentábilisan működni.

1

Megbetegítette a káposztaféléket a forróság

Az elmúlt évek forróságai nem tettek valami jót a káposztaféléknek, mert ez a növény inkább a hűvösebb időjárást kedveli. Éppen ezért élettani eredetű betegségek és...

1

Egy alternatív takarmányozási megoldás

Az állattartó gazdaságokban sokszor jelent problémát a takarmányszükséglet, ami a folyamatosan ingadozó és magas szójaáraknak, meg a fuzárium-fertőzésnek köszönhető a kukorica...

1

A repcében egyaránt kitelelt a gaz és az ormányos

Borsot tör a földművesek orra alá az idei tél. Viszonylagos enyheségével sok kártevőt hagyott hátra. Ez idő tájt főleg a repcetermesztők gondja nőtt a becőormányos elleni védekezéssel.

1

Alapvető konyhai fűszernövények 2. rész

Az első részben bemutattunk nektek 10 alapvető fűszernövényt, most folytatjuk a sort, mivel nagy sikert aratott írásunk. Ismerd meg te is a többi alapvető fűszernövényt és tudd meg te...

1

Szabadulj meg örökre a gyomoktól organikus megoldásokkal!

A kerti gyomoktól sokféleképpen meg lehet szabadulni különféle vegyszerek használata nélkül. Persze vannak olyan gyomok, amelyeket sokan dekoratív célokra használnak fel, és olyanok is,...

1

Cserepes növények teleltetése - ezeket érdemes megfogadnod velük kapcsolatban

Közeleg a tél, egyre hidegebbek a nappalok és az éjszakák egyaránt, Érdemes odafigyelnünk ilyenkor a cserepes növényeinkre, hogyha szeretnénk tavasszal is szép virágokat látni a kertben....

1

Öt remek burgonyatermesztési módszer

Sajnos sokaknak gondot szokott okozni a burgonyatermesztés, de nincs nagy baj, hoztam nektek öt remek módszert, melynek segítségével bő termés lesz minden kertben! Fogadjátok meg egy...

1

Ilyen árak mellett ki vesz majd pálinkát?

A szakemberek szerint a jövedéki adó januári, 15 százalékos emelkedése miatt megtorpanhat a pálinkák iránti kereslet hosszú évek óta tartó növekedése. Nehezíti a helyzetet, hogy...

1

Áradás a Rába szentgotthárdi szakaszán

  Elsőfokú árvízvédelmi készültség a szentgotthárdi Rába szakaszon. Ma délután úgy döntött a Nyugat-dúnántúli Vízügyi Igazgatóság hogy elrendeli az...

1

Átszakadt a gát! – Ingyen lesz a víz

Hatalmas kockázatokat küszöbölhetnénk ki.

1

Csökkent a bioterületek nagysága

Tovább csökkent a biogazdálkodással művelt területek nagysága Magyarországon az idén, és az aszály miatt a szántóföldi biokultúrák jövedelmezősége is alacsonyabb lett - mondta a...

1

Temetik a brit gyepet

Temetik a tökéletes brit gyepet a szigetország meteorológusai és kertészei, akik szerint az időjárás megváltozása miatt a klasszikus, finomszálú pázsit hamarosan a múlté lesz.

1

Őszi pázsitgondozás

Tél előtt a pázsitnak is szüksége van a jó kondícióra, hogy nagyobb károsodás nélkül vészelhesse át a keményebb fagyokat is. Szükséges pár dologra oda figyelnünk, ha tavasszal is...

1

Virágzanak a kajszibarack- és mandulafák

Idén késve érkezett meg a tavasz, de Magyarország legkedveltebb gyümölcsfái már virágba borultak. A kajszibarack és mandulafák már virágzanak, a meggy- és a cseresznyefák virágzása...

1

Az OCMIS csévélődobos öntözőgép bemutatása

A tavaly nyári hőséget és az azzal járó aszályt egy darabig nem fogjuk elfelejteni. A tavalyi szélsőséges időjárási körülmények között csak azok a növényi kultúrák tudtak...

1

Nem tapasztalt hőség vár dédunokáinkra

Hat-tíz fokkal melegebb nyarak, szélsőségesen csapadékos telek, tavaszi és őszi hőségriadók. Valami hasonló lesz dédunokáink korában az időjárás Magyarországon. A klímát...

1

Mikor vigyük be és hova? Szakértői tanácsok a leander teleltetetéséhez!

Számos levél érkezett hozzánk, amiben a segítségünket kérték, mert gondot okoz nekik a leanderek teleltetése. Éppen ezért röviden összefoglalom nektek azokat a módszereket, amiket már...

1

Magyarország büszkesége: bemutatjuk a Komondort

Az egyik legrégebbi és legismertebb magyar pásztorkutyafajtát mutatjuk most be nektek, ami nem más, mint a komondor. Érdemes mindenkinek elolvasnia cikkünket, melyből megtudhatod, hogy mikor...

1

A spárga rossz minőségének ismérvei

A spárga egy igazán munkaigényes és kényes növény. Emiatt drága, és ha betakarítás, tárolás, vagy szállítás során nem megfelelően bánnak vele, minőségileg leromlik, élvezhetetlen...

1

Energiatakarékos módszerek az állatkertekben

Az utóbbi években egyre több állatkert igyekszik a számlája egy részét napenergiával vagy a trágya biogázzá alakításával fedezni, mivel az állattartás energiaigényén nem...

1

Szent György napi pásztorünnep

A tavasz kezdetét a néphagyomány György naptól számítja. Ekkor van az állatok kihajtásának első napja; rontásra, varázslásra alkalmas nap, ekkor történik a rontás elleni védekezés...

1

Padlizsán a kertből - Így termessz otthon padlizsánt

Fonnyadt, íztelen, vegyszerrel kezelt zöldségek a hipermarketek polcain? Nem érint minket, ha magunknak termeljük meg kedvenceinket. A padlizsánnak rengeteg neve van, nálunk hívják még...

1

Ősrégi magyar körtefajták, amiket nem illik elfelejtenünk!

Magyarországon mindig is az alma lesz az elsőszámú kedvenc, a körte pedig marad az örök második. Hogy ez miért alakult így, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy nagy hagyomány van a...

1

Kiválóak őszi betakarítású növények hozamai

Kiválóak az őszi betakarítású szántóföldi növények terméseredményei a júilusi és augusztusi szárazság ellenére is. A napraforgó átlagtermése 2,5 millió tonna lett, az eddig...

1

Bibliai méretű sáskajárás Afrikában: Milliók maradhatnak élelem nélkül

Milliók élelmiszerforrását fenyegeti egy bibliai méretű sáskajárás Afrikában. A kártevő rovarok a becslések szerint akár egymilliárd dollárnyi kárt is okozhatnak a kontinensen. Az...

1

Mi ide megyünk a hétvégén - vár titeket is a szentendrei Skanzen!

Vár titeket is a szentendrei Skanzen, a világ egyik legszebb szabadtéri múzeuma! A most következő cikkben bemutatjuk nektek ezt a nem mindennapi, csodálatos helyet, mindenkinek ajánlom, hogy...

1

Megérkezett a havazás – dugók a fővárosban

Az embereknek minden évben újdonság a havazás, legalábbis ez derül ki minden egyes évben. A fővárosban nem esett jelentős mennyiségű hó, mégis megbénult a forgalom, a vonatok késnek,...

1

2016-ban lesz a legpusztítóbb természeti katasztrófa

Egy 30 másodperces videót és közleményt adott ki a NASA, ezekből az derül ki, hogy 2016 a legpusztítóbb természeti katasztrófák éve lesz. A most következő cikkben elmondjuk, mi várhat ránk!

1

Készítsd el te is a világ legjobb kerti ágyát!

Egy apa úgy gondolta, hogy elkészíti a világ legjobb kerti ágyát, a tervet meg is valósította, nekünk pedig annyira megtetszett, hogy megpróbáljuk leutánozni! Velünk tartasz? 

1

Jönnek a hideg napok! Öltöztesd fel Kedvencedet!

Megérkezett a november, és ezzel együtt a kemény őszi hidegek is. Ma reggel deres fűre ébredtem, és már az autómról is kaparnom kellett a jeget, ami annyit jelent, hogy fagy volt...

1

Mikor kell átültetni a pünkösdi rózsát? – A pünkösdi rózsa gondozása ősszel

A pünkösdi rózsa, más néven bazsarózsa, lenyűgöző szépségével és változatos virágzatával ékesíti a kertet. Az ősz beköszöntével pedig elérkezik a megfelelő időszak az...

1

Szeptemberben kezdd el a szobanövényeket kevesebbszer öntözni

Az őszi hónapok beköszöntével számos változás történik a természetben, amelyek hatással lehetnek a körülöttünk lévő növényekre is. A hűvösebb időjárás és a rövidebb nappalok...

1

Ellenőrizd most a kerti szerszámjaidat, hogy ne érjen meglepetés ősszel

Az ősz beköszöntével a kertészkedőknek számos fontos teendőjük akad a kertjükben. Az egyik legfontosabb feladat azonban az, hogy alaposan átvizsgálják és karbantartsák a kerti...

1

2000 tonna betegségeket terjesztő rovar marad életben, ha nem segítünk a fecskéknek!

Egyre nagyobb a baj, éppen ezért a Magyar Madártani Egyesület közzétett egy felhívást, ami magában foglalja a tavaszi fecskevédelmi időszakot, nézzük, milyen szerepe van ebben az...

1

Guinness-rekord a III. Ebugatta Kutya Napon, Gödöllőn!

Ebugatta Kutya napot tartottak Gödöllőn szeptember 13-án, vasárnap. Szerencsére az időjárás is kedvezett az eseménynek, ahol egy Guinness-rekord kísérletnek is tanúi lehettek, akik...

1

Így vess levendulát szeptemberben, hogy jövőre már a te kerted is illatozzon tőle

A levendula az egyik legszélesebb körben ismert és szeretett illatos növény, amely nemcsak gyönyörű látványt nyújt, de kellemes illatával is megörvendezteti a kertet és a környezetét....

1

Olcsó és mutatós húsvéti dekorációk!

Lehet az időjárás meleg vagy éppen hűvös, változékony, visszavonhatatlanul itt a tavasz. Húsvét közeledtével öltöztessük a lakásunkat is ünneplőbe. El is hoztam nektek a legszuperebb...

1

Így lehet neked is saját titkos kerted!

Ha érdeklődsz a kertészkedés iránt, akkor bizonyára a te polcaidon is található néhány kötet a rózsákról, hortenziákról, illetve a száraz kertekkel, vagy éppen kis helyre való...

1

Megérkezik a havazás a hétvégén!

Beköszönt végérvényesen a tél, a hétvégén az ország legtöbb részén számottevő havazásra lehet számítani, a most következő cikkben részletesen elmondom nektek, mikor és hol fog...

1

Így neveld otthonodban a plumériát, hogy sokáig csodaszép legyen!

Hawaii. A trópusi paradicsom netovábbja. Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy élete során eljusson erre az álomszerű helyre, de nem feltétlenül kell átutazni a fél világot, egy csipetnyi...

1

Hogyan nevelhetünk itthon is csodás Olajfát? - Költöztess mediterrán hangulatot kertedbe

A mediterrán kertek varázsa, az olajfa (Olea europaea) lombjának selymes zöldje és az olívabogyók különleges szépsége miatt megannyi kertész vágyálma. Bár hazánk éghajlata eltér a...

1

Hamarosan megépülhet itthon az első búbos ökoház

Megkapta a hivatalos engedélyt a Szupervályog Magyarország Munkacsoport, mégpedig arra, hogy megépíthesse az első búbos ökoházakat Magyarországon! Nézzük, miért is olyan nagy szenzáció ez! 

1

Minden, amit a gyűszűvirágról tudni érdemes

A gyűszűvirágokat (Digitalis) sokan a kertek legszebb virágai közé sorolják, méghozzá nem is véletlenül. A magas, vékony növények szárait harangformájú, színes virágok serege fedi,...

1

Őszi talajápolás: Talajmegmunkálás és tápanyag-visszapótlás

Az ősz nem csak a lehulló levelek és a hűvösebb időjárás időszaka, hanem a mezőgazdák és kertészek számára is az egyik legfontosabb időszak a talaj előkészítésében a következő...

1

Csodálatosan néz ki a Vácrátóti Botanikus Kert!

Nem kell messzire mennünk, ahhoz, hogy csodálatos dolgokkal találkozhassunk! Elég, hogyha ellátogatunk a Vácrátóti Botanikus Kertbe, a most következő cikkben megmutatjuk, mi is vár rátok...

1

Megjelent a gyapjaslepke, így védekezz ellene!

Idén is számítani kell a gyapjaslepkék tömeges megjelenésére. Ezek a rovarok bármilyen gyümölcsfát és növényt képesek megrongálni a rágásukkal, éppen ezért érdemes elolvasnotok...

1

Már többen megbetegedtek– Hogyan védekezz a tigrisszúnyogok ellen?

Már hazánkban is többen megbetegedtek az úgynevezett nyugat-nílusi láz miatt, amit a szúnyogok hordoznak, és csípésekkel adnak át. Adott a kérdés: hogyan védekezhetünk a...

1

Ezek az apró virágok lesznek a kerted tökéletes kiegészítői

Ha még nem gondoltál arra, hogy kis virágokat ültess a kertedbe, akkor itt az ideje, hogy felfedezd illatukat és szépségüket. Az apró virágok vonzerejének egyik kiemelkedő része az...

1

Az őszi kerttervezés lépésről lépésre: ezekre figyelj!

Az ősz egy gyönyörű évszak, amikor a természet megváltozik, és a kertünk is átalakul. Ahhoz, hogy kertünk egész évben gyönyörű legyen, fontos megtervezni az őszi szezonra is. Az őszi...

1

A világ 15 legérdekesebb keverék kutyája

A Huffington Post összeállított egy listát, melyben a világ legérdekesebb, legaranyosabb keverék kutyái szerepelnek, a listában számos gyönyörű kutyus kapott helyet, ismerd meg őket te is.

1

Áfacsalók majdnem kinyírták a magyar cukortermelést

Az utolsó pillanatban rendkívüli támogatásokat nyújtana a gazdáknak az állam, az árletörő durva cukorpiaci áfacsalások miatt. Az idén drasztikus vetésterület-csökkenés fenyegeti a...

1

Kelbimbó vetése ősszel: ezekre a lépésekre figyelj!

Az ősz nemcsak a lombhullató fák gyönyörű színeiben tündököl, hanem a kertekben is számos lehetőséget rejt magában a zöldségtermesztésre. A hűvösebb hónapok beköszöntével sok...

1

Így óvd meg az erkélyen lévő növényeidet ősszel, anélkül, hogy bevinnéd őket a lakásba

Az ősz beköszöntével a kertészeknek és a növénybarátoknak új kihívásokkal kell szembenézniük. Az erkélyen vagy teraszon lévő növényeknek különös figyelmet kell szentelni az őszi...

1

100. életévébe lépett az ország Bálint gazdája!

Legalább 40 évet letagadhatna Magyarország Bálint gazdája, sokan nem hiszik el, hogy 2019-ben a 100. életévébe lépett be, pedig így van! Nem régen előadást tartott, ahol az önellátás...

1

Többé nem álom – Így alakítsd ki a saját mediterrán kertedet!

Terméstől roskadozó gyümölcsfák, zöld levélzetben tündöklő, színes virágok, sárgás-vörös téglafalak, és a csobogó víz hangja – a mediterrán kertekben egy olyan hangulat...

1

Százmilliárdok úsznak el a törvényi szigor következtében

Nem születtek szerződések a takarmány betakarítás előtt, ezáltal pedig több száz milliárd forinttól eshetnek el a kereskedők és a gabonapiaci termelők. Az árak zuhanni kezdtek, így...

1

A világ legextrémebb útjai, ösvényei

Ha szereted az izgalmas utakat, ösvényeket, imádod a veszélyt, akkor mindenképp meg kell nézned egyszer ezeket a helyeket. A világ számos pontján találhatunk olyan helyszíneket, ahova...

1

Virágok teleltetése: 4 virág, amit be kell költöztetned ősszel

Az egynyári vagy zsenge évelő növények, például a muskátlik vagy a begónia, ritkán élik túl a hideg időt, ezért jobban teszed, ha védett, melegebb helyre teszed őket őszre, és csak...

1

Ha így megy tovább, mind beledöglünk-a globális felmelegedés következményei

Hétfőn megjelent az IPCC (Kormányközi Panel a Klímaváltozásról) munkacsoport legfrissebb jelentése. Eszerint most már biztos, hogy a klímaváltozást senki nem fogja megúszni, és a...

1

15 illatos szobanövény, amikkel elbűvölheted vendégeidet

A növények jelenlétének számos előnye van otthonunkban, hiszen nem csak a természet közelségét éreztetik velünk, hanem párásabbá és tisztábbá teszik a levegőt. Szimpla közelségük...

1

Minden, amit a karfiol termesztéséről tudnunk kell!

A népszerű, mutatós megjelenésű karfiol számos fogás hozzávalója, azonban a káposzták családjának többi tagjához képest valamivel több törődést igényel. Kényes fajtának...

1

10 virág, amit ősszel kell elültetni, hogy egész szezonban pompázzon

Az ősz a kertész számára is izgalmas időszak lehet, mivel most kell elkezdenünk gondoskodni a tavasz és a nyár virágzásáról. Az őszi ültetés lehetővé teszi, hogy már a hideg hónapok...

1

Így tehetsz szert nagyobb termésre te is!

Hamarosan elkezdődhet a palánták kiültetése. A bő nyári és őszi termés, a sikeres kiskerti zöldségtermesztés egyik kritikus pontja az ültetés. Ezzel biztosíthatjuk  a helyes...

1

A tulipán hagymákat ősszel kell elültetni: ezekre figyelj a tulipán őszi ültetésénél!

A tulipánok az egyik legnépszerűbb tavaszi virág, de ahhoz hogy beragyogják kertedet, még ősszel el kell őket ültetned. Ha a kertedet vagy teraszodat varázslatos tavaszi színekkel...

1

10 zöldség, amit ősszel kell elültetni, hogy a hidegebb hónapokban és azon túl is finom termésed legyen

Az őszi hónapok nem csak a kertben való rendrakásról és a növények téli pihentetéséről szólnak. Az őszi zöldségültetés lehetőséget kínál arra, hogy a hidegebb hónapokban is...

1

8 dolog, amit neked is meg kell tenned a klímaváltozás ellen!

Az elmúlt évek során egyre többször hallhattunk bolygónk hanyatló állapotáról, és a klímaváltozás szó is gyakrabban hangzik el mostanában, mint valaha. Mindez nem véletlen, hiszen...

1

Az új bérlők kezdték el beszántani a korábbi bérlők által elvetett növényeket Kishantoson

Az állami földpályázaton nyertes új bérlők kezdték szombat reggel beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes - bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által...

1

Mi menti meg az ország közepét az elsivatagosodástól?

Érdemes csatornát építeni a Duna és a Tisza között? Most az a fő érv mellette, hogy a Duna–Tisza közét vízhiány sújtja a klímaváltozás miatt. A vízpótlásra lenne más...

1

Érkezik a tél – kemény mínuszokkal!

Jó lett volna, hogyha hamarabb érkezik meg a tél, de sajnos késett a hó eléggé, így ritkán tapasztalt, tavaszias időben telt el a Karácsony. A Szilveszter viszont már másképpen...

1

Ősszel és télen is lehet komposztálni! – A szakértő tanácsai

Nemcsak tavasszal és nyáron lehet komposztálni, hanem ősszel és télen is, mostani cikkemben mindent elmondok nektek a hidegben való komposztálásról, érdemes velem tartani, nézzük a...

1